Maradj! (Stay, 2005)
Amerikai thriller, 99 perc
Marc Forster filmje látszólag összefüggéstelen, ha lineárisan követjük. Magát a koncepciót nehéz felfedezni, bár felvillanásokban azért időnként feltűnik egy-egy információmorzsa, és pont ezek a töredékek azok amikből maga a film is felépül. Nehéz a filmet Spoilermentesen analizálni, így ettől most eltekintenék. A részletes elemzést azonban kerülném, így bőven marad munka annak is, aki a felhívás ellenére tovább olvas.
Marc Forster filmje látszólag összefüggéstelen, ha lineárisan követjük. Magát a koncepciót nehéz felfedezni, bár felvillanásokban azért időnként feltűnik egy-egy információmorzsa, és pont ezek a töredékek azok amikből maga a film is felépül. Nehéz a filmet Spoilermentesen analizálni, így ettől most eltekintenék. A részletes elemzést azonban kerülném, így bőven marad munka annak is, aki a felhívás ellenére tovább olvas.
A sztori szerint egy fiatal depresszív és kissé antiszociális srác időpontban pontosan meghatározza mikor követ el öngyilkosságot, a suicid hajlamokra specializálódott terapeuta pedig próbálja megérteni, illetve megakadályozni a végzetes húzást. A terápia, és a nyomozás során az elhivatott Sam talpa alatt a talaj egyre képlékenyebbé válik, és saját józan esze is megkérdőjeleződik közben.
Innentől kezdve a poénba is belekóstolunk, amit az utolsó képkockák fednek fel, így aki még őszintén szeretne meglepődni, illetve saját maga állítana fel hipotézist a látottakkal kapcsolatban, az a következő bekezdést csak később olvassa el, bár a lényeget nézve inkább ugródeszkaként tekintenék írásomra a részletes elemzés helyett.
A végzetes baleset az origó
A végzetes autóbaleset során Henry egész családja odaveszett, az élet mindössze a fiatal srácban pislákol még. Sok helyen olvastam, hogy a film álomban megjelenő kósza képek bizarr kavalkádja, ám én ezzel nem teljesen értek egyet. Bár szerencsére nem tapasztaltam hasonló élményeket, Henry egy látomást él meg fizikai és metafizikai sérüléseinek következményeként. Ugye sokszor hallhattuk már, hogy az ember szeme(?) előtt halálközeli élmények során lepereg gyorsított változatban az addigi élete. Hasonló tézis fedezhető fel ebben az esetben is, ám az én álláspontom szerint leginkább a megválaszolatlan ingerek (viszonzatlan szerelem, apa-fiú kapcsolat) kerülnek előtérbe, a tudatalatti én irányításának köszönhetően. Természetesen az érzékszervekkel tapasztalt élmények is belekeverednek a látomásba, így Sam és Lila is szerepet kap a kusza, kevergő képkockákban. A le nem zárt történések játszódnak le újra és újra, pszichiáter, illetve pszichoanaltikus tudná képről képre értelmezni a sorra kerülő eseményeket, ezért bámulatos teljesítmény, amit Forster és alkotóbrigádja véghezvitt. Olyan összetett és zavaros látomást építettek fel, amelyek talán a legközelebb állnak egy kimúló, zaklatott elme utolsó megnyilatkozásához. Mivel egy felnőtt agy, tudat számos külső nyomás behatása alatt áll az évek során, csak ritkán alkot önálló és önmagában is értelmezhető képet. A látomás pedig a friss és a régebbi időtálló tramuákból építkezve állít össze egy elképesztően komplex víziót, keverve a jelen szereplőivel, létrehozva egy tökéletesen összetett, de időigényes bontogatás által szelektálható bizarr látomást.
Külső szereplők bevonásával válik még összetettebbé a történet
Általánosságban írtam csupán a filmben tapasztalható élményekről, mivel egy kicsit kopott már az emlék az elmúlt hét során, ezzel viszont nem határolom be a lehetőségeket a fejtegetésre nyitott vállalkozókkal szemben. Forster zavarbaejtő, kusza belső világot épített fel, és összetett univerzumával intenzív agymunkára késztet.
90%
~polczer máté
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése