nyár...

2010 nyarának 5 legjobban várt filmje:

Lassan belépünk a forró napsütéses napokkal telített nyárba, ahol a véget nem érő bulizások között jól esik néha a légkondícionált mozitermekben eltölteni pár kellemes órát. Természetesen ezt tudják a stúdiók is, ezért erre a három hónapra (igazából már a május is ideszámít, de én most a naptári nyár szerint válogattam) időzítik a sikergyanúsnak ítélt produkciókat. Mivel a magyar premierek pontosan még nincsenek meghatározva, ezért az amerikai időpontokat veszem figyelembe. Lássuk, mely öt film ígérkezik idén nyáron a legjobbnak: A plakátok alá kattintva a szinkronos/feliratos előzetesek is megtekinthetők... (a hozzászólásokban, pedig kíváncsian várom, az olvasók listáit...)

szinkronos előzetes

5. Az utolsó léghajlító (The Last Airbender): M. Night Shyamalan rendező talán utolsó alkalommal bizonyíthatja, hogy bő tíz évvel ezelőtt a Hatodik érzék című filmje kapcsán méltán lett tehetséges rendezőnek kikiáltva, de utóbbi alkotásai sajnos nem jó előjellel kecsegtetnek(Lány a vízben, Az esemény). A film 3D-s háttértámogatással kerül majd a vásznakra, de sajnálatos módon csak utólagos átkonvertálással. Kissé kellemetlen érzésekkel vegyített várakozással tekintek Shyamalan legújabb művére:

magyar premier: június 29.

szinkronos előzetes

4. Ragadozók (Predators): A kultikus filmsorozat, amelynek azóta több feldolgozása is mozikba került végre folytatódik. Mi, magyarok pedig büszkék lehetünk, hisz rendezői székbe, a Kontroll-al befutó Antal Nimród került. Ezen tény tudatában természetesen szorítok a világsztárokkal forgató direktornak, és egy izgalmas, látványos film reményében került a Predators listám negyedik helyére.

magyar premier: augusztus 19

feliratos előzetes

3. The Expendables: A magyar címmel még nem rendelkező produkció elsősorban nem mindennapi szereplőgárdájának köszönheti előkelő helyezést. Sylvester Stallone, Jet Li, Jason Statham, Arnold Schwarzenegger, Bruce Willis, Dolph Lundgren, Mickey Rourke. Ezen lista olvasása valószínűleg több B-filmes rajongónál is orgazmussal felérő ígéretet hordoz, hisz tagjai egyenként is legyőzhetetlenek, ezúttal pedig váll-vállnak vetve zsoldosokként szállnak harcba Stallone rendezésében.

amerikai premier: augusztus 13.

szinkronos előzetes

2. Toy Story 3: Tizenkét évvel a második rész után a hibázni képtelen Pixar, animációs filmekre szakosodott stúdiója elérkezettnek látta az időt kedvenc játékfiguráink legújabb kalandjának megfilmesítésére. Mi pedig egy tízéves lelkesedésével vetjük be magunkat a vásznak elé, ahol ezúttal három dimenziós térhatással kelnek szó szerint életre az időközben felcseperedő Andy játékai.

magyar premier: június 17.

feliratos előzetes

1. Eredet (Inception): Christopher Nolan legutóbb a Sötét Lovaggal hatalmas kritikai és anyagi sikert aratott. Természetesen ezután azt forgatott, amit akart. Ő pedig egy régóta dédelgetett tervét vitte filmre, amelyről nagyon ügyes marketinghadjárat mellett szinte semmit sem tudtunk sokáig. Azonban a nemrég kiadott előzetesből kiderült, hogy Nolan ezúttal az elme sötét és veszélyes birodalmába kalauzolja nézőit. Az Eredet nemcsak a nyár, hanem az egész esztendő egyik legjobban várt project-je.
magyar premier: július 22.

Polczer Máté

critic37

Éli könyve

(2010, Book of Eli)

Éli evangéliuma

Megfáradt, pislákoló életek menetelnek, hogy értelmet adjanak létezésüknek, miközben körülveszi őket a szürkeség különböző színárnyalataiba öltözött porba hulló világ. Ezzel a leegyszerűsített mondattal foglalnám össze tömören Az út című remekművet, amelyet nemrég mutattak be a mozik és amelyet jelen filmünkkel való párhuzama miatt kötelezőnek éreztem megemlíteni.

A nagy világégésnek ezúttal sem voltunk szemtanúi, elfogadtuk annak lezajlását, hisz ezúttal sem azon van a hangsúly. A címből talán már lehet sejteni, hogy ezúttal egy könyv áll a középpontban. Na, de mit tartalmazhat ez a könyv, hogy ennyire fontossá vált egy ilyen írástudatlanokkal és civilizálatlan barbároktól hemzsegő korban. A megváltást, természetesen, amelynek tárgyiasult formáját Bibliának hívják jobb helyeken. A Biblia Isten szavait tartalmazza, egy felsőbb hatalomtól származik, és e szavakat hallva a tudatlanok - ahogy az már egyszer megtörtént a régmúltban - elámulva sorakoznak fel a közvetítők előtt.

No merre menjek?

A történetbe nem szeretnék belemenni, aki nem ismeri a mellékelt linkeknél megtalálja. Az Éli könyve egy korrekt akciófilm lett, sajnos azonban a lehetőségek ismeretében ez számomra egy kissé kevés. A kiválóan megteremtett vizuális atmoszféra és az egész pofásra sikeredett akciójelenetek között meglehetősen idegenül hat az a vallási maszlag amit beleerőltettek a filmbe. Továbbá a lezajlott világégés úgy látszik kedvezően befolyásolta a napszemüvegbizniszt, hisz divatos, vadiúj modellek sokaságával volt szerencsém találkozni, amelyek természetesen szuperkúl megjelenést biztosítanak még a barbár szőrös vadállatoknak is. A hit ereje meglepetésre e kies korban különböző harcművészeti stílusok birtoklásával is jár, különösképpen ha elárulom Éli tiszteletes oly gyorsan forgatja kezét lábát, hogy szemmel követni is fárasztó, de természetfeletti képessége  sajna kimerül abban a filmekben meglehetősen gyakori jelenségben, hogy túléli azt, amelyet normál ember sosem lenne képes. Negatív kritikának ennyi elég is lesz, ha pozitívumot kellene említenem a korábban felsoroltak mellett, talán még ide iktatnám Gary Oldmant, akit örömmel üdvözlök újra ellenségként, valamint vizuális szempontból Mila Kunis talán még a kiváló látványvilág ellenére is feltűnő jelenség, így alakítását azt hiszem nem sok ember fogja kritizálni. A vége pedig egy egész pofás csattanót is tartalmaz, amit vétek lenne itt ellőni.

A bevezetőben megemlített párhuzam a film minőségében sajnos távolról sem áll fenn, hisz Az út esetében jóval súlyosabb és sokkal gondolkodtatóbb élményekkel gazdagodtam, míg itt a tökös akciójelenetek és az esztétikai látványosságok korántsem lesznek olyan maradandóak, hogy hónapok múlva is gond nélkül felidézzem őket. Nem lett rossz film az Éli könyve, egyszer szórakoztató volt, de kizártnak tartom, hogy valaha újra előveszem...

65 %

Polczer Máté

Kapcsolódó linkek:
-imdb
-filmkatalogus

critic36

Alíz csodaországban

(2010, Alice in Wonderland)

nem olyan mély az az üreg...

Na igen, ezt a történet Tim Burton-ért kiáltott. Nem csoda, hogy a szürrális világokban otthonosan mozgó direktor és a kiváló alapanyagnak ígérkező sztori végre egymásra találtak. Előzetesen jósolható volt, hogy kettejük kapcsolatából egy mindent igényt kielégítően lenyűgöző, és egyben elgondolkodtató darab is születhet. Ám elvárásaim és a valóság több ponton is messze elkerülték egymást, ami többek között annak is köszönhető, hogy a sajátos "mesélőkével" rendelkező Burton engedve a nyomásnak, rendkívül látványos, családbarát és ezzel egyenes arányban sajnos minden mélységet mellőző mesét forgatott Lewis Carroll regényéből.

Persze ettől függetlenül elég szórakoztató karakterek és minden igényt kielégítő látványvilág fogadott, ez pedig tökéletes helyszíne a szürrealitás ingoványos talajára tévedt Alíznak, és az elborultabbnál elborultabb karaktereknek. De hiába a sok őrült arc, a történet nagyon is hagyományos, és ha levonjuk belőle az imént említett pozitív tényezőket, akkor egy csupasz és meglehetősen száraz egyveleget kapunk. Leginkább azt sajnálom, hogy a családbarát szemlélet lehetetlenné tette azt a lehetőséget amelyet a sztori kimondatlanul is magában rejt(ett), hisz egy sötétebb szemléletmódban nagyobb értelmet nyert volna a szürreális látványvilág, és az elborult karakterek tömkelege is. A Disney viszont nem kockáztatott, és bolond is lett volna, hisz a film többek között a 3D-s háttértámogatásnak köszönhetően  hatalmas kasszasiker lett, így azt hiszem moroghatok tovább egymagamban, én is ugyanígy csináltam volna a helyükben.

a látvány remek, de a tartalom kissé szegényes

Már hozzászoktunk, ha Burton rendez, hozza az asszonyt, Helena Bonham Cartert, és országos cimboráját Johnny Deppet is. Kettejük közül én leginkább a Vörös királynőt alakító színésznőt találtam emlékezetesebbnek, míg a Bolond Kalapos szerepét magára öltő Depp semmi különöset (ismerve a színész kvalitásait) nem tesz hozzá a filmhez, sőt sokszor teljesen indokolatlan a jelenléte, és sajnos ez talán azért is érezhető, mert a regényben sokkal kisebb szerepe volt a Kalaposnak. Ugye a ripacs alakításokat (bár lehet, hogy nem  a ripacs az ideillő szó) nincs értelme negatívaként felhozni, hisz ebben a környezetben ez a leginkább odaillő jellem, de Hathaway Fehér királynője még ezen tény tudatában is tenyérviszkető érzéseket keltett bennem, ami könnyen elképzelhetően nagyon is szándékosan volt előidézve.

Összességében véve, csak az előzetesen elvártakhoz képest okozott csalódást Carrol és Burton kollaborációja, ha nem támasztok ekkora igényeket könnyen lehet, hogy egész kellemes élmény lett volna az Alíz csodaországban, így azonban a vége felé már megjelentek az érdektelenséggel járó egyre gyakoribb ásítások. Azonban korántsem annyira rossz film, mint amire a kritikámból lehet következtetni, csupán a számomra negatív tényezőket nagyítottam fel és inkább azokat vettem górcső alá, sajnos a pozitívumok hátrányára. Számomra csalódást okozott, de egyszer mindenképp érdemes nekifutni..

60%

Polczer Máté

Kapcsolódó linkek:

-filmkatalogus

-imdb

critic35

A titánok harca

(Clash of the Titans, 2010)

az istenek büntetése

Hol is kezdjem? Neki akartam még jó fél évvel ezelőtt ugorni az eredeti '81-es verziónak is, de a látványt - mai szemmel nézve - olyan borzasztóan hiteltelennek, sőt nevetségesnek találtam, hogy képtelen lettem volna másfél órát áldozni Harryhauser effektmágus idejemúlt klasszikusára.

Az új változatot nem 3D-ben láttam, hozzá kell tennem. De úgy érzem, ahhoz, hogy jól szórakozzak szükség van valamire való mondanivalóra is, mert hiába a kék-piros lencse, sajnos nem szűri meg az ostobaságokat, csupán eladható jelleget kölcsönöz egy önmagában szegényes és jóval kevésbé jövedelmező terméknek. Az előzetest jó párszor átfutottam, és nem kis lelkesedéssel vártam az egyre közeledő premierdátumot. A titánok elég nagyot kaszáltak a premierhétvégéjükön, ez bizonyítja, hogy nem csak engem győzött meg a valóban korrektül összerakott előzetes, amelyet a három dimenziós háttértámogatás a bevételi csúcsokra juttatott. Aztán a kijózanító pofon eredményeként valóságos menekülés, ezzel egyenes arányban pedig hatalmas zuhanás volt tapasztalható a következő hetekben.

Magáról a filmről is szeretnék nyilatkozni, ugyanis a személyes tapasztalatomat mégiscsak fontosabbnak tartom bármiféle visszajelzésnél. Valahogy üresnek éreztem az egészet. Egy ilyen epikus sztorihoz úgy gondolom végzetes dolog ennyire kidolgozatlan forgatókönyvvel nekiállni, fő fegyvernek pedig a látványt beállítani, mert a hozzám hasonló, összetettebb élmény kereső nézők elégedetlenkedésbe vegyülő morgással fogják elhagyni a nézőteret. És mint ahogy feljebb már vázoltam, elég sokan voltunk így ezzel a filmet látva. A rövid játékidő, a családbarát korhatárbesorolás, a felszínes, minden mélységet mellőző forgatókönyv, és az önmagukat leégető elismert színészek ellehetetlenítik a minőségi szórakozást. Azt gondolom az istenek és az emberek bonyolult kapcsolata megérne egy jóval összetettebb mesét, ahol az indokok, motivációk is teret kaphatnának, és ahol nem az egy főre jutó rusnya szörnyek rekordjának beállítása lenne a végcél. 

Azt azért meg kell említenem, hogy a látványra panaszom nem lehet, az ocsmány dögök elég nagyot fejlődtek az előzményt követő 29 évben, ami határozattan a javukra vált. De azt hiszem ez érzékelhető is a tetemes mennyiségű gyártási költségen, aminek megtérülésére talán az az egyetlen esély, hogy a közeljövőben nem érkezik 3D-s mozi a vásznakra.

Szükség volt a feldolgozásra, azt nem vitatom, azonban dolgozni kellett volna még elég sokat ahhoz, hogy élvezhető és kedvelhető legyen a titánok összecsapása.

50%

kapcsolódó linkek:

- filmkatalogus

- imdb

Polczer Máté

critic34

(500) nap Nyár

(500 days of Summer, 2009)

"I'm the hero of the story, don't need to be saved..."

A hollywoodi romantikus komédiák kikapcsolódás szempontjából számítanak leginkább ideális választásnak egy-egy szabad estén. Tartalmas szórakozásra ilyenkor nem sokan számítanak, csupán a terhes hétköznapokból való menekülés iránti igény kielégítésére szolgál a nagy átlagnál. Azonban, a rózsaszín köpenybe bújtatott produkciók a - nem csak - felnövő generációk számára hamis ideá-t nyújtva hatékonyan segítik elő egy csak kevesek számára megadatott pozitív világkép kialakulását. Maga a film is bizonyítja az előbbi állításomat a nyitójelenetével. Erről Tyler Durdon is kifejtette már letaglózó véleményét bő tíz évvel ezelőtt, így nem kívánom tovább fűzni a témával kapcsolatban a szavakat. Elég annyi, hogy ezen kritika tárgya nem tartozik a feljebb említett alkotások közé, hisz sokszor fájdalmas életszerűsége miatt is jóval közelebb áll az igazsághoz.

A film Tom és Summer kapcsolatának 500 napjáról szól, és azt a műfajtól abszolút szokatlanul nem lineáris módon ábrázolja, hanem az időben ugrálva egy-egy nap eseményeit mutatja be. A bimbódzó románc képeit rendszerint felváltja a kapcsolat alkonyát a fiú szemszögéből bemutató depressziósabb hangulatú jelenet. Így egy szinuszfüggvénnyel könnyedén modellezhető lehet az a hangulati ingadozás, amely végigkíséri a filmet. De nem ettől kiemelkedő darab a műfajában, hanem attól, hogy egy-egy jelenet után az embernek többször is dejá-vú érzése támadhat a látottak hatására, amelyek a való életből származnak és nem pedig egy korábbi szirupos romkom összeborulós pillanataiból.

 Ahogy a narrátor is elárulja: Ez nem egy szerelmes történet..

Egész kiváló jelenet tarkítják a filmet, amelyek jótékonyan tesznek hozzá minőségileg, az amúgy is pofás végeredményhez. Az osztott képernyős jelenet nálam a elsőszámú momentuma a filmnek. Az álomszerű képzelet mellett lévő -túlzottan is- valós pillanatok megosztott, egyszerre követhető ábrázolása egész egyszerűen zseniális megoldás. Mindenki eldöntheti ezáltal melyik is húzható rá leginkább a valóság körvonalaira és melyik illene bele mondjuk teszemazt a tündibündi Meg Ryan életművébe. Aztán az első  intim együttlét utáni reggel enyhén paródiajellegű musicalbetéttel tarkított ábrázolása is kiváló, hisz valahogy így sikerül legjobban eltalálnia azt a felemelő érzést, amelyet a főszereplőnk is érez, és ültet át ezáltal belénk is. A zárójelenetet pedig még külön kiemelném, anélkül is, hogy részletbe merülnék ezzel kapcsolatban.

Az elsőszámú közvetítőket sem érheti kritika. A rendezés, a betétdalok egyaránt kiválóak, és azért külön jár a plusz pont, hogy főszereplőknek nem épp a legdekoratívabb színészeket választották. Utóbbiak egyébként korrektül helyt állnak a szerepben.

Marc Webb rendezői bemutatkozása fájdalmas életszerűsége miatt messze kiemelkedik az átlagból.

85%

Polczer Máté

***

A Heath Legder portré - 2.rész

 

Legutolsó, nemrég moziba került filmjének nézése közben ötlött fel bennem a gondolat, miszerint háromrészes cikksorozattal emlékezek meg a tragikus hirtelenséggel elhunyt színész életéről, filmjeiről és az űrről, amelyet idő előtti halálával milliók szíveben hagyott...

Emmerich történelmi filmjével az egész világ megismerte az akkor 21 éves Heath-et. A 2000-es évtől kezdve sorra jöttek a felkérések, az ausztrál színész azonban jól átfontolva bólintott rá egy-egy szerepre. A 2001-es Lovagregény egész kellemes kis film volt, Ledger ezúttal inkább szépfiús formáját villogtatva lányok ezreinek szívét dobogtatta meg. Még ugyanabban az évben elvállalt egy rövid, de annál fontosabb szerepet a Szörnyek keringője című drámában, amelyben a kiváló főszereplők mellett (Halle Berry, Billy Bob Thornton) nem elhalványulva előrevetítette későbbi, még inkább emlékezetes alakításait. A Ned Kelly című film forgatásán összemelegedett a csaknem tíz évvel idősebb Naomi Watts-al, akivel egészen 2004-ig együtt volt. 

Mikor érezted magad utoljára igazán boldognak és beteljesültnek?

Ma, reggeli után.

Miért?

Mert tojást ettem és kávét ittam.

Ilyen kis örömök is boldoggá tudnak tenni?
Teljes mértékben. Azt hiszem szomorú lennék, ha ez nem így lenne.

Részlet a színész utolsó interjújából.

A 2005-ös év minden szempontból meghozta az elismerést az ausztrál színésznek. Terry Gilliam  agymenése  (Grimm) után a történelem leghíresebb szívtipróját is eljátszotta (Casanova) , de az igazi áttörést Ang Lee kényes témát boncolgató filmje jelentette. A Brokeback Mountain - Túl a barátságon-ban Ennis Del Mar-t alakította feledhetetlenül, amiért az akadémia 2006-ban a legjobb színész kategóriájában oscar-díjra jelölte, mindemellett pedig a forgatáson megismerkedett Michelle Williams-szel, későbbi feleségével, akitől  még 2005-ben kislánya is született. Bár abban az esztendőben még nem kapta meg a filmvilág legjelentősebb elismerését, de alakítását felidézve egy leendő színészóriás ígéretének szele csapta meg orrunkat.

Ennis búcsúja Jack-től a Túl a barátságon-ban


Polczer Máté

critic33

Doctor Parnassus és a képzelet birodalma

(The Imaginarium of Doctor Parnassus, 2009)

kétpólusú képzeletvilág

Talán kár kihangsúlyoznom miért is olyan fontos számomra ez a film. Heath Ledger-t életében is remek színésznek tartottam, kár, hogy a szakma és a nézők nagy részre, csak tragikus halála után jött rá arra, hogy micsoda tehetséget vesztettünk el. Utolsó filmje kapcsán jutott eszembe, hogy cikksorozatot indítsak a színész emlékére.
Maga a film rendkívül összetett, alapvető értékei jóval a felszín alatt keresendők, jómagam is képtelen voltam elsőre felfogni a legjavát, sőt be kell vallanom másodjára is vannak fehér foltok, de úgy érzem annyit már sikerült megértenem, amiből egy korrekt véleményt tudnék a film köré fabrikálni. A halhatatlan Doctor Parnassus egy utazó színházi társulat keretében kínál betekintési lehetőséget a bátor érdeklődők képzeletvilágába, miközben az ördöggel kötött alkuja értelmében hamarosan saját lányáról kell lemondani a lány közelgő 16. születésnapja alkalmából. Eközben találnak rá a rejtélyes múltú Tony-ra, aki jobb híján a különc társulathoz szegődik.
A burjánzó képzeletvilág minden igény kielégítő vászonra álmodását talán már lehetővé teszi a technika ilyen fokú fejlettsége, de azt hiszem elég, ha különc rendezőnk, Terry Gilliam is így gondolta, hisz véleményem szerint ő találta el legjobban ezt a sosem volt mégis örökké létező valóságot, amely személyenként oly változó lehet, akár az ujjlenyomat. Azonban "csupán" a lenyűgöző látványvilág nem elegendő a mélyebb élményt keresőknek, ezért jobb szeretem, ha inkább eszközként szolgál sem pedig  fő motívumként van jelen. (Az Avatar mégsem sorolnám ebbe az utóbbi kategóriába.) A háttérben elég súlyos dolgok húzódnak.

 Parnassus és az örök kísértés megtestesítője: Az Ördög (Mr Nick)

Az én meglátásom szerint a film alapvetően a választásokról szól. A még halandó, az örök történetet olvasó Parnassus az ördöggel való első találkozása során bebizonyosodott, a választás a sok bonyolult köztes megoldás helyett csupán kettőn áll. Ő azonban ezt képtelen elfogadni, így egy kétes fogadás révén örök életet nyer el "ördögi" cimborájától, hogy ha mással nem, hát az idő múlásával rájöjjön a rendkívül triviális igazságra. A két pólus, amiről eddig beszéltem leegyszerűsítve nem más: Sötét - Világos, Ördög - Isten, és Mennyország - Pokol. Mindenhol ezekbe az ellentétekbe ütközünk, és naponta szembesülünk a velük már annyira hétköznapi dolgok között is, hogy észre sem vesszük. Ezen dolgok ismeretében azonban gyakorlatilag lehetetlen teljesen az egyik oldal mellett dönteni, mert annyi választás közül képtelenség mindig a "helyes"-t megtalálni. Parnassus ezt nem képes megérteni és varázstükrével lehetőséget kínál arra, hogy mindenki megtalálja a saját képzeletvilágában azt, amely a megvilágosodást rejti magában.

Hiába a második esély, Tony nem él a tálcán kínált lehetőséggel

Parnassus tökéletes ellentéte, a később melléjük szegődő Tony, aki sötét múltja ellenére tökéletes lehetőséget kap arra, hogy ő maga is megváltozzon és egy sokkal járhatóbb utat választva kiegyensúlyozottabban lavírozzon a két pólus között. Azonban, hiába a felkínált lehetőség, a képzeletvilág birodalmában mi magunk is szembesülünk Tony "arcai"-val, amelyek groteszk módon épp a több színész játékával alkotnak tökéletes egészt. A záró képsorok előtt Tony meghozza végső döntését, amely egyben önmaga vesztét is okozza. Ezzel bebizonyosodik, hogy vannak, akik képtelen meglátni az igazságot, képtelenek megváltozni, számukra a sötét oldal túl édes ahhoz, hogy egyszer is ellen lehessen állni a csábításának. Ezzel ellentétben Parnassus sok kín, szenvedés és gyötrelem után rájön, az előbb igen hosszan ecsetelt - számára - szörnyű igazságra, még akkor is, ha számára ez jó ezer évbe is került. A záró képsor pedig zseniális. Parnassus utazó színházát lecserélve (tökéletes bizonyítéka a változásának) bábokkal szórakoztatja a járókelőket, a háttérben feltűnő Mr. Nick-re pedig féloldalas mosoly villantva jelzi, hogy elfogadta a megkísértések örök jelenlétét.
A főszereplők zseniálisak, Chritopher Plummer (Parnassus), Tom Waits (Mr. Nick), Heath Ledger (Tony) mind-mind csak hozzátesznek a film minőségéhez, a három beugró színész közül pedig számomra Johnny Depp az, aki a legélethűbben tudta elhunyt kollégáját helyettesíteni. Káprázatos film, egyszerű, de hihetetlenül nehéz kérdésekről és egy kiváló színész szívszorító búcsújával.

95%

Polczer Máté 

Kapcsolódó linkek:
- filmkatalogus
- imdb

critic32

Viharsziget

(Shutter Island, 2010)

paranoia

Dennis Lehane regénye Martin Scorsese-t ihlette meg, a korosodó mester pedig ezúttal is remekművet alkotott. A film helyszíne egy, a külvilágtól elzárt sziget, ami a legkezelhetetlenebb mentálisan bomlott gyilkosok börtöne. Ide érkezik meg két rendőr, hogy fényt derítsenek egy páciens hollétére, aki rejtélyes körülmények között az előző éjszaka köddévált cellájában. A nyomozás azonban nem várt fordulatokat vesz, és alapjaiban kérdőjeleződik meg az események során. Többet nem árulhatok el a sztoriról, az utolsó mondat már így is erőteljesen villogtatja a képzeletbeli Spoiler alert villogót. A világtól elzárt helyszín a film alaphangulatát döntően befolyásolva súlyosan klausztrofób hatást idéz elő, és a sziget egyben modellként is szolgál a mélyebb rétegekben végbemenő súlyos folyamatok lejátszódásában. A főszereplő, Teddy Daniels nyomozó(DiCaprio) fejében ugyanolyan káosz uralkodik, ami az általunk látott képeken is, és ember legyen a talpán, aki racionális értelmet tud kerekíteni az események köré  a (majdnem) mindennek értelmet adó befejezés előtt. Az emlékezés, valamint az álom jelenetek az elképesztően erős operatőri munkának (a náci katonák lemészárlásának ábrázolása valóságos bravúr)köszönhetően segítenek a történtek megértésében és egy kissé közelebb visznek a darabonként összeálló kép összerakásában is.

 A főszereplő, Teddy szembesül a saját démonaival is

Azt azért meg kell jegyeznem, hogy forradalmi fordulatokra ne számítson senki sem, hisz aki látott már valamirevaló thrillert, azt sokkoló meglepetés nem fogja érni. Itt inkább a levezénylés stílusában rejlik a tökéletesség, ugyanis lehetett volna az előbb említett okok ismeretében egy középszerű, sőt megkockáztatom, hogy unalmas próbálkozás is. Számomra a rendezés mellett a film legerősebb eleme a fojtogató hangulat, amely közvetve kapcsolódik természetesen a rendezéshez, így nem is kellene külön említenem a kettőt, de mégis szükségét érzem a kiemelésnek. A zord sziklák, az állandóan háborgó végtelen óceán, a tomboló időjárás, a bomlott, sötét titkokat hordozó elmék és az állandóan levegőben lévő feszültség olyan egyveleget alkot, amelynek kémhatása káros mellékhatással lehet a gyengébb idegzetűek számára. A paranoia hús-vér megelevenedését talán más nem is lenne képes ilyen fokon bemutatni, ahogy az Leonardo DiCaprio-tól tapasztaltam. Nem véletlen, hogy az élő rendezőlegenda, Scorsese minden egyes filmjébe főszerepet kap a színész, és a Titanic-os múltját megcáfolva a legösszetettebb karaktereket is olyan fordulatszámmal ábrázolja, amelybe a legtöbb kolléga foga jócskán beletörne. A mellékszereplőkről sem tudok rossz szót ejteni, de ez leginkább Scorsese, Lehane és DiCaprio filmje. A Viharsziget tűéles, remek munka, és a direktor javára megjegyzem, levezényelhette volna szép lassan, öregurasan, úgy hogy a tartalmon sem lett volna lényegi különbség észlelhető, de agg korát meghazudtolva a jelen elvárásoknak tökéletesen megfelelve a gyors tempóval is káoszt idéz elő, amely jótékony hatással van az néző félrevezetésében. A valóság és az álom keveredésével létrejött, majdhogynem groteszk egyveleg pontosan azt ábrázolja, ami a főhős elméjében játszódik és véleményem szerint ez az oka annak, hogy tökéleteshez közelítő végeredmény született az ismert összetevők ellenére is.


90%

Polczer Máté


Kapcsolódó linkek:
- filmkatalogus
- imdb
 

díjak

Oscar 2010

A vörös szőnyeg kimerítő bemutatása után jó szokás szerint legelőször az egyik fő kategória díját osztották ki. Jól időzítve elsőként talán az átadó legegyértelműbb győzelme került terítékre. Christoph Waltz zsidóvadászként nyújtott pazar teljesítményét honorált szobrocskával az akadémia méghozzá teljesen megérdemelten, a legjobb férfi mellékszereplő kategóriájában. Sajnos, mint utólag kiderült a tavalyi év legjobb filmjének, a Becstelen Brigantyknak ez volt az első és az utolsó díja is az átadón. Ami tavaly a Gettó milliomos, az idén A bombák földjén. A háborús film A legjobb hangkeverés, A legjobb hangvágás, A legjobb forgatókönyv, valamint A legjobb film kategóriájában is győzedelmeskedett. Kathryn Bigalow pedig a filmtörténelem első női rendezőjeként exférje James Cameron elől halászta el a legjobb rendező díját. Az Avatar három technikai díjat (Látványrendezés, Fényképezés, Vizuál effekt) nyert csupán. A legjobb animációs film díját idén is a Pixar vitte haza, ezúttal a Fel című alkotásukkal, ami egyben, meglepetésre a Legjobb zene kategóriájában is elvitte a pálmát. A Precious-é lett a Legjobb adaptált forgatókönyv, valamint, ahogy az várható volt Mo'Nique nyerte a Legjobb női mellékszereplő Oscar-ját is. Az idegen nyelvű filmek között többen a Fehér szalag sikerére számítottak, de meglepetésre az argentin El secreto de sus ojos című produkció került ki győztesen. A legjobb betétdal a Crazy Heart-ból a "The Weary kind" című szám volt. A legjobb férfi főszereplő a sejtéseket beigazolva Jeff Bridges lett, szintén a Crazy Heartból. Legjobb női főszereplőként pedig ezúttal Sandra Bullock (A szív bajnokai) halászta el Meryl Streep orra elől az aktuális díjat

A két házigazda, Steve Martin és Alec Baldwin szórakoztatóan vezényelték le a műsort. A legemlékezetesebbnek talán a két házigazda által játszott Paranormal Activity jelenet, valamint a Navi-ként is bizonyító Ben Stiller díjadása bizonyult.

Mindent összevetve a 2010-es Oscar-átadó nagyobb meglepetés nélkül ért véget...

A 2010-es Oscar átadó nagy nyertese: A bombák földjén

Polczer Máté

közvéleménykutatás2

Oscar 2010: A legjobb film

Az egy hónappal ezelőtt az Oscar átadó jelöltjeinek kihirdetése után írtam ki a legjobb filmre vonatkozó közvéleménykutatásomat, amelyre ezúttal is jópár szavazat érkezett. A voksok terén is abszolút érzékelhető volt, hogy a tavalyi esztendő két legnépszerűbb filmje, Tarantino Brigantyk-ja, valamint Cameron Avatar-ja volt. A szavazást utóbbi nyerte 12 vokssal, eggyel megelőzve a riválist. Az átadó sajnálatossága, hogy a jelölt filmek nagy része általában csak a díjazás után jut el a hazai mozikba, így sokaknak valószínűleg nem volt ismerős a többi alkotás. A harmadik helyen a Fel című animációs mozi állt 2 szavazattal. Továbbá egy-egy szavazaton osztozott a Bombák földjén, a Blind Side ( A szív bajnokai), az Egek Ura valamint a District 9. Sokakkal ellentétben én nem kifogásolnám az Avatar győzelmét, hisz az igazi nagybetűs moziélmény ehhez a filmhez kapcsolható, annak ellenére is, hogy kritikailag nálam a Becstelen Brigantyk volt 2009 legjobbja. Az átadóra március hetedikén kerül sor, a hírek szerint az Avatar és a Bombák földjén című filmek közül kerül ki a győztes. Köszönöm a szavazatokat.

A szavazás győztese: Avatar

Polczer Máté

critic31

[Rec] 2

valami bűzlik

spanyol horror, 2009 ( filmkatalogus, imdb )
Úgy döntöttem ezentúl mellőzöm a csupán helyet foglaló, felesleges adatokat a mellékelt linkekre rákattintva ugyanis minden érdeklődő kellően felvértezheti magát tudás terén teszemazt a szereplőkkel, a hosszal, vagy akár a nemzetiséggel kapcsolatos információkkal.

2007-ben egy remek kis horror érkezett Spanyolországból, amely nemcsak minőségében, hanem bevételek terén is babérokat aratott. A napjainkban újra reneszánszukat "élő" zombifilmek talán legjobbja volt a [Rec] első része. A kézikamerás ábrázolás kétségtelenül a legerősebb eleme volt a produkciónak. Az elején meglehetősen lassan csordogáló eseményeket szép sorban felváltották az őrület különböző szakaszai, hogy a végén még az erősebb idegzetű nézők is frászt kapva "nyugtázzák" a látottakat. Sikerét talán bizonyítja, hogy alig egy évvel később az amcsi változata is elkészült a filmnek Karantén címmel, de természetesen közel sem ugyanolyan minőségben.

A folytatásra két évet kellett várni, de sajnos így utólag én úgy érzem talán még jobb is lett volna, ha a történet az első rész folytatásra nyitott vége ellenére be is fejeződik. A második részről sok pozitívumot nem tudok elmondani. Leginkább az előzményben oly hatékonyan működő effekteket használja és ezek ismeretében már csak fejcsóválva vettem tudomásul, hogy itt ez már egyáltalán nem elég ahhoz, hogy jó filmet lássunk. A sztori vallási alapszálát teljes mértékben idegennek érzem az első rész ismeretében és szerintem még a zombik is besértődnének, ha megtudnák, hogy létüket a sátánnak köszönhetik elsősorban. 

A film, talán, hogy minél eredetibbnek tűnjön, szakadozik, olykor-olykor pedig még az adás is megszűnik. Ilyenre is volt példa az első részben, természetesen, de míg ott sikerült elérni a közvetlen célt, jelen esetben inkább idegesítő és izzadtságszagú megoldásnak tűnik, hiszen nem csak egy-két alkalomról van szó. A befejezést pedig hatásvadásznak érzem, ami egy ilyen kamerás módszer esetén meglehetősen furának hangozhat, de azt hiszem, aki ismeri az első részt az érti mire gondoltam. Nekem a Rec 2-t nézve egy dolog jutott eszembe, ami magát a film létét is megkérdőjelezi: Kár mindenre magyarázatot keresni, sokkal jobb a sötétben botorkálva a fantáziánkra bízni a dolgokat, mert ellenkező esetben lehetséges, hogy a valóság hasonló csalódásokat eredményez.

50%

Polczer Máté

***

A Heath Ledger portré - 1. rész

Legutolsó, nemrég moziba került filmjének nézése közben ötlött fel bennem a gondolat, miszerint háromrészes cikksorozattal emlékezek meg a tragikus hirtelenséggel elhunyt színész életéről, filmjeiről és az űrről, amelyet idő előtti halálával milliók szíveben hagyott...

Heathcliff Andrew Ledger 1979. április 4-én látta meg a napvilágot egy Perth nevezetű, nyugat-ausztráliai városban. Keresztnevét az Üvöltő szelek, című 1939-es klasszikus egyik főszereplőjéről kapta. Karrierje az Ausztráliában roppant népszerű Home and Away című tévés sorozatban vette kezdetét, amelyben nyolc rész erejéig szerepelt. (A hírek szerint 70 centtel a zsebében Sydney-be érkezve sorra kopogtatott az ügynökök ajtóin, mígnem megkapta első fontosabb szerepét egy ausztrál sorozatban) Ezt követően Hollywood is megismerhette, miután 1999-ben eljátszotta Patrick Verona szerepét, a 10 dolog, amit utálok benned című tinivígjátékban. A film után mindenki a legújabb jóképű szívtipróként üdvözölte az ausztrál színészt, ám  még ugyanazon éven kijövő filmjével, a Kéz és ököllel, már rá is cáfolt a róla kialakult előnytelen ideálra.

Vállalnál ismét szerepet romantikus komédiában?

Nem, nem szeretem nézni az ilyen fajta filmeket, és játszani sem szeretek bennük. Unalmasnak találom őket. No, de ki tudja, egy színész soha se mondja, hogy soha, nem igaz? 

Részlet a színész utolsó interjújából..

Egy évvel később aztán az egész világ megismerhette, amikor is Roland Emmerich az egyik legfontosabb szerepet osztotta rá A hazafi című történelmi filmben, ahol Mel Gibson mellett játszva nyújtott emlékezetes teljesítményt. Heath Ledger ekkorra vált igazi többfunkciós szupersztárrá, és innentől kezdve válogathatott a szerepek között. A becsületére legyen mondva az ausztrál színész csak szépen átgondolva bólintott rá minden egyes szerepére, amelyet legjobban kivételes filmográfiája bizonyít.

Heath Ledger magánszáma a 10 dolog amit utálok benned című filmben:

Polczer Máté "City 225"

critic30

Báthory

egy legenda kiábrándító tablója

Bathory, cseh, magyar, szlovák, brit, amerikai történelmi dráma

138 perc

R: Juraj Jakubisko

Sz: Anna Friel, Karel Roden, Hans Matheson

filmkatalogus - imdb - rotten

A festő, Caravaggo és Báthory viszony túl hangsúlyos szerepet kap a film egészét nézve

Báthory Erzsébet történelmünk egyik legkérdőjelesebb személyisége. A legenda szerint legyilkolt szüzek vérében fürödve őrizte meg fiatalságát. Elképesztő lehetőségeket rejt a sztori, akár egy nagyobb stúdió fickósabb költségvetés kíséretében emlékezetes alkotást kerekíthetett volna belőle. A történetet egyébként épp tavaly októberben láthattuk utoljára a mozikba, ahol Julie Delpy rendezésével és főszereplésével kelt életre a kétes személyiség, A grófnő című meglehetősen negatív kritikákat kapó filmjében. Így a magyar premier nem épp a megfelelő időpontra lett időzítve. 

A filmet nézve nem túl sok jó dolog jutott eszembe. Báthory életét három részre osztva láthatjuk, a számára legbefolyásosabb személyek nevét alcímnek választva. Már az első felvonásban találtam kisebb kivetnivalót, hiszen míg az alcím Ferenc, addig az első harmad legnagyobb részben Erzsébetnek az olasz festővel, Caravaggo-val folytatott érzékeny viszonyán van a hangsúly. A gond annyi ezzel, hogy szerintem egy kissé túl sok szerepet kap e viszony a történetben, míg más, lényegesebb dolgok, háttérbe szorulva kevésbé vonják magukra a figyelmet elsikkadva ezzel az igencsak hosszúra nyúló alkotásban. 

Ezzel az film egészét utólag nézve kissé felborulva ábrázolja a grófné életének hangsúlyos részeit. Az öregedéssel való legendás küzdelme (a történet szerint a kastélyában lévő tükröket összetörette, hogy nem lássa idősödő önmagát) , amely számomra sokkal érdekesebb lett volna, szinte csupán vázlatszerűen van jelen, mintha a rendező csak bizonyítani akarná ezzel, hogy bizony ő is ismeri a grófnő történetét.

Egyike a kevés jelenetnek, amely azt ábrázolja, amelyre valóban kíváncsiak lennénk.

Nincs ezzel rossz szándékom, de talán nem egy 70 éves bácsinak kellett volna rendezni a filmet, mert ő igencsak öregurasra vette a figurát, és szép lassan, ráérősen a legendákat kevésbé figyelembe véve elmeséli Báthory Erzsébet többet érdemlő történetét. A csatajelenetek és a távlati képek ordítanak a nagyobb költségvetésért. Az Egri csillagokat "megszégyenítő" harcokat szerintem jogosan kevesellem technikai fejlettségben korlátokat nem ismerő napjainkban. Az alkotók érezhetően nagyon művészi filmet szerettek volna leforgatni, amivel a kritikusokat és a nézőket egyszerre lenyűgözve hiteles képet festenek Báthory Erzsébetről, de nem számoltak azzal a veszéllyel, hogy ezzel a saját csapdájukba belesétálva elvesznek a rengeteg mondanivaló széles útvesztőjében. A legnagyobb kritikának mégis azt tartom, hogy amolyan általános iskolai kötelezőkhöz hasonlóan túl hosszú és ezzel egyenes arányban - nincs jobb szó rá - dögunalmas is.

Ha valaki nem ismeri Báthory Erzsébetet, ne ezzel a filmmel próbálja pótolni a hiányosságot, mert még akkor is hitelesebb képet kap a grófnőről, ha egyszerűen bepötyögi a nevét a Wikipédia nevezetű népszerű adatmegosztó portálon.

50%

Polczer Máté "City225"

coming soon.. 3

Remeg a Föld, jönnek a Halhatatlanok...

The Expendables

amerikai premier: 2010. augusztus 13.

Sylvester Stallone Rocky és Rambo sikeres reaktiválása után egy új produkció elkészítésére adta a fejét. A történet szerint egy zsoldosokból verbuvált hadsereg arra a feladatra vállalkozik, hogy megbuktasson egy velejéig romlott egyeduralmat gyakorló dél-amerikai diktátort. Valljuk be a sztori nem épp a legvonzóbb amit az utóbbi időben hallani lehet. Azonban, ha elárulom, hogy ebben a filmben egyesül minden idők talán legpusztítóbb brigádja, a történet bőven elegendő lesz még a fanyalgók számára is. Ki ne szeretné egy csapatban látni Sylvester Stallone-ét, Jason Statham-ot, Jet Li-t, Mickey Rourke-ot, Eric Roberts-et, Danny Trejó-t és Dolph Lundgren-t vagy az egy rövidebb cameo szerepére beugró Arnold Swarzenegger-t és Bruce Willis-t? Na ugye. (Azt elárulom még, hogy olyan színészek dobták vissza a szerepet, mint Kurt Russel, Wesley Snipes, Jean-Claude Van Damme, Ben Kingsley és Forest Whitaker) Ettől a csapattól még maga Chuck Norris is szűkölve menekülne..

Előzetes




Polczer Máté "City225"