2010. augusztus 29., vasárnap

2010. ősz

A mozis ősz köztudottan az év leginkább elhanyagoltabb időszaka (főleg a szeptember). Ennek ellenére bőven akad majd választanivaló a filmezésre kedvet kapó közönségnek. Ezek közül választottam ki a számomra leginkább várt öt alkotást. A választás nem volt egyszerű, hisz olyan várhatón sikergyanús próbálkozások kerültek kispadra, mint például a Tőzsdecápák második része, Danny Boyle legújabb filmje a 127 óra, valamint az eddig hibátlan Zack Snyder animációs alkotása, az Őrzők legendája. Ezek mellett nem árt odafigyelni a Hideg nyomonnal rendezőként debütáló Ben Affleck következő dolgozatára, amely a "The town" címet kapta. Íme azok a filmek, amelyek igencsak várósak az ősz folyamán. Sajnos ismét az amerikai premierek szerint tudtam csak válogatni, hisz jópár produkció még nem rendelkezik magyar bemutatóval, valamint a hazai ősz még korántsem végleges. A képek alatti linkekre kattintva az előzetesek is megtekinthetők.


5. Machete
A 2007-es Grindhouse filmjei között lévő kamuelőzetesben láttak annyit az ötletgazdák (Tarantino, Rodriguez), hogy egész estés filmet forgatva a világ elé tárják machete-vel hadonászó pszichopata őrült történetét. Ehhez a nem mindennapi produkcióhoz, olyan színészek csatlakoztak, mint a gyönyörű Jessica Alba és Michelle Rodriguez, az Oscar-díjas Robert De Niro, valamint a legutóbb a Lost-ban feltűnő Jeff Fahey. A rendkívül erőszakos előzetesek egy vérgőzös, erotikától fülledt produkcióra engedne következtetni sokunk legnagyobb örömére. Rendező a hasonló műfajban már többször bizonyító Robert Rodriguez.
Amerikai premier: szeptember 3.
Magyar premier: november 25.


4. Harry Potter és a halál ereklyéi - 1.rész
9 év után a végéhez ért a nagysikerű franchise, amely J. K. Rowling regényeit filmesíti meg. A Warner a profitmaximalizálás miatt kettévágta az utolsó kötetet és két részben engedi vászonra a Halál ereklyéit. Az első rész idén novemberben, míg a második 2011 nyarán kerül a mozikba. A történet szerint az időközben felcseperedő Harry Potter ezúttal Roxfort helyett minden idejét arra szenteli, hogy megölje ősi ellenségét, Voldemortot, amelynek elengedhetetlen feltétele, hogy megkeresse és elpusztítsa, a gonosz ellenfél bizonyos tárgyakba rejtett lélekdarabkáit. A feladat nehéz, a cél nemes, mi pedig tűkön ülve várjuk a lezáró fejezet első felvonását.
Amerikai premier: november 19


3. Monsters
A Monsters-t sok fórumon a tavalyi esztendő legnagyobb meglepetésfilmjéhez, a District 9-hoz hasonlítják. A történetben vitathatatlanul akadnak párhuzamok, ugyanis a történet szerint a Föld hat éve idegeninváziót szenvedett el, és azóta az idegenek számítanak bolygónk domináns lakóinak. Ebben a világban vállalja egy cinikus újságíró, hogy átvezet a mexikói fertőzött területeken egy amerikai turistalányt, hogy az biztonságba kerüljön az amerikai határ túloldalán. A történet vitathatatlanul izgalmas, de csak a bemutató után tudjuk eldönteni, hogy minőségben is eléri-e a District 9 színvonalát.
Amerikai premier: október 29.


2. A közösségi háló (The Social Network)
A Hetedik és a Harcosok klubjának kultstátuszt elnyerő rendezője a remek Benjamin Button különös élete után egy életrajzi filmmel rukkol elő. A napjaink legnépszerűbb közösségi oldalának megszületésének körülményeiről, valamint Mark Zuckerbergről a Facebook ötletgazdájáról szól a film. A rendkívül aktuális téma mellett a főszerepet alakító tehetséges Jesse Eisenberg, valamint a már többször bizonyító David Fincher a garancia arra, hogy az ősz egyik legjobb filmjét lássuk idén októberben.
Amerikai premier: október 1.


1. Buried
Paul Conroy egy küldetés után arra tér magához, hogy egy koporsóban élve eltemették. Csupán egy mobiltelefon és egy öngyújtó van a segítségére, és így kell felvennie a harcot az idővel, valamint az egyre fogyó levegővel, hogy kikerüljön a szorult helyzetből. Több kritikus remek véleménnyel volt a Ryan Reynolds főszereplésével elkészült filmről, így mindenféleképp egy kiváló produkcióra számítok. A kivételes sztori kellőképp felcsigázott ahhoz, hogy több sikergyanús produkciót is háttérbe szorítva listám élén végezve elnyerje az ősz legvárósabb filmjének címét.
amerikai premier: október 8.

Polczer Máté

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése