critic17

Az út

alkonyat

The Road, amerikai thriller, dráma
119 perc
R: John Hillcoat
Sz: Viggo Mortensen, Charlize Theron, Robert Duvall
filmkatalogus - imdb - rotten 

"Amerika nagy részét egy atomrobbanás pusztítja el, a lakosságból nem sokan maradnak. Az ég sötét, hideg van, ha hó esik, az szürke. Egy apa fiát igyekszik biztonságos helyre menekíteni, miközben kannibálok bandáinak támadásait kell visszavernie."

Az apokalipszis gondolatával már rengeteg film eljátszott. Többször ennek bekövetkeztét kell elkerülni (Emmerich csaknem teljes munkássága, Armageddon, Terminátor...) vagy, ha már bekövetkezett, akkor a lepusztult világban kell a reményt megtalálni.(Legenda vagyok, Ember gyermeke). Az út, az utóbbi kategória egyik legemlékezetesebb darabja lesz, ebben biztos vagyok.

A film tömény, majdhogynem fullasztóan színes képekkel kezdődik, túlérett élénk színekben pompázó fák, boldog, mosolygó házaspár, akik izgalommal várják első fiúk világrajövetelét. De a nyitó jelenet csupán egy emlék, amelyet talán a jelen borzalmai tettek olyan csodálatossá. Aztán az emlék átvált a mindent megváltoztató hajnalra, ahol a világ porba omlott egy pillanat alatt.

Sötét jövőkép ez, mondanom sem kell, de valahogy a realitást nézve sokkal közelebb áll hozzánk, mint bármely eddig elkészített antiutópia. Egy apa és egy fiú vándorol a véget nem érő úton egy olyan cél felé, amely a megváltás ígéretét egyáltalán nem hordozza. Talán csak azért mennek, hogy értelmet adjanak létüknek. Valami mélyen lévő, meg nem fogalmazott belső kényszer nem hagyja, hogy a lábuk végleg megpihenjen, és a könnyebbik megoldást választva véget vessenek ennek, az életnek nem nevezhető formának. Nevekre nincs szükség, hisz a civilizáció rég nem ismert fogalom már. A semmibe meredő feladatukat vesztett villanypóznák a modern világ fejfáiként kapnak újra értelmet létezésüknek. A növényvilág rég kipusztult, csak a szürke fák porhüvelyei jelzi, hogy valamikor a múltban itt élet lakozott. Az állatok közül egyedül mi maradtunk utolsó képviselőnek, hisz a civilizációt feladva "lesüllyedtünk" a túlélésre játszó ragadozók szintjére. Csak páran választják a nehezebb utat, és próbálnak újra emberek lenni az embertelenségben.

A tüzet hordozók utolsóként próbálnak kiutat találni a szürkeségből. Néha egy gyermeknek kell emlékeztetni arra, hogyan is lehet embernek maradni, vagy ahogy ő mondja: "jófiúknak". A borzongató jövőkép egyetlen halvány reményét maga a gyermek jelenti, hisz ő az újrakezdés jelképe is egyben. Az öregember pedig talán a távoli, egyre inkább feledésbe merülő múlt szimbóluma. De a jelen továbbra is sokkoló, hisz a megmaradtak közül többen a saját fajtájuk utolsó példányait használják fel a túlélés eszközeként.

Sokkoló, igen, ez a jó szó arra, amit ebben a szűk két órában a Cormac McCarthy (Nem vénnek való vidék) könyve alapján készült film elénk tár. Nincs ez olyan távol, mint amilyennek a kényelmes fotelből, vagy a mozi üléséből tűnik. A komor fojtogató szürkeség nem hordoz megváltást, a zárójelenet is csupán az út folytatásának ígéretét hordozza. Ekkorra vált számomra is világossá. Ha az út egyszer véget ér, az magának az emberiségnek is a végét jelenti. De ennek nem szabad bekövetkezni, a tűz sosem aludhat ki, mert csak addig van jövő.

A közvetítőket megemlíteném még. A főszerepben Viggo Mortensen elképesztően hiteles alakítást nyújt, de nem lehet panaszom a többi színészre sem. A filmzene minden hatásvadászatot és tolakodást mellőzve finoman van csak jelen, és nem vonja magára a figyelmet. A stáblista alatt hallható háttérzajok pedig bizonyítják, hogy az utat nélkülünk is folytatják és ez talán egy kis reményt ad. Még ha nem is sokat..

95%


Polczer Máté "City225"