2012. június 30., szombat

Az öldöklés istene

Nagyon érdekes film. Lehet, hogy pont nem ez az első jelző, aminek fel kéne merülnie a filmmel kapcsolatban, de én ezt látom benne. Tiszta emberismereti tanulmány. Az érzelmi, indulati skálán végigjárva olyan képet kapunk a személyiségekről, amilyent talán semmilyen más módon nem remélhetnénk. A képmutatás az ember legnagyobb ismérve, és idegenekkel szemben szinte minden ember ezt az arcát mutatja először. A film egy óvatos tapogatózó állapotból, állati ösztönöktől vezérelt vagdalkozó vádaskodásba vegyülő őszinte művé nemesedik a játékidő haladtával. És teszi mindezt rendkívül szórakoztató módon.

2012. június 29., péntek

Amadeus

A napokban végre jutott idő arra, hogy újranézzem Milos Forman klasszikusát. Nem egyszerűen mestermű, hanem referencia-értékű alkotás a középszerűségről és annak feldolgozásáról. Nehéz megemészteni, hogy vannak olyanok, akik számára az alkotás folyamat olyan veleszületett egyszerűséggel, ösztöniséggel párosul mint a lélegzetvétel, míg mások izzadtság és idő révén sem képesek erre. A középszer viszont nem biztos, hogy jó szó, Salieri abban emelkedett társai felé, hogy meglátta az értéket, amit csak később ismert fel a kor.

Maga a film tökéletes tükre az adottságból fakadó irigységségnek, Salieri hisztrionikus személyisége éhezik a sikerre, küzd minden egyes tiszta hangért, és látni eközben, hogy Mozart-ból milyen természetességgel áramlik a Zene frusztráló, és gyűlöletet szít.
 

2012. június 25., hétfő

30 Day Movie Challenge

Kicsit megcsúsztunk, de az államvizsga a nyakamon, így a tegnapi adaggal együtt közölném most a filmes tartozásaimat.


Day 10. Favourite foreign movie (legjobb idegen nyelvű): A faun labirintusa (El labirinto del fauno, 2006)

álljon itt kép helyett a leírhatatlanul gyönyörű alapmuzsika...

Nos innen, szinte minden idegen nyelvű, ami nem a szép anyanyelven szólal meg, így most ezen túllépve a nem angol ajkú alkotások közül választanék.
2006-ban Guillermo Del Toro fantasztikus fantasy-világot teremtett, amely a háború borzalmait, egy ártatlan gyermeki képzeletvilágot, és a kettő vegyülését mutatta be a spanyol polgárháborút követően. Elképesztő hatással volt rám annak idején, és van azóta is. Véleményem szerint A faun labirintusa az elmúlt évtized legszebb és legfájdalmasabb alkotása.


legjobb jelenet: a befejezésen újra és újra zokogni kell...

Day 11. Favourite kids-movie (legjobb gyerekfilm): Reszkessetek, betörők! (Home Alone, 1990)

"Tartsd meg az aprót, te mocskos állat!"

Az oroszlánkirály-t más szekcióra tartogatom úgyhogy álljon itt gyerekkorom kedvence, amely iránt a lelkesedésem máig töretlen. Kevin-t egyedül hagyták otthon, a gaz rablóbagázs pedig pont McAllister-ék család fészkét tervezi kipakolni. A fiatal gézengúz a gatyábavizelés helyett felveszi a kesztyűt... Örökzöld...


legjobb jelenet: "KEVIN, MIT MŰVELTÉL A SZOBÁMBAN?!"

2012. június 24., vasárnap

Fókuszban: Rozsda és csont (De rouille et d'os)

Cannes-ban negyedórás ováció köszöntötte a filmet a stáblista megjelenésével. Jacques Audiard alkotásában Stephanie (Marion Cotillard) idomárként dolgozik a Cannes melletti delfináriumban, mígnem egy tragikus munkahelyi baleset során mindkét lábát elveszíti. A sorsfordító eseményt követően a durva, rideg viselkedésű bokszoló, Ali (Matthias Schoenaerts) segítségével próbál megbírkózni az elfogadhatatlan helyzettel.
Sajnos csak amerikai premierünk van egyelőre, és az sem holnap esedékes (november), így várni kell még Audiard filmjére, ám az előzetes hírek, a trailer és a főszereplő(k) alapján garantáltan megéri. Talán nem árulok el nagy titkot, ha leginkább Cotillard kisasszony alakítására vagyok kíváncsi. A hihetetlenül tehetséges, már-már földöntúli gyönyörűséggel megáldott színésznő az előzetes alapján elképesztő energiával formálja tragikus sorsú karakterét. Ja, igen, zeneszerző: Alexandre Desplat (Tree of life)
Összeroppantó filmmel lesz dolgunk alighanem, de minden intenzív érzetet kiváltó alkotást maximálisan támogatok.
Előzetes a tovább mögött.


Dark Knight-kodás ezerrel

A marketingkampány dübörög, mint MÁV-gyors a rozoga síneken, az eddigi mutatós (poént nem lelövő!) előzetesek mellé, hangulatot fokozó, de nem tartalomgyilkos témákkal jött ki a stáb. Kezdetnek mindjárt egy elképesztően ötletes plakát-rom-akármi, amely talán az utóbbi idők legjobb fogása, a képet érdemes menteni. A Dark Knight-Viral legújabb gyöngyszeme pedig a 'Gotham Observer' legfrissebb számából kiragadott cikkekben jelentkezik, amely többek között leírja a közelgő Harvey Dent Napi fesztivál terveit, a sportrovat örömmel jelenti be, hogy Zach Harris a Gotham Rogue veterán játékosa újra aláírt a csapathoz, a végén pedig egyre gyakoribb rejtélyes bűnesetekről számol be a lap a közelgő káosz előjeleként. A horoszkóp pedig csak további nyalánkság...


A tovább mögött olvashatóak a cikkek részletesen, valamint a legújabb (és eddigi legjobb) előzetes is látható. Ez már a finálé előszele...

2012. június 23., szombat

30 Day Movie Challenge

Day 9. Favourite musical (Kedvenc Musical): Hair (Hair, 1979)

A hippik atyaúristene volt Milos Forman filmje a maga idejében, mert a szabadság eszméjétől csöpögött és a vietnami háború (és a fürdés) értelmetlensége mellett lépett fel. Azóta is népszerű betétdalait még mindig játsszák a rádiók, tehetségkutatók, vetélkedők állandó feldolgozási alanyai, mert közegükből kimozdulva is örökérvényűek.
Claude Bukowski, Berger, Sheila és a többiek beengedték a napsütést, szabados viselkedésükkel és életstílusukkal a mai napig teret, vidámságot és akadálytalanságot csempésznek nappalijainkba. Feledhetetlen, feldolgozhatatlan és kötelező alkotás, amelynek direkt aktualitása ugyan már lejárt, de a kapitalizmus bilincseinek szorításában a szabadság ábrándjáért ma is hálásnak kell lenni.

Legjobb jelenet: Mi más is lehetne?


Napi infohullám, Premierek


- Hivatalos: Játékfilm készül a Need for Speed című nagy sikerű videojátékból a Dreamworks égisze alatt. Premier valamikor 2014-ben.

USA premierek: 
- Merida, a bátor (Brave): Pixar gondozású eredeti történet a folytatásokat követően (Toy Story 3, Verdák 2). 
- Abraham Lincoln, a vámpírvadász: Spielberg Lincoln-feldolgozása előtt viccesen csengő abszolút ökörség a rejtett skill-ekkel rendelkező legendás el presidente-vel.
- Míg a világvége el nem választ: Apokalitikus körülmények között bájolgó romkom Keira Knightley-vel és Steve Carell-lel. Egy misét majd lehet megér.
- Rómának szeretettel - Woody Allen most a talján fővárosban romantikázik felhős szemekkel.

Hazai premierek:
- Börtönregény: Mel Gibson-t bekasznizzák...
- Ideglelés Csernobilban: Kézikamerás horror az egykori atomkatasztrófa helyszínéről, 12-es korhatárral.
- Mindörökké rock: Hiába a remek kosztümök erről egyre kevesebb jót hallani...

2012. június 22., péntek

30 Day Movie Challenge

Day 8. Favourite thriller (Kedvenc thriller): Hetedik (Se7en, 1995)

Seven deadly sins, seven ways to die...

Ezen sem ültem sokat. Van pár cím így a listán végigtekintve, ami egyből beugrott a műfajt látva. Nos a Hetedik is ilyen, mert mióta láttam képtelen vagyok alóla szabadulni. Belém ette magát, és minden egyes nézéskor kicsit mindig elvesz belőlem. A kezdés mindjárt, amelyet számtalanszor próbáltak utánozni, az intro beteges rángatózása tökéletes felvezetése az előttünk álló két órányi borzalomnak. Aztán a hangulat, amelyet a végtelen betondzsungel klausztrofóbiája, és az állandó eső reménytelensége okoz, szintén tanítanivaló. Csupán a végén tör elő a napfény, optimista feloldozás ígéretét hordozva, a lezárás azonban olyan mélyre ránt, ahonnan nemigen van kilátás. A mocsok, a bűn és az igazságtalanság súlyába nemcsak Mills, hanem mi is belerokkanunk.
Hihetetlen bátor húzás volt ilyen kíméletlen lezárást választani, a stúdió egyáltalán nem volt biztos a dolgában, Pitt és a rendező azonban addig lobbizott érte, mígnem zöld utat kapott a filmtörténelem egyik legsokkolóbb befejezése. A tömör konklúzió pedig szavakkal is aláhúzza a látottakat: "Szép ez a világ érdemes harcolni érte..."
A hangulatteremtés magasiskolája, a Thriller, és David Fincher belépője a nagyfiúk közé.

Kedvenc jelenet: A lezárás...

Cerseiből ördögfióka...

Lena Headey (Cersei) a Game of Thrones-ban sem ártatlan virágszál, de a szuperfelesleges Dredd-feldolgozásban még külsőleg is megtámogatja szupernemezisz mivoltát. A szép aranyszőke haj, tépett barna, a bársonyos pofika, pedig összeszabtalt lett... Megvadító.
A tovább mögött a Dredd előzetese...

Apuci pici lánya

Napi infohullám

- Célegyenesben a Jurassic Park 4. A majmok bolygója - Lázadás forgatókönyvírói vették kezükbe az írást. Spielberg papa a háttérből producerként irányít.
- Machete Kills (Machete 2): Csatlakozott a gárdához Charlie Sheen. Eddigi résztvevők: Danny Trejo, Mel Gibson, Jessica Alba, Michelle Rodriguez, Sofia Vergara
- Most kapaszkodj: A Transformers 4 folytatás lesz, a tök új szereplők ellenére, de egy más irányba indul el... Bay-nek ez már tényleg az utolsó, ahogy azt már a T2-nél kijelentette.

2012. június 21., csütörtök

12.06.21(2)

30 Days Movie Challenge

Day 7. Favourite animation feature (Kedvenc animációs film): Toy Story - Játékháború (Toy Story, 1997)

Buzz Lightyear akcióba lép!

Ez is kapásból ment. A Pixar márkanévvé vált az animációs piacon, a profizmus és a maximalizmus elsőrangú képviselőjévé. A Pixar '97-ben az első egész estés animációs filmként bocsájtotta útjára a Toy Story, és ezt azóta sem tudta felülmúlni egyetlen produkciójával sem. Minden évben pontosan egy alkotással jelentkeznek, amelyekból árad a profizmus, minden részlet a végletekig kidolgozott, karaktereik animációs mivoltuk ellenére rendkívül összetettek, és az ebből adódó magas minőség mellé természetesen tetemes anyagi siker is járul. A magukra hagyott játékfigurák vezettek be minket ebbe a varázslatos világba, talán ez az oka, hogy elfogultak vagyunk Woody, Buzz és Krumplifejék bandájával szemben, így természetes, hogy az időközben trilógiává bővülő filmsorozat ott van minden idők legjobb trilógiái között. Minden gyerek nevében óriási köszönettel tartozom, és akkor háromra mindenki: A végtelenbe és tovább!

legjobb jelenet: Woody ismeretlen galaxisban landol, ágyban, párnák között, ahol furcsa kalapos alien-nel kerül hamarosan összetűzésbe.


~polczer máté

12.06.21.

Mostantól a Facebook-on is!

A mai naptól kezdve a Facebook közösségi portálon is elérhető az oldal. Minden frissítésről, új bejegyzésről értesülni fog, aki csatlakozik a csoporthoz.
Jó olvasgatást!


~polczer máté


2012. június 20., szerda

12.06.20.

30 Day Movie Challenge

Day 6. Favourite horror (Kedvenc horror): A kör (The Ring, 2002)

Gyilkos kazi + 7 nap = ...

Futottak még: Dr Caligari, Engedj be!

Nehéz maradandót alkotni a műfajban, mert nyugodtan mondhatjuk - elhasznált panelektől nyikorog elég hosszú ideje...
Azonban nem volt ez mindig így, a 2002-es Kör úttörőnek számít, tekintve, hogy behozott és népszerűvé tett egy keleti horror-ágat (J-horror), amelyet később több sikeres és mégtöbb kevésbé sikeres produkció követett. Ezek rendszerint feldolgozások voltak silány minőséggel, jelen cikkünk tárgy azonban meglepetésre képes volt felemelkedni elődjén, és hangulatában, cselekményvezetésében és szereplőiben is felülmúlta azt.
Nem támogatom a feldolgozásokat, az eredetiség hiánya, a kreativitás halála, a művészet (igen, még itt is) zsákutcája, és a lustaság egyik bizonyított szimbóluma. Sokan, sokszor próbálkoznak hasonlókkal, de csupán töredéknyi részhányadból születik olyan produkció, amely esetleg indokolná az újragondolást.
Na egy kis méltatás erejéig térjünk még vissza Verbinski verziójához. A rendező, Hans Zimmer zeneszerzővel olyan atmoszférát kreált az amúgy abszolút röhejes alapsztorihoz, hogy még a legcinikusabb filmező sem köszörülte a nyelvét a gyilkos videokazettán (a következő feldolgozásban nyilván Blu-Ray lesz nyugi). A japán horror műfajának alapkellékei révén - a víz, a fekete ázott haj, a sötét lyukak, sarkok és az eső áztatta vidék (ez utóbbi nem feltétlenül) - a hatás adott, és egy pillanatig sem enged fellélegezni, egészen a döbbenetes lezárásig. Az Oscar-díjas zeneszerzők pedig elképesztően nyomasztó muzsikát kreált mindehhez a végletekig fokozva a hatást. Kis személyeskedésként megengedve, egészen eddig a filmig kimondottan kerültem a horror műfaját, Naomi Watts pedig azóta is kedvenc színésznőim egyike.
Jópár horror befért volna, de nálam ez abszolút mérföldkő, és így képtelen vagyok objektíven ítélkezni. Meg Samaránál sem igen akarom kihúzni a gyufát, elég durca dolgokat csinál ha begurul...

Kedvenc jelenet: Samara 3D-be vált, és ehhez most nem kell szemüveg...

~polczer máté


2012. június 19., kedd

12.06.19.

30 Day Movie Challenge

Day 5. Favourite action (Kedvenc akció) - Drágán add az életed! (Die Hard, 1988)

Boldog karácsonyt!

Na végre az első tétel, amin nem kellett töprengeni. Mert még mindig John McClane a legnagyobb király, és hiába próbálja aktívan lerobbantani a Die Hard franchise-ot, ami pár éve nem sikerült - szerencsére -, a következő 'Bruce Willis a CBA-ban vásárolt' részben már egyre kevesebb a bizadalmam. Itt azonban nincs esélye John Connor-nak, Ethan Hunt-nak, vagy a T1000-nek, ha McClane másnapos, a trikója mocskos, sőt legjobb, ha még magánéleti válság is gyötri, nincs az a megveszekedett terrorista/tolvaj/Dzsi-áj-Dzso aki le tudná építeni. És bár Willis megöregedhet, McClane örök... Yippi-á-yéé!

Legjobb jelenet: 
Ginny: Te jó ég, ez a pasas nagyon dühösnek tűnik...
Holly: Akkor még él...
Ginny: Tessék?
Holly: Csak John tud ennyire felhúzni valakit...


~polczer máté

2012. június 18., hétfő

12.06.18.

30 Days Movie Challenge

Day 4. Favourite drama (Kedvenc dráma): A forrás (The Fountain, 2006)

First snow...

Nehéz ez a műfaj szerinti besorolás, pláne, ha egy-egy alkotást több kategóriába is sorolhatnánk. A forrás hajszállal maradt le a kedvenc alkotás posztjáról.
Darren Aronofsky ellentmondásos, több helyen is keresztrefeszített alkotását leginkább átérezni, mint értelmezni lehet teljesen. Egy művész ars poetica-ja, költői képsorok, átszellemült színészi alakítások és az azonosulást abszolút elősegítő csodálatos zene, amely önmagában is ott van a leggyönyörűbb és legfájdalmasabb melódiák között. Elérni a halhatatlanságot, megemészteni az elmúlást és válaszokat találni költői kérdésekre ... és mindez egy alkotás keretein belül. Mert ez több mint film, életre kelt költemény: retinábaégő képsorok, dacolás a végzettel "Death is a disease. Its like any other. And there's a cure, a cure — and I will find it", és gyógyszer az elfogadhatatlanra... "Together we live forever...". és mégis...
"What if you could live forever?"

Legjobb jelenet: 

~polczer máté

2012. június 17., vasárnap

12.06.17.

30 Days Movie Challenge

Day 3. Favourite comedy (Kedvenc vígjáték): Borat (Borat: Cultural Learnings of America for Make Benefit Glorious Nation of Kazakhstan, 2006)

Csápolj bele!

Mert mi más, mint ez az áldokumentarista roadmovie, ha egyszer nyerítve kell röhögni minden egyes jelenetén. Sacha Baron Cohen olyat tett, amire eddig nemigen volt példa: művészi szintre emelte az alpári poénokat, és az igényesebb humor kedvelőiből is heveny hasgörcsökkel tarkított szüntelen vihogást csalt elő. Borat karakterével a polgárpukkasztás határait feszegette, pont egészséges mértékben, ellenben mondjuk a  későbbi Brüno-val. Hihetetlen, de korábban valószínűleg a stop-ra tenyerelten volna, ha egy dagadt szőrös kretén, és egy vézna magas pucéran verekedik egy komplett szállodát romba döntve. A helyzetekből fakadó poénok tökéletesen kiaknázottak, a mit sem sejtő riportáldozatok őszinte reakciói pedig utánozhatatlanok. A műfaj nem tartozik a kedvenceim közé felszínessége miatt, de a Borat 'egymás után többször is' kategória. Nem..nem kell beleegyezni!

Kedvenc jelenet: '"Kázáhsztán a legdicsőőőbb, legeslegjobb anyaföld... a többi ország csupán, p*ncikák uralta föld..."

~polczer máté

2012. június 16., szombat

11.06.16.

30 Days Movie Challenge

Day 2. Least favourite film (Film, amit a legkevésbé szeretsz): Transformers 2 (Transformers: Revenge of the Fallen, 2009)


Mégen Fox fut - ezt mondjuk pont szeretjük...


Futottak még: a komplett edemszendler életmű (kivétel a komolyabb alakításai, azokból látszik, hogy azért van még remény)

Nos ennél a bejegyzésnél elvből kizárnám azokat az 'alkotásokat', amelyeket készítőik szándékosan méreteztek a nézői ízlések leépítésére. Így most mindjárt csípőből a komplett Asylum fegyvertárt hatástalanítottam, pedig Isten a tanúm próbálkoztak becsületettel. Tehát az optimális választás a komolyabbnak szánt produkciók közül került ki. Michael Bay karrierje ki van kövezve látványos, fordulatos, de abszolút üres vizuálorgiákkal gyakorlatilag egy vázra felhúzva (a csávó rendkívül szereti az érzelmes pillanatokat és az akciójeleneteket szuperlassúban a nyakunkba önteni). Filmes önéletrajzából pedig nagy valószínűséggel még ő is kihagyná a Transformers második epizódját, tekintve, hogy a méretes egója ellenére saját maga vallotta, hogy ez bizony piszokgyöngére sikeredett. Nincs forgatókönyv, nincs következetesség, nincs játék, nincs kohézió, nincs szórakozás. Igen jogosan kérded, akkor mi van? Hát akció az van dögivel, meg Mégen Fox fehér gatyában. Ez azonban borzalmasan kevés egy 200 millás projekt-től. A film így is bombasiker lett, amelyhez feltételezem az előző epizód korrekt minősége mellett a nézői igénytelenség is aktívan hozzájárult. Magam is moziban szenvedtem végig ezt a meglehetősen hosszúra nyúló két és fél órát, de mentségemre legyen szólva, engem ott k*rvára átb*sztak, és a végefőcímet követően menekültem a teremből, mintha perzselnének hátulról. Elhasznált panel, de a Transfomers 2, tehát, merénylet az agysejtek ellen és aki teheti kerülje, bár hozzá kell tennem, már így is büdös, fertőző kullancs módjára megszívta magát és egy szintén kétes minőségű harmadik epizóddal kézen fogva rombolja tovább a közízlést.

Leg(nem)kedvencebb jelenet: Az iker-robotok jeleneteinél erős, megmagyarázhatatlan ölhetnék tört rám, de piramisba épített szuperágyú láttán konkrétan lefordultam a székről...


~polczer máté

2012. június 15., péntek

12.06.15.

30 Day Movie Challenge

Az elmúlt időben kongó üresség honol a oldal körül, így most ebbe a csöndbe szeretnék kis színt vinni. A Facebook közösségi portálon találtam egy ötletes oldalt, ami alapján minden nap egy filmcímet, és egy arra vonatkozó jelenetet, előzetest vagy képet kell posztolni a kiírt feltételnek megfelelően. Így naponta újabb és újabb jelenetek, képek lesznek láthatóak (természetesen rövidebb hozzáfűzésekkel nyakonöntve), ezzel minőséget és nem utolsó sorban életet csempészve a haldokló oldal sivárságába.

Day 1. Favourite film (Kedvenc film): A Keresztapa (The Godfather, 1972)


Futottak még: A forrás, Mulholland Drive

Mivel ez leginkább állapot, hangulat és kedvfüggő, így a mostani időintervallumra tudnék csak a tételnek megfelelő alkotást említeni. Francis Ford Coppola időtlen trilógiájához nemrég volt újra szerencsém, amiből is az első részt emelném ki - nagy nehezen. A Keresztapa bárhol, bármikor, bármennyiszer kategória, ennek megfelelően nehezen tudnám összeszámolni hányszor vont már a hatása alá. A maffia témájú filmek alfája és omegája, de elsősorban mégis egy családcentrikus műnek bélyegezném. Nem tudnám úgy méltatni, hogy azzal bárkinek újat mondjak, így csak annyit mondanék, ha van még olyan, aki esetleg nem látta - az újszülötteken kívül - , nos az pótolja de hirtelen, mert nemsokára a halakkal alszik...

Kedvenc jelenet: Most mondok azzal újat, ha a lófejes ébredést emelem ki? Nem, úgyhogy legyen a nyitójelenet.

~polczer máté

2012. június 12., kedd

12.06.12


Prometheus (Prometheus, 2012)


Amerikai sci-fi horror, 124 perc
"Egy messzi vándor jött, ki ős romok
felől regélt: A pusztán szörnyű két
nagy csonka láb áll. Arrább lágy homok
lep egy kőarcot. Homloka setét.
A vont ajk vén parancsszóktól konok
S vad szenvedélye még kivésve ég
a hűs kövön, bár, mely véste, a kéz,
s a szív, hol dúlt e dölyf, temetve rég.
A talpkövön kevély igék sora:
"Király légy bár, jöjj és reszketve nézz:
nevem Ozymandias, urak ura."
Más semmi jel. A roppant rom körül
határtalan szélesre s hosszura
a holt homoksík némán szétterül. "
Percy Shelley - Ozymandias         

Volt tehát egy jelenet az Alien-ben, amelyben egy rejtélyes űrhajóba lépve a Nostromo legénysége egy meglehetősen érdekes, elefántfej-szerű döglött lényre bukkan, aki egy ágyúszerű akárminek a vezérlőpultjában oszladozik már egy ideje.
Maga a film ezen, Space Jockey-nak hívott lény rejtélye köré fonódott. Az ember valamiféle megoldást várt az Alien szülőatyjától, Ridley Scott-tól, viszont  a legendás rendező a tisztázás helyett megsorozta kérdőjeleit és jelenleg ott tartunk, hogy bármiféle hitelesnek vélt magyarázat puszta tézis, mert két összetett mondattal porba lehet dönteni minden találgatást.

2012. június 11., hétfő

12.06.11.



"In space no one can hear you scream" - Nyolcadik utas: A halál....
"In cinema everyone does" - Prometheus...

részletes vélemény hamarosan...