Ha a Columbia rövid időn belül nem készített volna filmet a hálószövögetőről, a filmesítési jogok visszaszálltak volna a Marvel-hez (ezért nem szerepelt Peter Parker a Bosszúállokban sem), az illetékesek pedig dobták az eddig felépített komplett franchise-t a berozsdáló Sam Raimi-vel, az lúzerfejű emós Tobey Maguire-rel, valamint az állandó picsogástól fejetfájdítóan irritáló Jane Watson-t megformálójával, Kirsten Dunst-tal egyetemben. Az ötlettelenségtől pangó Hollywood-i piacnál is túlzás tíz év elmúltával feldolgozni egy egyébként szépen tejelő 'klasszikust', így a kreatív fejesek a nyilvánvaló remake-re a reboot nevet ragasztva egy évtized elteltével újabb hálószövögetőt szabadítottak a képregényhősöktől már amúgy is hemzsegő filmpiacra.
Hogy van-e létjogosultsága a fel.. bocsánat újradolgozásnak? Ezt a hatalmas feladott labdát könnyed módon, kecses mozdulattal, de kegyetlenül lecsaphatnám, de inkább indokokkal támasztva, kissé kulturáltabb módon próbálom megosztani a gondolataimat. A történet gyakorlatilag változatlan. Parker megint lúzer, szerelmes Jane... izé Gwen-be, úgyhogy épp jókor jön a vízipók-csodapók. A srác szuperszkilleket génörököl a csípést követően és a korábban már tapasztalat személyes indíttatásból (Ben apó halála) a felhőkarcolók közt szédítő magasságokban röpködő önjelölt maskarás bűnüldözővé vedli kócos és esetlen álarcát.
A történet szinte alapvető aspektusaiban abszolút fedi a 2002-es változatot, úgyhogy, aki azt szerette az most sem fog csalódni, a sztori a napjainkban kissé komolyabb formát öltő (elsősorban Nolan-nek, és a Watchmen-nek köszönhetően) képregényvilágba képtelen beilleszkedni, Peter Parker és alteregója a képregény hasábjait nem hagyja el, csupán emberibb arcot kapva hamar múló szórakozást biztosít a népes közönségnek. Webb az 500 nap nyár független keretei után egy zsánerműfajhoz nyúlva idomul az ezerfejű igényéhez, ezzel pedig pont a romkomok poshadt műfajába csempészett üdítő egyéniségét hagyja maga mögött. Csupán a két főszereplő közti kémia és bájos kapcsolatkezdemény árulkodik arról, hogy a rendező ha kissé kezdetlegesen is, de otthagyta azért halvány kézlenyomatát a végeredményen.
Nem rossz film a csodálatos pókember, de tehetséges szereplői, és rendezője ellenére képtelen megváltani a megváltásért esedező műfaj egy teljes bugyrát birtokló szuperhős univerzumát, pedig igazán megnéztem volna egy képregényhősből esendő tinédzserré nemesedő emberpalántát, aki démonaival, szüleinek rejtélyes eltűnésével, a lassacskán fellángoló első szerelemmel, valamint a hirtelen kapott szuperképességekkel járó szuperfelelősségel is kénytelen megbírkózni. Ez utóbbi érdekelt volna leginkább, hisz egy kialakulóban lévő személyiség nem feltétlenül mindig a helyes irányba használná ezt az elképesztő adottságot.
Látványos szösszenet, de létjogosultságáról egyáltalán nem győzött meg, szimpatikus szereplői ellenére ez továbbra is ugyanaz a Pókálca, amelyet Tobey Maguire levedlett pár évvel ezelőtt.
The Amazing Spider-Man, amerikai képregény-film, 136 perc
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése