Fekete hattyú (Black Swan, 2010)
Aronofsky (A forrás, Rekviem egy álomért) a meg nem értett zseni státuszából magabiztosan lépkedve a szélesebb befogadhatóság felé halad, amit elvakult rajongóként lehet nehezményezni, viszont a Fekete hattyúval első anyagi sikerét is elkönyvelhette. Következő projektként meglepetésre az X-men spin off: Farkas (Grrrr: inkább Rozsomák) második epizódját vállalta be, ez pedig elég nagy kíhívás elé állítja a kivételes képességű filmest.
A Fekete hattyú értelmezése sokkal könnyebb feladat, mint amilyen A Forrás, vagy mondjuk a Pi esetében volt, hisz a tehetséges balerina hattyúdalára nyugodtan mondhatom, Aronofsky egyik "legegyszerűbb" filmje. Középpontban egy rendkívül tehetséges, szorgalmas és elhivatott lány, akinek legnagyobb álma, a Hattyúk tavának főszerepe. A szerep azonban a tehetségen és a szorgalmon kívül olyan tulajdonságokat is igényel, amelyekkel Nina Sayers nem rendelkezik. Az ártatlan lányban, az anyai basáskodás következtében nem alakult ki az a fajta "romlottság" aminek hiányában létezni is lehetetlen egy ilyen világban. A konzervatív fülnek sértő szexuális töltetű témák hallatán az őszinte megbotránkozás, és az arcot ellepő halvány pír a bizonyítéka Nina érintetlenségének, amin most nem a szó közkeletű jelentését kell érteni.
Nina összeroppan a saját maga által támasztott elvárások alatt
A megfelelési kényszer olyan helyekre kényszeríti a naiv lányt, ahol ő még ismeretlenként mozog, és sajnos látogatása a sötét oldalon személyiségének totális eltorzulását eredményezi. Ahogy haladunk az időben apró, elsőre szinte észrevehetetlen mozzanatok jelzik a metamorfózis különböző szakaszait, itt érezhető, hogy az átalakulás még nem végleges, a folyamat visszafordítható, ám az anyai oldalról beléivódott megfelelési kényszer domináns, az egyre nagyobb fenyegetést rejtő sötétség pedig fokozatosan szippantja be Nina Sayerst a személyiségével összeegyeztethetetlen sötétségbe, innentől kezdve a végeredmény nem lehet kétséges. Látomásaiban nemcsak a mélyből felszínre igyekvő fekete hattyú fejlődését látjuk, hanem azt is, ahogy saját magával kerül szembe, a sötét Nina pedig egyre gyakrabban tekint vissza a tükörből, álmokból a képzelet morbid játékaként, amely akár figyelmeztetésként is értelmezhető.
A szerep felemészti az ártatlan lányt
A premier folytán a fehér hattyú táncánál a lány hibát vét, ékes bizonyítékként, hisz az addig tökéletes performanszba hiba csúszik, mikor a magasban tekintete egykori önmagával találkozik. A következő felvonásban a film leggyönyörűbb jelenetében látjuk a Fekete hattyú megszületését, természetesen a legapróbb hiba nélkül, a közönség, a társak, az anya és mi nézők is lenyűgözve figyeljük Nina fantasztikus és törökszorító táncát, de azt csak mi sejtjük, hogy a sértetlen lélek, és a törékeny test ekkorra már visszafordíthatatlan átalakuláson ment keresztül, ez pedig nagyon súlyos ár a tökéletességért.
Aronofsky könnyedebb vizekre evezett, de sajátos stílusjegyeit tökéletesen alkalmazva, kivételes zeneszerzőjével, Clint Mansell-lel, és a csodálatos Natalie Portman-nel olyant alkotott, amelynek jellemzésére elég az az egyetlen szó, amelyet a film zárójelenetében Nina szájába adva maga a rendező is kimond: TÖKÉLETES, 100%
írta: P.M.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése