2010. január 31., vasárnap

critic24

Triangle
időbűnök no. 2


Triangle, angol-ausztrál horror-thriller
99 perc
R: Christpher Smith
Sz: Melissa George, Michael Dorman, Liam Hemsworth

"Jess (Melissa George) a barátai hajókirándulásra indul, azonban nem is sejti, hogy a felhőtlen utazás hamar véget ér, és nemsokára elképzelhetetlen borzalmakat kell túlélnie a tengeren. Mert amikor viharba keverednek nincs más lehetőségük, minthogy felszálljanak egy közelben álló óceánjáró hajóra, melyről Jessnek meggyőződése, hogy már járt rajta. A rejtélyes hajó látszólag teljesen elhagyatott, a fedélzeten lévő órák mind megálltak. De hamar rá kell jönniük, hogy nincsenek egyedül, és valaki vagy valami egyesével vadássza le őket."

Ahogy a filmben oly sokszor,úgy itt is: a látszat csal

Talán furcsa, hogy egy plakát helyett ezúttal négyet is kiválasztottam, de elképesztően ötletes mind és képtelen voltam egy mellett dönteni. Akinek van ideje, böngéssze csak végig egyesével őket, sok mindent elárulnak a lényegről a poszterek. A tartalomban leírtakat nem kell készpénznek venni, mert a történet jóval bonyolultabb egy sorozatgyilkosos horrorfilmnél, úgyhogy akinek már elege van az értelem nélküli mészárlásokból, az nyugodtan időt szakíthat erre a bő másfél órára.

A pocsék Borzongás és a szórakoztató - Magyarországon játszódó - Csapatleépítés után Christopher Smith elég kemény fába vágta a fejszéjét. A hírek szerint 2 évet szánt a film forgatókönyvére, ami így utólag elég érthető. A történet viszonylag egyszerűen indul, a fogyatékos fiút nevelő Jess vitorlázni indul barátaival, de hatalmas viharba kerülnek a nyílt tengeren, és miután a hajójuk felborul, felszállnak a mellettük elhaladó óriásgőzösre. A legénység és utasok nélküli hátborzongató hajón azonban egyre több a rejtélyes dolog , mígnem szépen sorban valaki kiírtja a társaság nagy részét. Idáig egy elég egyszerű kísértethistóriának tűnik az egész, amelyet már jópár film ábrázolt, de ettől a ponttól kezdve megbonyolódnak a szálak. A központi karakter Jess szemszögéből éljük át a történteket, és döbbenünk rá mi is a furmányos valóságra, hogy egy olyan hajóra érkeztünk, ahol az események periódusos időközönként megismétlődnek. Így miután elsiratta társait, óriási meglepetésre meglátja a tengeren hánykolódó korábbi önmagukat, ahogy segítséget kérve újra felmásznak az elhagyatott hajóra. Jess miután túltette magát a sokkszerű valóságon, megpróbálja elkerülni a korábban tragikus módon lejátszódó eseményeket, hogy megmentse társai életét, és hazajusson kisfiához.

Meglepetésre, Melissa George megbírkózik a szereppel

Ahogy haladunk előre a cselekményben egymás után érnek minket is a meglepetések, amelyekre talán csak a témában jártasabb rajongók jöhetnek rá. A végtelen folyamat azonban nem ér véget a hajón és a korábban látomásnak vélt dolgok szép sorban valóra válnak. A film lezárása pedig egy keserű drámai utóízt is ad a történetnek.

Nagyon érdekes a téma, a figyelem egy percig sem lankad, de ha egy forgatókönyvíró (és rendező) az idővel kezd játszani, nagyon könnyen maga alá sodorhatják az egyre értelmetlenebbé váló események, és a megoldás helyett csak újabb kérdések kerülnek terítékre. Pozitív példa erre a spanyol Időbűnök című film, amely igazi kis gyöngyszem a műfajában, negatívként pedig Sandra Bullock Megérzését említeném, ahol a logikátlanság mély csapdájába zuhantak az alkotók. Christopher Smith ilyen szempontból nagyjából megállta a helyét. Sajnos azonban a "nagyjából"-nak elég hangsúlyos szerepe van az előző mondatban. A történet néha logikai zsákutcába fut, a rendező ügyes átkötésekkel tudja azt elérni, hogy csak a figyelmesebb nézők vegyék ezt észre. De nem akarok szőrszálhasogató lenni, egész kellemes kis meglepetés volt számomra a film. A színészek közül a főszereplő, Melissa George meglepetésre egész jó alakítást nyújt az elgyötört anya szerepében, de színésztársainál sem tapasztalható a horrorfilmek esetében megszokott harmatgyenge teljesítmény.

Egy szokványos brutális körítéssel előadott kísértethistóriára számítottam, ehelyett egy rendkívül csavaros ténylegesen elgondolkodtató, az értelmetlen, öncélú erőszakot okosan kerülő filmmel találkoztam, amit nagyon ajánlok minden műfajkedvelőnek. Nem tökéletes, de egy próbát mindenképp megér.

75%

Polczer Máté "City225"

2010. január 30., szombat

10/02

2010. február - Amerika

Mivel vége az év első hónapjának, itt az ideje, hogy felvázoljam a februári amerikai premiereket a feliratos előzetesekkel megtámogatva (csak kattints a linkre).

Február ötödikén három bemutatóra térnék ki. Napjaink két legfelkapottabb fiatal színésze, Channing Tatum (G.I. Joe) és Amanda Seyfried (Mamma Mia!) romantikázik egy háborús drámában a Dear John-ban. Aztán John Travolta mutatja be nekünk, mekkora pszichopata is valójában a Párizsból szeretettel című filmben. Harmadiknak pedig itt van limitált bemutatóval Frozen címmel egy thriller, amelyben három fiatal ragad bent egy sífelvonón a pálya bezárása után.

John Travolta pszichopataként a Párizsból szeretettel című filmben

Február következő hetén végre láthatjuk, ahogy Benicio Del Toro farkassá változik a régi klasszikus film feldolgozásában, a Farkasemberben. Aztán Garry Marshall (Micsoda nő!) egy teherautónyi sztár segítségével romantikázik a Valentin Nap című filmben. A Reszkessetek betörők! kétes tehetségű rendezője egy újabb családi kalanddal a Villámtolvaj - Percy Jackson és az olimposziak című filmmel jelentkezik , valamint egy indiai romantikus dráma My Name is Khan kapott helyet az eheti kínálatban.

Jennifer Garner és Ashton Kutcher csak kettő a sok ismert arc közül a Valentin nap című romantikus filmben

Február 19-én jön végre a hónap legjobban várt premierje, Martin Scorsese fél évet csúszó thrillere a Viharsziget, amelyben Leonardo Di Caprio egy elmegyógyintézetben történt rejtélyes történésekre próbál fényt deríteni. A hét második egyben utolsó premierjében, a Ghost Writerben Ewan McGregor és Pierce Brosnan közösködik egy thriller erejéig.

DiCaprionak a saját démonaival is meg kell küzdenie a Viharszigetben

Február utolsó hétvégéjén szintén két szélesvásznú premiert üdvözölhetnek odaát. A zombifilmek újravirágzásának legújabb mellékterméke a The Crazies ettől a héttől lesz látható. Bruce Willis pedig újra rendőrszerepben pompázik a Cop Out című akciómoziban.

Reméljük ismét egy újabb párost üdvözölhetünk a Cop Out-ban

Viszonylag kevés új film érkezik az év második hónapjában a mozikba, de mennyiség helyett inkább minőség a lényeg ugye. A Viharsziget sikerére számítok elsősorban.

Polczer Máté "City225"

2010. január 29., péntek

s1

The Big Bang Theory - Agymenők
(2007 - ????)
amerikai vígjáték-sorozat

Leonard - Johnny Galecki
Sheldon - Jim Parsons
Penny - Kaley Couco
Howard - Simon Helberg
Rajnesh - Kunal Nayyar

A sitcom műfaj meghatározásával kezdeném a cikket. Viszonylag kevés szereplőből áll és állandó helyszíneken játszódva szituációs vagy verbális poénokra építve szórakoztatja a nézőket. A műfaj koronázatlan királya - számomra legalábbis - a '94 és '04 között tíz évadot megélt Jóbarátok. A hat imádnivalóan bugyuta karakter történetét bemutató sorozat sikerét azóta sem nagyon sikerült felülmúlni. A Big Bang Theory - szándékosan nem használom az idióta magyar címet - szintén az előbb felvázolt műfaj jeles képviselője.
Balról jobbra: Howard, Leonard, Penny, Sheldon, Rajnesh

Két a végletekig monitorfejű kocka szomszédjába egy igencsak szemrevaló fiatal lány költözik, aki szép lassan felhúzza a normál emberek szintjére különc hőseinket. Ez a rövid ismertető. Most egy kicsit nézzük részletesebben.
Leonard és Sheldon az elméleti fizika született tehetségei, akik mindennapjaikat - munkájuk mellett - a sci-fi sorozatokkal, videojátékokkal, imádott képregénygyűjteményükkel és más különféle szuperkocka dolgokkal töltik. Ebbe a környezetbe érkezik a gyönyörű, ámde a fiúknál jóval alacsonyabb intelligenciahányadossal rendelkező Penny. Leonard első ránézésre beleszeret a fiatal szomszédlányba.
Az első évadban megismerkedünk hősszerelmes tudóssal, Leonard-dal, a szuperérzékeny zsenivel, Sheldon-nal, a nőmániás zsidó származású Volcani(Star Trek) frizurát viselő Howard-dal, az indiai, nőkkel beszélni képtelen (szó szerint) Rajnesh-hel, valamint az új szomszéddal, az igencsak szemrevaló Penny-vel. A lány belecsöppen egy eddig szokatlan és sokszor számára teljesen érthetetlen világba, amelyet hamarosan a szerethető zseniknek köszönhetően meg is kedvel. Penny egyre több időt tölt a fiúkkal, akik a lány hatására megismerkednek az élet normális oldalával is, mindeközben persze mi veszettül jól szórakozunk.

 Leonard már az elejétől fogva szerelmes a bájos Penny-be

A sokszor tudományos nyelven hadaró zseniket élmény követni (még ha párszor vissza is kellett pörgetni a jelenetet), mert rengeted felhőtlen pillanatot okoznak. A 2007-ben indult sorozat jelenleg a harmadik évadnál jár és nagyon remélem még jó sokáig követhetjük a négy őrült zseni és a bájos felszolgálólány szórakoztató kalandjait.

1.évad - 90%

Polczer Máté "City225"

2010. január 27., szerda

critic23

Pandorum
"Don't fear the end of the world...
...fear what happens next.."


Pandorum, német, amerikai sci-fi, horror
108 perc
R: Christian Alvart
Sz: Ben Foster, Dennis Quaid, Cam Gigandet

"Egy látszólag elhagyatott űrhajó legénységének két tagja magához tér a hibernálásból, ám fogalmuk sincsen sem arról, hol vannak és mi a feladatuk, sem arról, mennyi idő telt el. A koromsötétben pokolian gyorsan rádöbbennek arra, hogy nincsenek egyedül, ráadásul az űrhajó belsejéből szűrődő csikorgó morajlás sem ígér semmi jót. Ezért Payton hadnagy a vezérlőteremben rádión keresztül irányítja Bower tizedest, aki kimerészkedik, és hamar szembesül azzal, milyen kockázatos vállalkozásba is kezdett. Akciója közben túlélőkkel is találkozik, majd fényt derít a hajó hétpecsétes és szörnyűséges titkára. A helyzet egyre nyomasztóbb, az idegek pattanásig feszülnek - végül a túlélési ösztön is a maximumra kapcsol..."

 A hibárnálásból való ébredés nem túl kellemes

A nagyon ötletes mondatot, ami a cím alatt található, a film egyik plakátjáról idéztem. Engem már elsőre megfogott, ahogy olvastam. Jelentése nagyjából: Ne a világ végétől félj, hanem attól ami utána következik..
Az igazi sci-fi-k a végtelen űrt választják helyszínnek, ahol egy sötét űrcirkáló rója a semmiséget, és az ezáltal kiváltott klausztrofób érzésre bizony lehet építkezni. A Pandorum szó jelentése is az előbb fejtegetett folytogató érzéshez kapcsolódik, szabadon értelmezve egy űrbetegség, amit a bezártság okoz, és paranoiás állapotot idéz elő.

A pontos dátum nem ismert, annyit tudunk, hogy a Föld túlnépesedett és rejtélyes körülmények között megszűnt létezni. Az egyedüli túlélők egy óriási űrbárkán tartanak a Tanis nevezetű bolygó felé, amelyet az előzetes kutatások életre alkalmas területnek nyilvánítottak. Csakhogy valami hiba csúszott a számításba, ugyanis a mélyhibernálásból ébredő Bower egyedül találja magát. Hamarosan Payton tizedes is magához tér, és így már ketten próbálnak fényt deríteni a hajó rejtélyes körülményeire. Nem sok kell hozzá, hogy kiderüljön nincsenek egyedül, ugyanis gollam-szerű lények csoportba szerveződve módszeresen próbálnak kiírtani mindent ami mozog. A kis rágcsálók nagyon hasonlítanak A barlang angol változatának bestiáihoz, és kegyetlenségükben sem tudnám máshoz hasonlítani őket. A hajsza és a verseny az idővel a film végén lévő kiváló csavarral ér véget.

 Természetesen még az űrben is vannak dögös csajok, még ha épp vérbe is vannak forgatva..

Az űrhajó megépítésében kiváló munkát végeztek a helyszínért felelős stábtagok. A hatalmas repülő úrbázis hátborzongató nagyságai ellenére is a bezártság érzetet kelti még a képernyőn keresztül is. A hiba mindössze annyi, hogy ez nagyjából teljesen kihasználatlan marad, a hatalmas lehetőséget feláldozva inkább az ocsmány lényekre terelődik a hangsúly akik, mint kiderült elkorcsosult emberi maradványok, és a legősibb ösztönük, az életben maradás irányítja minden lépésüket. Ha egy kicsivel kevesebb figyelem irányulna rájuk, valamint a  hajó legénysége közötti belső civódásokra és több a helyszín által tálcán kínált hangulat kiaknázására, sokkal jobb és emlékezetesebb darab születhetett volna a Pandorumból. Aki nem tudja miről beszélek, nézze meg Paul Anderson Halálhajó című klasszikusát, amelyet nem is a történet vitt kultstátuszba, hanem a hátborzongató klausztrofób érzés, és az ismeretlentől való félelem. Sam Neill is meggyőzőbb volt ott, mint Dennis Quaid Payton tizedes szerepében.

Az ötletes marketing és a sok lehetőséget rejtő történet egy tisztességes megvalósításra volt csak elegendő, de egy tapasztaltabb rendező talán emlékezetesebb munkát végzett volna. Aki szereti a sci-fi-ket azok adhatnak egy esélyt Alvart filmjének, de én inkább a régi klasszikusokat javaslom újranézésre..

65%

Polczer Máté "City225"

2010. január 26., kedd

Trónváltás



Az Avatar elsüllyeztette a Titanic-ot...

Mivel a napokban 12 év egyeduralkodás után trónfosztás volt a legsikeresebb film posztján, egy kisebb hangvételű cikk erejéig megemlékezek e számunkra nem is oly fontos eseményről. James Cameron 1997-ben eresztette útjára újra a lassan egy évszázada elsüllyedt óriásgőzőst. És személyessé téve a történetet nemcsak a Titanic hátborzongató katasztrófájának lehettünk tanúi, hanem egy minden gátat ledöntő, de sajnos tiszavirág életű szerelemnek is. Ez volt az a recept, amely akkor minden embert a moziba csábítva eddig megközelíthetetlen nagyságú bevételeket eredményezett. És erre a 12 évre volt szüksége Cameronnak, hogy saját csúcsát megdöntve olyant alkosson, amelyet korra való tekintet nélkül megint mindenki látni akarjon. Valami titka biztos van a sikergyáros rendezőnek - amit egy korábbi cikkben fejtegettem -, hogy immáron két filmjével is ül a világ tetején, ez pedig azért is furcsa, mert másnak még csak megközelíteni sem sikerült ezeket a hihetetlen eredményeket. (Világjelenségről beszélve magunk is hozzátettük a részünket a sikerhez, hisz nálunk is ledőlt az eddig elérhetetlennek tűnő 1 milliárd Ft-os bevételi határ)

 régi csúcstartó, Titanic (Fent balra) helyét az Avatar vette át a legsikeresebb film posztján

Pár adat a dologban kevésbé jártas olvasók kedvéért. A Titanic 1,8 milliárd dolláros összbevétele volt a csúcstartó, az 1,1 milliárdos Gyűrűk Ura 3, az 1,06 milliárdos Karib-tenger kalózai 2 és az 1 milliárdos Sötét lovag előtt. Tehát az Avatar volt az ötödik film, amelynek sikerült átlépni az 1 milliárd dolláros bevételküszöböt, de jelen körülmények ismeretében nem lennénk meglepve, ha hamarosan az eddig abszolút lehetetlennek vélt 2 milliárdos álomhatár is ledőlne.
Tehát most, hogy búcsút mondtunk egy 12 éves egyenuralkodónak kíváncsian tekinthetünk a jövőbe, újabb potenciális kihívókat keresve. Cameron következő filmje a Battle Angel 2011-ben érkezik a mozikba. Gondoltam szólok...

Polczer Máté "City225"

critic22

Sorority Row
"..a másolat másolatának másolata.."


Sorority Row, amerikai horror
105 perc
R: Stewart Hendler
Sz: Briana Evigan, Rumer Willis, Leah Pipes

"Öt egyetemista lány egyik diáktársát szeretné megviccelni, ám az ártalmatlannak tűnő csíny halálesetbe torkollik. Az elkövetők esküvel próbálják örökre magukban tartani ezt a szörnyű tettet, ám köztudott, hogy az ígéretet nem mindig könnyű megtartani, pláne ha ilyen kegyetlen dologról van szó. Ám a diplomaosztó ünnepséget követően egy rejtélyes alak kezd el módszeresen vadászni a fiatal lányokra..."

 sötét árnyak egy sötét filmben
 
Kezdem azt hinni, hogy a '96-os Sikollyal divatba jövő tinihorrorok ideje a végéhez közelít, mert a műfaj által adott összes klisét felhasználták már, így már évek óta ugyanazt látjuk újra meg újra. Persze, ha van benne pénz nincs miért hibáztatni bárkit is, max magamat, hogy időt szántam erre a marhaságra.

A sztori olyan, mintha két korcs kutya mégjobban elkorcsult fattya lenne, mert annyi helyről annyi mindent nyúl, hogy felsorolni is nehéz. Azért párat megemlítek, márcsak a kihívás kedvéért is. Maga a film a 83'-as The House on Sorority Row című horror feldolgozása, ami egyáltalán nem tartozik a klasszikusok közé. Aztán aki látott már a jóval népszerűbb Tudom mit tettél tavaly nyáron filmek közül akár egyet is annak a történet sajnos fájóan ismerős lesz. A konkrétan megnevezett alkotások mellett pofátlanul kölcsönöz az összes létező slasher-ből, így egyetlen meglepő jelenet nem lesz a meglepően hosszú játékidő alatt.

 a balta lejátssza a színészeket a vászonról

A történet egy ostoba, de tragikus véget érő játékkal veszi kezdetét, amelyet a több pite-szüzesség elvesztős filmből ismert Theta-Pi lánytestvériség követ el, majd próbál eltussolni a következményektől való félelem miatt. De "meglepő" módon, valaki mégis tudomást szerez a történtekről, és módszeresen írtani kezdi a rohattul idegesítő csajokat. Nehéz megmondani, hogy Demi Moore-nak és Bruce Willis-nek hogyan születhetett ilyen tehetségtelen, és unszimpatikus leánya, de talán ez a magyarázat arra, hogy miért csak ilyen idióta szerepek eljátszására tartják alkalmasnak. Nem mintha a többi "színész" jobb lenne, mert épkézláb alakítást nagyítóval se keressen senkifia egy ilyen műfajú filmben. A megszámlálhatatlan klisé, és az unszimpatikus ribancok élvezhetetlenné teszik ezt a sokszor látott, sokszor hallott förmedvényt, és mindezt még a pár formás buksza jól megfontolt villantása sem teszi befogadhatóbbá. 

Csak az nézze meg, akinek örömet okoz, ha egy csuklyás kretén buherált csavarkulccsal  halomra gyilkol boldogot, boldogtalant. Ha ezt nem élvezitek akkor jó messziről kerüljétek Hendler horrorját, mert könnyen gyilkos hangulatba jöttök majd tőle. A magam részéről befejeztem, nem érdemel többet.

15%

Polczer Máté "City225"

critic21

Testvérek
testvéred feleségét...


Brothers, amerikai háborús dráma
105 perc
R: Jim Sheriden
Sz: Jake Gyllenhaal, Natalie Portman, Tobey Maguire


"Sam és Tommy ugyan testvérek, ám teljesen ellentétesek egymással. Samnek családja van, mindemellett hivatásos katonaként dolgozik, és igazi patrióta. Öccse ezzel ellentétben laza életet élt, kisebb bűncselekményekből tartotta fenn magát, és éppen szabadlábra került. Samet Afganisztába vezénylik, majd nem sokkal később Grace, a felesége úgy értesül, hogy harc közben elesett. Tommy sógori szeretetből és kötelességtudatból beköltözik bátyja házába, hogy átsegítse Grace-t a nehéz időszakon. Idővel szorosabbá válik a kapcsolatuk, ám kiderül, Sam mégsem halt meg Afganisztánban..."

 a tragédia feldolgozás csak együtt lehetséges

A Brothers a 2004-es Testvéred feleségét...(Brodre) című dán drámának az amerikai újragondolása. Pár éve volt szerencsém az eredeti film megtekintéséhez is, és cirka ugyanazt láttam, mint Sheriden feldolgozásában, csak más színészekkel. Hogy miért is volt akkor szükség az új filmre? Hát ezt talán a kényszeres feldolgozási betegségben szenvedő amerikai filmstúdiók fejeseinél kéne megérdeklődni.

Azonban van pár momentuma az alkotásnak, ami miatt mégsem tartom feleslegesnek az egészet. Lényegében a főszereplők miatt volt értelme a dolognak, a három fő karakter közül egyértelműen Tobey Maguire nyújtja a legkiemelkedőbb alakítást, amit a Golden Globe-jelölés is bizonyít, de Natalie Portman-re sem lehet panasz az elgyötört feleség és anya szerepébe. Jake Gyllenhaal pedig a lerobbant öcsike szerepében elég meggyőző.

A történetben mintás életet élő Sam, két kislány édesapja, készül visszatérni a Afganisztánba, hogy részt vegyen az újabb küldetésen, ekkor engedik ki a börtönből a bátyó szöges ellentétét, a család fekete bárányát, Tommy-t, aki a botrányos előéletével már jó párszor kiborította a bilit, és érthető módon senki nem rajong a jelenlétéért. Nem sokkal később azonban bekövetkezik a tragédia Sam halálhírével, és fenekestől felforgatja a feleség, a két kislány és Tommy életét. A férfi hirtelen felelősségtudatot érez a megözvegyült család iránt és megpróbálja valahogy pótolni a megrázó veszteséget. Ahogy az lenni szokott az először ellenszenvet érző Grace egyre  inkább megkedveli Tommy-t és az ő hatására már éppen kezd kilábalna a gyászból, amikor hatalmas meglepetésre a halottnak hitt Sam hazatér Afganisztánból.

Sam(balra) képtelen feldolgozni a háború borzalmait
 
Csakhogy valaki más jött vissza a háborúból, valami nagyon megváltozott benne. Egy kicsit más szempontból közelítsük meg Sam viselkedését, próbáljuk meg a saját szemszögéből. Az étlen szomjan töltött hosszú hónapokig tartó fogság, a haláltól (ami elsősorban azt jelenti h sohasem látja többé a családját) való állandó félelem, valamint a szabadulása érdekében elkövetett bűn miatt valami eltört a hazatérő katonában. Idegennek érez mindenkit, aki körülveszi, csupa olyan embert, aki még csak fel sem tudja fogni, hogy ő miken ment keresztül. És a legrosszabb, hogy senkivel nem tudja ezt megbeszélni, mert csak azok tudnák igazán átérezni, akikkel már történt hasonló dolog. Ennek hatására egyre jobban idegenedik el a saját családjától, vélt dolgokat felnagyítva bűnösöket keres, akiken az elfojtott dühöt kitölthetné. De az igazi bűnös a lelkiismerete, aki nem tud megbírkózni azzal a szörnyűséggel, aminek a szabadságát köszönheti, és mindaddig fogva tartja, amíg el nem tudja mondani valakinek a történteket. Általános dolog ez a háborúból hazatért veteránokkal, a legjobban ezt Oliver Stone tudta ábrázolni a csúcsformában lévő Tom Cruise-al, a Született július 4-én-ben.

A film távolról sem lesz olyan népszerű, mint az imént említett klasszikus, és elődjét sem tudja megugorni, de a három kiváló főszereplőnek köszönhetően mégsem felesleges. Maguire távol Mary Jane-től és a hálószövögetéstől egy igazán érett alakítással sokszor megdöbbentő dolgokat mutat. Ha másért nemis, ezért mindenképp ajánlom Sheriden filmjét, amely március 4-én hozzánk is megérkezik.

75%

Polczer Máté "City225"

2010. január 25., hétfő

critic20

Kecskebűvölők
igaz történet!


The Men Who stare at Goats, amerikai-brit háborús vígjáték
94 perc
R: Grant Heslov
Sz: George Clooney, Ewan McGregor, Jeff Bridges, Kevin Spacey

"Bob Wilton riporter éppen a nagy sztorira vadászik - csak hogy ellensúlyozza házasságának kudarcát -, amikor találkozik egy különleges ügynökkel, Lyn Cassidyvel, aki elárulja neki, hogy létezik egy titkos projekt. Cassidy azt állítja, hogy van az USA hadseregének egy kísérleti egysége, amelynek paranormális tevékenységéről ha tudomást szereznének az emberek, bizony alaposan megváltozna a hadviselésről való elképzelésük. A kísérleti program alapítótagja eltűnt, a nyomok pedig egy másik szuper képességű katonához vezetnek, aki saját elképzelései szerint végzi küldetését..."

 az elszánt Lyn-t lehetetlen komolyan venni

Ritka színvonalas kis szereplőgárdát sikerült összehozni erre a kis ökörködésre. Ez már önmagában ígéretes lehet úgyis, ha egy szót nem tudunk sztoriról. Ha pedig mégis, akkor azt hiszem ez hatványozottan igaz. Ám valami hiba mégis csúszhatott a fogaskerekek közé, mert nem úgy szórakoztam, ahogy szerettem volna. Az eseményeket, bármily hihetetlen is, igaz történet ihlette, így nem tudjuk azt mondani, hogy viccet csináltak a háborúból, mert ezen tények ismeretében(?) valóban voltak szórakoztató dolgok. Egy ilyen sztori elmesélésére a szatírikus hangvétel a legalkalmasabb.

A történet szerint, a felesége által elhagyott riporter, Bob (Ewan McGregor) csakúgy mint más sorstársai a háborúval próbálja feldolgozni a megrázó történéseket. Ekkor akad nyomára Lyn Cassidy-nek (George Clooney), aki a kinetikus képességeiről vált ismertté katonai körökben. Bob, mint minden ember kételketéssel fordul az eltökélt Lyn felé, de mivel állítása szerint egész hadosztályt képeztek ki a telepatikus hadviselésre, a háborús hős nyomába ered. Jobban belegondolva egész jól jött ez a forradalmi technika a háborús hadviselés terén, hiszen az embertelen mészárlásokat mellőzve, és az értelmetlen pénzpocsékolást elkerülve érhettek volna el sikereket. Ezekkel a rendkívüli képességgel megáldott katonák által alkotott osztagot nevezték el Pszicho-desszantnak, őket pedig a módszer ötletgazdája a hangzatos nevű Bill Django (Jeff Brigdes) képezte ki.

A film legjobb jelenete: Lyn megöli a kecskét

Természetesen innen ered maga a történet fő motorja és szatírikus jellege is. A címben lévő kecskék, pedig azokra a kísérleti állatokra utalnak, akik "alávetették" magukat a  hadviselés ezeddig ismeretlen fegyverének tesztelésére. A film legszórakoztatóbb jelenete, amikor Clooney kigúvadó szemmel mered a mit sem sejtő kecskére, hogy telepatikus képességével megölje az állatot, aztán annál nagyobb az ijedelem, amikor  az állat valóban holtan rogyik össze. De a másik legjobb jelenet is Clooney-hoz kötődik, miközben vezet az úton és a szemével akarja gyakorlásként szétoszlatni a felhőket, beleütközik a sivatag valószínűleg egyetlen nagyobb sziklájába. A leírt jelenetek mellett is akad szórakoztató pillanat bőven, de sajnos a köztes idő unalmas ásításokkal telt inkább, és én ezt tartom a legnagyobb hibának.

A film pár szóban összefoglalva elég nagy marhaság, és nem a halálra "nézett" kecskék miatt lesz fekete komédia,  hanem azért, mert ezt a hülyeséget a hatalom csúcsán valóban elkövették.

60%

Polczer Máté "City225"

critic19

Fűrész VI
végtelen történet



Saw VI, amerikai horror
90 perc
R: Kevin Greutert
Sz: Tobin Bell, Shawnee Smith, Costas Mandylor

"Strahm ügynök halott és Hoffman nyomozó Jigsaw munkásságának egyedüli örökösévé vált. Eközben azonban az FBI egyre közelebb kerül Hoffmanhoz, aminek köszönhetően ismét csak kezdetét veszik a játékok, melyek során Jigsaw fő tervére is fény derül."

 újabb embertelen próbák az igazság nevében..

A sorozat sikerének titka viszonylag egy egyszerű recepthez fűződik. A nagy hollywoodi filmekhez képes fillérekből készülő újabb és újabb epizódok nem keresnek ugyan sok pénzt(ezt kizárólag a többi sikerfilmhez viszonyítom), de a költségvetést általában - legalább - megtriplázzák. Ilyen szempontból nézve, a legújabb epizód bevételei jelentősen elmaradtak a korábban megszokottól, ami valóban a sorozat kimerülésének jeleit bizonyítja. De aki fanyalog az újabb folytatások miatt az inkább gondoljon bele, vajon ő feladna-e egy ilyen biztos pénzforrást az alkotók helyében?

Mivel a főkolompos, Jigsaw már a harmadik rész végén elhalálozott, a történetet igencsak meg kellett variálni, hogy továbbra is eladható legyen. Az ezelőtti két rész eseményei már bevallom őszintén összefolytak a fejemben, és nem biztos, hogy sikerülni két külön résszé bontanom, újra pedig nem állok neki, mert azért annyira nem jó egyik sem. Bár elég fontos lenne, mert ha olyan szorosan nem is, de a teljes képhez szükségeltetnek az előzetes ismeretek. A hatodik részre vonatkozó lényeg a tartalomnál olvasható egy kicsivel feljebb.

a teszten a bukás általános jelenség, csak itt a lét a tét... 

Jigsaw halála óta az ötödik részig sajnos monoton csökkenő tendenciában alapos minőséghanyatlás volt tapasztalható, de az eddigi utolsó rész sikerült a legjobban az utolsó három közül. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy remek kis Fűrész epizód született újra, csak a várakozásaimat - ha egy hajszállal is - de felülmúlta. A horrorszériák íratlan törvényei szerint a folytatásoknak több brutalitást kell tartalmazni az épp előző résznél. Hát ezen elv alapján a Fűrész sorozat ötletgazdáinak igencsak sokat kell gondolkodni, hogyan lehet tovább fokozni, azt a lassan már mérhetetlen brutalitást, amit évről évre tapasztalunk. Ebben a tekintetben most sem okoztak csalódást, van minden mi szem szájnak ingere. Ezt az is bizonyítja, hogy a Budapest film, a Fűrész filmek magyarországi forgalmazója sorozatban harmadik éve volt kénytelen eltörölni, az előzetesen meghirdetett premiert, mert a korhatár besoroló bizottság újból a legmagasabb, X-es korhatárt határozta meg, ezzel pedig az államnak a bevételből befolyó teljes összeg 3%-a helyett a 25%-át kellene befizetni. Ilyen feltételek mellett pedig idén is egyenesen dvd-re érkezik majd a legújabb epizód.

A történetre visszatérve Jigsaw lehet, hogy a doksiguru Michael Moore ihletésére ezúttal egy biztosítócég főnökét és alkalmazottait veszi a célkeresztbe és mutat be rajtuk nem követendő példát. A pozitívum az, hogy az öncélú tombolás mellett, most összetett, végig követhető, de az előző részekkel ellentétben nem erőltetett íve van a cselekményeknek, ami erősen hajaz a harmadik részre, pláne ha figyelembe veszem, hogy Amanda is újra előkerül (de azért nem támadt fel, nem kell megijedni). 

A stúdió érezve a sorozat fáradását, a legújabb - hetedik - részt, az egyre inkább divatba jövő 3D technikában fogja bemutatni, de ezzel előrevetíti azt is, hogy a soron következő epizód már inkább a látványt fogja szorgalmazni a minőséget ismét a háttérbe szorítva.

60%

Polczer Máté "City225"

2010. január 24., vasárnap

critic18

Egek Ura
légúti rendellenességek


Up in the Air, amerikai vígjáték, dráma
109 perc
R: Jason Reitman
Sz: George Clooney, Vera Farmiga, Anna Kendrick
filmkatalogus - imdb - rotten 

"Ryan Bingham a nagyvállalati leépítések szakembere, azaz embereket rúg ki. Élete nagy részét szállodákban és repülőkön tölti, és bőszen gyűjti a törzsutas mérföldeket. Hamarosan eléri a tízmillió mérföldet, ám megismerkedik egy szintén törzsutas nővel, és kiszámíthatóan biztonságos élete egy csapásra a feje tetejére áll."


 Az öreg Reitman, Ivan fia, úgy néz ki már kezdi túllépni apja árnyékát, hisz zsinórban harmadik filmjével győzi meg a nézőket és a kritikusokat. Történeteit mindig a hétköznapi életből meríti, és egy kis szarkazmussal vegyítve igencsak ízletes körítéssel tálalja a nagyközönség elé.

A körítés alatt a kivételes szereplőket értem elsősorban. George Clooney talán az életből is meríthette szerepét, hiszen az általunk újságokból, internetről ismert magánéletében ugyanolyan bezárkózott, megrögzött agglegény, ahogy ezen szerepe szerint is. Tehát meggyőződésem, hogy nem esett nehezére ilyen nagyszerűen eljátszani a főszerepet. Vera Farmigában mindig is éreztem, hogy kiaknázatlan lehetőségek rejlenek benne, és most egy kicsit mintha törlesztett volna belőlük. Megváltásként nyugtáztam, hogy az Alkonyat franchise színészei közül valaki tényleg meg lett áldva egy kis tálentummal, bár sajnos itt nem az álompárosra gondolok, hanem a háttérben meghúzódó Anna Kendrick-re, aki bár itt nem alakított jobban, mint a két másik szereplő,  de nekem ő volt a kedvencem.


Nincs könnyű szakmája George Clooney karakterének. Az elbocsájtásokhoz gyáva főnökök helyett a piszkos munkát elvégezve neki kell kirúgnia a feleslegessé vált alkalmazottakat. Természetesen a sok év rutinját bevetve hatásosan tudja kezelni az érzelmek széles skáláján végbemenő reakciókat. Egy ilyen munkához egy kicsit meg kell halni belül, de legalábbis az együttérzést, és a szánalmat jó mélyre kell bezárni. A foglalkozással természetesen együtt jár a minden normális emberi kapcsolatot ellehetetlenítő állandó utazgatás. A helyhezkötött átlagélet elől való menekülés életformává válik, így mikor az új fiatal kolléga előáll a forradalmi ötlettel miszerint ezentúl az irodából is elvégezhető lesz a munka, Ryan élete potenciális megváltozásától megrémülve tantúrára hívja az ambíciózus hölgyikét.
 

Az utazás közben a fiatal kolléga megismeri a nagypályás Ryan munkamódszerét, és rájön, hogy milyen lemondásokkal jár is igazán ez a hivatás. Látja, hogy az élete teljesen sekélyes, a családjával való viszonya totál felszínes. Néha-néha találkozgat egy szintén állandóan utazgató nővel, akiben saját magát látja, csak némi biológia különbséggel. De a fiatal kolléganőt látva, és egy kellemetlen felvilágosítást követően maga is észreveszi az életében tátongó óriási űrt és mintegy utolsó lehetőségként egy esküvőre elhívja az eddig mindössze kósza numerákra használt Alexet, aki örömmel fogadja el a meghívást. Az esküvő okozta meglepően kellemes élmények hatására, Ryan úgy dönt fogást keresve az életén próbálja komolyra fordítani a viszont Alex-szel. De a nő ajtajában állva olyan dologgal szembesül, amely rádöbbenti, hogy túl messze merészkedett a kitaposott ösvénytől, és igazi otthonától, a felhők közül.

Reitman eddigi legjobb filmjét a szakma a legjobb forgatókönyvért járó díjjal jutalmazta a Golden Globe-n és nemsoká megkezdi az Akadémia ostromlását is. 

90%

Polczer Máté "City225"

2010. január 23., szombat

cikk



Az Avatar-recept





A megalomániás direktor, Cameron legújabb filmjéről már írtam egy hosszabb hangvételű cikket, így most racionálisan, puszta rajongó szemmel próbálom megfejteni az Avatar kritikai és bevételi sikereit.
Az utóbbi két dolog sajnos nagyon ritkán ütközik, így komolyan meg kell becsülni ezeket az alkotásokat (legutóbb a Sötét Lovag esetén volt ilyenre példa). Fel lehet háborodni azon, hogy Cameron filmje kapta a legjobb dráma elnevezési Golden Globe szobrocskát, olyan remekművek ellenében, mint a Becstelen Brigantyk, vagy az Egek Ura. Azonban szerintem egy kicsit gondoljunk bele abba, mit is láttak a kritikusok az Avatarban, és mellőzzünk mindenféle, a közönség megnyerésével kapcsolatos összeesküvés-elméletet. Az Avatar a mozi nagybetűs ünnepe. Hiába az elcsépelt sztori, Cameron csupán elővette és felnagyította azokat a dolgokat, amelyek miatt bő száz évvel ezelőtt (pontos dátum nem ismert) a mozgókép megszületett. Ugyanúgy, mint akkor az első mozizók, mi is a fotelbe süppedve bámultuk a vászon által közvetített csodát, csak azzal a különbséggel, hogy az igényeink már sokkal, sokkal magasabbak. Ezt megugrani csak egy olyan bátor és megszállott rendező próbálta, amilyen Cameron. De bátraké a szerencse, a rendező újra elérte, hogy picikére összezsugorodva, tapsra álló kézzel örvendezzünk újra ennek a csodás találmánynak. Mert kárt tagadni, aki beült az Avatarra, az biztosan jól szórakozott, és nem mondhatja bárki is, hogy látott már hasonlót, mert az ilyesféle cinizmus csupán a rosszakarat és az alapvető negatív hozzáállás kivetülése. Ez a titka a közönség szünet nélküli áramlásának még a premier után egy hónappal is. Cameron varázsát a vásznon kell megcsodálni, amíg még lehet, és abszolút érthető, hogy ezt a csodát nem elég egyszer átélni.
Félre ne értsen senki, kritikailag énis többre tartom a Brigantykat, de a választás ellen felesleges lázadozni, inkább köszönet illeti a rendezőt, hogy újra eszünkbe jutatta mi is a mozi valójában. És amúgy is, a kifejtett érvek ismeretében lehet, hogy magam sem döntöttem volna másként...


Polczer Máté "City225"

2010. január 22., péntek

critic17

Az út
alkonyat


The Road, amerikai thriller, dráma
119 perc
R: John Hillcoat
Sz: Viggo Mortensen, Charlize Theron, Robert Duvall
filmkatalogus - imdb - rotten 

"Amerika nagy részét egy atomrobbanás pusztítja el, a lakosságból nem sokan maradnak. Az ég sötét, hideg van, ha hó esik, az szürke. Egy apa fiát igyekszik biztonságos helyre menekíteni, miközben kannibálok bandáinak támadásait kell visszavernie."


Az apokalipszis gondolatával már rengeteg film eljátszott. Többször ennek bekövetkeztét kell elkerülni (Emmerich csaknem teljes munkássága, Armageddon, Terminátor...) vagy, ha már bekövetkezett, akkor a lepusztult világban kell a reményt megtalálni.(Legenda vagyok, Ember gyermeke). Az út, az utóbbi kategória egyik legemlékezetesebb darabja lesz, ebben biztos vagyok.

A film tömény, majdhogynem fullasztóan színes képekkel kezdődik, túlérett élénk színekben pompázó fák, boldog, mosolygó házaspár, akik izgalommal várják első fiúk világrajövetelét. De a nyitó jelenet csupán egy emlék, amelyet talán a jelen borzalmai tettek olyan csodálatossá. Aztán az emlék átvált a mindent megváltoztató hajnalra, ahol a világ porba omlott egy pillanat alatt.


Sötét jövőkép ez, mondanom sem kell, de valahogy a realitást nézve sokkal közelebb áll hozzánk, mint bármely eddig elkészített antiutópia. Egy apa és egy fiú vándorol a véget nem érő úton egy olyan cél felé, amely a megváltás ígéretét egyáltalán nem hordozza. Talán csak azért mennek, hogy értelmet adjanak létüknek. Valami mélyen lévő, meg nem fogalmazott belső kényszer nem hagyja, hogy a lábuk végleg megpihenjen, és a könnyebbik megoldást választva véget vessenek ennek, az életnek nem nevezhető formának. Nevekre nincs szükség, hisz a civilizáció rég nem ismert fogalom már. A semmibe meredő feladatukat vesztett villanypóznák a modern világ fejfáiként kapnak újra értelmet létezésüknek. A növényvilág rég kipusztult, csak a szürke fák porhüvelyei jelzi, hogy valamikor a múltban itt élet lakozott. Az állatok közül egyedül mi maradtunk utolsó képviselőnek, hisz a civilizációt feladva "lesüllyedtünk" a túlélésre játszó ragadozók szintjére. Csak páran választják a nehezebb utat, és próbálnak újra emberek lenni az embertelenségben.

A tüzet hordozók utolsóként próbálnak kiutat találni a szürkeségből. Néha egy gyermeknek kell emlékeztetni arra, hogyan is lehet embernek maradni, vagy ahogy ő mondja: "jófiúknak". A borzongató jövőkép egyetlen halvány reményét maga a gyermek jelenti, hisz ő az újrakezdés jelképe is egyben. Az öregember pedig talán a távoli, egyre inkább feledésbe merülő múlt szimbóluma. De a jelen továbbra is sokkoló, hisz a megmaradtak közül többen a saját fajtájuk utolsó példányait használják fel a túlélés eszközeként.


Sokkoló, igen, ez a jó szó arra, amit ebben a szűk két órában a Cormac McCarthy (Nem vénnek való vidék) könyve alapján készült film elénk tár. Nincs ez olyan távol, mint amilyennek a kényelmes fotelből, vagy a mozi üléséből tűnik. A komor fojtogató szürkeség nem hordoz megváltást, a zárójelenet is csupán az út folytatásának ígéretét hordozza. Ekkorra vált számomra is világossá. Ha az út egyszer véget ér, az magának az emberiségnek is a végét jelenti. De ennek nem szabad bekövetkezni, a tűz sosem aludhat ki, mert csak addig van jövő.


A közvetítőket megemlíteném még. A főszerepben Viggo Mortensen elképesztően hiteles alakítást nyújt, de nem lehet panaszom a többi színészre sem. A filmzene minden hatásvadászatot és tolakodást mellőzve finoman van csak jelen, és nem vonja magára a figyelmet. A stáblista alatt hallható háttérzajok pedig bizonyítják, hogy az utat nélkülünk is folytatják és ez talán egy kis reményt ad. Még ha nem is sokat..


95%


Polczer Máté "City225"

2010. január 21., csütörtök

critic16

Páros mellékhatás
never again


Couples Retreat, amerikai romantikus vígjáték
113 perc
R: Peter Billingsley
Sz: Vince Vaughn, Malin Akerman, Kristen Bell
filmkatalogus - imdb - rotten


"Négy középnyugati férj és feleség egy trópusi szigeti üdülőparadicsomba utazik az egyik pár ötlete nyomán, akik a házasságukat szeretnék rendbe hozni ezen a vakáción. A másik három kettős kapva kap a remek alkalmon, és alig várják, hogy kedvükre fürdőzzenek, jetskizzenek, és elmerüljenek az édeni örömökben. Csakhogy hamarosan rá kell döbbenniük, hogy az üdülő terápiás foglalkozásai nem fakultatívak. Kiderül, hogy az eleinte kedvezőnek tűnő nyaralásnak ára van: szembe kell nézniük a problémáikkal..."


A vígjátékok alapvetően kedélyjavító céllal születnek, így sok esetben a logika és az aprólékosság fel van áldozva a szórakoztatás oltárán. Ennek azonban nem szükséges feltétlenül bekövetkeznie, hiszen lehet úgy is komédiát csinálni, hogy a kecske is jóllakjon. Erre a legékesebb példa Richard Curtis Igazából szerelme, ahol a teherautónyi sztár felbukkanása mellett, igazi emberi problémákkal szembesültünk, és a karaktereknek súlya volt.

Hát erről a filmről ezek közül semmit nem tudok elmondani. A történet abszolút kidolgozatlan és totál sekélyes, a forgatókönyvírót és a rendezőt szájba kellett volna 'szni a 'hogyan készítsünk vígjátékot' nagykönyvvel, mert a szórakozást ők egész máshogy képzelik. Azzal, hogy előkapart egy rakat másodrangú, de ismert arcot, és elzavarta őket egy lélegzetelállítóan szép környezetbe, hogy ott rádöbbenjenek a kapcsolati problémákra valami vicces dolgot akartak előadni. Azt gondolták talán, hogy belebambulva a mesés tájba elfeletkezünk a botrányos megvalósításról. Nem akarom felidézni az összes hibát, csak a végét emelném ki, mert akkor telt be igazán a bili. A happy megoldásoktól falra mászók mindenképp forduljanak el a végén. A nagy összeborulások csak azért kerültek bele, hogy az egyszeri néző boldogan álljon fel a székből. De talán arra is fordíthattak volna figyelmet, hogy két puszi meg egy nagyölelés nem oldja meg a problémákat, csak a felszínen simítja el a vizet, de attól még a mélyben továbbra is örvény kavarog. Hát igen, ehhez már lehet, hogy szükség lett volna valami filmes sulira. A felháborító humortalan jelenetekkel tömött film csak néha-néha csalhat mosolyt az arcunkra, azt is a teljesen átlátszóan direkt erre a célra betett édibédi kisgyereknek "köszönhetjük". Színészi játékot egyedül a fapadló nyújt, ha rálépnek korrektül nyikorog. Vince Vaughn tovább égeti magát ezzel az újabb idióta szerepvállalással, Jon Favreau-nak inkább csak rendeznie kéne, Kristen Bell és Kristin Davis pedig talán fel is hagyhatna ezzel a szakmával, nemhiszem, hogy különösebb visszhangja lenne a dolognak. Jean Reno-tól sajnos  megszoktuk, hogy néha-néha a porba alázza saját magát egy-egy szereppel.
A szórakoztatónak szánt teljesen humortalan film sajnos elég nagy siker lett odaát, de nagyon remélem, hogy nem csak én tartom borzasztó gyengének és abszolút felszínesnek az egészet. Több szót nem érdemel.

30%

Polczer Máté "City225"

2010. január 20., szerda

critic15


Sherlock Holmes
Köszönjük Madonna!

Sherlock Holmes, amerikai, brit krimi-kaland-akció
128 perc
R: Guy Ritchie
Sz: Robert Downey Jr, Jude Law, Mark Strong
filmkatalogus - imdb - rotten

"Sherlock Holmes karaktere is halad a korral. Zseniális nyomozási módszerei és kiváló küzdőképessége a régi és klasszikus, ám a detektív már vérbeli akcióhős és nőcsábász is. Sherlock Holmes és társa, Dr. Watson egy olyan ügyön dolgozik, amely egész Anglia vesztét is okozhatja, így szükségük is lesz minden erejükre és képességükre, hogy megoldják a szövevényes problémát."



Sir Conan Doyle legendás karaktere talán a legismertebb és legtöbbször megfilmesített karaktere a történelemnek. A szivarfüst mögé bújó kalapos Sherlock kép szintén ismert ikon, de Ritchie egy kicsit a maga, és a világ képére alakította a legendás nyomozót.

Azzal, hogy a brit irodalom egyik jeles alakjának szerepét egy amerikai színészre osztották, többeknél is kiboríthatta a bilit, de ha azt mondom, hogy ez Robert Downey Jr, akkor lehet, hogy egy kicsit megváltozik a dolog fekvése. A színész profi angol akcentust felöltve - ebben ugy már van tapasztalata bőven - átlényegül a kissé bogaras nyomozóvá, és a várttól eltérően, de zseniálisan alakítja a karaktert, amit a már elnyert Golden Globe is hűen bizonyít. Ha Holmes, akkor ugye Watson is, tehát keresni kellett Downey mellé egy olyan színészt, aki bár nem homályosítja el a főszereplőt - már ha ez lehetséges lenne egyátalán - de mégiscsak az előtérbe kerül. Azt hiszem Jude Law-nál sem találtak volna jobbat. (Colin Farrell volt még esélyes).

Downey Jr. az Air Amerika óta az egyik kedvenc színészem, de drogügyletei sajnos elég sokáig mellőznünk kellett. Ha a vásznon van, képtelenség nem rá figyelni. Kivételes kisugárzása mára az egyik legkeresettebb színésszé tette, és tehetségét mi sem bizonyítva jobban, idén végre díjjá érett az eddigi temérdek jelölés. Immáron Downey, Bale-hez hasonlóan két ismert karakter tudhat magáénak, hiszen Holmes mellett, ő Vasember, a népszerű képregény címszereplője is. Bevallása szerint ezentúl a két szerep között szeretne csak lavírozni, bár még ha ez jól is hangzik, mindannyiunk nevében megjegyzem reméljük ebben csak viccelt az egyékbént is rendkívül humoros színész.



A kis kitérő után visszatérnék a filmhez. A történetet én csak annyira érzem kidolgozottnak, hogy a karakterek minden tulajdonságukat be tudják nekünk mutatni, így maga a sztorti nem váltott ki különösebb izgalmat belőlem. A kissé felturbózott Holmes verekedik, szív, bizonyítja briliáns logikáját és enyhe félreérthető vonzódást is mutat örök csatlósa, Watson felé, aki valamelyest, még ha rejtett formában is de viszonozza azt. Még mielőtt túllépnénk a barátságon, azért itt be kell vallanom, hogy a cselekmény ezen része inkább humoros, mint komolyan vehető, szóval nem kell emiatt hanyagolni a filmet.

A női részről itt van nekünk Rachel McAdams, aki a felerősített sminkkel, télen-nyáron kitartó dauerral valamint szintén pengeéles ésszel mindkét irányba passzolgat, de a szimpátiát tőle sem hanyagolhatjuk el. Lord Blackwood szerepében a Spílerben már Ritchievel korábban is dolgozó Mark Strong számomra nem volt meggyőző a világot uralni akaró gonosz szerepében, de nagyon azért ő sem lóg ki az összképből.

Azt hiszem köszönetet mondhatunk Madonnának, hogy különvált a kivételes direktortól, hisz a válás óta a második olyan filmjét láttam, amelyről süt a rendező közel tíz éve szunnyadó körülrajongott stílusa. Az alkotók eredetileg is franchise-ban gondolkodva a történetet is úgy zárták le, hogy a néző a következő részre is beüljön. A sikert illetőleg egész fickós eredményeket ért el a Sherlock Holmes, még akkor is, ha az utóbbi idő egyértelműen az Avatarról szól.

Bár az emberek nagy része nem a sztori újabb csavarainak kiderítése miatt fog elzarándokolni a moziba a következő résznél, hanem, hogy lássák a kivételes színészt, aki ismét magára ölti a közismert karaktert. Azt legalábbis elmondhatom, hogy elsősorban én most is erre voltam kíváncsi.

75%

Polczer Máté "City225"