A Hobbit - Smaug pusztasága

Zsákos Bilbó és a hét (meg hat) törp(e) küzdelmei folytatódnak, hogy visszaszerezzék a címszereplő által  elbitorolt Magányos hegyet, annak kincseit, valamint a romokban heverő Erebort. Útjuk a hegy felé a Bakacsin erdőn,  és Tóvároson át vezet viszontagságos kalandok közepette.

A cél előtt utolsó és legnagyobb akadályként pedig ott áll impozáns és félelmetes valójában a kapzsi és rendkívül ravasz sárkány: Smaug.

Sajnos a Smaug pusztasága pont ugyanabban a betegségben szenved, mint elődje: Hiába van gyönyörűen megkomponálva, kitoldozva, a történet önmagában nem olyan nagyszabású, mint aminek azt Jackson beállítja.

Sajnos ez a film is csak megerősíteni tudja az előzetes jóslatokat: A hobbit legjobb esetben is kétszer kétórányi alapanyaggal rendelkezik, és hiába tolnak ide szépen csengő nevekkel plusz szálakat, ezek érezhetően nem szolgálják szervesen az alaptörekvéseket, ellenben feltördelik a cselekményt, és megakasztják a még ezek nélkül is lassan hömpölygő eseményáradatot.

Az sem segít a dolgon, hogy a történet mélyítése érdekében Jackson beveti az aduászt, konkrét utalásokat és átvezetéseket eszközöl a Gyűrűk Ura központi cselekményével: A Gyűrű-háborúval. De ez nem pozitívum, hisz olyan részre utal, amely még nagyon távoli és a jelen eseményekhez egyelőre nem sokban kötődik, emiatt pedig az előzetes baljós érzetek sem dolgoznak a megfelelő hatásfokkal.

Nincs meg az az egészséges autonómia, amely tesz egy jól látható határt a két történet közé. Jackson nem tud ellenállni, hogy visszahozza a régi hangulatot, és ezért van az a sok visszatérő szereplő, akit ugyan jó újra látni, de ha esetleg a vágópadon elvéreztek volna, kollektíve lehet jobban hozzájárultak volna a minőséghez, mint jelen esetben.

De hogy ne csak negatív dolgot említsek: A látvány ezúttal is minden igényt kielégítő: A Bakacsin erdő gyönyörű és hátborzongató is egyben (ez a rész mondjuk lehetett volna kicsit hangsúlyosabb). Tóváros is rendkívül hangulatos, és a Magányos hegy is lélegzetelállítóan lett összepakolva.

Igazából végiggondolva az egészen, egy korrekt látványfilmet kaptunk, de hazudik, aki azt állítja, hogy csak ezért ül be erre a könyvek ismeretében.  

Peter Jackson ugyanabban a függőségben szenved, mint Gollam, Bilbó vagy Frodó, egyszerűen képtelen nem engedni a Gyűrű csábító erejének, és ez bizony objektív szemszögből romba dönti a kívülről kifogástalan építkezést. A direktor hiába próbálja a következménytörténet komolyságával eladni a Hobbitot, és hiába segíti ezt konkrét átkötésekkel, ez a történet továbbra sem mutat túl egy magával ragadó, izgalmas, de nem különösebben komoly esti mese műfajánál. És lehetek én bármekkora Gyűrű-fan, sajnos képtelen vagyok figyelmen kívül hagyni a felsorolt dolgokat, és azt kell mondanom, hogy hiába köszönhetünk neki rengeteget, ehhez a filmhez Jacksonnak inkább csak produceri minőségben kellett volna hozzájárulnia.

 

 

 

 

Amerikai fantasy, The Hobbit: Desolation of Smaug, 161 perc