11.03.20.

Árnyékban(1)

Ebben a rovatban olyan filmekről írok, amelyek a nagysikerű blockbusterek árnyékában meghúzódva szép csendben pár vásznas artmozi premierrel a mélyebb szórakozást kereső filmszeretőkhöz jutottak csak el. Fókuszban ezúttal a Fényes csillag, valamint a Merülések című alkotás.

Fényes csillag (Bright Star, 2009)

Nos, senkit nem tudok okolni amiatt, hogy e filmet a rétegközönségnek mutatták csak be, hisz a tragikus sorsú romantikus költő, John Keats életének alkonyát feldolgozó alkotás megtekintéséhez hihetetlen türelemre és a költészet iránti megszállott rajongásra van szükség. Ezen tényezők hiányában az ember könnyen megtapasztalhatja, milyen hosszú is tud lenni két óra. Nem rossz film, mielőtt valaki félreértene, csupán nehéz jószívvel beszélni egy olyan alkotásról, amelynél túlnyomó többségben semmi nem történik, csupán egy költő ihletet remélve mereng, miközben múzsája a szenvedéssel és az áhitattal kikövezett széles érzelmi skálán ugrándozik, sokszor követhetetlenül. 

Ha az ember próbál pozitívan hozzáállni egy filmhez, ahogy én is tettem, hiába az erőfeszítés, az ásítozás és a figyelem elkalandozása ellen nemnagyon van ellenszer. A film John Keats-et nem emberként ábrázolja, hanem a tudatunkban élő költő-sztereotípiát kelti életre, ami az azonosulást semmilyen oldalról nem teszi lehetővé. A levegőben keringő szenvedélyes szerelem egy pillanatig sem átélhető, a költői szavak szépen csengenek, de üresen halnak el, hisz érezhető tartalom nem társul a díszes mondatok köré. Végig azt éreztem, hogy a szenvedő költő és múzsája történetében nincs annyi potenciál, amire feltétlen szükség lenne egy élvezehető produkcióhoz. Sajnos, 50%-nál többet nem tudok megítélni, ez a szám is inkább a remek kosztümöknek, és a csodaszép tájképeknek szól, de ettől még egy film nem válik élvezhetővé...

Merülések (Cracks, 2009)

Az 1930-ban játszódó film egy bentlakásos leányiskola életébe enged betekintést. Az iskola diákjai rajongásig szeretik egyik tanárjukat, Miss G-t, aki számukra a nagyvilági élet, és a lazább erkölcsök megtestesülését jelenti egy olyan helyen, ahol a szigorú szabályok a serdülőkorban lévő lányok testi vágyainak elnyomását helyezik előtérbe.  Ebbe a környezetbe csöppen bele Fiamma, a spanyol lány. A lány érkezésének hatására fokozatosan döbbenünk rá, hogy a Miss G. képviselte életforma csupán álarc, amelyet lányai előtt visel, hogy fürödhessen azok rajongásában. Nagyvilági történeteit olvasta valahol, vagy csupán kitalációk, ráébredünk, hogy diákjaihoz hasonlóan a szabadságra vágyik, de valójában a fogalom eszmei oldalának rabja, hisz amikor a városban jár, látjuk mennyire nyugtalan és zavarodott. 

A vízbeugrás tanítása és élvezete is innen fakad, az a pár másodperc, ami vízbe érkezés előtt van, az ténylegesen szabad, semmi kötöttség, semmi felelősség csupán a képzelet szab határt a mozdulatoknak. Ám Fiamma érkezésével, Miss G. álarca lehullik, hisz igazából a spanyol lány az, aki megtestesíti a tanárnő által rajongott életformát, így a tanárnő diákja rajongójává, megszállottjává válik. Innentől a folyamat meredek, de kiszámítható fordulatokat vesz, a tragikus vég pedig elkerülhetetlen. Eva Green lubickol a szerepben, játékának gyönyörű íve van, és a végefelé egy olyan tekintettel "ajándékozott" meg, amelyet nehezen fogok elfelejteni. A lányok közül Juno Temple említésre érdemes, aki Christopher Nolan figyelmét felkeltve szerepet kapott a rendezőgéniusz legújabb szuperprodukciójában (TDKR). Összesítve nálam 85%, hisz elég nehezen emészthető alkotás és hatása alól nem könnyű szabadulni...

írta: P.M.