No, hát mint már említettem egy olcsóbb krimó korsó sörét megspórolva akár hozzá is juthatna az így némileg egyenesebb léptekkel hazafelé egyensúlyozó delikvens John Carpenter 78'-as műfajteremtő klasszisához.
Michael Myers kiscserkészként rossz szemmel nézte, ahogy nővérkéje felnőttjátékokat játszik egyik kedves fiú barátjával, így fogta a rozsdásbökőt és belemártotta, úgy négyszer-ötször a könnyű erkölcsi lánykába. Természetesen ezt követően bedugták a megfelelő rehabilitiációs-kezelőközpontba, hogy 15 évvel később pont Halloween előestéjén lógjon meg, és visszatérve egykori otthonába folytassa a kisfiúként megkezdett agresszív viselkedést.
Könnyűszerrel találunk kritikai támpontot a filmen, de felesleges ilyenre karaktert fecsérelni, hisz gyakorlatilag minden szűk keresztmetszet beleíródott a műfaj alapszabályai közé. Jamie Lee Curtis - minden sikolykirálynő anyja - és társai hozták divatba a lépcsőn felfelé menekülést; a vegetáló csúcsnemezisnek való hátfordítást, a szekrénybebújást, valamint minden hasonló, a józan túlélési ösztönnek ellentmondó lépést, amely elősegíti a több vér, több hulla, több néző alapszabályt.
A nyitójelenet és a második gyilkosság között csaknem egyórányi holtidő van, de részben a filmzenének köszönhetően nemcsak hogy sikerül fenntartani az érdeklődést, hanem egyenesen ez a legerősebb része magának a filmnek is. Michael fenyegő távoli jelenléte, illetve a point of view nézőpont okosan alkalmazott cserélgetése, valamint a már említett hihetetlenül hátborzongató alapséma pattanásig feszíti az idegeket, és eléri, hogy a néző bénult tagokkal szinte kívánja az első vérontást, hogy túlessen ezen a túlfeszített állapoton. Ez az atmoszféra a későbbi részeknél (ez a többi horror-szériára is érvényes), csak nyomokban, illetve egyáltalán nem észlelhető, ezért ott már szinte képtelenség két rész elkülöníteni egymástól.
Carpenter klasszisa nem az első a műfajban, de népszerűségi és minőségi alapon leginkább ez az alkotás tekinthető origonak a később magából Freddy Kruegert, Jason Vorheest, Bőrpofát és Ghostfacet kitermelő slasher műfajnak. Nem egy kimondottan építő jellegű kategória műremekei tartoznak ehhez a vonalhoz, de elengedhetetlen megjegyezni, hogy ikonikus gonosztevői a filmtörténelem legismertebb karakterei között vannak számontartva. Rugalmas keretinek köszönhetően kimondottan nehezen pusztulnak, illetve ha mégis, tetszés szerint feltámaszthatóak, akár a föld mélyéről is, egy kétes minőségű folytatás erejéig.
75%
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése