2012. augusztus 2., csütörtök

Paranormal activity 4: előzetes, poszter

Az események lassan négy éve vettek paranormális fordulatot, és a Fűrészhez hasonlóan igen alacsony költségvetésből keresnek pofátlanul magas pénzeket. A bevételi eredményekben egyelőre nincs hanyatlás, azt meg garantálhatjuk, hogy a szart is kinyomják a szériából. Minőségi oldalról sajnos nem ilyen pozitív a mérleg, ugyanis a harmadik epizód kissé öncélú vonalba tévelyedett direkt ijesztgetéseivel, pedig az első két rész szépen egybeágyazódva kerek egészet alkotott. Az előzetes alapján a történet a P2 lezárása után folytatódik. A gonosz eddig arctalan volt, az első képek viszont azt bizonyítják, hogy ezúttal konkrét képet is tudunk társítani majd hozzá. A vágás persze olyannyira megvariálja ezeket a szálakat, hogy könnyen lehet, az imént látott képsorok egyike sem köszön majd vissza a vásznakról, ahogy az már az előző részeknél is tapasztalható volt.
A sötét lovaggal ellenben ezt világpremierben kapjuk az arcunkba, így az erősebbek már október 18-tól sorakozhatnak a pénztáraknál.


 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése