Azokról a filmekről írok itt, amelyek különösen felkeltették az érdeklődésemet, ezt pedig számos különböző indok is képes kiváltani. Mondhatom azt, hogy elsősorban csak a kiváló, több oldalról megmozgató produkciók esetére igaz ez, ám van, hogy egy film fontos gondolatokkal foglalkozik, de kiemelkedő minősége helyett inkább különcsége fog meg.
Valahogy így voltam a Hesher című filmmel is, amelyet nem tartok kiemelkedő produkciónak, de valahogy egyedisége megfogott és továbbra is foglalkoztat. A családanya tragikus halálával végződő baleset után a gyásztól, letargiától és a tehetetlenségtől súlyos hangulatú család otthonába érkezünk meg, ahol a fiú T.J. ragaszkodik emlékeihez, Paul, az apa képtelen továbblépni, naphosszat hever a kanapén az idő enyhítő hatására várva, és a nagymama, aki sajátos, idős-habókos módján a kohézió ebben csonka famíliában.
Ide toppan be egyszercsak a hippi küllemű Hesher, akinek a metál-on kívül semmi sem szent. Meglehetősen érdekes figura, nemigen derül fény arra, vajon jelleme mitől satnyulhatott jelenlegi formájára, de igazából nem is ezen van a hangsúly. Gyökerek nélküli életéből talán épp a konstans hiányzik, és korábbi élményeitől befolyásolva épp a hozzá hasonló elcseszett figurákhoz vonzódik. Gátat képtelen szabni etikailag torzult személyiségének, kort, nemet nem tisztelő nyelvezetének, de valami sajátos van a stílusában, ami kapaszkodót jelent a nehéz időszakot átélő családnak. Ez a sajátos szimbiózis természetesen ideiglenes harmóniát biztosít csak, ha ugyan beszélhetünk jelen esetben harmóniáról. A képbe beletartozik a bájos Nicole is, aki korábban veréstől óvja meg T.J.-t. A fiú emiatt gyengéd - inkább anyai, mint szerető - érzelmeket kezd a réveteg lány iránt táplálni, ezért is gerjed éktelen haragra miután Hesher - aki szintén vonzódik ehhez az újabb elcseszett figurához - beszennyezi ezt az idilli képet.
megy ez a poszter is, mert elég húzós -
Ide toppan be egyszercsak a hippi küllemű Hesher, akinek a metál-on kívül semmi sem szent. Meglehetősen érdekes figura, nemigen derül fény arra, vajon jelleme mitől satnyulhatott jelenlegi formájára, de igazából nem is ezen van a hangsúly. Gyökerek nélküli életéből talán épp a konstans hiányzik, és korábbi élményeitől befolyásolva épp a hozzá hasonló elcseszett figurákhoz vonzódik. Gátat képtelen szabni etikailag torzult személyiségének, kort, nemet nem tisztelő nyelvezetének, de valami sajátos van a stílusában, ami kapaszkodót jelent a nehéz időszakot átélő családnak. Ez a sajátos szimbiózis természetesen ideiglenes harmóniát biztosít csak, ha ugyan beszélhetünk jelen esetben harmóniáról. A képbe beletartozik a bájos Nicole is, aki korábban veréstől óvja meg T.J.-t. A fiú emiatt gyengéd - inkább anyai, mint szerető - érzelmeket kezd a réveteg lány iránt táplálni, ezért is gerjed éktelen haragra miután Hesher - aki szintén vonzódik ehhez az újabb elcseszett figurához - beszennyezi ezt az idilli képet.
A különc Heshernek rombol, rongál, de különös módon mégsem negatív személyiség
Az utolsó közös vacsora a fordulópont, Hesher a családi vádaskodást derűsen, majdhogynem otthonosan viseli, éles és pontos konklúziót vonva. A nagymama lemondó szavai azonban mély érzelmeket csalnak elő valahonnan a tudata mélyéről, hisz ekkor látja a történtek milyen befolyással vannak a látszólag nyugodt asszony sokat megélt lelkére, ami közvetve újabb tragédiához vezet. A friss csapás pedig morbid módon enyhíti az anya halála miatt érzett bénultságot, ez a tragédia kell ahhoz, hogy a család megmaradt két tagja végre kilépjen a gyász árnyékából. Hesher morbid metaforája a nagymama búcsúztatóján pont az imént említett továbblépést segíti elő, botrányosan válogatott szavai mögött kissé elnyűtt, mégis örök igazság, a megbecsülés, az élő, és támogatásra szoruló szeretteink megbecsülése lakozik. A gyász okozta elvakultságnak köszönhető, hogy a védett korban lévő mamára Hesher-en kívül egyik fiú sem szánt elég figyelmet, így bűntudattal vezekelve utolsó sétára indulnak az elhunyt Madeleine-nel...
Nicole kapaszkodót jelent T.J.-nek...
A színészekre abszolút nem lehet panasz, Joseph-Gordon Levitt, Natalie Portman és Piper Laurie is kiváló, a meglepetést azonban a T.J.-t alakító Devin Brochu okozza érett alakításával.
Igazából nem egy kiemelkedő, később hivatkozási alapként szolgáló alkotás ez, egy kicsit sok az elcseszett figura, és azt gondolom a címszereplő karaktere is lehetne kicsit kevésbé extrém, viselkedését is nézve. Ráadásul sokszor olyan dolgok történnek, amelyek túlságosan távol állnak attól a ponttól, amelyet a film célba vesz, és ez kicsit bezavar az összképbe.
Igazából nem egy kiemelkedő, később hivatkozási alapként szolgáló alkotás ez, egy kicsit sok az elcseszett figura, és azt gondolom a címszereplő karaktere is lehetne kicsit kevésbé extrém, viselkedését is nézve. Ráadásul sokszor olyan dolgok történnek, amelyek túlságosan távol állnak attól a ponttól, amelyet a film célba vesz, és ez kicsit bezavar az összképbe.
Egyszóval különc egy film ez, talán túlságosan is, hisz a tetoválásoktól, cigihamutól és metállzenétől díszes rétegeket lehántolva banálisan egyszerű alapigazságot kapunk.
75%
~polczer máté
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése