Az időutazó felesége
a tér és idő csapdájában
The Time Traveler's Wife, amerikai romantikus dráma
105 perc
R: Robert Schwentke
Sz: Eric Bana, Rachel McAdams, Ron Livingston
"Henry DeTamble egy ritka genetikai betegségben szenved, melynek tünete, hogy kontrollálhatatlanul oda-vissza utazik az időben, sosem tudja mikor és hova fog kerülni legközelebb. Ilyenkor számára legfontosabb dolog, hogy rátaláljon Clare-re - legyen a lány akár hatéves vagy harminc -, és így is összetartsák furcsa kapcsolatukat."
Hiába a nagy szerelem, ha érzéseket felénk nem közvetít
A film Audrey Niffenger azonos című regénye alapján készült. Jómagam nem olvastam a könyvet, így sajnos viszonyítási alap híján a saját kútfőmre támaszkodva próbálom elmondani, milyennek is kellett volna lennie Swentke filmjének. Mert sajnos az ígéretes sztorit elpocsékolva és a romantikus szálat felerősítve elvonta a lényegről a figyelmet.
Henry DeTemble különös képességgel jött a világra. Meghatározhatatlan időközönként a lehető legváratlanabb pillanatban eltűnik, majd egy teljesen más helyen és más időben tök pucéron előkerül. Polgári néven Henry DeTemble időutazó, de sajnos az utazás időpontját és helyszínét nem ő választja. Ebből adódóan a normális élet elképesztő nehézségeket jelent a férfinak, mígnem feltűnik a színen Clare, aki nem csak ismeri különös képességét, hanem ezt elfogadva bele is szeret Henrybe. Úgy nagyjából a történetet el is meséltem, akinek meg jött a kedve hozzá, az ne olvassa tovább a cikket, mert lehet, hogy megváltozik a véleménye a most következő bekezdésektől.
Az időutazó feleségét egy üvegfalnál jóval több minden választja el a nézőtől. Most ne nézzen senki hülyének, egyik film sem ad fizikai közelséget egyetlenegy szereplővel sem (még a 3D esetében sem!), de egy filmnek az a célja, hogy az érzéseket közvetítve ugyanaz az érzelmi hullámzás necsak a szereplőkön uralkodjon, hanem átragadjon a fizikailag távol lévő, de lelkileg azonosuló nézőkre is. Leegyszerüsítve, akkor jó a film, ha a együtt örülünk, nevetünk és nem utolsósorban együtt sírunk a karakterekkel.
Az időutazó felesége kihasználatlanul hagyja a tálcán kínált lehetőségeket
A fentebb említett dolgok azonban Az időutazó felesége esetén teljesen kimaradtak. Hiába a remek sztori, az alkotók inkább a szerelmi szálat élezték ki a temérdek lehetőség közül, ez pedig egyenes ágon egy szokványos - itt - teljesen érdektelen romantikus filmet eredményezett. Az időutazás csupán egy eszköz amely ellehetetleníti a normális emberi kapcsolatokat. Ezt át lehetne vetíteni másra is, akkor éreznénk, hogy nem ezen van a lényeg. Jelen kéne lenni a meggyötörtségnek, a fáradt beletörődésnek, hiszen mindegyik egyenesen kapcsolódik ehhez az elátkozott tulajdonsághoz. Továbbá az állandó félelem is hiányzik, vajon meddig láthatom még, mikor tűnik el legközelebb, mi lesz, ha soha többé nem jön vissza, mert ez is egy - elég szélsőséges - lehetőség. A hangulatot alapjaiban meghatározó dolgok ezek, nélkülük a film csupán egy gyenge próbálkozás, a kihagyott lehetőségek iskolapéldája.
Talán Schwentkénél erősebb képességű direktort kellett volna megbízni a feladattal, ugyanis szerintem ezek olyan hibák, amelyeket egyszerűen nem lehet elkövetni. A két szereplő közül inkább Eric Bana-t tartom gyengének, az érzelmek teljesen hiányoznak az arcáról. Rachel McAdams-szel nem volt különösebb gond, ő az egyedüli aki talán egy kicsit hozzá tudott tenni a végeredményhez.
Nagyon sajnálom, hogy ezeket kellett írnom, de azt mégjobban, hogy ilyen lehetőségekben csak a szokványos dolgokat vették észre az alkotók, és mélyebbre még véletlenül sem merészkedtek. Aztán az is lehet, hogy ezt csak én érzem így. Az igazi kritikus a néző, akinek ha tetszik, úgysem foglalkozik a csípkelődő okfejtésemmel, hanem bátran javasolja szélesebb körökben is.
55%
Polczer Máté "City225"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése