Alkony sugárút (Sunset Blvd, 1950)
A meghitt hangulat nem engedi, hogy napjaink kínálatából szemezgessek, mert túl szép ez az időszak egy újabb csalódáshoz. Ezúttal Billy Wilder klasszikusát helyeztem a lejátszóba és nem is kellett sok, hogy teljesen a hatása alá vonjam magam...
A történet egy anyagi problémákkal küszködő forgatókönyvíró vesszőfutásával kezdődik. Joe Gillis írásai bizony nem forradalmi alkotások, legutóbbi műve sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így súlyos tartozásai vannak. A behajtók elől menekülve a sors az Alkony sugárút egy elhagyatottnak látszó, régmúlt idők letűnt csillogását idéző pompás palotájába vezeti. Itt él Norma Desmond a némafilmek egykori koronázott királynője, ám a hangosfilm forradalmával az egykori rivaldafény és rajongás mára szinte elenyészővé halványult. Norma ebbe képtelen belenyugodni, és az arra tévedt írót felhasználva a saját maga által írt forgatókönyvvel nagy visszatérésre készül.
Borzasztó erős alkotás, egy a ragyogásra termett egykori sztár képtelen elfogadni a halványuló érdeklődést, az elfeledettséget. Széles gesztusai, színpadias viselkedése mind az általa képviselt letűnt éra filmsztárjait jellemzi, hátborzongató tekintetében pedig a józanság minden emléke kihúnyt. Erre Gilis az író is hamar rájön, ám a koros asszony anyagi korlátlansága elvakítja menekülési ösztönét, pedig mi nézők látjuk nagyon jól merre tart a történet (nemcsak a kezdő képsorokra gondolok itt).
A színpadias gesztusok a korábbi korszak legfőbb jellemzői voltak
Elképesztő mennyiségű utalás, és jelképes forma segíti történetünk előremenetelét, és járul hozzá a kép és az élmény szélesítéséhez. Ezek befogadásához azonban olvasni kell a sorok között, és belátni, hogy itt egy beállítás, véletlennek tűnő mozzanat is hangsúlyos jelentőségű. Norma Desmond hisztrionikus viselkedése és a személyiségzavar által szült téboly alkotja a film középpontját, de ne menjünk el a többi karakter mellett sem. A szolgáló, Max szinte hasonló megszállottsággal szereti az egykori színésznőt, bűvköréből képtelen kivonni magát, éltető energiájává vált az évek során, és közvetve ez az energia tartja életben magát Normát is. A befutást váró, de az alkotói ihlet nem megfelelő színvonalától az utcára kerülés közelébe sodródó férfi karaktere pedig tucatfigurája az akkori korszaknak.
Nagyon erős, elképesztően kidolgozott, és egyszeri megtekintéshez szinte túl komplex alkotáshoz volt szerencsém az elmúlt éjszaka. Egy letűnt korról, és annak ikonikus figuráiról mesél (Buster Keaton cameo-jában minden benne van), valamint a forradalom után a partvonalon hagyott egykori példaképek lelkiállapotát ábrázolja felnagyítva és részletesen.
100%
~polczer máté
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése