11.12.28.

Felettünk a Föld (Another Earth, 2011)
 

Eltelt már egy kevéske idő, de az emlékezetemben nem hagyom elavulni az érzelmeket. Az év meglepetése, leginkább alulértékelt alkotása. A műfaj, cím, plakát, kampány félrevezető mivolta lévén sokan fogják csalódott sóhaj kíséretében nyugtázni a látottakat.

Nincs annál mélyebb film, amely az általunk ismert világtól elrugaszkodva ismerős dolgokról mesél, ahol az idegen körülmények ellenére a cselekmények, az apró mozzanatok, a reakcók, és maga az összkép is szinte sugallja, hogy itt a látszat ellenére rólunk van szó. Az Another Earth a sci-fi felütés ellenére nagyonis emberi történet és az érzésekről szól.

Adott egy félénk lány, aki felnőttkorának hajnalán szörnyű, végzetes hibát követ el, ám a börtön fizikai büntetésének leteltével lelke továbbra sem engedi szabadulni, szeme előtt lebeg az elpusztított élet, a megnyomorított sors, amelyet felelőtlenségével okozott, az égbolton lévő csodálatos tükörföld pedig nem hagyja, hogy bűntudata enyhítést nyerjen. A megbocsátás iránti sóvárgás, a jóvátehetetlen jóvátételébe vetett megszállott hit az, ami a gyönyörű lányt ehhez a bolygóhoz köti, képtelen túltenni magát a végzetes hibán, így a romokban heverő apát felkeresve névtelenül munkába kezd és látszólag rendbeszedi annak életét.
 

Az égbolt sosem engedi enyhülni a lány bűntudatát

A fantasztikus felfedezés, amely elemeiben rengeti meg a komplett társadalmi öntudatot csak egy homályos képet rajzol a lány elé, amely idővel egyre kivehetőbbé válik, a végére pedig mintegy apró kattanással tudatosul benne a sugallat által felfedezett döbbenetes következtetés. Az egyensúly, amelyre bolygónk minden apró elemére igaz megrendült a tükörkép megjelenésével, és a kiragadott tragédia, amelyet egykor közvetve okozott, most megváltoztathatóvá válik. Bolygónk kilendült nyugalmi állapotából, és mostani viselkedésével reflektálni kényszerül egy eddigi ismeretlen erő óriási befolyására, ez pedig új lehetőségeket nyit. Nem a "miért" a fontos innentől, hanem a "hogyan tovább". Így halvány esély nyílik addig elképzelhetetlennek hitt jóvátételre, apró esély, de mégiscsak esély.

Ilyen következtetéseket pedig egy előzetesen látványos sci-fi vélt alkotástól remélni sem mertem. Olyan gondolatokat, érzéseket hozott elő, amelyeken el lehet, sőt el kell gondolkozni. A lezárás pedig csavar egy akkorát a sztori, hogy már magában ezért az egy mozzanatért megéri elővenni az Another Earth-öt. Ez a pillanat ugyanis arra késztet, hogy újra végiggondoljuk az egészet, újraértelmezi az addig biztosnak vélt elemeket, új értelmet ad olyan helyre ahol eddig nem volt, és megingat eddig biztosnak vélt támaszokat is. Bevallom azóta is rajtakapom magam, ahogy az esetlegességeken elmélkedem, és egy ilyen gondolati kalauz számomra minden érzelmi befolyásnál többet jelent.
 

A páratlan jelenség új kapukat nyit

Az első nagyobb filmjében szereplő Brit Marling elképesztő erővel, kiszolgáltatottsággal, és kisugárzással vezérel minket végig a saját sorsán, kitárva elénk lelkének összeroncsolt maradványait. Az a fajta erő, megfogalmazhatatlan intenzitás, amely sugárzik a fiatal lányból szinte felfoghatatlan számomra, nagyon szeretném, ha ezt a hihetetlen tehetséget nem hagynák veszendőbe, látnunk kell őt, mert a hiteles érzelmek közvetítésére született.

Mint ahogy kezdtem, leírom újra, sokaknak nem fog tetszeni az amit látnak, mert nem erre számítanak előzetesen. Bevallom én sem erre számítottam, de könnyen, sőt felüdülten metamorforálódtam át a másfajta befogadókészség tudatállapotába. Nagy meglepetés ért, talán az év meglepetése, és mellőzése, alulértékeltsége nagyon fájdalmas pont az igénytelenedő folytatásokkal és felesleges feldolgozásokkal kikövezett széles piacon.

95%

~polczer máté

11.12.27.

Minden, ami The Dark Knight Rises (7) - A második trailer

Várjak még, or no? A második trailernél nem jelentkeztem újabb poszttal, de mentségemre, hogy be akartam várni az első hat perc világhálóra kerülését. Ez eddig nem történt meg, mi pedig szép lassan továbblépünk, miközben A sötét lovag - Felemelkedés már most rekordott döntött. Előzetest ugyanis még annyiszor nem töltöttek le, mint arra most példa volt a második ráhangoló esetében. 

Az egész olyan, ami Nolan esetében megszokott. Veszettül hangulatos, ugyanakkor nem lövi le a cselekményt, nem spoilerezik csak megpendít egy baljós atmoszférát új karaktereit pedig épp annyira hangsúlyozza, hogy témát adjon nekünk, ha a jövő nyáron moziba kerülő trilógia-záró modulja szóba kerül. A szinkronos verzió is hamar nézhető volt, bár ezt kerülje mindenki ugyanis meglehetősen igénytelenre sikerült.

Természetesen, ha valamikor a közeljövőben végre feltalál az internetre a M.I.4 előtt Amerikában sugárzott első hat perc újból jelentkezem, és akkor talán részletesebb képet kapunk Bane-ről. A képek alapján  Nolan szó szerint átültette a tézist, amiről a nemezis leginkább ismert volt eddig: "aki eltörte a denevérembert". Meglátjuk.

~polczer máté

11.12.26.

Alkony sugárút (Sunset Blvd, 1950)

A meghitt hangulat nem engedi, hogy napjaink kínálatából szemezgessek, mert túl szép ez az időszak egy újabb csalódáshoz. Ezúttal Billy Wilder klasszikusát helyeztem a lejátszóba és nem is kellett sok, hogy teljesen a hatása alá vonjam magam...

A történet egy anyagi problémákkal küszködő forgatókönyvíró vesszőfutásával kezdődik. Joe Gillis írásai bizony nem forradalmi alkotások, legutóbbi műve sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így súlyos tartozásai vannak. A behajtók elől menekülve a sors az Alkony sugárút egy elhagyatottnak látszó, régmúlt idők letűnt csillogását idéző pompás palotájába vezeti. Itt él Norma Desmond a némafilmek egykori koronázott királynője, ám a hangosfilm forradalmával az egykori rivaldafény és rajongás mára szinte elenyészővé halványult. Norma ebbe képtelen belenyugodni, és az arra tévedt írót felhasználva a saját maga által írt forgatókönyvvel nagy visszatérésre készül.

Borzasztó erős alkotás, egy a ragyogásra termett egykori sztár képtelen elfogadni a halványuló érdeklődést, az elfeledettséget. Széles gesztusai, színpadias viselkedése mind az általa képviselt letűnt éra filmsztárjait jellemzi, hátborzongató tekintetében pedig a józanság minden emléke kihúnyt. Erre Gilis az író is hamar rájön, ám a koros asszony anyagi korlátlansága elvakítja menekülési ösztönét, pedig mi nézők látjuk nagyon jól merre tart a történet (nemcsak a kezdő képsorokra gondolok itt). 

A színpadias gesztusok a korábbi korszak legfőbb jellemzői voltak

Elképesztő mennyiségű utalás, és jelképes forma segíti történetünk előremenetelét, és járul hozzá a kép és az élmény szélesítéséhez. Ezek  befogadásához azonban olvasni kell a sorok között, és belátni, hogy itt egy beállítás, véletlennek tűnő mozzanat is hangsúlyos jelentőségű. Norma Desmond hisztrionikus viselkedése és a személyiségzavar által szült téboly alkotja a film középpontját, de ne menjünk el a többi karakter mellett sem. A szolgáló, Max szinte hasonló megszállottsággal szereti az egykori színésznőt, bűvköréből képtelen kivonni magát, éltető energiájává vált az évek során, és közvetve ez az energia tartja életben magát Normát is. A befutást váró, de az alkotói ihlet nem megfelelő színvonalától az utcára kerülés közelébe sodródó férfi karaktere pedig tucatfigurája az akkori korszaknak.

Nagyon erős, elképesztően kidolgozott, és egyszeri megtekintéshez szinte túl komplex alkotáshoz volt szerencsém az elmúlt éjszaka. Egy letűnt korról, és annak ikonikus figuráiról mesél (Buster Keaton cameo-jában minden benne van), valamint a forradalom után a partvonalon hagyott egykori példaképek lelkiállapotát ábrázolja felnagyítva és részletesen.

100%

~polczer máté

11.12.24.

Kellemes karácsonyt!

Szeretnék énis csatlakozni a jókívánságokat elrebegők sorába. Egy kicsit felejtsük el merre tartunk, figyeljük egymásra és egy pár meghitt óra erejéig próbáljunk a másik kedvében járni. Az élet csodaszép (It's a wonderful life, 1946) című film döbbentett rá újfent, hogy a karácsony talán idén sem jelent sokkal kevesebbet. Meghitt békés ünnepeket kívánnék minden kedves olvasómnak!

 

~polczer máté

11.12.13.

Pénzcsináló (Moneyball, 2011)

“Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót.”


A pálya széles bejáratánál állsz, kinn az önuralmát vesztett nézősereg a sózott popcornt hajigálva egybeolvadó masszaként tomboló audovizuális orkánná változtatja a zöld pályát körülölelő fergeteget. Kijózanító kudarcokkal, történelemformáló sikerekkel kikövezett izzadtságos út vége ez a szűk boltív, ami elválaszt a végső megdicsőüléstől. És tudod, apró lépésre a halhatatlanságtól, a megtett mérföldek milliói, a keserves kudarcok, és a mézédes sikerek ellenére olyan terület ez, ahol félszeg újoncként érzed magad. Ekkor felrémlik egy emlék, hisz voltál te már itt, ugyanezekkel az érzésekkel, reményekkel - egy karnyújtás az egész - mondtad magadban, és mondod most is. - Nem lehet itt a vég.. Célja, rendeltetése kell legyen annak, hogy utad idág vezetett, hisz számtalanszor megtántorodhattál volna, a rögös út bukkanóin. De nem, felszegett állal, a harctól megacélozódva nézel farkasszemet a sorssal. Tudod, hogy ugyanígy álltál itt legutóbb is, hogy a pofon kijózanító ereje vezetett arra az útra, amelynek most a legvégén állsz. Hiszed, hinned kell, hogy szándéka, célja volt annak az akkor feldolgozhatatlannak vélt kudarcnak is. Akkor nem álltál készen, de most... most készen állsz. 

Pitt néha kicsit túljátsza, de telitalálat Bill Beane szerepében

Gyors fordulat, máris az autóban találod magad, a megengedettnél kicsit gyorsabban hajtva szinte menekülsz az eléd tornyosuló utolsó akadály elől. Egy gondolatfoszlány férkőzik a fejedbe, nem akarod, de visszatarthatatlanul tör a felszínre... Milyen lehet ott? Mit érzel majd, ha eléred azt amiért egész életedben dolgoztál? Nem a pénz az, ami a gondolataidat átjárja, hanem az érzés, amelynek rabja vagy mióta először kikeltél az ágyból, egy érzet, amelyet még sosem tapasztaltál, de mégis eköré fonódott az életed...

A visszapillantóból még látszik az aréna, ott ahol a jövő formálódik, ahová életed legszebb és legkeservesebb élményei fűznek. 

Pillantásod a rádió kapcsolójára téved. Nagy a kísértés. Hosszú volt az út, mégis pillanatokon múlik minden. De most sikerülni fog. Érzed, a levegő bizakodással teli, a lélegzeted felgyorsul, és hallod ahogy dübörög a vér az ereidben. Egyre többször pillantasz a kapcsoló felé, és észrevétlenül csökkented a sebességet, mintha egy definiálatlan belső erő ösztökélne a fordulásra. Önkímélő módszer bár, de az élmény is hatalmas, amelytől megfosztod magad.

Csikorog a kerék, és gondolataidat háttérbe szorítva repülsz vissza oda, ahova tartozol, ahol épp életed csatája zajlik, míg te a kétséges jövőn elmélkedsz. Nem menekülhetsz örökké, ott kell lenned, amikor értelmet nyer minden korábbi kudarc, az évek kimerítő küzdelmei, a szent akarat, amely megacélozott vezérként vezetett idáig...

Jonah Hill neves kollégáit háttérbe szorítva a film legerősebb alakítását nyújtja

Szurkolók tízezrei, kollégák, játékosok vesznek körbe, de te a hátadat a falnak vetve magányosabb vagy mint valaha voltál. Látod magad, ahogy ott támaszkodsz megrogyva, az együttérző kézfogások, és az őszinte gratulációk üres frázisként még a hallócsatornádig sem jutnak el. Nem lehet, hogy így érjen véget ismét, akkor mi értelme volt az egésznek. Az épület utolsó téglájánál hullott darabokra... Most még ezen elmélkedsz, de pontosan tudod, hogy másnapra a kiábrándító elkeseredettség motiváló akaraterővé edződik...

Végeláthatalan küzdelmeidben, a cél ragyogásától elvakulva észre sem veszed, hogy alternatív eszközeiddel visszafordíthatatlan forradalmat indítottál el egy sportág komplett felfogásában. Hogy a gátolhatatlan akaraterőd olyan utakon keresztül vezetett a cél kapujáig, amelynek létezése előzetesen szinte felfoghatatlannak tűnt. Hihetetlen jövőformáló eredmény, amely túlmutat minden eddigi törekvéseden...

Mindez mellékes azonban, a hétvége közeleg és te újból belevágsz életed legnagyobb ütközetébe, mert ez az év lesz az, amely elhozza az áhított dicsőséget... egy olyan célt, amelyet tudtodon kívül már elértél...

95%

~polczer máté

11.12.11.

Végső állomás 5. (Final Destination 5, 2011)

Bűnös szórakozás? Vajon miért vagyok kíváncsi mindig a legújabb ámokfutásra, ha egyszer a második rész óta döcög a szánkó? Az alapötletben van valami hátborzongatóan izgalmas mellékíz, amely egyszerűen túl nagy kísértést jelent, én meg egy gyenge ember vagyok. So, ez sem kezdődik egetverő meglepetéssel, híd, belek, huzalok, forró akármi, víz, autók, prés, zuhanás... randomra ezek ugranak be, egy közös van a felsoroltakban, a  végkimenetel, amit meg minek írjak le.

Szóval kezdődik ismét a láthatatlan ellenség morbid ámokfutása, aki ezúttal sem éri be egyszerű szívszélütéssel, véres rendezőként kaján mosollyal az arcán szépen fogja széles eszköztárát, és a legártatlanabb eszközökből verbuvált hadsereg segítségével ront mit sem sejtő(??) áldozataira.

Mindig van kiút.. meg újabb rész...

Nem kezdenék bele a válogatott halálnemek vesézésébe, veséből van itt elég, plusz az sem oké, ha pont azt kritizálnám, ami ezt az újabb véres futamot indokolta, inkább pár jóleső, de bűnös kacajjal, valamint néhány kellemetlen fejrázással elintéztem a szadizmus ezen ártatlan formáit. Nem kenyerem az eszetlen brutalitás, de egyszerűen nem tudok nem nevetni, ha egy gondosan felépített durva halálnem helyett valaki csak simán kizuhan az ablakon, és az arcomba gurul egy gyengén rajzolt szemgolyó...

Az ötletes gyilkolászást követően pedig egy remek író húzásnak köszönhetően csattanós (a szériánál eddig nem tapasztalt) lezárást láthatunk, ami talán némi kellemes utóízt ad a vérbő szórakozásnak...

Egynek oké, a színvonal a mélyben a bányászokkal ultizik, no de fel a kezekkel, aki ezt komolyan veszi! Tedd le a kezed Pistike, miattad járunk már az ötödiknél...

55%

~polczer máté

11.12.10.

Minden, ami The Dark Knight Rises (6) - Új teaser poszter

No a premier még nem, de a következő ráhangolás már közeleg. Ethan Hunt (M.I. 4) legújabb kalandjai elé fűzték Chris Nolan szuperprodukciójának első hat percét (ahogy arra A sötét lovag esetében is példa volt 2007-ben még). Mi ezúttal is kimaradunk a jóból, a szélesvásznon tapasztalható élménytöredék helyett pedig megint marad internetbácsi és barátai. A forgatás köszöni szépen, lezajlott, Chris Nolan, és Christian Bale pedig nyugdíjállományba küldték termékeny koprodukciójuk rajongott végtermékét. A premier ugyan még hátra van (haj, minő messzeségben), de ezt követően ők ketten már nem keresgélik többé a denevérmaszkot a kerti sufniban.

A sztori nyolc évvel A sötét lovag befejezését követően folytatódik, amikoris feltűnik a színen a következő nemezis, Bane, aki fizikálisan és mentálisan is arra készteti a milliárdost, hogy nyugdíjba száműzött alteregóját felébresztve szembeszálljon a brutális ellenféllel. Bane maszkja egyébként fájdalomcsillapító gázt adagolva megállíthatatlanná teszi viselőjét.

A Bane-t bemutató nyitó képsorokig pedig álljon itt a második teaser poszter, amely ismételten bizonyítja a kreatív alkotógárda találékonyságát...

~polczer máté

11.11.27.

Trónok Harca - A Tél közeleg... 

George R.R. Martin regénye(i) megfilmesíthetetlenek. A Gyűrűk Ura is kapott hasonló megbélyegzést korábban. A milliónyi teremtmény miatt,  a varázslatos, monumentális tájak lévén a határtalan képzelőerőt szűk keretek közé szorítani igencsak kockázatos feladat, és nem mellékesen elképesztően költséges vállalkozás. Aztán jött egy szakállas úriember, elhivatott vállalkozókedv, mai léptékkel meglepően alacsony költségvetés, háromévnyi forgatás, körülbelül ugyanennyi utómunka, és a mára a filmtörténelem szerves részeként funkcionáló végeredménynek az emelkedett élmények mellett egy műfaj felvirágzását köszönhetjük.

Nos pont ennek a folyamatnak egy jelentős állomása a Tűz és Jég dalának képernyőre kerülése, ám míg Tolkien-nél a fejlett technológia zöld lámpát adott a projektnek, addig Martin regénye komplexitása révén sosem lesz megfilmesíthető. Ezért az immáron a legnevesebb tévés márkanévvé nemesedő Home Box Office fogta az ígéretes alapanyagot, hozzácsapott sorozatoknál eddig nem tapasztalt mértékű költségvetést, és 10 részre lebontotta a nettó 800 oldalas regényfolyam első kötetét.

Hátborzongató jeleneteknek nem vagyunk híján...

Több, mint egy éve láttam a Game of Thrones első promóit, amelyek minimalizált infókkal rendelkeztek, de a mintegy félpercnyi képsorokból áradó hangulat, a neves színészek, és a jobb felső sarokan tetszelgő embléma elég volt ahhoz, hogy az idei esztendő legígéretesebb sorozatává bélyegezzem a GoT-t.

Nos a féléves várakozás után nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyjából 7 hónapnyi forgatás nem volt eredménytelen. A történetet nem szeretném vázolni, és mivel egyben megfilmesíthetetlen, a részletes jellemzése is óriási feladat volna, így felületesen szeretnék pár dolgot érinteni csupán.

A karakterek elképesztően kiformáltak, a könyv fejezetekre bontva egy-egy főszereplő szemszögéből ábrázolja a cselekményeket, de a sorozat ezt ügyesen kikerülve szinte minden szereplőjét ugyanolyan részletességgel kidolgozta, így csak nagyobb fejtöréssel, és lankadatlan figyelemmel lehetne kitalálni, melyek is az első kötet valódi főszereplői. A központi karakterünk Deres szilárd erkölcsű ura, Eddard Stark, aki a nagyurak (és hölgyek) közül közül vitathatatlanul a legpozitívabb karakter. A képzeletbeli birodalom romlottsága azonban nem hagyja a tiszta lelkiismeretű karakterek érvényesülését, így a kapzsisággal, ármánnyal, irigységgel és hatalomvággyal kikövezett Westeros hamar bekebelezi a szimpatikus szereplőt. A könyv és sorozat érezhetően álláspontot foglal, és leginkább az északi Derest állítja be pozitív végletként, a központi ellenség sarkában pedig az oroszlán ravaszságával és jelképével felvértezett Lannsitereket foglalnak helyet.

A Stark család - Deres urai

Több csúcspontja is van az első regénynek, de igazából az egész csupán felvezetőként funkciónál a későbbi tényleges történésekhez, a télnek csupán előszelei simogatják arcunkat, de ezek bizony többször meglepően csípős érzetet keltenek a hosszú ideje tartó nyár melegében.

Kiváló, mély és többértelmű párbeszédek tanúi lehetünk: Eddard Stark és Varys párbeszéde a börtönben, Catylin és Jamie Lannister szócsatája (bár ez csak a 2. kötet második felében kap helyet) Robert és Eddard élcelődő szóváltásai, Tyrion szinte összes mondata, Arya és Sylvio Forel táncórái, és még ezen felül is rengeteg említésre méltó momentuma van az első évadnak. Ezek pedig mind csak eszközként szolgálnak, és a cselekmények komplex egészének szerves részét  képezve jópár kellemesen borzongató élményt eredményeznek.

Nos sokan vártak véres csatajeleneteket, epikus ütközeteket, de Martin sem épített ilyen eszközökkel (az első kötetben), az elméleti és verbális csatározásokra koncentrálva inkább mélységet ad a történetnek, minthogy véres harcokkal, az esetleges hiányosságokról vonja el a figyelmet. Dícséretes hozzáállás, hisz ezzel ki is szűri az esetleges látványvadász rajongókat, akik a monumentális élményeket inkább a látványból szűrik, sem pedig a részletesen kidolgozott jelenetekből, és a csattogós, szikrázó párbeszédekből.

A Keskeny-tenger másik oldalán...

A főszereplők válogatását gondos szelekció előzte meg, ennek köszönhető az is, hogy az eddig ismeretlen arcok is hibátlanul életre keltik az igencsak árnyalt karaktereket, amelyek megformálása igencsak nagy kihívás, hisz nemcsak kivételes színészi kvalitás, hanem egyedi, átható kisugárzásra is szükség van ehhez. Nem szívesen emelek ki a komplett gárdából egy-egy nevet, de a Tyrion-t alakító Peter Dinklage (ő azért már ismert volt jópár korábbi alkotásból – Erőszakik), Sean Bean (őt sem kell bemutatni) Eddard Stark-ként, Michelle Fairley Catelyn Tully-ként, Jason Momoa Khal Drogo-ként egyaránt remek, de a legnagyobb meglepetés az eddig ismeretlen Emilia Clarke, aki Viharbanszületett Daenerys igencsak komplex karakterét formálja meg kiválóan.

A látványra sem lehet panasz, hisz óriási költségvetés állt a kreatív alkotógárda rendelkezésére, de ezt a bombasztikus csatajelenetek helyett a – blockbustereket szégyenítő – lenyűgöző látványvilágra szánták, amely a könyvből ismert csodás tájakat látható közelségbe képes transzportálni.

A szokatlan, fantasynál eddig ismeretlen merészség, amely az igencsak erőszakos mozzanatokat, valamint a  kendőzetlen erotikától fülledt jelenteket jellemzik, tovább mélyítik a műfaj határait.

Akármilyen szempontból is közelítek a Martin-kötetek alapján készülő sorozathoz minden szempontból kivételes. A látványos képeket sötét és fényes karakterek egyaránt színesítik, a meghökkentő fordulatok gyakran fojtják belénk a lélegzetet, a kiválóan megpendített atmoszféra pedig hamar előidézi a rabulejtő hangulatot, amelyek a mit sem sejtő nézőt elvetemült junkie-vá  változtatják.

A negatív pólus: A Lannisterek..

A jövő áprilisban rajtoló második évadtól részenkénti elemzéssel próbálok jelentkezni lehetőségeim szerint legalábbis, hisz csak így lehet részletesen összefoglalni a látottakat. Az HBO bevallása szerint a harmadik évadtól a cselekmények a könyvbe foglaltaktól lényeges eltéréssel folytatódnak, de a következő felvonás még követi a Királyok csatája című kötetbe foglalt történéseket, még ha az eddig ismert címen is fut majd.

George R.R. Martin-nak sikerült megújítani az elhasznált panelektől nyikorgó agyonhasznált műfajt, és kellő eredetiséggel, szofisztikáltan minden részletre kiterjedő igényességgel méreteinél, szereplőinél fogva lenyűgöző birodalmat keltett életre megannyi lebilincselő történettel a markában, amely akár környezetétől elvonatkoztatva hétköznapjainkba is átültethető. Az első évaddal bevezetett bennünket ebbe a bámulatos univerzumba, az ismerkedést azonban lassan felváltják az emberi kapzsiság, a hatalomvágy és egy rejtélyes hatalom erői által keltett fenyegetés árnyai, amelyek romlásba dönthetik Westeros tágas birodalmát. A pusztító viharok előszelei pedig eszünkbe jutattnak egy ismert szólást, amelynek baljós csengése mindennél hitelesebben jellemzi a borús jövőképet: A Tél közeleg... 

~polczer máté

11.11.22.

Váróterem

Ígértem Trónok harcás elemzést, nyersanyag már a raktárban. Szakdolgozati határidőm viszont a nyakamat csiklandozza, de hamarosan túljutok rajta így, vagy amúgy... Szóval ha a projekt beteljesedett az oldal/Máté reaktiválódik a hibernációból.... Tehát a sok visszafojtott lélegzet még kellemetlenkedik egy darabig, akinek hiánya vant rágja a filmkatalogus~imdb nevezetű szerény méretű site-okat, hogy csillapíthatatlan élményszomját hűsítse a nagy nyári melegben...

~polczer máté

11.10.21.

Parajelenségek 3. (Paranormal Activity 3, 2011)

A tavalyi dicstelen búcsúval végre nyugállományba vonult mindannyiunk kedvenc Jigsaw-ja, de a palettát új széria tölti ki, ami a brutális vérengzések helyett az ismeretlentől való félelem hangulatos hátborzongatására építkezve próbált teret hódítani, méghozzá meglehetősen nagy sikerrel.

Nem is palástolnám, férfiasan bevallom az első két rész bizony elég rendesen megtépázta az idegrendszeremet, és ennek tudatában nehezen tudnék elfogadható magyarázattal szolgálni a mostani mozis kitérő létjogosultságát illetően.

A történet szerint időben Katie és Kristi gyermekkorába tértünk vissza, amikor is kedvenc bumbus-unk építő karrierjét megkezdve még zöldfülű ijesztgetőként rátalált később igencsak kiteljesedő pályájára. Itt álljunk meg egy percre, némi ellentmondásszag érződik a levegőben. A horrorfolytatások többet kevesebbért alapelve garantálja, hogy pörgessenek egyet az iramon és legalább X%-al többször hozzanak idegfrászt a kedves mazochista közönségre. Időben azonban minusz-ba vagyunk, így felvetődik a kérdés, ha korábban ez a közkedvelt démon ilyen kreatív műveletekkel hozott szívbajt szereplőire (értsd: ránk), később miért vett vissza iramból, és állt le dedós társasjátékokat játszani a korábban már megismert idősebb karakterekkel. A közönség persze lehet nem a lisztezett lábnyomokra, és a többedszeri csillárzörgetésre kíváncsi ezúttal is. Ezek tudatában kockázatos, majdhogynem megoldhatatlan feladat úgy csavarni a sztorin, hogy az olcsó ijesztgetések ne hatásvadász megbélyegzéssel funkcionáljanak, hanem mint a tudatosan épített feszültségfaktort tágítva okosan, és kíméletlenül hatoljanak keresztül a vásznon, úgy ahogy azt az első két rész is sikeresen abszolválta.

Valaki/mi rosszban sántikál

Ezúttal nem sikerült kiegyensúlyozottan lépkedni ezen a szűk mezsgyén, a türelmesebb építkezés helyett ugyanis a már említett hatásvadász effekteket erőltetve az olcsóbb kategória felé taszítják a legújabb fejezetet. No persze lehet-e a hatásvadászat kiemelését kritikaként felhozni, amikor maga a franchise is erre épül, sőt sikerét is ennek köszönheti. Azonban a türelmes építkezésből fakadó gondosan megteremtett atmoszféra jelentős hangsúllyal vesz részt az élmény maximalizálásának folyamatában, hisz egy-egy látszólag eseménytelen jelenet is hatalmas feszültségindikátor lehet, ha úgy alakítják az összetevőket, a hidegrázás pedig akár többszörösére is emelkedhet egy-egy ilyen jelenetben, pláne, ha az ember már igencsak számít rá. No ezt sajnos(??) nem tapasztaltam a harmadik rész esetében, hisz itt az ismert panelek mellé újakat társítva jóval kevesebb felkészülési időt hagynak, és bizony elsietik a többször direkt rémisztgetéseket, foltot hagyva a széria eddig remek összképén. Ja és senki ne lepődjön meg azon, hogy a trailer-ben látott rémisztgetések jelentős hányada kissé félrevezető módon nem kapott helyett a szűk másfél órás végeredményben.

Szórom itt a negatívumokat felelőtlenül, önjelölt kritikusi énem szelíd sugallatát követve, de a recept még mindig működik. Ezt bátor partnerem, és a tenyerébe vájt mély barázdák is igazolhatják.

65%

~polczer máté

11.10.xx.

Hamarosan:

A Tűz és Jég dala I. - Vélemény

... hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerű jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel, sebekkel...

11.10.07.

Szabadkozás, és a jövő...

A munka, a szakdolgozati teendők, és a harmadik nyelv tanulása mellett sajnos kevés olyan szabadidőm van, amelyet írásra fordíthatnék. Ez nem azt jelenti, hogy az oldal szünetel, csak bejegyzéseim száma kevesebb lesz a megszokottnál ebben az időben. Természetesen amint ezen dolgok alól némi feloldozást találok az oldal újra a megszokott ütemben fog frissülni, és ezért kérem az olvasók türelmét. Vázolt teendőim ellenére még idén szeretnék hosszabb kritikát közzétenni a Tree of Life-ról, valamint Trier Melankóliájáról.

Meglehetősen kevés új alkotással volt dolgom az utóbbi időben, és koncentráltabb szabadidő híján inkább a jóval rövidebb intervallumú sorozatokkal elégítem ki az ilyen irányú igényeimet. A Boardwalk Empire továbbra is igen magas színvonalon űzi a szórakoztatást, az eddigi két rész alapján bizony sok fordulat, és jópár emlékezetes mozzanat vár arra, aki követi Enoch Thompson és az alkoholtilalom kori Atlantic City forgatagát. Az újak közül egyenlőre a Suburgatory című szitkom győzött meg arról, hogy megérdemli figyelmemet, pimasz stílusával a kertvárosok életét emeli szórakoztató szintre a Sírhant Művekből megismert Jeremy Sisto-val. No és még hátravan az idei esztendő két legvárósabb projektjének premierje..  Az American Horror Story címéből fakadóan hátborzongató kalandra invitál a Kés/Alatt alkotógárdájának irányításában, a The Walking Dead második évadja pedig október közepétől hozza el az élőholtakat...

Kis kedvcsinálónak a kivételesen hangulatos American Horror Story promó...

11.09.20.

Womb - Méh (Womb, 2010)

Különösen viszonyulok ehhez a filmhez nagyon. A stáblistát követően lenyűgözve a fotelbe süppedés kényelmes érzete közben játszadoztam a film által előtérbe hozott gondolatokkal, de eközben zsigereimből egy akkor még magyarázatra szoruló hiányérzet tört elő. És valóban, azóta nagyon sokszor kanyarodnak vissza gondolataim tudatalatti indái Fliegauf Benedek alkotása felé, és részben sikerült is megfejtenem hiányérzetem valós okát.

A történet szerint, a gyerekkorban mély nyomokat hagyó barátságot követően Rebecca hosszú idő után újra visszatér a borús északi partvidékre,  ahol az egykor itthagyott Tommy-val ismét egymásra találnak. Azonban a szárba szökkenő kapcsolatot keresztülhúzza egy tragikus baleset, amelynek során a fiú életét veszti. Az előrehaladott technika jóvoltából Rebeccá-nak lehetősége nyílik arra, hogy megszülje a felfoghatatlanul korán elhunyt Tommy klónját.

A gyerekkori vonzódás pillanatok alatt kiújul

Érdekes nagyon, amit a sztori felfed magából, és elképesztően súlyos morális tételekkel száll szembe. Vajon egy szerettünk nem érdemel-e annyit, akár egy tragikus baleseti halál után, hogy mély fájdalommal, de tisztességgel meggyászoljuk. Itt most elméleti téren szállok vitába, de azzal, hogy létrehozzuk valaki másolatát pont a szeretett hozzátartozó egyediségét gyilkoljuk ki, pont azt a tételt, amelynek révén közelkerültünk az illetőhöz, aminek köszönhetően örökké az életünk részévé vált. Józanul végiggondolva tisztességtelen a halottal szemben, ám az élőknek kapaszkodóként szolgálhat.

Lépjünk túl ezen a lényeges ponton és koncentráljunk magára a filmre, ezúttal Rebecca szempontjából. Az érzések, amelyek megrohamozzák a fiatal nőt szinte leírhatatlanok, hisz előbb visszatér és újra rátalál az egykori (lelki)társra, majd hirtelen elveszti újból, immáron örökre. Az elhatározása azonban szilárd, és úgy érzi tartozik egy eséllyel mind önmagának, mind a túl korán eltávozó Tommy-nak.

Rebecca és Tommy klónozás utáni viszonya adja a film magvát

Aztán a fiú felcseperedtével elérkezünk történetünk legnagyobb kérdőjeléhez. Vajon Rebecca hogyan viszonyul az egykori szerelméhez, akit azóta kihordott és felnevelt? Hogyan fogadja el, hogy társas életébe nem jut közvetlen szerephez, miközben tanúja annak, ahogy Tommy privát szférájába  fogad egy másik nőt. Eva Green szemeiben pedig látunk mindent. A határtalan szeretet, a feltétel nélküli ragaszkodást, féltékenységet, irigységet, de leginkább bűntudatot, amelyek a súlyos titkok mellékhatásaként nehezednek az erős nő vállára. Erről kéne szólnia a filmnek. Az anya-fiú kapcsolat egy felnagyított modellje ez, amelyet Freud-i oldalról lehetne a leghatékonyabban tanulmányozni, finom árnyalásokkal, elfojtott szavakkal, vagy szinte észlelhetetlen mozdulatokkal. A film azonban egy másik, szinte azonnal megfejthető végletbe süllyed, amellyel elveti az imént leírt lehetőségek túlnyomó részét és ehelyett tabut döntögető - mondhatom? - hatásvadász megoldást választ, egyszersmint leegyszerüsítve ezt a roppant szerteágazó viszonyt. Bevallom emiatt igencsak haragszom Fliegauf-ra és a felelősökre, mert addig egy kiválóan felépített nyomasztó atmoszférát kapunk közegével elősegítve a központi viszony felnagyítását, ám az egyszerűbb végletbe tévedve a lehetőség a sós tenger sűrű ködébe veszik.

Az anya-fiú kapcsolat különösen összetett viszonya csak részben éled meg

Eva Green-nek nagyon sokat köszönhetünk, merengő, éles tekintetére minden érzés rá van rajzolva. A színésznőhöz máig nem tudom merről közelítsek. Nyers szexualitás sugárzik a legapróbb porcikájából is, hideg, átható tekintete rabul ejt, de eközben kissé taszítónak  is tűnik számomra. Mintha a mágnes mindkét pólusa jelen lenne a kivételes tehetségű művésznőben. A hangulatteremtésért is jár a pozitívum, pláne hogy magyar közreműködésnek köszönhető mindez. Egyszerre jó, és rossz Fliegauf Benedek filmje. Érdekes, elképesztő potenciált rejtő alapszál, megannyi kérdéssel, amelynek hatása függetlenül az adott válaszoktól is érezhető. A megoldás viszont a nyílt szándékkal ellentétben nem sokkol, inkább elkeserít, hisz a könnyebb utat választva egy nagyon komplex viszonyt fojt el csírájában.

65%

~polczer máté 

11.09.16.

Drive (Drive, 2011)

Hősök márpedig léteznek. Lehet, hogy megbújnak köztünk, de igenis ottvannak és jó ezzel a tudattal merülni a hétköznapokba. Nicolas Winding Refn is ebben a szellemben vezérli karakterét, aki nappal az autóskaszkadőrök életveszélyes munkáját végzi, éjjel pedig alvilági segédmunkásként bűnözőket fuvaroz A-ból B-be. Ebből a két mondatból is leszűrhető, hogy a magányos fickót nem elégíti ki a hétköznapok egysíkúsága, az adrenalin, mint lételem épp oly fontos alkotó, mint fotoszintézishez az napfény. Mindehhez azonban szigorú szabályok tartoznak, így lehet egyensúlyozni ezeken a meglehetősen szűk ösvényeken az irányíthatóság keretei között.
Ám a név nélküli driver is rendelkezik az alapvető emberi gyengeségekkel, amelyet az érzelmek hatására való megnyílás jelent, az ezáltal okozott kiszolgáltatottság ugyanis pont a saját törvényeivel való szöges szembeszegülésben jelentkezik. Ezek az érzések azonban olyan intenzitással hullámoznak a szótlan karakterek között, amelyek képesek feloldani a szilárd lábakon fekvő, eddig mozdíthatatlannak hitt alapelveket is és személyes indíttatású akcióba torkollanak. 

A kemény, megingadhatatlan külső mögött is ember lakozik

Természetesen a felelőtlen tetteket súlyos következmények követik, a cselekmények pedig egyre mélyebb zűrzavart okozva a pillangó-effekt alaptörvényeinek megfelelő hatással követik egymást a beláthatatlan messzeségig.

Hogy miért is hőstörténet ez? Mert még a saját szigorú törvényei között élő szűkszavú ember is képes feláldozni magát két ártatlan, törékeny teremtésért, és ezt lehet gyengeségként is értelmezni, de az én szememben ez inkább az emberi nagyságát jelenti. Főszereplőnk egy dologban azonban lényegesen eltér a mesékből ismert igazságosztóktól. Alteregóját képtelen levetkőzni, álarca hozzátartozva személyiségéhez egybeépült karakterével, mindössze egyszer, a liftben játszódó jelentben válik meg tőle pár felelőtlen másodpercre egy szívszorítoan gyönyörű élmény erejéig, hogy aztán rövid gyengeségéért vezekelve vad, dacos tombolással állítsa vissza újra az egyensúlyt. Ha már itt tartunk, a rendező nem riad vissza a brutalitás ábrázolásától, amely néha olyan váratlan, hogy jóval nagyobb kondícióval hatol be tudatunkba, és a durva horrorokhoz szokott énünk is nehezen birkózik a kegyetlen jelenetekkel.

Carey Mulligan elbűvölő szótlan játékával, és halvány gesztusaival

Nagyon egyszerű történet ez, mégis olyan súlya van, hogy képtelenség műfaji korlátok közé szorítani. Ryan Gosling szuggesztív, elképesztő erejű jelenléte minden egyes jelenetet keretéig kitölt, szemében pedig a szavak nélküli kommunikáció legszélesebb skálája lakozik. Hihetetlen, hogy egy szerep ennyire egybefonódjon formálójával. Carey Mulligan is említést érdemel, finom arckifejezései, réveteg tekintete szinte tükörképe a névtelen főszereplőnek. Cliff Martinez soundtrack-je valószínűleg az év legjobb válogatása, Gosling mellett a gondosan válogatott hangok és zenék töltik meg élettel a sokszor egysíkúnak látszó mozzanatokat. A rövid, ráérős, de rendkívül intenzív beállítások, a vontatottnak tűnő, valójában hihetetlen erejű szűkszavú párbeszédek is mind olyan erős alkotóelemei Refn filmjének, hogy összerakva borzalmas erejű összképet eredményeznek. Mióta megnéztem, az élmény egyre inkább erősödik emlékezetemben, a kezdetben valószerűtlennek tűnő jelenetekben is felfedezve az értelmet mostanra az év eddigi legjobb filmjeként tekintek a Drive-ra.

Végtelenül egyszerű történet egy névtelen hősről, aki két ártatlan lélek biztonságáért képes felülemelkedni saját falain is.

95%

~polczer máté

11.09.15.

Hesher (Hesher, 2010)

Azokról a filmekről írok itt, amelyek különösen felkeltették az érdeklődésemet, ezt pedig számos különböző indok is képes kiváltani. Mondhatom azt, hogy elsősorban csak a kiváló, több oldalról megmozgató produkciók esetére igaz ez, ám van, hogy egy film fontos gondolatokkal foglalkozik, de kiemelkedő minősége helyett inkább különcsége fog meg.

Valahogy így voltam a Hesher című filmmel is, amelyet nem tartok kiemelkedő produkciónak, de valahogy egyedisége megfogott és továbbra is foglalkoztat. A családanya tragikus halálával végződő baleset után a gyásztól, letargiától és a tehetetlenségtől súlyos hangulatú család otthonába érkezünk meg, ahol a fiú T.J. ragaszkodik emlékeihez, Paul, az apa képtelen továbblépni, naphosszat hever a kanapén az idő enyhítő hatására várva, és a nagymama, aki sajátos, idős-habókos módján a kohézió ebben csonka famíliában.

megy ez a poszter is, mert elég húzós - 

Ide toppan be egyszercsak a hippi küllemű Hesher, akinek a metál-on kívül semmi sem szent. Meglehetősen érdekes figura, nemigen derül fény arra, vajon jelleme mitől satnyulhatott jelenlegi formájára, de igazából nem is ezen van a hangsúly. Gyökerek nélküli életéből talán épp a konstans hiányzik, és korábbi élményeitől befolyásolva épp a hozzá hasonló elcseszett figurákhoz vonzódik. Gátat képtelen szabni etikailag torzult személyiségének, kort, nemet nem tisztelő nyelvezetének, de valami sajátos van a stílusában, ami kapaszkodót jelent a nehéz időszakot átélő családnak. Ez a sajátos szimbiózis természetesen ideiglenes harmóniát biztosít csak, ha ugyan beszélhetünk jelen esetben harmóniáról. A képbe beletartozik a bájos Nicole is, aki korábban veréstől óvja meg T.J.-t. A fiú emiatt gyengéd - inkább anyai, mint szerető - érzelmeket kezd a réveteg lány iránt táplálni, ezért is gerjed éktelen haragra miután Hesher - aki szintén vonzódik ehhez az újabb elcseszett figurához - beszennyezi ezt az idilli képet.

A különc Heshernek rombol, rongál, de különös módon mégsem negatív személyiség

Az utolsó közös vacsora a fordulópont, Hesher a családi vádaskodást derűsen, majdhogynem otthonosan viseli, éles és pontos konklúziót vonva. A nagymama lemondó szavai azonban mély érzelmeket csalnak elő valahonnan a tudata mélyéről, hisz ekkor látja a történtek milyen befolyással vannak a látszólag nyugodt asszony sokat megélt lelkére, ami közvetve újabb tragédiához vezet. A friss csapás pedig morbid módon enyhíti az anya halála miatt érzett bénultságot, ez a tragédia kell ahhoz, hogy a család megmaradt két tagja végre kilépjen a gyász árnyékából. Hesher morbid metaforája a nagymama búcsúztatóján pont az imént említett továbblépést segíti elő, botrányosan válogatott szavai mögött kissé elnyűtt, mégis örök igazság, a megbecsülés, az élő, és támogatásra szoruló szeretteink megbecsülése lakozik. A gyász okozta elvakultságnak köszönhető, hogy a védett korban lévő mamára Hesher-en kívül egyik fiú sem szánt elég figyelmet, így bűntudattal vezekelve utolsó sétára indulnak az elhunyt Madeleine-nel...

Nicole kapaszkodót jelent T.J.-nek...

A színészekre abszolút nem lehet panasz, Joseph-Gordon Levitt, Natalie Portman és Piper Laurie is kiváló, a meglepetést azonban a T.J.-t alakító Devin Brochu okozza érett alakításával.
Igazából nem egy kiemelkedő, később hivatkozási alapként szolgáló alkotás ez, egy kicsit sok az elcseszett figura, és azt gondolom a címszereplő karaktere is lehetne kicsit kevésbé extrém, viselkedését is nézve. Ráadásul sokszor olyan dolgok történnek, amelyek túlságosan távol állnak attól a ponttól, amelyet a film célba vesz, és ez kicsit bezavar az összképbe. 

Egyszóval különc egy film ez, talán túlságosan is, hisz a tetoválásoktól, cigihamutól és metállzenétől díszes rétegeket lehántolva banálisan egyszerű alapigazságot kapunk.

75%

~polczer máté

11.09.12.

Elhunyt Andy Whitfield

Nagyon szomorú hírre ébredhettünk ma reggel. Andy Whitfield, mindnyájunk szeretett gladiátora elvesztette 18 hónapon keresztül vívott csatáját a halálos kórral, és vasárnap reggel szerető felesége karjaiban végleg eltávozott közülünk.

2010. januárjában a Spartacus: Vér és homok című sorozat címszereplőjeként ismerhettük meg a fiatal színészt, amint Batiatus ludus-ába kerülve egységes és ütőképes sereget verbuvált a rabszolgasorsban tengődő gladiátorharcosokból. Sajnos a második évad forgatása előtt röviddel non-Hodgkin limfómát diagnosztizáltak a wales-i származású színésznél, így a szeptemberre kitűzött forgatás bizonytalan ideig eltolódott. Az űrt betöltendő, a Starz csatorna hatrészes (kiváló) minisorozatot forgatott az előzményekről, addig is várva a színész felépülését, akinek gyógyulásáról bíztató információk láttak napvilágot. Azonban nemsokkal ezután Whitfield betegsége kiújult, és az általa tökéletesen megtestesített harcos szerepét az ausztrál Liam McIntyre vette át. Sokáig  nem hallhattunk a wales-i színész hogyléte felől, így bízva a gyógyulás lassú folyamatában reménykedtünk, hogy Whitfield hamarosan teljesen felépül a szörnyű betegségből. Ebben a csendes optimizmusban ért minket a letaglózó hír: "A gyönyörű, fiatal harcos" felesége karjaiban halt meg vasárnap hajnalban.

A Spartacus azon kevés sorozatok egyike, amelynek minősége és nézettsége részről részre emelkedett, és az epikus lezárást követően rajongók milliói várják lélegzetvisszafojtva a második évadot, ami egyébként 2012. januárjában startol Liam McIntyre-rel. Andy Whitfield személyében nagyon értékes, szimpatikus és roppant szerethető embert veszítettünk, aki fájdalmasan fiatalon hagyott itt bennünket. Nyugodjék békében!

"Some legends are written in blood"

11.09.01.

2011 ősz - A mozikban... 1. rész (09.01- 10.15.)

Végre eltűntek a hajtogatósrobotok a vásznakról, Potter pálcájából is csak halvány füst tör elő ritkább időközönként. A mutánsok, és az első akciókalandjuk után megérdemelt szabadságukat töltő elsőbálozó szuperhőseink is erősen a dvd-szekcó felé integrálódnak az enyhülő időjárással arányban. Összefoglalva tehát, a 2011-es nyár dübörgő mozitermei kissé lecsillapodnak, átadva a helyet a csendesebb, kisebb kölcségvetésű, de velősebb tartalommal megsózott produkcióknak. Próbálok részletes betekintést mutatni az amerikai premierek alapján természetesen, de ahol már magyar bemutatókról is rendelkezem információkkal, ott azzal sem maradok adós.

Vágjunk is bele, az első őszi hétvége inkább a borzongásra vágyok számára rejtegett ínycsiklandozóbb falatokat, jön ugyanis a Piranha 3D sikerén felbuzduló Shark Night 3D (Cápák éjszakája) szaftos pipihússal és orvul támadó cápákkal (poszter+előzetes) M.o: 09.29.

Annak rejtélyét, hogy miért nem merészkedünk immáron x hosszú éve a Holdra, az Apollo 18 című kézikamerás horror magyarázza. (poszter+feliratos előzetes).

Egy héttel később (09.09.) az általam már korábban is protezsált Contagion (Fertőzés, M.o: 10.13.) érkezik. Erről írtam már részletesen, szinkronos előzetest is mellékelve, szóval ettől most eltekintenék. A linkre kattintva viszont ti is meggyőződhettek róla, miért is tartom az ősz egyik legnagyobb ígéretének.

09.15.: A Drive Cannes óta toplistás, fanyar eleganciája a benzingőz kellemes bukéjával hozza lázba a komplex akciófilmek szerelmeseit - köztünk engem is.. Tartalom helyett mellékelve az előzetes. Magyar premier: szeptember 15.

Jön ám feldolgozás is, mielőtt valaki szikét ragadna. A Straw dogs-ban (Szalmakutyák) egy átlagos házaspár költözik Los Angeles-ből délebbre, ahol igen véres beilleszkedésnek néznek elébe. Hogy miért érdemes rá a karaktert szaporítani, az előzetes talán titeket is meggyőz - persze tévesen (poszter+feliratos előzetes). Még a poszter is ugyanolyan mint az eredeti...Magyar premier: október 27.

Gus Van Sunt érzékeny lélekszinfóniájában a fiatal Enoch társalog egy 2.világháborús halott japán kamikaze pilótával, mert miért is ne? Viccet félretéve ígéretes, plána ha a képbe még belesuvasztom a kivételes tehetséggel megáldott Mia Wasikowska-t is. Restless(poszter+előzetes).

Drive - Gázt! - feliratos előzetes

A szeptember 23-ai hétvége a tesztoszterontól duzzadó akcióorgiáké. Jön az Abduction (Elhurcolva, M.o.: 09.22.) "Jacob" Lautner-rel (poszter+feliratos előzetes), a Killer Elite-ben Jason Statham mélyíti tovább eddig gondosan megfontolt szerepválasztásaival kikövezett többsíkú karrierpályáját. Ja most néztem, színészeket is kapott a produkció Robert De Niro és Clive Owen révén (poszter). Aztán ha nem volt elég, van nekünk még egy Gerard Butler-ünk is a hétvégére, aki bort iszik és skulót prédikál a Machine Gun Preacher-ben. Akarom, hogy Marc Foster (Szörnyek keringője) neve ne csak díszként lobogjon a stáblistán (poszter+előzetes).

Killer Elite - Válogatott gyilkosok - feliratos előzetes

Szeptember 30: Adam-nél (Joseph Gordon-Levitt) rákot diagnosztizálnak, ő pedig ráébred mi a legfontosabb az életben. Szerencsére mindezt Seth Rogen-nel teszi, így a szokásos könnyáradatba, talán némi derű is csusszan. 50/50 (poszter+feliratos előzetes) magyar premier: december 1.

A Dream House-nál első hallásra nem sok sablonosabb kísértetsztori létezik, de ha a fejünket a poszter felé fordítjuk szembeötlik Naomi Watts, Rachel Weisz és Daniel Craig neve. No meg a trailer is elég izmos (poszter) magyar premier: október 6.

Take Shelter: Egy különc figura (Michael Shannon, ki más) durva viharokat fantáziál, így tornádó-menedéket épít házának kertjébe, az asszony persze ferdén néz az akut paranoia tünetei produkáló férfira. Eléggé ígéretes projekt (poszter+előzetes).

Dream House - előzetes

Hugh Jackman október 7-én küldi ringbe a bádogbokszolókat. Semmilyen szinten nem izgat. Real Steel - Vasököl (poszter+szinkronos előzetes) Magyar premier: október 6.

The Ides of March, ezzel meg ráérünk foglalkozni, tekintve hogy nálunk már csak jövőre jön. Azért egy időpont: 2012.01.05.(poszter+előzetes)

A feldolgozott Dologgal egy héttel később kéne szembesülni (poszter+előzetes), erről már írtam is korábban, most hanyagolnám. Aztán végre szélesebb körben is láthatjuk az ördögi Banderas-t, ahogy Almodóvar legújabb agymenésében fut ámokot. The Skin I live In.. Meglepi, nálunk már jövőhéttől: A bőr, amelyben élek, 09.08. (poszter)

Felsorolás erejéig: Texas Killing Fields, húzós bűnügyi thriller (poszter+előzetes), Trespass: izgis fogvatartós thriller...Oscar-díjas színészekkel, amelyeket tök felesleges itt megemlíteni, bár az előzetes megteszi (poszter+feliratos előzetes).

A bőr, amelyben élek - előzetes

...a 2. részben a további őszi premierek, valamint az általam kiemelten várt produkciók következnek...

~polczer máté

11.08.30.

Vége a nyárnak, itt az Ősz...

Igen, vége egy újabb nyárnak, több hangsúlyos blockbusterrel adós vagyok még, így minőségileg nem értékelném az idei kínálatot. De ne szomorkodjunk, hisz lassan beköszönt az ősz, jönnek a jóval csendesebb, kevésbé populáris és kisebb figyelmet kapó, de jóval nagyobb élmény ígéretét hordozó alkotások. Hogy mik is lesznek ezek, hamarosan részletesebb cikkel jelentkezem, mellékelten az általam legjobban várt produkciókkal. Kis előzetes kedvcsinálóként az idei Cannes-i filmfesztivál egy díjazott alkotásának képsorait tűztem soraim alá. A The Artist a 20-as évekkel bezáruló némafilmes korszak remekművei előtt tisztelegve szintén az egykor népszerű formanyelven készült, és talán pont ebben rejlik a kritikusokat és reményeim szerint, minket nézőket is ámulatba ejtő alkotás átütő hatása. A közreműködők és a tartalom részletezése helyett álljon itt az önmagában is maradandó élmény ígéretét hordozó előzetes.

írta: P. M.

11.08.21.

Napi trailer: The Woman in Black (A fekete ruhás nő)

"During afternoon tea, there’s a shift in the air.
A bone-trembling chill that tells you she’s there.
There are those who believe the whole town is cursed.
But the house in the marsh is by far the worst.
But she wants is unknown, but she always comes back.
The specter of darkness, the Woman in Black."

Határozottan elkezdett érdekelni. Susan Hill 1982-ben megírt könyve alapján készülő filmet már protezsáltam egy korábbi bejegyzés során, de a legújabb, jóval hosszabb előzetes tovább mélyítette bennem az érdeklődést. Egyszerű kísértethistória? A tartalom szerint a fiatal ügyvédnek, Arthur Kipps-nek egy elhagyatott kisvárosba kell utaznia, ahol nemrégiben elhunyt ügyfelének végakaratával kapcsolatos ügyeit kell elintéznie. A következő idézettel azt gondolom megfelelő érdeklődést tudok kelteni: "ahogy [Kipps] egy öreg és elhagyatott házban dolgozik, lassan kibontakoznak annak sötét titkai, és a kellemetlenséget csak tovább fokozza az a felfedezés, hogy a helyi falut egy megkeseredett asszony szelleme tartja fogva.” A produkciós cégtől származik a rövid ismertető, amelynek némely pontja ismerősen csenghet, de azt gondolom a sztori ezredszerre is ugyanolyan vonzó lesz, hisz kellő kreativitással szinte bármely ártatlan eszközből kísérteties félelemindikátor teremthető.(pl. babák, csengettyűk). Az előzetes sötét képei és szürkés totáljai ígéretes végeredményt sejtetnek, Daniele Radcliffe pedig a Harry Potter hisztéria lezajlása után ezzel a produkcióval kezd(het)i meg a kiskatulyázódást. Azt gondolom az ő és mindnyájunk érdekében remélhetem, hogy sikeresen veszi az első kanyart.

Amerikai premier: 2012. február 3.


Feliratos előzetes:

írta: P. M.

11.08.17.

Sátántangó (1994)

"

...akárhogy írom, csűröm csavarom,
A fajtádra nézve nincsen vigaszom,
Ha a világ a te utadon halad,
Reményünk holnapra aligha marad."

Na itt az idő. Nem húzhatom tovább, ígéretet tettem és tartozom is ennyivel annak a szerény olvasóseregnek, akik talán majd olvassák a cikkemet. Egy olyan világban jártam a múlt héten, ahová lehet, hogy nem szívesen térnék vissza, ahonnan lehet, hogy nincs is visszaút.

Kerülgetem már egy ideje Tarr Béla szinte vállalhatatlanul hosszú meséjét, de érződött a produkcióból, hogy olyan dolgok lapulnak mögötte, amelyet látni, értelmezni kell, tanulságot vonni belőle és eltenni egy olyan helyre, ahová csak az arra méltó alkotásoknak jut hely.

Nyitó kép: a kamera szép lassan, komótosan vándorol, egy tehéncsorda ráérős mozgását követve. Ebből a jelentből előzetest is kapunk a következő, mintegy 420 percnyi fájdalomról, így aki itt felfedezi magán a türelmetlenség, álmosság, unalom szimptómáit, azok rá is tenyerelhetnek a stop gombra, mert ide végtelen türelemre, szélesre nyitott szemre, és rugalmas befogadókészségre lesz szükség.

A táj, amely kietlen szürkeségével fojtogató atmoszférát teremt..

A helyszín egy olyan falu, amelyet látva talán még maga Isten is hátat fordít. A kietlen pusztát, az omladozó vakolatú házak törik csak meg, a döngölt út az őszi esők után térdig érő járhatatlan láppá torzul, az állatok pedig keresztbe kasul barangolnak a háznak csúfolt düledező tákolmányok között. És ahogy szembesülünk a körülményekkel, egyszercsak megjelenik az ember. A lakókról hiteles képet nyújt az eddig ismertetett rideg táj. Végtelenül egyszerűek, fájdalmasan igénytelenek, egymásra vannak utalva az élőhelynek nevezett fertő pedig hosszú évek óta mérgezi a tudatukat, bár az idő, mint fogalom rég megszűnt létezni itt. De nemcsak a kietlen táj, a sekélyes környék, vagy a világtól szinte teljesen elszigetelt rész, hanem az ezen körülmények miatt szinte levegőszinten fogyasztott alkohol is óriási befolyással van az itteniek viselkedésére. Elismerem képtelenség józan tudattal elviselni a sivárság lélekgyilkos jelenlétét, de a töménytelen mennyiségű szesz tovább mérgezi a sötét elméket, elhomályosítja, az amúgy is alacsony szintű értelmet, és továbbra is elméleti szintre zárja a továbblépés lehetőségét. Mert itt erre van szükség, ez az út nem vezet sehová, csak a csendes pusztulás egy különösen alattomos formája. A felháborító pedig az, hogy a lakók gyávák lépéseket tenni, hályogos tudatukkal képtelenek a zavaros borral teli pohár aljánál tovább látni. Érezni, sötét pallosként lebeg valami előre megjósolhatatlan tragédia, mi külső szemlélők tisztán látjuk ezt, a sok emberi maradvány viszont képtelen felismerni a fenyegető veszélyt.

A tragédia be is következik a fiatal Ester halálával.

A lakók, akiknek tudatát az alkohol és a szürkeség a végletekig eltompította -- tragédia

Ezen a ponton kapcsolódik be történetünkbe a két sittről szabadult törvényenkívüli semmirekellő: Irimiás és Petrina. A két ágrólszakadt alak a börtönt elkerülendő sajátos feladatot kapnak, amelyhez a korábban megismert kis falu lakói épp kapóra jönnek. A két simlis tökéletes időpontban érkezik a gyászoló faluba. A megrendült lakók összetörve, lehajtott fejjel állnak a kis koporsó előtt, és hallgatják a nekrológok mellé megfontolt, szép körmondatokat fonogató Irimiás beszédét, aki minden egyes szavát az ismert motiváció tudatában fogalmazza. Beszédét, szavait színesíti, ékes körmondatait a legtöbb lakó talán értelmezni sem tudja, így viszont a gyász nyomása által még magasztosabbá válik az egész, mintha magát Jézust hallgatnák tanítványai. Gondolkodás nélkül mindent elhisznek, magukra vesznek, a bűntudat miatt, a mérhetetlen mennyiségű elfogyasztott alkohol okozta tompaság révén képtelen tisztán látni lehetőségeiket, így megváltóként tekintenek a vonzó kiút lehetőségét tálcán kínáló Irimiásra. Nem folytatnám tovább a történetet, és elemzését, mert innentől a dolgok többértelmű fordulatot vesznek...Tarr nem szolgál konkrét lezárással, így az utat magunknak kell gondolatban végigjárni. Személy szerint akárhogy is folytatom a történetet, pozitív eredményre képtelen vagyok koncentrálni, de ebben leginkább a mintegy 7 órányi tömény kilátástalanság az egyértelmű felelős...

és a hamis próféták, akik a megváltás helyett saját céljaikra használják fel a megtört lakókat...

Tarr tökéletes eszközeivel rendkívül hiteles képet nyújt a tájról és az ott élő emberekről. Az elképesztően hosszú beállítások, és a fekete-fehér ábrázolásmód kontrasztos képet ad a lélekgyilkos sivárságról, jóval közelebb hozza azt, és így a képernyőn keresztül is rátelepszik az ember lelkére, ezalól pedig nagyon nehéz szabadulni. Szokni kell, és türelmesen figyelni Tarr eleinte végtelennek tűnő jeleneteit, hisz éppoly fontos, nélkülözhetetlen szerepe van ezekenek is, mint bármely más, látszatra fontosabbnak érződő alkotóelemnek. Igencsak nagy hatással volt rám ez a feledhetetlen 7 óra, amely immáron kitörölhetetlen emlékként örökre tudatomba vésődött, de egy pillanatra sem gondolom, hogy kellemes volt ez a kirándulás. Felidéződött egy röpke, de annál velősebb emlék, Michael Haneke alkotásáról, A fehér szalagról, amely szintén hasonló témát járt körbe, így merem ajánlani a 2010-es Oscar-átadó legjobb idegen nyelvű filmjének kategóriájában méltatlanul alulmaradó remekművet, a Sátántangóhoz hasonló élményre vágyóknak.

A Sátántangóval Tarr Béla kies, végtelenül sivár, a kilátástalanságtól kongó birodalmat épített fel. A lélegző üresség indái kiszabadíthatatlanul fonják körbe a pozitív hangulat legapróbb kisugárzásait, a lelkünkre pedig fojtó teherként nehezedik a végtelen szürkeség...

100%

írta: P. M.