Trust (Trust, 2010)
Nem divatból szidom a mai filmeket, elismerem a kivételes darabokat kortól, nemtől, hovatartozástól függetlenül. Miért mondom ezt most? Mert találkoztam egy filmmel, ami annyi indulatot, undort váltott ki belőlem, hogy képtelen vagyok nem világgá ordítani dühömet.
Érzékeny, kegyetlenül aktuális téma, a modern társadalom lépfenéje ez, a digitálizált szocializálódás kitermeli a maga salakanyagát. Ez a kényelmi szempontból kiváló kommunikációs csatorna sajnos az erkölcsi, elvi hulladékok számára is óriási lehetőség, arctalan nickname mögé bújva beférkőzhetnek életünkbe, kicsempészhetik a féltve őrzött titkokat, érdemtelen bizalmat nyernek el, és tönkretehetik mindazt, amit szeretünk ezen a világon.
Vannak ilyen emberek bizony, a film óriási felkiáltójellel hívja fel erre a figyelmet. A tartalom ide kattintva olvasható.
ártatlan csevejként kezdődött, ahogy mindegyik...
A film okosan nem kizáróan a felháborító cselekményre koncentrál, hanem abszolút hitelesen ábrázol egy törékeny, ártatlan lelkivilágot. Egy 14 éves lány testileg szinte érett, szellemileg viszont még gyermeki lélek. Ez a szinte összeegyeztethetetlen ellentét képtelen gondolatokat szül, belekényszerítheti - nem jó szó - késztetheti átélőjét olyan helyzetbe, amelyet gyermeki tudatánál fogva képtelen megragadni, és értelmezni, inkább szívével, mint eszével látja a világot. Talán ezért is gondolja, hogy nem érti meg őt senki..
És igen, vannak akik ezt a képlékeny, de oly fontos kort gátlástalanul kihasználják, emberi méltóságokat, érzelmeket, életeket tipornak porba, puszta párperces szórakozásuk romlott tudatukkal beláthatatlan következményhez vezet, és egy magabiztos, életvidám természetből is emberi roncsot kreál.
Óriási pozitívum, hogy az imént leírt tétel hiteles ábrázolása mellett, nem kizárólag az áldozat érzelemvilágát vetíti elénk David Schwimmer, hanem a családtagok felháborodása, majd őrjítő tehetetlensége is hangsúlyos szerepet kap.
Az apa úgy érzi nem tudta azt a biztonságot nyújtani családjának, ami igazából egy családfőt azzá tesz ami. Nemcsak a gyermekével elkövetett szörnyű bűn sokkolja, hanem az, hogy képtelen volt megfelelni saját, eddig szilárdnak hitt elvárásainak. Fél pillanat alatt porba hullott minden, és újra felépíteni ezt a falat a megingott téglákból bizony embertpróbáló feladat. Az elején úgy érzi revansot kell venni a bűn elkövetőjén, és mindent egy lapra feltéve megszállott nyomozásba kezd, holott mi külső szemlélőként láthatjuk igazából mik is a felszín alatti okai cselekvésének. Nem látja át, hogy elsősorban hol van rá szükség, az anya józanságával és áradó szeretetével kéne közelednie a borzalmas traumát átélt gyermekhez, de megingott önképe kihúzza alóla a szilárd talajzatot, és meggondolatlan dolgokat mond, cselekszik.
A szülők eltérően reagálnak a borzalmakra
Az anyának kevésbé súlyos a szerepe ezúttal, ő próbál segíteni ahol tud, nem vádaskodik, hanem teszi szótlanul amit ösztöne sugall, és próbálja feledtetni a feledhetetlent. Így kéne viselkedni az apának is, de ő képtelen önvádaskodásán felülemelkedni.
A közvetítők fantasztikusak, a kezdetben életvidám, majd összeroppant lelket hihetetlen érzékenységgel, és óriási átéléssel kelti életre az elképesztően tehetséges fiatal Liana Liberato. Cathreen Keener-en látszik, ami mindig is, tipikus anya-materia, az a fajta aki mindig ott van, ha szükség van rá, szavak nélkül is képes vigaszt nyújtani. Az érzelmi viharok tombolnak Clive Owen-ben, aki kicsit késve veszi fel a ritmust, de a film végén látjuk a lecsupaszított, meghasadt önvádaskodó énjét, amely minket is leránt a mélybe. Jóbarátok nagy kedvence, a Ross Geller-t alakító David Schwimmer sokkolóan emberi drámát forgatott az embertelenségről.
Nagyon kényes ez a téma, szükség volt rá, hogy könyörtelenül az arcunkba vágja valaki, hogy tudassa igenis aktuális és lélegző probléma ez. Köntörfalak nélkül lerántani a leplet és megmutatni milyen romlott is ez a világ. Hogy igen léteznek ilyenek, és ott lehetnek bárhol. A záró kép nem szolgál mást, általánosítja a problémát, hogy éreztesse sehol nem lehetünk biztonságban, a gonosz ott bújhat mindenütt, és hogy igenis kiszolgáltatottak vagyunk. A saját magunk által teremtett digitális világ foglyai.
0~100%írta: P. M.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése