Best of 2012

Így a naptári tavasz, és a meteorológiai tél derekán jöttem leróni a lassan égető tartozásomat.

Íme a (nem teljes) 2012-es díszcsokor, amelybe csalódások és meglepetések is sorakoznak. Filmileg legalább ilyen esztendőt remélek, közben persze azon töprengve, vajon melyik Emmerich apokalipszis előjelei realizálódnak a lassan három hete tomboló időjárási abberrációkban.

Több film, kevesebb hó a tovább után.

20. The Girl with the dragon tattoo (A tetovált lány)

Miért? Ugyan közel sem okozott olyan élményt, mint az eredeti, Noomi Rapace pedig feketébb Lisbeth Rooney Mará-nál, sőt a könyvhöz képest történt változtatások is csorbítanak a végeredményen, de éjsötét atmoszférája és a ridegül profi tálalása miatt bármikor újranézném. Még ha ez leginkább a történet és a könyv iránti rajongásom hozadéka is.

29. The Hobbit: The unexpected journey (A hobbit – Váratlan utazás)

Miért? Mert annak ellenére, hogy egy esti mesét próbálnak a Gyűrűk ura komolyságával eladni, a 300 oldalnyi sztori horizontál irányú terebélyesítése pedig jópár lapos pillanatot eredményez, már megint középfölde, a meseszép tájak és a nosztalgikus emlékek még mindig belopóznak a hétköznapi rajongó szívébe.

18. Ted

Az öntudatra ébredő pihe-puha mackó mocskos kalandjain bizony lehet hangosan hahotázni, Mila Kunis pedig önmagában is tömör gyönyör, így az ezredszerre lerongyolt sztori is fogyasztható zamatot kap.

17. Lawless (Fékezhetetlen)

Tom Hardy nagyon kemény állat. Bane-ként is csontrepesztő volt, itt pedig még a torokmetszést is lábon kihordja. Szuggesztív férfijelenlétek (bár kétségtelenül a gusztustalanul remek Guy Pearce a film legerősebb eleme) és egy szikár sztori az alkoholtilalom alatt virágzó szeszcsempészetről. Na meg Jessica Chastain. Meztelenül.

16. The Dictator (A diktátor)

Sascha Baron Cohen dobta az áldokus formanyelvet, és egy képzeletbeli diktatúrába vezényelte széles rajongótáborát. És azonkívül, hogy a film a könnyekig hat, mutatós középső ujjat is lenget a nagyhatalmak felé.

15. Martha Marcy May Marlene

Míg a tündéri , ám azóta felcseperedett Olsen kislányok éppen valamelyik rehabilitációs intézményben próbálnak úrrá lenni az épp aktuális kokain és/vagy alkoholfüggőségükön, addig az eddig ismeretlen Elizabeth az árnyékből feltörve bő másfél perc alatt törli ki emlékeinkből a nővérkéket. Kiváló alakításokkal megspékelt alkotás meglehetősen kényes témát feszegetve.

14. The Dark Knight Rises (A sötét lovag: Felemelkedés)

Elődjének hatalmas árnyékában ugyan elveszik, de ettől még korrekt lezárása a Christopher Nolan által új színbe festett denevérember trilógiájának. Bane nyers erejével csak Selina Kyle cicás alkatához simuló munkaruhája veszi fel versenyt.

13. Rundskop (Bikanyak)

A belga alkotás a nagyobb profit érdekében tömegnövelővel fecskendezett marhák tenyésztésébe enged bepillantást, annak a dallamos nevű színésznek a közvetítésével (Matthias Shoenaerts), akitől a tavalyi év legpazarabb alakítását üdvözölhettük.

12. Moonrise Kingdom (Holdfény királyság)

Olyan mint az első szerelem. Ártatlan, magával ragadó, mindent elsöprő és elképesztően aranyos. Bruce Willis pedig hajjal és érzékeny jelenléttel lepi meg azokat, akik azt hiszik már mindent láttak.

11. Amour (Szerelem)

Döbbenetes alkotás döbbenetes alakításokkal az elmúlásról, a szeretetről, és annak árnyoldalairól. Megragad, nekilök a fotelnek, aztán végignézi ahogy összeroppant. Pedig ez csak egy történet a mindennapokból.

10. Skyfall

Bond 50 éves, alkoholista, a lövője se áll egyenesen, de ha a haza megköveteli akkor jöhet még a szőke hajjal pusztító Javier Bardem is, na meg hozzá kis martini felrázva vagy keverve, most mindegy.

9. Les Miserables (Nyomorultak)

A díjakra specializálódott Tom Hooper dalra fakasztja még a fahangú Russell Crowe-t is. Lehet, hogy giccses, lehet hogy lehasznált, de ettől még varázslatos. Anne Hathaway-re pedig ezúttal nem csak hátulról érdemes odafigyelni.

8. Hugo (A leleményes Hugo)

Martin Scorsese kicsit levetkezte mindenre kiterjedő profizmusát, és gyermeki lelkesedésével a mozi szeretetéről forgatott egy csodálatos filmet, mégiscsak profi módon persze. Mi is imádjuk a mozit, tehát imádtuk ezt is.

7. The Artist (A némafilmes)

Egy kissé elfeledett, a paradigmaváltás óta fakuló emlékű korszaknak állít emléket Hazanavicius zseniális alkotása. Az egykori némafilmes sztár nem találja a világát a hangosfilmek elterjedésének hajnalán. Ének az esőben, csak ének és eső nélkül.

6. Cloud Atlas (Felhőatlasz)

Tom Tyker, Andy és az időközben nemet váltó Lana (A mátrixnál még Larry) Wachowski mesterműve a múltból indul a jelenen áthalad és a jövőben végződik és az időciklusokban történő szerteágazó események egymásra gyakorolt hatását igyekszik egy sajátos perspektívából ábrázolni. Nemcsak elgondolkodtató, hanem még csodálatos is. Pont.

4. Cabin in the woods (Ház az erdő mélyén)

A kockák újdonsült atyaúristene Josh Whedon (Bosszúállók) szemköztköpi, parodizálja és lezárja a horror műfaját. Mindamellett, hogy bírálja a média által megzombított közönséget, minden sorából érződik a horror, mint műfaj iránti rajongás. Újdonsült és instant mestermű, amely vámpírként táplálkozik az utóbbi évtizedek klasszikus és kevésbé klasszikus horrorfilmjeiből.

3. Life of Pi (Pi élete)

Yann Martell regényét Ang Lee meseszép képekkel koronázva minden szinten kielégítő élményt szolgáltatva vitte vászonra. Richard Parker és Pi Patel történetét látva újból gyerekként csodálkoztam a vásznat uraló csodán.

2. Prometheus

Ridley Scott alkotásának megítélése olyan metamorfózison esett át a premier óta, amely a legnagyobb mesék jellemzője csupán. Filmje az előzetes hiedelemmel ellentétben nem válaszokkal, hanem csak újabb kérdésekkel szolgál, egymásnak uszítva a sci-fi rajongó mozitársadalmat.

1. Shame (A szégyentelen)

Ez a film nem arról szól, hogy Brandon szeret dugni. Dugni mindenki szeret. Ez a történet arról a gyökértelen emberről szól, aki az élet egyik legnagyobb gyönyörén keresztül igyekszik kötődni valamihez . A vágyak azonban hatalmukba kerítik és kilátástalanul,  kielégíthetetlenül keresik az egykor varázslatos, mára üres rutinná váló és börtönbe záró érzést. Fassbender pedig több mint tökéletes a tavalyi év legjobb filmjében.