2011. május 30., hétfő

11.05.30.

2011 nyár.. A mozikban.

A mozis nyarat májustól számolják, de naptár szerint még csak most veszi kezdetét a legmelegebb évszak. Lássuk idén milyen premierek próbálják becsalogatni a kikapcsolódni vágyókat, a tikkasztó hőségből a hűs mozitermekbe.

Az eddigi öt hónap igencsak nagy csalódásokat tartogatott, leginkább a blockbusterek terén, így ezúttal próbálok koncentrálni a kisebb figyelmet kapó alkotásokra is, amelyek tapasztalataim szerint jóval összetettebb élmények ígéretét hordozhatják. Az amerikai premierek alapján válogattam. A magyar premierek a linkre kattintva találhatók folyamatosan frissülve.


Júniusban aztán lesz miből szemezgetni, mindjárt az első héten érkeznek hozzánk a mutánsok, az X-men: Az elsők című filmben, amely Prof. X és Magneto fiatalkorára koncentrál. Személy szerint igencsak hidegen hagy ez az újabb bőrlehúzás, de Matthew Vaughn (Kick Ass, Csillagpor) rendező azért némi reményt szolgáltat. Kisebb vászonszámmal, de jóval súlyosabb témával érkezik a Beautiful Boy. Egy válás szélén álló házaspár egy nap arról értesült, hogy fiúk az iskolában lövöldözés során számos társával végzett, majd utána saját maga ellen fordította a fegyvert. No ez már intenzívebb élménynek ígérkezik.
J.J. Abrams számos sorozat (Lost), és a Cloverfield atyja idén újra rendezőként lép a díszletek közé. A Super 8-ban egy rejtélyes vonatbaleset után pár szemtanú furcsa lényeket kezd látni a környéken, amelyek nyilván a vonat rakományával szoros kapcsolatban állnak. Super 8 Előzetes.


Június 17-én beragyogja termeinket a Zöld lámpás lámpája, a népszerű képregényhős először elevenedik meg szélesvásznon, a várakozás pedig meglehetősen nagy méreteket ölt (előzetes). Részemről már kevésbé. A Pixar kifogyott az ötletekből, zsinórban második folytatásfilmjét ereszti nagyvilágra a Verdák 2 formájában, amely előzetese alapján igencsak látványos és szórakoztatónak ígérkezik. A Bad Teacher-ben Cameron Diaz talán életében először alakíthat szimpatikus karaktert a nemtörődöm tanár szerepében, aki mellműtétre próbálja összeszedni a betevő tanulói segédlettel, hogy meghódítsa a tanári kar legújabb ékességét (Justin Timberlake).


Július első hetében aztán berobbannak a hajtogatós robotok, hogy a pocsék előző részt követően próbáljanak valamennyit kozmetikázni megtépázott renoméjükön, mégpedig a Föld újboli leigázásával. Jól hangzik? Nemannyira, de a tesztvetítések olyan jól sikerültek, hogy a premier is előbbre tolódott. Transformers 3 - A Hold sötétsége, június 29. Meglátjuk.


Micimackó szélesvásznon rajzolt formában, mindenféle műanyag 3D-s körítés nélkül, úgy ahogy mind szerettük. Elég ez ahhoz, hogy a nyár egyik legvárósabb projektje elé nézzünk? Bizony elég.  Thor után a Bosszúállok egy újabb angyala, Amerika Kapitány is megkezdi karrierjét a mozivásznakon, meglátjuk a képregényhős elég tűzerővel rendelkezik-e ahhoz, hogy minket is leigázzon. Kétségeim vannak bizony, de a trailer hangulatos lett.


Harry Potter utolsó kalandjának utolsó részéhez érkeztünk, hisz a Halál ereklyéi 2.részével az utóbbi évtized legsikeresebb filmsorozata mellett egy komplett korszak zárul le. Fájdalmas a búcsú, de várós nagyon. Sci-fi western (??) bizony, Jon Favriou a két Vasember után ezúttal a Cowboys and Aliens-sel egy eddig ismeretlen területre téved, ahol Harrison Ford, Daniel Craig és a gyönyörű Olivia Wilde lesz a segítségére egy könnyű nyári szórakoztató akármire. 


A majmok bolygója borzalmas feldolgozása után vissza a kezdetekhez, James Franco segítségével megtudjuk, hogyan is vették birtokba Földünket az intelligens majmok a Rise of the Planet of the Apes-ben. A cím kissé hosszú és lefárasztó még olvasni is, a trailer viszont elég hátborzongató lett. Happy end kizárva..


Az Another Earth kétségkívül a nyár legizgalmasabb projektje, az égbolton egyszercsak egy Föld másolat tűnik fel, amit mindenki másik énje népesít be. Vajon ők is ugyanazokat a hibákat követik el, vagy meggátolhatjuk ebben őket? Micsoda ötlet, engem csont nélkül megvett.
Elég régóta húzódik, de Guillermo Del Toro neve mégiscsak garancia. A Dont be afraid of the Dark igencsak kellemetlen hidegrázásnak ígérkezik.


Aztán van itt még nekünk egy Jim Carrey-s pingvines vígjáték (Mr Popper pingvinjei), Conan remake (címszerepben a Game of Thrones Khal Drogoja), Frászkarika vámpírrá vált Colin Farrell-el, két kézikamerás áldoku, a Troll Hunter egy norvég film a címből szabadon, az Apollo 18 pedig egy vérfagyasztó horror az Apollo 18 holdraszállásának körülményeivel kapcsolatban. Ezek már kisebb figyelmet kaptak, de igazából így is többet, mint amennyire érdekelnek.


Top 5 látatlanban:

1. Another Earth
2. Micimackó
3. Beautiful Boy (előzetes)
4. Harry Potter és a Halál ereklyéi Part 2
5. Don't Be Afraid of th Dark (előzetes)

most már indulhat a nyár...

írta. P. M.

2011. május 26., csütörtök

11.05.26.

The Big Bang Theory - Vége a 4. évadnak..


Nehéz elhinni, hogy ez már a negyedik. Az első három színvonala évadról évadra nőtt, ez a folyamat sajnos ezúttal megakadt, de bőven van honnan romlani.
Ugye az előző évad Sheldon női megfelelőjének megtalálásával ért véget, izgalommal mégis kis félelemmel vártam a szeptembert, hisz nem voltam benne biztos, hogy a sorozat képes két ugyanolyan figurát is elviselni úgy, hogy a szórakozás megmaradjon a szokott színvonalon. Nos félelmem az évad első felében beigazolódott, az epizódok, ahol a Shamy körül forgott a történet kissé túlzóak voltak, és sajnos ez bizony a minőség romlását eredményezte. Plusz pár részig nélkülöznünk kellett Penny-t is, sajnálatos lábtörése miatt, és őszinte meglepetésre hiánya nemigen tűnt jelentősnek, pedig a fiúk esetében ez egész biztos nem így történt volna. Kis csalódás volt az évad első fele, de aztán a másodikkal visszasodródtunk abba a mederbe ahol az elmúlt három évet szinte végigröhögtük.


Ha a karaktereket kéne elemeznem, akkor azt mondanám, hogy Penny súlytalan, nagyjából dekorációszintre süllyedt, ami pár részes hiányzásánál igencsak nyilvánvalóvá is vált. Jó nézni, de ezt az évadot szinte végigvegetálta. Rájöttek erre az írók is, ezért tettek mellé két barátnőt is, hogy a fiúk mellett hangsúlyosabb szerepet kapjon ő is.
Leonard a leggyengébb láncszemmé vált a bandában, igazából igencsak nagy érdektelenség övezte sorsát ebben az évadban, mindigis őt tartottam a negatív végletnek.


No a pozitívumokról is, Sheldon szokás szerint brillírozik, a kezdetben idegesítő Amy-vel idővel annyira összerázódtak, hogy a legszórakoztatóbb pillanatok hozzájuk kötődtek elsősorban.
Howard és Raj hozza a megbízható szokott színvonalat.
Röviden jellemezve a 4. évad kissé csalódás volt számomra, hisz megbicsaklott az addig biztosan fenntartott színvonal, de ugye, mint mondtam bőven van hová süllyedni. A szezont lezáró cliffhanger azért elég jóra sikerült, és elérte, hogy a következő évadra is maradjak, bár ennél egy kicsit több kell majd...
70%

írta: P. M.

2011. május 17., kedd

11.05.17.

2011/2012 - A leginkább várt sorozatok...(1.rész)

Címből nehéz következtetni, de rajongásom a tv-szériák iránt, oly mértékben megnőtt, hogy immáron a várható mozikínálatot, a sorban érkező sorozatpremierekkel is kiszélesítettem. A szeptemberben induló szezon az életben maradt szériák mellett pár izgalmas pilot-ot is sejtet, még akkor is, ha tucatszámra érkező tervek közül csak néhányra érdemes figyelmet fordítani. Lássuk miket is választott a széles kínálatból:


Egyedüli szeptemberi premierként a Steven Spielberg nevével fémjelzett Terra Nova-ra esett a választás.
Sztori: A történet középpontjában egy olyan család lesz, akik a jövőben élnek, 2149-ben, a Föld pedig haldoklik. A tudósok, az emberiség érdekében folytatott kísérleteik során, egy kaput hoznak létre, amivel vissza lehet menni az időben, több milliárd évet, és ez lehetőséget biztosítani számunkra, hogy most, az új világban, már mindent jól csináljunk. A történet középpontjában álló család, ennek köszönhetően kerül a dinoszauruszok világába. 
Premiernek előzetesen május 23. lett megadva, de végül az utólagos munkálatok miatt ez szeptemberre tolódott. A Jurassic Park és az Avatar kombójára emlékeztet a promó, várós is bizony, egyes pletykák szerint az egyik legdrágább tv-széria projektként várja majd az őszi bemutatót.

Előzetes: 



írta: P. M.

2011. május 16., hétfő

11.05.16.

Éjféli muzsika

Az oldal témájától kissé idegen bejegyzéssel folytatnám az írást. Véletlenül találtam rá, de ez a földöntúli muzsika olyan érzéseket keltett bennem, amelyeket talán csak a legösszetettebb, őszinte érzelmektől kicsorduló mozgóképi alkotásoknál tapasztaltam. Ezúttal azonban nincs szükség vizuális meggyőződésre, ez a folyamat a lélek legmélyebb bugyrait célozza, és ehhez elengedhetetlen szükség van a képzelet szárnyalásának, amelyet a lágy, de többször lendületes dallamok nagyon messze repíthetnek. Semmi műanyag, agresszív gépi zene, se a nagyvilág összeroppantó külzajai, a zárt szemhéjak mögött egy új, addig nem ismert világ tárul szét előttünk, gátat a képzeletnek semmi sem szabhat. Engedjük hát szabadon...


írta: P. M.

2011. május 7., szombat

11.05.07.

Minden ami "The Dark Knight Rises" (1)

Ebben a rovatban minden apró újdonságot közzéteszek, ami a 2012. júliusában bemutatandó The Dark Knight Rises-szel kapcsolatos, legyen az info, fotó, interjú vagy akár előzetes. A visszaszámlálás megkezdődött, bár még jó egy év van hátra, már most érezhető a hype a következő esztendő legnagyobb filmes eseménye körül.

A zöld medence az indiai forgatásról

 ráközelítve

A napokban az indiai Jodhpur-ban kezdődő forgatásról kiszivárgott kép zöld pacának tűnhet, ám izgalmas találgatásoknak adott teret az interneten. Első ránézésre egy rikitó zöld színű medencét látunk a stábtagokkal, a találgatások pedig Ra's al Ghul-féle Lazarus Pit-re (gödör) tippelnek, ami egy titokzatos regenerálódás tulajdonságokkal rendelkező természetes képződmény az újjászületés varázsával.
A zöld szín az utólagos háttérmunkákat segítő szín, így valószínűleg később fogják kidolgozni a medence valódi formáját.
Természetesen ezek csak találgatások, az viszont tény, hogy a fiatal Ra's al Ghul-t alakító Josh Pence jelenleg a forgatás helyszínén tartózkodik.

Mellékelek egy immáron szinte véglegesnek mondható stáblistát a szereplőkkel és az általuk alakított karakterek neveivel:
Christian Bale (Bruce Wayne/Batman), Michael Caine (Alfred), Gary Oldman (Gordon felügyelő), Morgan Freeman (Lucius Fox), Tom Hardy (Bane), Anne Hathaway (Selina Kyle/Catwoman), Joseph Gordon-Levitt (?), Marion Cotillard (Miranda Tate), Juno Temple (Holly Robinson), Josh Pence (az ifjú Ra's al Ghul), Nestor Carbonell (polgármester)

írta: P. M.

2011. május 2., hétfő

11.05.02.

PoszterMustra: [Rec] 3

Bár a második (50%) elég vérszegény volt(még véletlen sem szószerint: kritika itt), ennek ellenére az első részhez (85%) fűződő szimpátiám továbbra sem hagyja, hogy érdektelenül álljak az elkövetkező két rész kapcsán. Igen, bőrlehúzás ez már a minőség halvány reményével, de tudjuk mi hal meg utoljára. Korábban már láttunk két hangulatos teaser posztert...




...ma pedig felkerült a Teremtés alcímet viselő harmadik rész hivatalos posztere. A plakát kellőképpen ötletes, az első két rész rendezője viszi tovább a fonalat, van bőven ellenérzés, de anno a kellemes borzongás tetőtől talpig átjárt. A premier dátumáról információkkal egyenlőre nem rendelkezem. Talán némi remény van azért, hogy nem a második rész marhaságai öröklődnek az utolsó(?) két részben. Nézzük végre a posztert:


írta: P. M.

2011. május 1., vasárnap

11.04.05(2)

24 - 1. évad


Hú de rég volt, mikor is forgatták, kábé 10 éve is van annak már. Még anno jópár éve megvolt az első évad, de az idő vasfoga kikezdett a memóriámmal és nem sok minden maradt meg, csupán az élmény, hogy az m1-es adások előtt tátott szemmel, csorgó nyállal és nem tompuló lelkesedéssel vártam az aktuális epizódokat. No eljött az idő, hogy belemerüljek Jack Bauer kalandjaiba ismét, bár most a kirándulást nem rekeszteném be az első évad lefutása után.
A sztorit mindenki ismeri, így címszavakban, Bauer, elnökmerénylet, CTU, lövöldözés, koncolnivaló First Lady jelölt, lövöldözés, Teri aggódik, szaladás, David Palmer sajtótájékoztatói, lövöldözés, Victor Drazen és a morci családja, lövöldözés, megkönnyebbülés, tragédia... csapó. Így egész gyors volt a lényeget le is fedtük, de nem véletlen, hogy a 24 talán minden idők egyik legjobb akciósorozata.

 
 Jack Bauer és a legjellemzőbb mozdulata...

A valós időben játszódó széria egy-egy óráját mutatja be egy-egy epizód, ami elég merész vállalkozás volt anno, hisz nem biztos, hogy a nap minden órája tartalmaz annyi izgalmat, hogy a figyelem enyhülése mellett tudjuk követni, ám a pesszimista hozzáállás csak addig tartott, amíg meg nem ismertük Jack Bauer-t. A fickó önmagát, ellenfeleit, sőt kollégáit sem kímélve egy egész napon keresztül menti a családját, az elnököt, vagy épp az ártatlanokat, de úgy hogy közben lélegzetvételnyi szüneteket sem engedélyez magának, nem is értem, hogy valami energiaital cég miért nem választotta arcának a szőke színészt.
Természetesen ennyi időn át nem lehet száz százalékban hiteles cselekményt produkálni, a töltelék meg a sok rablás néha azért megfekszi az ember gyomrát, de az adrenalint fenn kell tartani, a szükséges áldozatot pedig lenyelem kisebb panaszkodás mellett.
David Palmer karaktere talán a legpozitívabb mindközül, csodálni nemcsak higgadtsága, őszintesége és a nép iránti elhivatottsága révén lehet, hanem azért is, hogy nem szegez adandó alkalommal valami éles vágóeszközt kibírhatatlan szarkeverő felesége torkához, mert mi nézők elég hamar kicsinálnánk a házsártos hárpiát.
Teri Bauer szintén nem tartozott a kedvenceim közé, valahogy kicsit untam már a végefelé a (valószínűleg) tükör előtt begyakorolt aggódó ábrázatát, a memóriavesztése pedig meglehetősen hülyeség, és abszolút felesleges húzás, van itt elég nézni és izgulnivaló enélkül is.

David Palmer szenátor és a mikrofonok

Nina szimpi volt egész a végéig, némi kérdést azért felvet az utolsó részben való lelepleződése, visszanézve az első évadot nehéz megérteni mit miért is tett, de nyilván a beolvadás volt a fő motiváció így kénytelen vagyok eltekinteni attól, hogy mindezt hibaként rójam fel.
Jack minden és mindenki mozgatórugója, karaktere, egyénisége lendületet ad az egész sorozatnak, egyszerűen jó nézni, ahogy a hapsi végzi a munkáját, nem is jellemzem tovább nevét szinte ismeri az egész világ.
A kötözködésem természetesen az alapvonal révén fakadt, lehetetlen 24 óra minden percét akcióval megtölteni és minden negatívum ellenére is kétségkívül az egyik legjobb akciósorozat. Kíváncsian várom a folytatást. 
85%

írta: P. M.

11.05.01.

The Killing 1x01-04
(2011-???)


Nem szokásom pár rész után véleményt posztolni egy sorozatról, viszont tegnap belekezdtem az AMC (Breaking Bad, The Walking Dead) nemrég rajtoló sorozatába és rövidke fél nap alatt négy részig jutva meggyőződtem arról, hogy bizony a garantált színvonalat szállító csatorna ezúttal is beletenyerelt a minőségbe.
A sztori a következő: A melóban utolsó napját töltő nyomozó, Linden utolsó feladatát (ismerős ugye?) végezve helyszínelni megy, miután véres női pulóvert találtak egy közeli mezőn. Nem medias res, hanem szép lassan, real time-ban haladó nyomozás, először még a holttest sincs meg kellemesen bizsergető nyomozóhangulatot teremtve. Aztán az első rész végére már előkerül a holttest is, szép lightos cliffhangerrel záródik, nem amolyan tipik óriáscsavar mint hasonszőrű társainál, hanem okosan adagolja a feszültséget, és így éri el, hogy visszatérjünk a következő epizódra is, ami egész könnyű feladat, hisz a pilot-nál mindjárt dupla résszel fektetik le az alapokat.

A szálak nagyon magasra nyúlnak..

A következő részek is hasonló minőségben szolgáltatják a beszélnivalót, a bizonyítékok szép sorban kerülnek elő, egyre közelebb kerülünk a megoldáshoz, de mindez csak arra elég, hogy indokokkal támogatva tudjunk találgatni, a facebook még ötletes gyilkos-jelölt tippelés alkalmazást is létrehozott a rajongók krimi-rutinját tesztelve.
A megvalósítás is érdemel pár karaktert, ugyanis többek között ez is része annak, hogy a sorozat kiemelkedik az átlagból. A noir-ba oltott hangulat a feszültség mellett az érdeklődést is pillanatok alatt felkelti. Olyan klasszikusok merülhetnek fel a Killing-et nézve, mint a Hetedik, A csontember, az alapvonal nyomokban Twin Peaks-es, de igazából a műfaj alapkövetelményeit is hiánytalanul teljesíti (reményeim szerint) hosszú évadokra elegendő potenciált biztosít a szériának.
További pirospontot érdemel, hogy a főszereplőket nem valami jellegtelen divatlapról mentett szépségek alakítják, hanem olyan átlagos, azonosulást könnyítő karakterek, akiket pillanatok alatt könnyű megkedvelni.
Könnyű szívvel megy a 90% az első négy epizódra, színvonalával arányos korrekt nézettsége már sejteti, az esetleges második évados berendelést, ami kiküszöbölhetné egy időre a minőségi krimisorozatok piacán tapasztalható pangást.

írta: P. M.