12.05.01.

A londoni férfi (2007)

Magyar film, 132 perc

Olvastam valahol a széles világhálón keringve; a kritika a következőképp nyilvánult meg, és ez bő hatással lesz ezen írásra is: ó, ugyan Tarr Béla miért nem képes megtenni pár lépést az emészthetőbb, egyszeri logikával könnyebben besorolható élmények közé... Hm, kérem, aki ilyen véleményt képes kinyilvánítani akármilyen hitelesített papírral, kérem szálljon vissza oda, ahol a tudata még őszintén leledzik, és gondolja újra mire is kéri az alkotót...

Az alkotó, de ha más néven illetem, művész. Ki az ki fegyelmezi magát - ennyi műremek után - hogy legyen képes és sorolja be eddig oly jellegzetes, és egyedi alkotófilozófiáját  egy kommerszebb, leköszörültebb kategóriába... erre ottvannak a multik, az állam talán még elbírja a kultúrát (ugyan dehogy), és nehogy már csupán a zöld ordas szörnyek, és alufelnivel díszetett milliárdosok legyenek képesek minket a szórakozás illúziójába ringatni... tűnékeny érzés, de az agyat lezsibbasztja.

Még ha van is némi idegen anyag (Georges Simenon) és ha kicsit a saját (kialakult és - mégis - beavatottként gyónva katartikusan egyedi) is, a képvilág ábrázolásával kapcsolatban nehogymár azon kelljen esedezni, hogy az a pár mindegyhogymitnézek szurkoló véleménye ki legyen elégítve, no ne már... hogy a művész idomítsa ízlésvilágát - pf, rossz szó - látásmódját a követők, a közönség érdekében... olvassa valaki mekkora ökörség ez... mert ha igen lehet már önmaga is befordul önnön világába és képes újraértelmezni egy olyan dolgot, ami első blikkre is nyilvánvaló... (bocs, mert igazából már tudat alatt).

A történet kicsit kommerszebb is mint az átlag, csak a megvalósítás az ami sajátos.. a közeg is a "megszokott" hogy mi? hát igen nem sokan néznek Tarr-t, és ha nekiállnak is - sznobosat játszva - hát a falat kenyér sem eshet oly üdítően, mint azt túlbecsült igénytérkép előzetesen állította...

Pedig fordítsuk meg kicsit a dolgot, a történet érdemes arra, hogy pár bevált módszer hatékonyan működjön és egy igazából kissé kevésbé erre a célra szánt történet mégis az alkotói szándéknak behódolva a "kevés" igényének megfeleljen... Mert áhítozhatok, de ez a történet, vagy inkább történetszemlélet nem annak a tömegnyi egyénnek, hanem az egyednyi rajongó(?) vagy inkább egyedi élményhajhásznak javára lett felírva, mintegy megnyugtatásul; ittvagy, van itt még gyógymód...

Utolsó előtti, oscar-díjas világsztár - inkább színész (Tilda Swinton) - Cannes-i premier van azér valami, még ha itthon nem is becsülik.. pedig volna mit, mikor a Megásztar, Bk, vv, bb, duplaDé és a többi ingervadász igénytelenség próbál belehajszolni egy olyan kaptárba ami a többség azonosítója... Én nem, nem vagyok alárendelve a tudatos irányításnak, sem pedig a művész, akit irányítani próbálnak.., vagyis nem, már magam is belekenődtem, inkább csak savaznak.. pedig a történet is csak afféleképp működik ahogy meglátta egy, az igénytelenségen átlátó élesebb tekintet... próbál besorolni a remekművek közé, még ha nincs is kijelentve, és ha kicsit "kevesebb" is, mint elődei... ez már kifejlett Tarr. stílusjegyek, eszközhasználat, ábrázolás .. mind-mind... tökéletesen próbál felvázolni egy amúgy  tényleg halványabban komerszebb ábrázolásmódra hivatott történetet. No de mit adna az hozzá, az amúgy is telített kínálathoz, vagy miben szolgálná az a kissé akaratosabb, különcebb hogy-hogynem egyedibb élményeket (csendesebben azér még) követelő énemhez... Pedig ha próbálnám beszorítani, a nézői igények által kürtölt egyébként baromi szűk sávba hát mi művészi, egyedi, vagy akár valami maradna belőle?? Ugye, semmi? Hallott már valaki olyat, hogy a művész lépett a közönség felé? Még mindig semmi...  A tapasztalatok utalnak, hogy nem a kortársaké a szó, vagyis hát ritkán; ha mégis akkor sem biztos, hogy a végeredmény érdemes a terjesztésre...

A film rendkívüli, mint ahogy talán minden elődje. Lehet belőle tanulni, lehet imádni. ítélni, savazni, kritizálni.. de a művészt irányítani... ahhoz pofa kell.. akkora, hogy jogos viselője legalább annyi erővel rendelkezzen, hogy álláspontja közel legyen az elfogadható-befogadható ingerküszöbhöz( no itt azért nem az átlagról van szó) abból pedig hiába a sok önjelölt, túlképzett, túlbeképzelt próféta; pedig kereshetünk még az iskolában, mert tantárgy a hozzáadott érték, csak elveszik a külvilág mocskában.

90%

~polczer máté