Trónok Harca - A Tél közeleg...
George R.R. Martin regénye(i) megfilmesíthetetlenek. A Gyűrűk Ura is kapott hasonló megbélyegzést korábban. A milliónyi teremtmény miatt, a varázslatos, monumentális tájak lévén a határtalan képzelőerőt szűk keretek közé szorítani igencsak kockázatos feladat, és nem mellékesen elképesztően költséges vállalkozás. Aztán jött egy szakállas úriember, elhivatott vállalkozókedv, mai léptékkel meglepően alacsony költségvetés, háromévnyi forgatás, körülbelül ugyanennyi utómunka, és a mára a filmtörténelem szerves részeként funkcionáló végeredménynek az emelkedett élmények mellett egy műfaj felvirágzását köszönhetjük.
Nos pont ennek a folyamatnak egy jelentős állomása a Tűz és Jég dalának képernyőre kerülése, ám míg Tolkien-nél a fejlett technológia zöld lámpát adott a projektnek, addig Martin regénye komplexitása révén sosem lesz megfilmesíthető. Ezért az immáron a legnevesebb tévés márkanévvé nemesedő Home Box Office fogta az ígéretes alapanyagot, hozzácsapott sorozatoknál eddig nem tapasztalt mértékű költségvetést, és 10 részre lebontotta a nettó 800 oldalas regényfolyam első kötetét.
Hátborzongató jeleneteknek nem vagyunk híján...
Több, mint egy éve láttam a Game of Thrones első promóit, amelyek minimalizált infókkal rendelkeztek, de a mintegy félpercnyi képsorokból áradó hangulat, a neves színészek, és a jobb felső sarokan tetszelgő embléma elég volt ahhoz, hogy az idei esztendő legígéretesebb sorozatává bélyegezzem a GoT-t.
Nos a féléves várakozás után nyilvánvalóvá vált, hogy a nagyjából 7 hónapnyi forgatás nem volt eredménytelen. A történetet nem szeretném vázolni, és mivel egyben megfilmesíthetetlen, a részletes jellemzése is óriási feladat volna, így felületesen szeretnék pár dolgot érinteni csupán.
A karakterek
elképesztően kiformáltak, a könyv fejezetekre bontva egy-egy főszereplő szemszögéből ábrázolja a cselekményeket, de a sorozat ezt ügyesen kikerülve szinte minden szereplőjét ugyanolyan részletességgel kidolgozta, így csak nagyobb fejtöréssel, és lankadatlan figyelemmel lehetne kitalálni, melyek is az első kötet valódi főszereplői. A központi karakterünk Deres szilárd erkölcsű ura, Eddard Stark, aki a nagyurak (és hölgyek) közül közül vitathatatlanul a legpozitívabb karakter. A képzeletbeli birodalom romlottsága azonban nem hagyja a tiszta lelkiismeretű karakterek érvényesülését, így a
kapzsisággal, ármánnyal, irigységgel és hatalomvággyal kikövezett Westeros hamar bekebelezi a szimpatikus szereplőt. A könyv és sorozat érezhetően álláspontot foglal, és leginkább az északi Derest állítja be pozitív végletként, a központi ellenség sarkában pedig az oroszlán ravaszságával és jelképével felvértezett Lannsitereket foglalnak helyet.
A Stark család - Deres urai
Több csúcspontja is van az első regénynek, de igazából az egész csupán felvezetőként funkciónál a későbbi tényleges történésekhez, a télnek csupán előszelei simogatják arcunkat, de ezek bizony többször meglepően csípős érzetet keltenek a hosszú ideje tartó nyár melegében.
Kiváló, mély és többértelmű párbeszédek tanúi lehetünk: Eddard Stark és Varys párbeszéde a börtönben, Catylin és Jamie Lannister szócsatája (bár ez csak a 2. kötet második felében kap helyet) Robert és Eddard élcelődő szóváltásai, Tyrion szinte összes mondata, Arya és Sylvio Forel táncórái, és még ezen felül is rengeteg említésre méltó momentuma van az első évadnak. Ezek pedig mind csak eszközként szolgálnak, és a cselekmények komplex egészének szerves részét képezve jópár kellemesen borzongató élményt eredményeznek.
Nos sokan vártak véres csatajeleneteket, epikus ütközeteket, de Martin sem épített ilyen eszközökkel (az első kötetben), az elméleti és verbális csatározásokra koncentrálva inkább mélységet ad a történetnek, minthogy véres harcokkal, az esetleges hiányosságokról vonja el a figyelmet. Dícséretes hozzáállás, hisz ezzel ki is szűri az esetleges látványvadász rajongókat, akik a monumentális élményeket inkább a látványból szűrik, sem pedig a részletesen kidolgozott jelenetekből, és a csattogós, szikrázó párbeszédekből.
A Keskeny-tenger másik oldalán...
A főszereplők válogatását gondos szelekció előzte meg, ennek köszönhető az is, hogy az eddig ismeretlen arcok is hibátlanul életre keltik az igencsak árnyalt karaktereket, amelyek megformálása igencsak nagy kihívás, hisz nemcsak kivételes színészi kvalitás, hanem egyedi, átható kisugárzásra is szükség van ehhez. Nem szívesen emelek ki a komplett gárdából egy-egy nevet, de a Tyrion-t alakító Peter Dinklage (ő azért már ismert volt jópár korábbi alkotásból – Erőszakik), Sean Bean (őt sem kell bemutatni) Eddard Stark-ként, Michelle Fairley Catelyn Tully-ként, Jason Momoa Khal Drogo-ként egyaránt remek, de a legnagyobb meglepetés az eddig ismeretlen Emilia Clarke, aki Viharbanszületett Daenerys igencsak komplex karakterét formálja meg kiválóan.
A látványra sem lehet panasz, hisz óriási költségvetés állt a kreatív alkotógárda rendelkezésére, de ezt a bombasztikus csatajelenetek helyett a – blockbustereket szégyenítő – lenyűgöző látványvilágra szánták, amely a könyvből ismert csodás tájakat látható közelségbe képes transzportálni.
A szokatlan, fantasynál eddig ismeretlen merészség, amely az igencsak erőszakos mozzanatokat, valamint a kendőzetlen erotikától fülledt jelenteket jellemzik, tovább mélyítik a műfaj határait.
Akármilyen szempontból is közelítek a Martin-kötetek alapján készülő sorozathoz minden szempontból kivételes. A látványos képeket sötét és fényes karakterek egyaránt színesítik, a meghökkentő fordulatok gyakran fojtják belénk a lélegzetet, a kiválóan megpendített atmoszféra pedig hamar előidézi a rabulejtő hangulatot, amelyek a mit sem sejtő nézőt elvetemült junkie-vá változtatják.
A negatív pólus: A Lannisterek..
A jövő áprilisban rajtoló második évadtól részenkénti elemzéssel próbálok jelentkezni lehetőségeim szerint legalábbis, hisz csak így lehet részletesen összefoglalni a látottakat. Az HBO bevallása szerint a harmadik évadtól a cselekmények a könyvbe foglaltaktól lényeges eltéréssel folytatódnak, de a következő felvonás még követi a Királyok csatája című kötetbe foglalt történéseket, még ha az eddig ismert címen is fut majd.
George R.R. Martin-nak sikerült megújítani az elhasznált panelektől nyikorgó agyonhasznált műfajt, és kellő eredetiséggel, szofisztikáltan minden részletre kiterjedő igényességgel méreteinél, szereplőinél fogva lenyűgöző birodalmat keltett életre megannyi lebilincselő történettel a markában, amely akár környezetétől elvonatkoztatva hétköznapjainkba is átültethető. Az első évaddal bevezetett bennünket ebbe a bámulatos univerzumba, az ismerkedést azonban lassan felváltják az emberi kapzsiság, a hatalomvágy és egy rejtélyes hatalom erői által keltett fenyegetés árnyai, amelyek romlásba dönthetik Westeros tágas birodalmát. A pusztító viharok előszelei pedig eszünkbe jutattnak egy ismert szólást, amelynek baljós csengése mindennél hitelesebben jellemzi a borús jövőképet: A Tél közeleg...
~polczer máté
