11.03.25.

Álomháború (Sucker Punch, 2011)

Kis csaj nagy fegyverrel, ütős koktél többször bevált az elmúlt évek során, és durvább hasonlati alapot véve 300 női megfelelőjeként lehet majd rá tekinteni. Zack Snyder (300, Watchmen) megbízható direktor, a feltörekvő generáció egy jeles képviselője, és Nolan-hez hasonlóan ezúttal ő is először dolgozott saját írása alapján.

Tökéletes mozifilm, dögös csajokkal és hangos fegyverekkel, de ha valaki többre vágyik rossz helyen keresgél. A látványvilág többször is szinte egy-az-egyben a Watchment idézi, de nem zavaró ez, Snyder-i mellékhatás, ám míg az utóbbi száz esztendő legjobb könyvei között méltán helyet kapó képregényt feldolgozó filmnél a sötét képekre a világ mocska, és az emberiségre mért lesújtó kritika nehezedik, addig az Álomháborúnál bármilyen mögöttes tartalom csupán borzalmas izzadtságszag árán fedezhető fel. Aki ismeri, és rajong a direktor életművéért, az csalódásként veheti tudomásul, hogy ezúttal szinte egyedül a tényleg kivételes látványra fektette a hangúlyt, ezen tartópillére nélkül a film kártyavárként omlana romjaiba. 

 A csajok dögösek, a látvány húzós, de a tartalom odaát van...

A nagy részben zöld háttér előtt forgatott akcióorgia szinte kizárólag moziban élvezhető maradéktalanul, monumentalitása megköveteli a nagyvásznat és a hatalmas teret, ahhoz hogy rendeltetésszerűen kitombolhassa magát. A harcjelenetekbe nagyon belekötni nem lehet, hisz a képzeletvilág kiváló pajzsként szolgál mindenféle hitetlenkedő irracionalitással vagdalózó kritikussal szemben, viszont a "valóvilágban" játszódó jelenetek önmagukban üresek, így szükség van mindkét oldalra a szórakozáshoz. A filmet nyitó és záró narráció abszolút arra a célra született, hogy többnek tüntesse fel az Álomháborút valódi értékénél, de azért remélem nem sokan dőlnek be a díszes nagyívű mondatoknak, amelyek valójában nem rejtenek semmi lényeges tartalmat. A végén úgy érzem kicsit hoppon maradtam, remekül előkészített csattanó szimata érződött a (lehet csak beképzelt) sejtelmes képsorok között, ehhez képest csak a korábban már készpénznek vehető lezárás következett be a stáblista felfutása előtt, újabb csalódást eredményezve. 

A zenét is muszály megemlítenem, a Watchmen kiváló soundtrack-jéhez hasonló remekmű született, több ismert dallam áthangszerelt változata (többek között a Fight Club zárózenéje) is kiválóan idomul a dögös csajok és a kivételes látvány nyújtotta hangulathoz, a film egyik legnagyobb erősségét adva.

Összefoglalva, Snyder életművét figyelembe véve kisebb csalódásként ért legújabb műve, amelyből sajnos levonható, hogy saját anyagból dolgozva jóval kevesebb ötlet szorult a mondandóba, így csupán jószívű 75%-ot ítélnék az Álomháborúnak, amely pár szóval jellemezve a tökéletes mozifilm, de sajnos a szó legegyszerűbb értelmében...

írta: P.M.