12.01.30.

Best of 2011

Csak most jutottam el odáig, hogy összegezni tudjam az elmúlt esztendő filmes felhozatalát. Hiába mutattak be rengeteg kasszasikert, a nagyreményű nyári-téli blockbusterek minősége szinte egytől-egyig a kiábrándító kategóriába tartozott. Csalódásaimat több alkotás kapcsán leírhatnám, ám ezúttal nem kívánok ezekkel foglalkozni, a lista ábrázolja 2011 arra legérdemesebb filmjeinek címét, és alatta rövid okfejtésemet. Próbáltam tíz jelöltet keresni, azonban  a felsorolt alkotásokat leszámítva nem érdemelte más film, hogy megemlítsem a tavalyi esztendő legjobbjai között. A nagysikerű alkotások közül ezúttal egy sem kapott helyet az első tíz között, viszont nagy büszkeségemre a dobogó egy előkelő helyezése hazánkhoz fűződik.

Íme 2011 legjobb filmjei:

9. Take Shelter - A magyar bemutatónak híre-hamva. Egy férfi tornádóbunker építésébe kezd szörnyű álmait próféciaként értelmezve, így szembekerül családjával, barátaival és környezetével. Michael Shannon szuggesztív jelenléte a gyönyörű Jessica Chastain érzékeny alakítása és a remek háttérzene óriási szerepet játszik abban, hogy a Take Shelter a tavalyi esztendő egyik legkülönlegesebb filmélményét nyújtsa számomra.

8. Pénzcsináló (Moneyball) - Korábban írtam róla részletes élménybeszámolót, olvasható a filmkritikáknál. Brad Pitt filmje számomra csak közvetve szól a sportról és majdnem említeni sem kell melyik vonalát képviseli. Leginkább a kitartás szilárdságáról, a cél kísértéséről és egy ember szabályokat felülíró küzdelméről szól a Moneyball. Jonah Hill remek, és Brad Pitt kevésbé remek teljesítménye az egyik legjobb filmet eredményezte a műfajban.

7. Drive - Nicolas Windig Refn könyvadaptációjának cselekménye legnagyobb jóindulattal is B-kategóriás, ráadásul még lopkod is innen-onnan. Azonban a stílus, az elképesztően eltalált soundtrack és főszereplőink hangtalanul intenzív játéka feledhetetlen élménnyé varázsolja azt a röpke játékidőt, Ryan Gosling pedig talán a legemberibb szupehős, akihez valaha volt szerencsém.

6. Melankólia (Melancholia) - Lars Von Trier az Antikrisztus után kevésbé provokatív módon, de változatlan lüktetéssel építi tovább különleges életművét. Melankólia kettős jelentésű, az első részben a materialista, pénzközpontú társadalmat szimbolizáló esküvő Justine-re(Kirsten Dunst) kiváltott hatására, a második részben pedig a Melankólia elnevezésű pusztító óriásbolygóra fenyegetésére utal Claire (Charlotte Gainsbourg) szemszögéből. Újabb kivételes darab a dán mestertől.

5. Felettünk a Föld (Another Earth) - Elsőfilmes rendező sci-fi-be oltott bűn és bűnhődése. Az égbolt feltűnő Föld-tükörkép láttán Rhoda borzalmas balesetet okoz, amelyben egy anya és gyermeke veszik oda. A másik Föld így Rhoda bűntudatát szimbolizáló jelképpé válik, célként pedig a romokban heverő életben maradt apa bánbocsánatát tűzi ki. Érzékeny, emberközeli film meglepő és töprengésre késztető csavarral a végén.

4. A hallgatás törvénye (Winter's Bone) - Egy mérgezetett minitársadalom kimondatlan fenyegetésében a fiatal Ree-nek (Jennifer Lawrence) idő előtt kell felnőnie, hogy felnevelje magára maradt testvéreit, és felkutassa váratlanul eltűnt apját. Az elképesztően nyomasztó atmoszféra és a főszereplő erős-törékeny, megalkuvást nem tűrő alakítása nagyon mély nyomott hagy nézőiben. A tavalyi Oscar-gálán több kategóriában jelölték nagy meglepetésre, több negatív felhang ellenére is, de teljesen megérdemelten szerepelt ott a legjobbak között.

3. A némafilmes (The Artist) - A némafilmek óriási rajongójaként ünnepszámba ment, mikor végre leülhettem a dallamos nevű Hazanavicius filmje elé. A rég letűnt kor formájában megálmodott apró nüanszokig kiterjedő részletességgel kidolgozott magávalragadó atmoszféra lélekemelő, és egy termékeny, mára méltatlanul feledett kor remekműveibe enged bepillantást. Nagyon feldobódva, óriási lelkesedéssel keltem fel a stáblistát követően, remélve, hogy talán egy kicsit újra reflektorfénybe kerülnek a Silent-éra fantasztikus alkotásai. Bérénice Bejo pedig tüneményes, és az egyik legbűbájosabb színésznő akit mostanában láttam.

2. A torinói ló - Nem tudom volt-e példa rá, hogy magyar film ilyen intenzív élményeket, és ennyire mély gondolatokat keltett bennem. Tarr Béla a magyar filmművészet kiemelkedő egyénisége ezen hattyúdalával koronázta meg kivételes életművét. A történés szerint apa és lánya egy világvégi tanyán éldegél, látszólag eseménytelenül, a szűkülő világmindenség apró jeleit eleinte képtelenek értelmezni, ám a végső felismerést puszta közönye mélyebb minden kimondott áligazságnál. Elképesztő mélységű film, mozdulatlanná dermedve bámultam hosszú ideig a végét jelentő képeket követően is. Tarr Bélával a magyar filmtörténelem egyik legnagyobb egyéniségét vesztettük el.

1. Az élet fája (The Tree of Life) - Filmes költemény? Terrence Malick közel negyven évet felölelő életművének mindössze negyedik alkotásában korábbi darabjaihoz képest is szokatlan mélységekbe ereszkedik. A láthatatlan ábrázolásával, a teremtés csodálatos képeivel, és egy ötvenes évekbeli mintacsalád segítségével ábrázolja az Atya (nem feltétlenül Isten) megingathatatlan, de kétségekkel övezett szerepét. Brad Pitt ezúttal kifogástalanul játszik, Jessica Chastain pedig földöntúli szépségével és érzékeny jelenlétével ragyogja be a kivételes alkotást. Nem tudom éreztem-e már hasonlót, de Malick filmjét követően mintha többnek értékeltem volna az életet. Gyönyörű, körülhatárolhatatlan és feledhetetlen költemény.

"Az ember kétféleképpen élheti le életét. A természet útján, és a kegy útján. Te döntöd el melyiket követed."

Az első két hely között apró nüanszok döntöttek, lehet, hogy tegnap másképp döntöttem volna. Az imént felsorolt alkotások kivételes élményekkel szolgáltak és a szegényes kínálatból kiemelkedve beragyogták az igénytelen blockbusterek rombolásai után üresen kongó mozitermeket.

~polczer máté