11.02.15.

Classics: Elfújta a szél (Gone with the wind, 1939)

Nagyon súlyos hiányosságaim vannak, erre a napokban döbbenek rá, mikor sorra veszem elő az elmúlt évszázad filmtörténeti mérfőldköveit, és sorra döbbenek le, hogy ez a művészetág nemcsak hagyományból tekint ezekre az alkotásokra halhatatlan klasszikusként, hanem mai szemmel nézve is mesterművek. Ezekután nehéz szívvel nevezem magam filmrajongónak mindaddig, amíg ezen páratlan klasszikusok legjavát nem láttam.

A tegnap este minden idők legsikeresebb filmalkotását kerestem elő, és dacolva az előzetesen kissé riasztó 222 perces játékidővel hajnalba nyúló túrát tettem, az 1800-as évek polgárháború sújtotta Amerikájában. Kár vitatni, hogy egy korszak meghatározó klasszikusa született meg Victor Fleming rendezésben, Margaret Mitchell hosszúsága miatt előzetesen megfilmesíthetetlennek vélt könyvéből, amely messze nem egy felszínes, csöpögős romantikus dráma, hanem hiteles karakterábrázolásokkal, jellemfejlődésekkel és fantasztikus képekkel tarkította filmtörténeti eposz.

 Mammy, és az ábrándozó Scarlett

A történet elején megismerkedünk egy kiállhatatlan, szinte gondtalan, a szerelemről kislányálmokat szövögető és ábrándjaiban élő lánnyal, Scarlett O'Hara-val, aki reménytelenül szerelmes a szerelembe magába, de imádatának tárgyát egy foglalt férfi jelenti. Hangulati ingadozásai gyermeki lázadásnak tűnnek, de idővel rájövünk, hogy ez a tulajdonság sosem veszik ki jelleméből, és egyik legfőbb ismertetőjegyévé válik. A polgárháború borzalmaival szembesülve Scarlett rájön, hogy nem maradhat többé az ártatlan lány, aki volt, hirtelen kell nővé érnie és a rászabott hatalmas súlyt a vállán cipelve újra virágzóvá tegye a családi birtokot, Tarát. Az éhezéssel szembenézve saját kezével veti magát a munkába és elképesztő elszántsággal, férfi módjára tartja el a birtokon élő embereket. A körülmények hatására megkeményedő Scarlett, minden eszközzel harcol a jólét eléréséért, még akkor is, ha ez az emberek haragjával a megbélyegzettséget is eredményezi. Rendkívül kemény nő, aki legbelül kétségbeesetten vágyik a törődésre, a szeretetre és továbbra is egy gyermeki ideába szerelmes, miközben harmadszor megy férjez, ezúttal a gazdag Rhett Buttler-hez. Eközben állandó segítői és társai, Melanie a fizikai gyengeségét csodálatos lelki jósággal pótló barát, nem mellékesen az áhított férfi felesége, aztán Mammy, az erkölcsileg feddhetetlen, színesbőrű szolgálónő állandó támaszt nyújtva próbálják a helyes útra irányítani Scarlettet, de csak súlyos tragédiák vezetnek ahhoz, hogy rájöjjön kit és mit is keresett igazából.

Scarlett már későn ébred rá, ki is a legfontosabb valójában..

Az egyik legnagyobb és legszebb epikus történet amit valaha láttam, és a romantikus dráma, mint fogalom átíródott a szótáramban. A közvetítőkről is meg kell emlékeznem, az elbűvölően gyönyörű Vivien Leigh alakításának íve, energiája van, azonosulása annyira megdöbbentő, hogy átüt ez a képernyőn is. Aztán a Melanie-t alakító Olivia de Havilland, aki szintén csodaszép, arcáról és természetéről a Scarlett-ből hiányzó belülről jövő jóság, ártatlanság sugárzik, az amit miatt Scarlett sosem tudtott igazán megérteni,  hisz gyengeségnek titulálta a lány tulajdonságait. A molett cselédet, Mammy-t alakító Hattie McDaniel, aki szórakoztatóan erkölcsös alakításáért az első színesbőrű volt, aki Oscar díjat vehetett át. Rhett Butler-ként, pedig Clark Gable, aki sármjával és ellenállhatatlan modorával hódította meg a korabeli - és megkockáztatom a mai - női szíveket is.

Az Elfújta a szél mai szemmel nézve is az egyik legjobb film, amelyen nem fogott az idő, sőt jó borhoz méltón inkább nemesítette azt, az általam megítélt 100% pedig vajmi kevés hála azért, hogy részese lehettem az élménynek, amelyet generációk élhettek át az évszázad során.

írta: P.M.