Azután (Hereafter, 2010)
Clint Eastwood aggkorára vált munkámániássá szerencsénkre, így évről-évre szállítja a minőségi szórakozást nyújtó, különböző műfajú filmeket, bizonyítva szerteágazó hozzáértését. Ezúttal is kivételes darabot alkotott, de talán először éreztem azt, hogy többet is ki lehetett volna hozni az alapanyagból.
A sztori három szálon fűződik, az elsőn látjuk a 2004-es cunami hatalmas pusztítását egy francia nő szemszögéből, aki hatalmas szerencséjének köszönheti túlélését, a másodikon egy kisfiút, aki pont az katasztrófa idején veszíti el ikertestvérét, a harmadikon pedig egy kivételes képességű férfit, aki képes beszélni a halottakkal. Előzetesen nagyon reménykedtem, hogy ilyen témával egy ilyen zseni minimum az év egyik legjobbját dirigálja le, ehhez képest ez egy csendes, lassú és korántsem maradandó két óra volt.
Közeleg a Halál, a mindent elsöprő cunami formájában...
A három történetben annyi potenciál van, hogy egyesével is megérné filmre vinni őket. A gyönyörű francia riporternő, akit megérintett a halál és a szerencsés kimenetel ellenére sem tud szabadulni a jelenlététől. Az emberek átérzik zavarodottságát, megérteni mégsem tudják, hisz csak azok képesek teljesen átérezni sorsát, akik maguk is rendelkeznek hasonló tapasztalatokkal. Aztán a kisfiú, aki koránál fogva képtelen megérteni, sőt elfogadni a halált, az elmúlást, hogy nem láthatja többé szeretett testvérét, így minden külső segítséget megragad, és próbál értelmet találni a feldolgozhatatlanban, hogy a tragédiában önmaga is odaveszett egy kissé, de mégis, bátyja benne él tovább. A Matt Damon alakította médium pedig kivételes képességét átoknak érzi, hisz magánéletét ellehetetleníti a halottakkal való állandó kommunikáció, sőt rájön, hogy velük emberibb viszonyban van, mint magukkal az élőkkel. Egy ilyen adottság azonban felelősség is, amelyet vétek lenne háttérbe szorítani. Érezhető a kettősség, bőven lehetne erről regélni. Természetesen a három szál a végén egybefűződik, a három magányos lélek pedig megleli békéjét.
Marcus, a kisfiú segítséget keres, hogy elfogadja testvére halálát..
Így elmesélve talán nem érződik a csalódottság, amely leplezetlenül rámtört a stáblista megjelenésével, a három sztori ugyanis szép lassan folydogál, csorog, nyilván olyan céllal, hogy a szereplők érzései bennünk nyomot hagyva részvétet, együttérzést keltsenek, ám ez - lehet az én hibámból - de elmaradt. Szenvtelenül, néha unatkozva láttam azt, ahogy a három történet folydogál, képtelen voltam a halál közelségét kellően átérezni, ez pedig valószínűleg célként volt kitűzve a rendező fejében. Nyavalyoghatok azonban itt magamban, a film ezen kifogásolnivalók ellenére is magvas gondolatokat váltott ki belőlem, csupán nem olyan mélységben, ahogyan arra előzetesen számítottam.
Nem volt rossz, csak a mester korábbi darabjaihoz képest éreztem gyengébbnek, 65%.írta: P.M.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése