2010. augusztus 3., kedd

dvd-critic2

Csak DVD! Kritika 2. rész

Lódító hódító
(The Invention of Lying, 2009)

Nálunk csak dvd-re érkezett az odakint egész pofás bevételi eredményeket felmutató film. Kiváló az alapötlet, a Hanta boy "negatívjaként" tudnám legfőként jellemezni. Nem tudom, hogy Amerikában milyen jelentési tartalom lapul az igazmondás mögött, nálunk bizonyosan nincs olyan jelentése, hogy minden egyes gondolatot szóban is meg kell fogalmazni, így emiatt már az első tíz perc tönkrevágta a pozitív hozzáállásomat, a maradék szimpátiám pedig az antitálentum Garner kisasszony "színészi" játéka miatt párolgott el. A film elég komoly vallási vitákat szíthatna, ha egy pillanatig is komolyan lehetne venni, de mivel az ötletgazdák inkább a romantikus vonal felé terelték a cselekményt, tartalmas mondanivaló nélkül ér véget a sokat ígérő történet. Nagyon sajnálom, hogy Gervais-ék képtelenek voltak élni a tálcán kínált lehetőséggel, és a könnyebb utat választva feledhető vígjátékot tettek le az asztalra. A filmben több ismert arc is felbukkan, közülük pedig muszáj kiemelnem Philip Seymour Hoffmann pár perces szerepét, amely messze a film legszórakoztatóbb jelenetét eredményezi.
50%

Polczer Máté

dvd-critic

Csak DVD!! Kritika 1. rész.

Kínzó hőség
(The Steam Experiment, 2009)

A csak dvd-re készülő filmek közül sajnos csak nagyon alapos vizsgálódással lehet értéket felfedezni. Leginkább a töménytelen, brutális erőszak és a nagymellű műbukszák szereplése garantálható, ami néhány alacsonyabb minőségű szórakozást igénylő illetőt bőven kielégít. Engem elsősorban az alapvető sztoriban lévő lehetőségek vettek rá arra, hogy rászánjak másfél órát az életemből. A végén mindenféle csalódás nélkül vettem tudomásul, hogy épkézláb megoldások nélkül sikerült lehozni a filmet, hiszen tudat alatt sem reménykedtem az értékelhető végeredményben. A hőség által okozott reakciók becsukott szemmel is kiszámíthatók, végigskálázzák a lehetséges kimeneteleket, nehogy valakiben felmerüljön egyfajta hiányérzet. A karakterek annyira szélsőségesek, hogy józan ésszel képtelenség valamelyikkel is azonosulni, a főszereplőt alakító abszolút kiégett Val Kilmer pedig olyan játékot nyújt, amelyre lehetetlen a leghalványabb pozitív jelzőt is alkalmazni. A végeredmény egy kusza, innen-onnan lopott förtelem, amelynél a film végi csavar is leginkább egy rozsdás szögre hasonlít. A megnézés előtt a kockázatokról és mellékhatásokról kérdezze kezelőorvosát ,.....
25%

Polczer Máté

2010. július 23., péntek

critic38

Eredet
(2010, Inception)
"Rossz úton jár az, aki álmokból épít várat, s közben elfelejt élni"


James Cameron segítségével bejárhattuk Pandora minden képzeletet felülmúló, mesés tájait, Christopher Nolan idén nyáron pedig az álmok, rögös útvesztőkkel tarkított - bizonyos szempontból - jóval érdekesebb világába enged betekintést, szerencsére mellőzve a térhatás illúzióját keltő manapság igen könnyen kísértésbe hozó 3D-s technológiát.
A rendező utóbbi filmjével (A sötét lovag) olyan kritikai és anyagi sikereket ért el, hogy ezek után szabad kezet kapva filmet készíthetett tíz éve kidolgozás alatt álló saját forgatókönyvéből, ami saját bevallása szerint olyan, mintha Freud és Fleming közös irománya lenne. Egy ilyen kijelentés, és a tavaly nyáron kijött rejtélyes előzetes után a fél világ tűkön ült. Aztán nagy nehezen elérkezett a premier.
Nagy kihívás az álmok világáról filmet forgatni, hisz ahány ember, annyiféle változata létezik, szűk keretek közé szabni így meglehetősen nagy kockázatokkal lehet csak. Az elképesztően összetett történések hátterében egy meglehetősen egyszerű tevékenység húzódik (ipari kémkedés, illetve most pont a fordítottja), amely csupán elindítója a mozgalmasabb eseményeknek. Kíváncsi vagyok hányan ébredtek rá álmodás közben arra, hogy álmodnak, és hányan éltek azzal a fantasztikus lehetőséggel, hogy kényükre-kedvükre alakíthatják ezt a mesés, sokszor hátborzongató birodalmat. A lehetőségek korlátlansága megrészegítő, sőt egyenesen ijesztő tud lenni. Egy mesterségesen felépített birodalomba teszünk az Eredettel jó két és fél órás túrát, és Nolan nem csak főhőseinek fejébe, hanem a nézőkébe is gondolatok csíráját ülteti el, amelyek jóval a film befejezte után is nőnek nődögélnek, mígnem mindenki maga levonhatja a konzekvenciákat és felmérheti ő maga vajon, hogy alakítaná ki saját világát. Elképesztő kreativitással találkozunk a vásznon, amelyet sajnos nehezen lehetne feszegetni, sőt elemezni anélkül, hogy bizonyos részleteket felfednénk a filmből.

Elképesztő harc a változó gravitációban

A látvány természetesen minden képzeletet felülmúl, de ebben nincs is semmi rendkívüli, hisz maga a téma megköveteli mindezt, mégis nem győztem befogadni az összehajtogatott metropolisz, a forgó folyosón történő -előzetesekből ismert-  küzdelem, az omló sziklapart,  és az összes többi eddig még példanélküli jelenetet erőteljes és meghökkentő látványát. A közvetítőkről is muszáj pár szót elejteni. A főszerepben  a Dom Cobb-ot alakító Leonardo DiCaprio természetesen ezúttal is zseniális, a szerep mintha rá lenne írva, nehéz elmenni amellett, hogy egy ilyen, Titanic-os korszakát régen kinövő, kiváló színész eddig sajnos nem tudhat magának aranyszobrot. Dom Cobb karakteréről annyi érdekesség, hogy Nolan első, nálunk nem forgalmazott, egyébként kiváló filmjében, a Following-ban, is ez a neve a főhősnek. A csodálatos Marion Cotillard már rendelkezik aranyszoborral a Piaf című filmjéért, amelyre számos utalás is található a filmben, hisz az felébredést jelző zene a világháború korában népszerű sanzonénekes Edith Piatf előadásában hangzik fel. Élmény látni a színésznő minden egyes arcmozdulatát, gesztusát, hisz őszinte minden egyes pillanata. 

 Az összetett események pillanatok alatt rabul ejtenek...

A többi szereplőt sem érheti panasz, de kettőjüket külön ki kellett emelnem. A zene a Sötét lovaghoz hasonlóan sötét, és remekül passzol a jelenetekhez, de nem is meglepő ez, ha napjain legismertebb zeneszerzője, az Oscar-díjas Hans Zimmer áll a háttérben. A rendezésbe, és forgatókönyvbe nemigen lehet belekötni, hosszú évek kidolgozott munkáját a megszerzett rutinnal párosítva ütős koktélt kaptunk.
A mindössze negyven éves(!) Christopher Nolan kitörölhetetlenül felírta nevét a csillagokra, a Memento-val berobbanó rendező feltámasztott poraiból egy filmtörténeti ikont (Batman) letéve az asztalra minden idők legösszetettebb képregényadaptációját (A sötét lovag), és most, mielőtt újra kijárna a Batmobillal, feledhetetlen kirándulást tett az álmok birodalmába, elültetve bennünk is gondolatok virágzó csiráit. Ennél többet egy filmtől pedig aligha remélhetünk...
100%

Kapcsolódó linkek:
-imdb
-filmkatalogus

Polczer Máté

2010. július 5., hétfő

Poszterszemezgető


A Harry Potter és a halál ereklyéi nemrégi kiadott posztere rendkívül látványos, és sokat ígér, akárcsak az előzetese is. A lángoló Roxfort inkább a 2011. júliusában esedékes második részben lesz aktuális, de ennek ellenére ötletes és - jóértelemben - baljós érzéseket kelthet a rajongókban.


Christopher Nolan nemsoká esedékes világszerte hatalmas érdeklődéssel várt filmjének legutóbbi posztere talán a leghangulatosabb az omladozó álomvilágot szimbolizáló sziklafallal. Július 22-én pedig bennünket is beszippanthat az év legjobban várt filmje, az Eredet.


Alexandre Aja a Magasfeszültséggel és a Sziklák szemével sok rajongót szerzett magának, de a pocsék Tükrök-kel sokat rontott renoméján. Ezúttal egy újabb, klasszikusnak nehezen nevezhető horror feldolgozásának állt neki, ami kellemes, brutálisan vérgőzös szórakozás ígéretét hordozza - elég csak a poszterre nézni - az új hóbortnak behódolva, 3D-s körítéssel. A Piranha 3D jó eséllyel hazánkban is kap majd premierdátumot..

Polczer Máté

2010. június 22., kedd

serie4



 Persons Unkown (2010)

Hét idegen ember ébred fel egy elhagyatott kisvárosban a semmi közepén, miközben valaki(k) kamerákon át figyelik minden lépésüket. Kik tartják fogva őket, hogy és miért kerültek ide, és ami a legfontosabb, hogyan fognak kiszabadulni erről a rejtélyes helyről? Az NBC 13 részes nyári minisorozatából minden kiderül. 
A sztori nem hangzik újnak, de épp elég ahhoz, hogy fordulatokkal teli, izgalmas időtöltést ígérjen a sorozatok rajongóinak. Az oldalon minden részről külön kritika lesz olvasható hamarosan...

1x01 - Pilot
Az első részben megismerkedhetünk a szereplőkkel. A helyzet semmi újat nem hoz, az eddig korábbi filmekből tapasztalhatókhoz képes, ugyanis gyakorlatilag semmi új nincs a nap alatt. Az alaphelyzethez kívánt karakterekről egyenlőre nehéz bármit is mondani, majd a többi rész bővebb képet ad róluk. A sok üresjárat sajnos kissé döcögőssé teszi a tempót és egy-egy gyengén időzített jelenettől a történetvezetés is megbicsaklik, de valahol mégis azt mondom, hogy sikerült felkelteni az érdeklődést, és a kötelező csavar is kellemesen bizsergető, annak ellenére, hogy szinte számítani lehetett rá látatlanban is. Semmi extra, csupán a kötelező bemelegítő körök láthatóak a Persons Unknown pilot-jában, a továbbiakra hagyva a lényeget.
6,5/10

1x02 - The Edge
A második epizódtól már jogosan várhatnánk valami lényeget, a mozgatórugók halvány körvonalait, de ehelyett azt kell mondanom, hogy az egy helyben topogás kissé bólogatóssá teszi az iramot. Egy valóban meglepő, és hangulatos eseményt kivéve nem sok jót tartalmaz magában a Persons Unknown második része. A karakterek egyenlőre jól leírhatóak a millió és egy helyen látott klisékkel, amelyet most nem is igen szeretnék taglalni. Nagyon remélem, hogy a folytatás több izgalmat hordoz magában, mert eddig csalódást okoz a nyár legígéretesebb sorozata.
5/10

Polczer Máté 

2010. június 19., szombat

serie3


Sírhant művek
(2001-2005, Six feet under)

Szokásommal ellentétben ezúttal egy sorozatról készítek az eddig inkább filmekről készített véleményező bejegyzést, és innentől az ilyen bejegyzésekre is számíthat az olvasó. A Sírhant művek egy temetkezési vállalkozással foglalkozó család történetét írja le a családfő sajnálatos, de némiképp irónikus halála után. A részletesebb történet a kapcsolódó linkek egyikére kattintva megtekinthető.
A sorozat rendkívül nehéz és sokszor nagyon kényes kérdéseket boncolgat. A megözvegyült családanya, Ruth, aki úgy próbált kitörni a mintafeleség szerepköréből, hogy viszonyt folytatott fodrászával férje tudta nélkül. A tragikus baleset után, a bűntudat terhével megküzdve lehetőség nyílik a változtatásra, bizonyítási vágy a feleség és anya szerepkör kibővítésére, vagy éppen az ebből való kitörésre. David, a zárkózott homoszexuális fiú, aki apja örökségét átvéve próbál megfelelni az önmagával szemben támasztott követelményekre, amelyekben leginkább az apa hatása érzékelhető. Belső énje küzd nemi identitásának felfedésére, de fél, hogy ezzel a makulátlan maszkon foltot ejtve elítélendő dolgot tesz. Fél, hogy környezete, de leginkább családja hogyan reagál a mondottakra. Nathaniel a másik fiú, aki a családból való kitörése utána hazatér, és akkor szembesül az apja halálával rászakadt teherrel, és a felelősséggel, ami immár az ő vállát is nyomja, ezekmellett pedig furcsa viszonyt folytat egy Brenda nevű kissé magának való nővel. Claire a tinikorú kamaszlány a felnőttkorba lépés ismert problémái mellett, egyedi, színes egyénisége miatt állnia kell a többi fiatal élcelődő pillantását és ha mindez nem lenne elég, beleszeret egy Gabe nevű drogproblémákkal "küzdő" fiúba. Brenda, akinek életét beteg bátyjával való törődés tette ki eddig, ez pedig kiváló mentséget szolgált érzelmeinek elnyomására, így mikor Nate egyre közelebb kerül hozzá megijed az eddig szinte ismeretlen érzésektől.

 David, Keith, Rico, Claire, Lisa, Nate, Brenda, Ruth(balról, jobbra)
Csupa-csupa extrém karakter, de egészében nézve sokkal közelebb áll a valósághoz, mint bármilyen eddig látott hamis idea. Összefoglalva a belső küzdelmek mellett a külső megfelelési kényszer uralja alapvetően Ruth, és David karakterét. A színes, kiismerhetetlen természet pillanatok alatt romokba hull a gyengéd érzelmek hatására, ahogy Claire és Brenda esetében is. Összességében Nate-tel a legegyszerűbb azonosulni, hisz ő tűnik a legjózanabb karakternek és többször is kimondja a bennünk kimondatlanul megfogalmazódó érzelmeket

.
1.évad
Megismerkedünk a Fisher családdal a családfő tragikus halála után. A két fiú Nate, és David viszi tovább az apja által vezetett temetkezési vállalkozást és próbál helytállni és versenyképes maradni az agresszív monopoliumra törekvő Kroehner cég ellenében. Hangsúlyos szerepet kap a nem éppen hétköznapi foglalkozást űző család magánélete is, amelyet jelentősen megnehezít az efféle hivatással járó állandó megfelelési kényszer, hisz egy hiba elég súlyos következményeket okozhat. Kiváló az első évad, a csavarokhoz szokott sorozatozók lehet, hogy nem fogják kedvelni, de akiket érdekelnek az életszagú sztorik nem hiszem, hogy találnának lebilincselőbbet az elmúlásból profitáló család történeténél.
100%

kapcsolódó linkek:
-filmkatalogus
-imdb

Polczer Máté

2010. május 29., szombat

nyár...

2010 nyarának 5 legjobban várt filmje:

Lassan belépünk a forró napsütéses napokkal telített nyárba, ahol a véget nem érő bulizások között jól esik néha a légkondícionált mozitermekben eltölteni pár kellemes órát. Természetesen ezt tudják a stúdiók is, ezért erre a három hónapra (igazából már a május is ideszámít, de én most a naptári nyár szerint válogattam) időzítik a sikergyanúsnak ítélt produkciókat. Mivel a magyar premierek pontosan még nincsenek meghatározva, ezért az amerikai időpontokat veszem figyelembe. Lássuk, mely öt film ígérkezik idén nyáron a legjobbnak: A plakátok alá kattintva a szinkronos/feliratos előzetesek is megtekinthetők... (a hozzászólásokban, pedig kíváncsian várom, az olvasók listáit...)

5. Az utolsó léghajlító (The Last Airbender): M. Night Shyamalan rendező talán utolsó alkalommal bizonyíthatja, hogy bő tíz évvel ezelőtt a Hatodik érzék című filmje kapcsán méltán lett tehetséges rendezőnek kikiáltva, de utóbbi alkotásai sajnos nem jó előjellel kecsegtetnek(Lány a vízben, Az esemény). A film 3D-s háttértámogatással kerül majd a vásznakra, de sajnálatos módon csak utólagos átkonvertálással. Kissé kellemetlen érzésekkel vegyített várakozással tekintek Shyamalan legújabb művére:
magyar premier: június 29.

4. Ragadozók (Predators): A kultikus filmsorozat, amelynek azóta több feldolgozása is mozikba került végre folytatódik. Mi, magyarok pedig büszkék lehetünk, hisz rendezői székbe, a Kontroll-al befutó Antal Nimród került. Ezen tény tudatában természetesen szorítok a világsztárokkal forgató direktornak, és egy izgalmas, látványos film reményében került a Predators listám negyedik helyére.
magyar premier: augusztus 19

3. The Expendables: A magyar címmel még nem rendelkező produkció elsősorban nem mindennapi szereplőgárdájának köszönheti előkelő helyezést. Sylvester Stallone, Jet Li, Jason Statham, Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Dolph Lundgren, Mickey Rourke. Ezen lista olvasása valószínűleg több B-filmes rajongónál is orgazmussal felérő ígéretet hordoz, hisz tagjai egyenként is legyőzhetetlenek, ezúttal pedig váll-vállnak vetve zsoldosokként szállnak harcba Stallone rendezésében.
amerikai premier: augusztus 13.

2. Toy Story 3: Tizenkét évvel a második rész után a hibázni képtelen Pixar, animációs filmekre szakosodott stúdiója elérkezettnek látta az időt kedvenc játékfiguráink legújabb kalandjának megfilmesítésére. Mi pedig egy tízéves lelkesedésével vetjük be magunkat a vásznak elé, ahol ezúttal három dimenziós térhatással kelnek szó szerint életre az időközben felcseperedő Andy játékai.
magyar premier: június 17.

1. Eredet (Inception): Christopher Nolan legutóbb a Sötét Lovaggal hatalmas kritikai és anyagi sikert aratott. Természetesen ezután azt forgatott, amit akart. Ő pedig egy régóta dédelgetett tervét vitte filmre, amelyről nagyon ügyes marketinghadjárat mellett szinte semmit sem tudtunk sokáig. Azonban a nemrég kiadott előzetesből kiderült, hogy Nolan ezúttal az elme sötét és veszélyes birodalmába kalauzolja nézőit. Az Eredet nemcsak a nyár, hanem az egész esztendő egyik legjobban várt project-je.
magyar premier: július 22.

Polczer Máté

2010. május 24., hétfő

critic37

Éli könyve
(2010, Book of Eli)
Éli evangéliuma



Megfáradt, pislákoló életek menetelnek, hogy értelmet adjanak létezésüknek, miközben körülveszi őket a szürkeség különböző színárnyalataiba öltözött porba hulló világ. Ezzel a leegyszerűsített mondattal foglalnám össze tömören Az út című remekművet, amelyet nemrég mutattak be a mozik és amelyet jelen filmünkkel való párhuzama miatt kötelezőnek éreztem megemlíteni.
A nagy világégésnek ezúttal sem voltunk szemtanúi, elfogadtuk annak lezajlását, hisz ezúttal sem azon van a hangsúly. A címből talán már lehet sejteni, hogy ezúttal egy könyv áll a középpontban. Na, de mit tartalmazhat ez a könyv, hogy ennyire fontossá vált egy ilyen írástudatlanokkal és civilizálatlan barbároktól hemzsegő korban. A megváltást, természetesen, amelynek tárgyiasult formáját Bibliának hívják jobb helyeken. A Biblia Isten szavait tartalmazza, egy felsőbb hatalomtól származik, és e szavakat hallva a tudatlanok - ahogy az már egyszer megtörtént a régmúltban - elámulva sorakoznak fel a közvetítők előtt.

No merre menjek?
A történetbe nem szeretnék belemenni, aki nem ismeri a mellékelt linkeknél megtalálja. Az Éli könyve egy korrekt akciófilm lett, sajnos azonban a lehetőségek ismeretében ez számomra egy kissé kevés. A kiválóan megteremtett vizuális atmoszféra és az egész pofásra sikeredett akciójelenetek között meglehetősen idegenül hat az a vallási maszlag amit beleerőltettek a filmbe. Továbbá a lezajlott világégés úgy látszik kedvezően befolyásolta a napszemüvegbizniszt, hisz divatos, vadiúj modellek sokaságával volt szerencsém találkozni, amelyek természetesen szuperkúl megjelenést biztosítanak még a barbár szőrös vadállatoknak is. A hit ereje meglepetésre e kies korban különböző harcművészeti stílusok birtoklásával is jár, különösképpen ha elárulom Éli tiszteletes oly gyorsan forgatja kezét lábát, hogy szemmel követni is fárasztó, de természetfeletti képessége  sajna kimerül abban a filmekben meglehetősen gyakori jelenségben, hogy túléli azt, amelyet normál ember sosem lenne képes. Negatív kritikának ennyi elég is lesz, ha pozitívumot kellene említenem a korábban felsoroltak mellett, talán még ide iktatnám Gary Oldmant, akit örömmel üdvözlök újra ellenségként, valamint vizuális szempontból Mila Kunis talán még a kiváló látványvilág ellenére is feltűnő jelenség, így alakítását azt hiszem nem sok ember fogja kritizálni. A vége pedig egy egész pofás csattanót is tartalmaz, amit vétek lenne itt ellőni.
A bevezetőben megemlített párhuzam a film minőségében sajnos távolról sem áll fenn, hisz Az út esetében jóval súlyosabb és sokkal gondolkodtatóbb élményekkel gazdagodtam, míg itt a tökös akciójelenetek és az esztétikai látványosságok korántsem lesznek olyan maradandóak, hogy hónapok múlva is gond nélkül felidézzem őket. Nem lett rossz film az Éli könyve, egyszer szórakoztató volt, de kizártnak tartom, hogy valaha újra előveszem...
65 %

Polczer Máté

Kapcsolódó linkek:
-imdb
-filmkatalogus

2010. május 14., péntek

critic36

Alíz csodaországban
(2010, Alice in Wonderland)
nem olyan mély az az üreg...


Na igen, ezt a történet Tim Burton-ért kiáltott. Nem csoda, hogy a szürrális világokban otthonosan mozgó direktor és a kiváló alapanyagnak ígérkező sztori végre egymásra találtak. Előzetesen jósolható volt, hogy kettejük kapcsolatából egy mindent igényt kielégítően lenyűgöző, és egyben elgondolkodtató darab is születhet. Ám elvárásaim és a valóság több ponton is messze elkerülték egymást, ami többek között annak is köszönhető, hogy a sajátos "mesélőkével" rendelkező Burton engedve a nyomásnak, rendkívül látványos, családbarát és ezzel egyenes arányban sajnos minden mélységet mellőző mesét forgatott Lewis Carroll regényéből.
Persze ettől függetlenül elég szórakoztató karakterek és minden igényt kielégítő látványvilág fogadott, ez pedig tökéletes helyszíne a szürrealitás ingoványos talajára tévedt Alíznak, és az elborultabbnál elborultabb karaktereknek. De hiába a sok őrült arc, a történet nagyon is hagyományos, és ha levonjuk belőle az imént említett pozitív tényezőket, akkor egy csupasz és meglehetősen száraz egyveleget kapunk. Leginkább azt sajnálom, hogy a családbarát szemlélet lehetetlenné tette azt a lehetőséget amelyet a sztori kimondatlanul is magában rejt(ett), hisz egy sötétebb szemléletmódban nagyobb értelmet nyert volna a szürreális látványvilág, és az elborult karakterek tömkelege is. A Disney viszont nem kockáztatott, és bolond is lett volna, hisz a film többek között a 3D-s háttértámogatásnak köszönhetően  hatalmas kasszasiker lett, így azt hiszem moroghatok tovább egymagamban, én is ugyanígy csináltam volna a helyükben.

a látvány remek, de a tartalom kissé szegényes

Már hozzászoktunk, ha Burton rendez, hozza az asszonyt, Helena Bonham Cartert, és országos cimboráját Johnny Deppet is. Kettejük közül én leginkább a Vörös királynőt alakító színésznőt találtam emlékezetesebbnek, míg a Bolond Kalapos szerepét magára öltő Depp semmi különöset (ismerve a színész kvalitásait) nem tesz hozzá a filmhez, sőt sokszor teljesen indokolatlan a jelenléte, és sajnos ez talán azért is érezhető, mert a regényben sokkal kisebb szerepe volt a Kalaposnak. Ugye a ripacs alakításokat (bár lehet, hogy nem  a ripacs az ideillő szó) nincs értelme negatívaként felhozni, hisz ebben a környezetben ez a leginkább odaillő jellem, de Hathaway Fehér királynője még ezen tény tudatában is tenyérviszkető érzéseket keltett bennem, ami könnyen elképzelhetően nagyon is szándékosan volt előidézve.
Összességében véve, csak az előzetesen elvártakhoz képest okozott csalódást Carrol és Burton kollaborációja, ha nem támasztok ekkora igényeket könnyen lehet, hogy egész kellemes élmény lett volna az Alíz csodaországban, így azonban a vége felé már megjelentek az érdektelenséggel járó egyre gyakoribb ásítások. Azonban korántsem annyira rossz film, mint amire a kritikámból lehet következtetni, csupán a számomra negatív tényezőket nagyítottam fel és inkább azokat vettem górcső alá, sajnos a pozitívumok hátrányára. Számomra csalódást okozott, de egyszer mindenképp érdemes nekifutni..

60%

Polczer Máté

Kapcsolódó linkek:

2010. április 17., szombat

critic35

A titánok harca
(Clash of the Titans, 2010)
az istenek büntetése

Hol is kezdjem? Neki akartam még jó fél évvel ezelőtt ugorni az eredeti '81-es verziónak is, de a látványt - mai szemmel nézve - olyan borzasztóan hiteltelennek, sőt nevetségesnek találtam, hogy képtelen lettem volna másfél órát áldozni Harryhauser effektmágus idejemúlt klasszikusára.
Az új változatot nem 3D-ben láttam, hozzá kell tennem. De úgy érzem, ahhoz, hogy jól szórakozzak szükség van valamire való mondanivalóra is, mert hiába a kék-piros lencse, sajnos nem szűri meg az ostobaságokat, csupán eladható jelleget kölcsönöz egy önmagában szegényes és jóval kevésbé jövedelmező terméknek. Az előzetest jó párszor átfutottam, és nem kis lelkesedéssel vártam az egyre közeledő premierdátumot. A titánok elég nagyot kaszáltak a premierhétvégéjükön, ez bizonyítja, hogy nem csak engem győzött meg a valóban korrektül összerakott előzetes, amelyet a három dimenziós háttértámogatás a bevételi csúcsokra juttatott. Aztán a kijózanító pofon eredményeként valóságos menekülés, ezzel egyenes arányban pedig hatalmas zuhanás volt tapasztalható a következő hetekben.
Magáról a filmről is szeretnék nyilatkozni, ugyanis a személyes tapasztalatomat mégiscsak fontosabbnak tartom bármiféle visszajelzésnél. Valahogy üresnek éreztem az egészet. Egy ilyen epikus sztorihoz úgy gondolom végzetes dolog ennyire kidolgozatlan forgatókönyvvel nekiállni, fő fegyvernek pedig a látványt beállítani, mert a hozzám hasonló, összetettebb élmény kereső nézők elégedetlenkedésbe vegyülő morgással fogják elhagyni a nézőteret. És mint ahogy feljebb már vázoltam, elég sokan voltunk így ezzel a filmet látva. A rövid játékidő, a családbarát korhatárbesorolás, a felszínes, minden mélységet mellőző forgatókönyv, és az önmagukat leégető elismert színészek ellehetetlenítik a minőségi szórakozást. Azt gondolom az istenek és az emberek bonyolult kapcsolata megérne egy jóval összetettebb mesét, ahol az indokok, motivációk is teret kaphatnának, és ahol nem az egy főre jutó rusnya szörnyek rekordjának beállítása lenne a végcél. 
Azt azért meg kell említenem, hogy a látványra panaszom nem lehet, az ocsmány dögök elég nagyot fejlődtek az előzményt követő 29 évben, ami határozattan a javukra vált. De azt hiszem ez érzékelhető is a tetemes mennyiségű gyártási költségen, aminek megtérülésére talán az az egyetlen esély, hogy a közeljövőben nem érkezik 3D-s mozi a vásznakra.
Szükség volt a feldolgozásra, azt nem vitatom, azonban dolgozni kellett volna még elég sokat ahhoz, hogy élvezhető és kedvelhető legyen a titánok összecsapása.

50%

kapcsolódó linkek:

Polczer Máté

2010. április 2., péntek

critic34


(500) nap Nyár
(500 days of Summer, 2009)
"I'm the hero of the story, don't need to be saved..."



A hollywoodi romantikus komédiák kikapcsolódás szempontjából számítanak leginkább ideális választásnak egy-egy szabad estén. Tartalmas szórakozásra ilyenkor nem sokan számítanak, csupán a terhes hétköznapokból való menekülés iránti igény kielégítésére szolgál a nagy átlagnál. Azonban, a rózsaszín köpenybe bújtatott produkciók a - nem csak - felnövő generációk számára hamis ideá-t nyújtva hatékonyan segítik elő egy csak kevesek számára megadatott pozitív világkép kialakulását. Maga a film is bizonyítja az előbbi állításomat a nyitójelenetével. Erről Tyler Durdon is kifejtette már letaglózó véleményét bő tíz évvel ezelőtt, így nem kívánom tovább fűzni a témával kapcsolatban a szavakat. Elég annyi, hogy ezen kritika tárgya nem tartozik a feljebb említett alkotások közé, hisz sokszor fájdalmas életszerűsége miatt is jóval közelebb áll az igazsághoz.
A film Tom és Summer kapcsolatának 500 napjáról szól, és azt a műfajtól abszolút szokatlanul nem lineáris módon ábrázolja, hanem az időben ugrálva egy-egy nap eseményeit mutatja be. A bimbódzó románc képeit rendszerint felváltja a kapcsolat alkonyát a fiú szemszögéből bemutató depressziósabb hangulatú jelenet. Így egy szinuszfüggvénnyel könnyedén modellezhető lehet az a hangulati ingadozás, amely végigkíséri a filmet. De nem ettől kiemelkedő darab a műfajában, hanem attól, hogy egy-egy jelenet után az embernek többször is dejá-vú érzése támadhat a látottak hatására, amelyek a való életből származnak és nem pedig egy korábbi szirupos romkom összeborulós pillanataiból.

 Ahogy a narrátor is elárulja: Ez nem egy szerelmes történet..

Egész kiváló jelenet tarkítják a filmet, amelyek jótékonyan tesznek hozzá minőségileg, az amúgy is pofás végeredményhez. Az osztott képernyős jelenet nálam a elsőszámú momentuma a filmnek. Az álomszerű képzelet mellett lévő -túlzottan is- valós pillanatok megosztott, egyszerre követhető ábrázolása egész egyszerűen zseniális megoldás. Mindenki eldöntheti ezáltal melyik is húzható rá leginkább a valóság körvonalaira és melyik illene bele mondjuk teszemazt a tündibündi Meg Ryan életművébe. Aztán az első  intim együttlét utáni reggel enyhén paródiajellegű musicalbetéttel tarkított ábrázolása is kiváló, hisz valahogy így sikerül legjobban eltalálnia azt a felemelő érzést, amelyet a főszereplőnk is érez, és ültet át ezáltal belénk is. A zárójelenetet pedig még külön kiemelném, anélkül is, hogy részletbe merülnék ezzel kapcsolatban.
Az elsőszámú közvetítőket sem érheti kritika. A rendezés, a betétdalok egyaránt kiválóak, és azért külön jár a plusz pont, hogy főszereplőknek nem épp a legdekoratívabb színészeket választották. Utóbbiak egyébként korrektül helyt állnak a szerepben.
Marc Webb rendezői bemutatkozása fájdalmas életszerűsége miatt messze kiemelkedik az átlagból.

85%

Polczer Máté

2010. március 23., kedd

***


A Heath Legder portré - 2.rész
 

Legutolsó, nemrég moziba került filmjének nézése közben ötlött fel bennem a gondolat, miszerint háromrészes cikksorozattal emlékezek meg a tragikus hirtelenséggel elhunyt színész életéről, filmjeiről és az űrről, amelyet idő előtti halálával milliók szíveben hagyott...

Emmerich történelmi filmjével az egész világ megismerte az akkor 21 éves Heath-et. A 2000-es évtől kezdve sorra jöttek a felkérések, az ausztrál színész azonban jól átfontolva bólintott rá egy-egy szerepre. A 2001-es Lovagregény egész kellemes kis film volt, Ledger ezúttal inkább szépfiús formáját villogtatva lányok ezreinek szívét dobogtatta meg. Még ugyanabban az évben elvállalt egy rövid, de annál fontosabb szerepet a Szörnyek keringője című drámában, amelyben a kiváló főszereplők mellett (Halle Berry, Billy Bob Thornton) nem elhalványulva előrevetítette későbbi, még inkább emlékezetes alakításait. A Ned Kelly című film forgatásán összemelegedett a csaknem tíz évvel idősebb Naomi Watts-al, akivel egészen 2004-ig együtt volt. 

Mikor érezted magad utoljára igazán boldognak és beteljesültnek?
Ma, reggeli után.
Miért?
Mert tojást ettem és kávét ittam.
Ilyen kis örömök is boldoggá tudnak tenni?
Teljes mértékben. Azt hiszem szomorú lennék, ha ez nem így lenne.
Részlet a színész utolsó interjújából.

A 2005-ös év minden szempontból meghozta az elismerést az ausztrál színésznek. Terry Gilliam  agymenése  (Grimm) után a történelem leghíresebb szívtipróját is eljátszotta (Casanova) , de az igazi áttörést Ang Lee kényes témát boncolgató filmje jelentette. A Brokeback Mountain - Túl a barátságon-ban Ennis Del Mar-t alakította feledhetetlenül, amiért az akadémia 2006-ban a legjobb színész kategóriájában oscar-díjra jelölte, mindemellett pedig a forgatáson megismerkedett Michelle Williams-szel, későbbi feleségével, akitől  még 2005-ben kislánya is született. Bár abban az esztendőben még nem kapta meg a filmvilág legjelentősebb elismerését, de alakítását felidézve egy leendő színészóriás ígéretének szele csapta meg orrunkat.


Ennis búcsúja Jack-től a Túl a barátságon-ban


Polczer Máté

2010. március 15., hétfő

critic33

Doctor Parnassus és a képzelet birodalma
(The Imaginarium of Doctor Parnassus, 2009)
kétpólusú képzeletvilág

Talán kár kihangsúlyoznom miért is olyan fontos számomra ez a film. Heath Ledger-t életében is remek színésznek tartottam, kár, hogy a szakma és a nézők nagy részre, csak tragikus halála után jött rá arra, hogy micsoda tehetséget vesztettünk el. Utolsó filmje kapcsán jutott eszembe, hogy cikksorozatot indítsak a színész emlékére.
Maga a film rendkívül összetett, alapvető értékei jóval a felszín alatt keresendők, jómagam is képtelen voltam elsőre felfogni a legjavát, sőt be kell vallanom másodjára is vannak fehér foltok, de úgy érzem annyit már sikerült megértenem, amiből egy korrekt véleményt tudnék a film köré fabrikálni. A halhatatlan Doctor Parnassus egy utazó színházi társulat keretében kínál betekintési lehetőséget a bátor érdeklődők képzeletvilágába, miközben az ördöggel kötött alkuja értelmében hamarosan saját lányáról kell lemondani a lány közelgő 16. születésnapja alkalmából. Eközben találnak rá a rejtélyes múltú Tony-ra, aki jobb híján a különc társulathoz szegődik.
A burjánzó képzeletvilág minden igény kielégítő vászonra álmodását talán már lehetővé teszi a technika ilyen fokú fejlettsége, de azt hiszem elég, ha különc rendezőnk, Terry Gilliam is így gondolta, hisz véleményem szerint ő találta el legjobban ezt a sosem volt mégis örökké létező valóságot, amely személyenként oly változó lehet, akár az ujjlenyomat. Azonban "csupán" a lenyűgöző látványvilág nem elegendő a mélyebb élményt keresőknek, ezért jobb szeretem, ha inkább eszközként szolgál sem pedig  fő motívumként van jelen. (Az Avatar mégsem sorolnám ebbe az utóbbi kategóriába.) A háttérben elég súlyos dolgok húzódnak.

 Parnassus és az örök kísértés megtestesítője: Az Ördög (Mr Nick)

Az én meglátásom szerint a film alapvetően a választásokról szól. A még halandó, az örök történetet olvasó Parnassus az ördöggel való első találkozása során bebizonyosodott, a választás a sok bonyolult köztes megoldás helyett csupán kettőn áll. Ő azonban ezt képtelen elfogadni, így egy kétes fogadás révén örök életet nyer el "ördögi" cimborájától, hogy ha mással nem, hát az idő múlásával rájöjjön a rendkívül triviális igazságra. A két pólus, amiről eddig beszéltem leegyszerűsítve nem más: Sötét - Világos, Ördög - Isten, és Mennyország - Pokol. Mindenhol ezekbe az ellentétekbe ütközünk, és naponta szembesülünk a velük már annyira hétköznapi dolgok között is, hogy észre sem vesszük. Ezen dolgok ismeretében azonban gyakorlatilag lehetetlen teljesen az egyik oldal mellett dönteni, mert annyi választás közül képtelenség mindig a "helyes"-t megtalálni. Parnassus ezt nem képes megérteni és varázstükrével lehetőséget kínál arra, hogy mindenki megtalálja a saját képzeletvilágában azt, amely a megvilágosodást rejti magában.

Hiába a második esély, Tony nem él a tálcán kínált lehetőséggel

Parnassus tökéletes ellentéte, a később melléjük szegődő Tony, aki sötét múltja ellenére tökéletes lehetőséget kap arra, hogy ő maga is megváltozzon és egy sokkal járhatóbb utat választva kiegyensúlyozottabban lavírozzon a két pólus között. Azonban, hiába a felkínált lehetőség, a képzeletvilág birodalmában mi magunk is szembesülünk Tony "arcai"-val, amelyek groteszk módon épp a több színész játékával alkotnak tökéletes egészt. A záró képsorok előtt Tony meghozza végső döntését, amely egyben önmaga vesztét is okozza. Ezzel bebizonyosodik, hogy vannak, akik képtelen meglátni az igazságot, képtelenek megváltozni, számukra a sötét oldal túl édes ahhoz, hogy egyszer is ellen lehessen állni a csábításának. Ezzel ellentétben Parnassus sok kín, szenvedés és gyötrelem után rájön, az előbb igen hosszan ecsetelt - számára - szörnyű igazságra, még akkor is, ha számára ez jó ezer évbe is került. A záró képsor pedig zseniális. Parnassus utazó színházát lecserélve (tökéletes bizonyítéka a változásának) bábokkal szórakoztatja a járókelőket, a háttérben feltűnő Mr. Nick-re pedig féloldalas mosoly villantva jelzi, hogy elfogadta a megkísértések örök jelenlétét.
A főszereplők zseniálisak, Chritopher Plummer (Parnassus), Tom Waits (Mr. Nick), Heath Ledger (Tony) mind-mind csak hozzátesznek a film minőségéhez, a három beugró színész közül pedig számomra Johnny Depp az, aki a legélethűbben tudta elhunyt kollégáját helyettesíteni. Káprázatos film, egyszerű, de hihetetlenül nehéz kérdésekről és egy kiváló színész szívszorító búcsújával.

95%

Polczer Máté 

Kapcsolódó linkek:
- filmkatalogus
- imdb

2010. március 11., csütörtök

critic32

Viharsziget
(Shutter Island, 2010)
paranoia


Dennis Lehane regénye Martin Scorsese-t ihlette meg, a korosodó mester pedig ezúttal is remekművet alkotott. A film helyszíne egy, a külvilágtól elzárt sziget, ami a legkezelhetetlenebb mentálisan bomlott gyilkosok börtöne. Ide érkezik meg két rendőr, hogy fényt derítsenek egy páciens hollétére, aki rejtélyes körülmények között az előző éjszaka köddévált cellájában. A nyomozás azonban nem várt fordulatokat vesz, és alapjaiban kérdőjeleződik meg az események során. Többet nem árulhatok el a sztoriról, az utolsó mondat már így is erőteljesen villogtatja a képzeletbeli Spoiler alert villogót. A világtól elzárt helyszín a film alaphangulatát döntően befolyásolva súlyosan klausztrofób hatást idéz elő, és a sziget egyben modellként is szolgál a mélyebb rétegekben végbemenő súlyos folyamatok lejátszódásában. A főszereplő, Teddy Daniels nyomozó(DiCaprio) fejében ugyanolyan káosz uralkodik, ami az általunk látott képeken is, és ember legyen a talpán, aki racionális értelmet tud kerekíteni az események köré  a (majdnem) mindennek értelmet adó befejezés előtt. Az emlékezés, valamint az álom jelenetek az elképesztően erős operatőri munkának (a náci katonák lemészárlásának ábrázolása valóságos bravúr)köszönhetően segítenek a történtek megértésében és egy kissé közelebb visznek a darabonként összeálló kép összerakásában is.

 A főszereplő, Teddy szembesül a saját démonaival is

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy forradalmi fordulatokra ne számítson senki sem, hisz aki látott már valamirevaló thrillert, azt sokkoló meglepetés nem fogja érni. Itt inkább a levezénylés stílusában rejlik a tökéletesség, ugyanis lehetett volna az előbb említett okok ismeretében egy középszerű, sőt megkockáztatom, hogy unalmas próbálkozás is. Számomra a rendezés mellett a film legerősebb eleme a fojtogató hangulat, amely közvetve kapcsolódik természetesen a rendezéshez, így nem is kellene külön említenem a kettőt, de mégis szükségét érzem a kiemelésnek. A zord sziklák, az állandóan háborgó végtelen óceán, a tomboló időjárás, a bomlott, sötét titkokat hordozó elmék és az állandóan levegőben lévő feszültség olyan egyveleget alkot, amelynek kémhatása káros mellékhatással lehet a gyengébb idegzetűek számára. A paranoia hús-vér megelevenedését talán más nem is lenne képes ilyen fokon bemutatni, ahogy az Leonardo DiCaprio-tól tapasztaltam. Nem véletlen, hogy az élő rendezőlegenda, Scorsese minden egyes filmjébe főszerepet kap a színész, és a Titanic-os múltját megcáfolva a legösszetettebb karaktereket is olyan fordulatszámmal ábrázolja, amelybe a legtöbb kolléga foga jócskán beletörne. A mellékszereplőkről sem tudok rossz szót ejteni, de ez leginkább Scorsese, Lehane és DiCaprio filmje. A Viharsziget tűéles, remek munka, és a direktor javára megjegyzem, levezényelhette volna szép lassan, öregurasan, úgy hogy a tartalmon sem lett volna lényegi különbség észlelhető, de agg korát meghazudtolva a jelen elvárásoknak tökéletesen megfelelve a gyors tempóval is káoszt idéz elő, amely jótékony hatással van az néző félrevezetésében. A valóság és az álom keveredésével létrejött, majdhogynem groteszk egyveleg pontosan azt ábrázolja, ami a főhős elméjében játszódik és véleményem szerint ez az oka annak, hogy tökéleteshez közelítő végeredmény született az ismert összetevők ellenére is.


90%

Polczer Máté


Kapcsolódó linkek:
- filmkatalogus
- imdb