Enemy (2013)

David történelemtanár az egyik egyetemen, unalmas periodikusan szinte tökéletesen ismétlődő hétköznapjait egy ismerős által javasolt film megnézése tereli egészen hátborzongató mederbe: Az egyik jelenet hátterében ugyanis saját magát véli felfedezni...

Denis Villeneuve legújabb alkotására nem kellett sokáig várni. A fogságban 2013 egyik legjobb alkotása volt, a rendező ezúttal azonban olyan úton indult el, amibe több kollágájának is beletört már a foga.

A film José Saramagó, Az embermás című könyve alapján készült.

Az atmoszférát ezúttal is sikerült meglehetősen hidegre (bár ezúttal ez némileg más, mint legutóbbi filmjében) beállítani, ebben szerepe leginkább a témából és a jellemekből fakadó drámának van, és hiába a napsütés, a nyugtalanító alapzaj, és a háttérben feltűnő sokemeletes elkülöníthetetlen lakótömbök egyfajta idegen, embertelen és hideg érzetet keltenek.

David napjai szinte vesszőről vesszőre megegyeznek, hasonlóan az imént említett lakótömbökhöz: Semmi egyediség, semmi szín. Kapcsolatai felszínesek, nem tud és nem is akar továbblépni. Hiába a fásultság, egyszerűen nincs motiváció.

Ekkor szembesül a bevezetésben már említett hasonmásának létezésével, és ezzel még saját magának az egyedisége is megkérdőjeleződik. Ez a meglepő, de tökéletesen bevezetett húzás az, aminek hatására némileg megborul az eddig jellemző ismétlődés, és egy érdekes, szürreális elemekben bővelkedő utazás veszi kezdetét. Káosz, kíváncsiság, szorongás és félelem lép az eddig szinte érzelemmentes alapvonalba.

De hiába az érdekes vonal, ha nem kapunk kezet, ami keresztül vezet a rejtvényeken. Nem a közvetlen megoldást hiányolom, hanem a segítő szándékot, ami jelzi, hogy van megoldás, csak nem a felszínen kell kutatni. Ez a hozzáállás rossz irányba vezet, mert az érdeklődést az összefüggéstelenség türelmetlenséggé változtatja. Egy ilyen film esetében pedig pont ez vezet azokhoz a kritikai hangokhoz, amelyek negatív előjelet rajzolnak, egy amúgy pozitív alkotáshoz. Ahhoz pedig minimális matematikai ismeret is elegendő, hogy a pozitív és a negatív előjel összevonása hogyan befolyásolja egyenletünk alakulását.

 „A Káosz megfejtésre váró rend”. Az alkotás egy kiváló hangulatba ágyazott, remekül felvezetett kérdőjel, és a film elején felvezetett idézetnek megfelelő nekünk kell ösvényt vágnunk ebbe a kuszaságba. A szürrealitás pedig nem sokszor volt segítségünkre eddig hasonló törekvéseinkben. 

Ahogy a hangulat, úgy a film is kicsit idegen az embertől, a történet vezetése nem ad kellő segítséget: egy kicsit olyan az egész, mint egy többismeretlenes egyenlet, aminek megoldásához nincs a kezünkben elegendő alapinformáció.

Enemy, amerikai thriller, 90 p, Denis Villeneuve, 2013