11.03.25.

Álomháború (Sucker Punch, 2011)

Kis csaj nagy fegyverrel, ütős koktél többször bevált az elmúlt évek során, és durvább hasonlati alapot véve 300 női megfelelőjeként lehet majd rá tekinteni. Zack Snyder (300, Watchmen) megbízható direktor, a feltörekvő generáció egy jeles képviselője, és Nolan-hez hasonlóan ezúttal ő is először dolgozott saját írása alapján.

Tökéletes mozifilm, dögös csajokkal és hangos fegyverekkel, de ha valaki többre vágyik rossz helyen keresgél. A látványvilág többször is szinte egy-az-egyben a Watchment idézi, de nem zavaró ez, Snyder-i mellékhatás, ám míg az utóbbi száz esztendő legjobb könyvei között méltán helyet kapó képregényt feldolgozó filmnél a sötét képekre a világ mocska, és az emberiségre mért lesújtó kritika nehezedik, addig az Álomháborúnál bármilyen mögöttes tartalom csupán borzalmas izzadtságszag árán fedezhető fel. Aki ismeri, és rajong a direktor életművéért, az csalódásként veheti tudomásul, hogy ezúttal szinte egyedül a tényleg kivételes látványra fektette a hangúlyt, ezen tartópillére nélkül a film kártyavárként omlana romjaiba. 

 A csajok dögösek, a látvány húzós, de a tartalom odaát van...

A nagy részben zöld háttér előtt forgatott akcióorgia szinte kizárólag moziban élvezhető maradéktalanul, monumentalitása megköveteli a nagyvásznat és a hatalmas teret, ahhoz hogy rendeltetésszerűen kitombolhassa magát. A harcjelenetekbe nagyon belekötni nem lehet, hisz a képzeletvilág kiváló pajzsként szolgál mindenféle hitetlenkedő irracionalitással vagdalózó kritikussal szemben, viszont a "valóvilágban" játszódó jelenetek önmagukban üresek, így szükség van mindkét oldalra a szórakozáshoz. A filmet nyitó és záró narráció abszolút arra a célra született, hogy többnek tüntesse fel az Álomháborút valódi értékénél, de azért remélem nem sokan dőlnek be a díszes nagyívű mondatoknak, amelyek valójában nem rejtenek semmi lényeges tartalmat. A végén úgy érzem kicsit hoppon maradtam, remekül előkészített csattanó szimata érződött a (lehet csak beképzelt) sejtelmes képsorok között, ehhez képest csak a korábban már készpénznek vehető lezárás következett be a stáblista felfutása előtt, újabb csalódást eredményezve. 

A zenét is muszály megemlítenem, a Watchmen kiváló soundtrack-jéhez hasonló remekmű született, több ismert dallam áthangszerelt változata (többek között a Fight Club zárózenéje) is kiválóan idomul a dögös csajok és a kivételes látvány nyújtotta hangulathoz, a film egyik legnagyobb erősségét adva.

Összefoglalva, Snyder életművét figyelembe véve kisebb csalódásként ért legújabb műve, amelyből sajnos levonható, hogy saját anyagból dolgozva jóval kevesebb ötlet szorult a mondandóba, így csupán jószívű 75%-ot ítélnék az Álomháborúnak, amely pár szóval jellemezve a tökéletes mozifilm, de sajnos a szó legegyszerűbb értelmében...

írta: P.M.

11.03.20.

Árnyékban(1)

Ebben a rovatban olyan filmekről írok, amelyek a nagysikerű blockbusterek árnyékában meghúzódva szép csendben pár vásznas artmozi premierrel a mélyebb szórakozást kereső filmszeretőkhöz jutottak csak el. Fókuszban ezúttal a Fényes csillag, valamint a Merülések című alkotás.

Fényes csillag (Bright Star, 2009)

Nos, senkit nem tudok okolni amiatt, hogy e filmet a rétegközönségnek mutatták csak be, hisz a tragikus sorsú romantikus költő, John Keats életének alkonyát feldolgozó alkotás megtekintéséhez hihetetlen türelemre és a költészet iránti megszállott rajongásra van szükség. Ezen tényezők hiányában az ember könnyen megtapasztalhatja, milyen hosszú is tud lenni két óra. Nem rossz film, mielőtt valaki félreértene, csupán nehéz jószívvel beszélni egy olyan alkotásról, amelynél túlnyomó többségben semmi nem történik, csupán egy költő ihletet remélve mereng, miközben múzsája a szenvedéssel és az áhitattal kikövezett széles érzelmi skálán ugrándozik, sokszor követhetetlenül. 

Ha az ember próbál pozitívan hozzáállni egy filmhez, ahogy én is tettem, hiába az erőfeszítés, az ásítozás és a figyelem elkalandozása ellen nemnagyon van ellenszer. A film John Keats-et nem emberként ábrázolja, hanem a tudatunkban élő költő-sztereotípiát kelti életre, ami az azonosulást semmilyen oldalról nem teszi lehetővé. A levegőben keringő szenvedélyes szerelem egy pillanatig sem átélhető, a költői szavak szépen csengenek, de üresen halnak el, hisz érezhető tartalom nem társul a díszes mondatok köré. Végig azt éreztem, hogy a szenvedő költő és múzsája történetében nincs annyi potenciál, amire feltétlen szükség lenne egy élvezehető produkcióhoz. Sajnos, 50%-nál többet nem tudok megítélni, ez a szám is inkább a remek kosztümöknek, és a csodaszép tájképeknek szól, de ettől még egy film nem válik élvezhetővé...

Merülések (Cracks, 2009)

Az 1930-ban játszódó film egy bentlakásos leányiskola életébe enged betekintést. Az iskola diákjai rajongásig szeretik egyik tanárjukat, Miss G-t, aki számukra a nagyvilági élet, és a lazább erkölcsök megtestesülését jelenti egy olyan helyen, ahol a szigorú szabályok a serdülőkorban lévő lányok testi vágyainak elnyomását helyezik előtérbe.  Ebbe a környezetbe csöppen bele Fiamma, a spanyol lány. A lány érkezésének hatására fokozatosan döbbenünk rá, hogy a Miss G. képviselte életforma csupán álarc, amelyet lányai előtt visel, hogy fürödhessen azok rajongásában. Nagyvilági történeteit olvasta valahol, vagy csupán kitalációk, ráébredünk, hogy diákjaihoz hasonlóan a szabadságra vágyik, de valójában a fogalom eszmei oldalának rabja, hisz amikor a városban jár, látjuk mennyire nyugtalan és zavarodott. 

A vízbeugrás tanítása és élvezete is innen fakad, az a pár másodperc, ami vízbe érkezés előtt van, az ténylegesen szabad, semmi kötöttség, semmi felelősség csupán a képzelet szab határt a mozdulatoknak. Ám Fiamma érkezésével, Miss G. álarca lehullik, hisz igazából a spanyol lány az, aki megtestesíti a tanárnő által rajongott életformát, így a tanárnő diákja rajongójává, megszállottjává válik. Innentől a folyamat meredek, de kiszámítható fordulatokat vesz, a tragikus vég pedig elkerülhetetlen. Eva Green lubickol a szerepben, játékának gyönyörű íve van, és a végefelé egy olyan tekintettel "ajándékozott" meg, amelyet nehezen fogok elfelejteni. A lányok közül Juno Temple említésre érdemes, aki Christopher Nolan figyelmét felkeltve szerepet kapott a rendezőgéniusz legújabb szuperprodukciójában (TDKR). Összesítve nálam 85%, hisz elég nehezen emészthető alkotás és hatása alól nem könnyű szabadulni...

írta: P.M.

11.03.15.

Naviflash gets JACKED

Jópár éve már belekezdtem, de az első évadnál abbamaradt az érdeklődés, így most újonnan, halvány emlékekkel, és bizakodva kezdek bele Jack Bauer epikus, hosszú évadokon átívelő történetébe. A mérföldköveknél bejegyzésekben elemzem a látottakat.

írta: P.M.

11.03.11(2)

Azután (Hereafter, 2010)

Clint Eastwood aggkorára vált munkámániássá  szerencsénkre, így évről-évre szállítja a minőségi szórakozást nyújtó, különböző műfajú filmeket, bizonyítva szerteágazó hozzáértését. Ezúttal is kivételes darabot alkotott, de talán először éreztem azt, hogy többet is ki lehetett volna hozni az alapanyagból. 

A sztori három szálon fűződik, az elsőn látjuk a 2004-es cunami hatalmas pusztítását egy francia nő szemszögéből, aki hatalmas szerencséjének köszönheti túlélését, a másodikon egy kisfiút, aki pont az katasztrófa idején veszíti el ikertestvérét, a harmadikon pedig egy kivételes képességű férfit, aki képes beszélni a halottakkal. Előzetesen nagyon reménykedtem, hogy ilyen témával egy ilyen zseni minimum az év egyik legjobbját dirigálja le, ehhez képest ez egy csendes, lassú és korántsem maradandó két óra volt.

Közeleg a Halál, a mindent elsöprő cunami formájában...

A három történetben annyi potenciál van, hogy egyesével is megérné filmre vinni őket. A gyönyörű francia riporternő, akit megérintett a halál és a szerencsés kimenetel ellenére sem tud szabadulni a jelenlététől. Az emberek átérzik zavarodottságát, megérteni mégsem tudják, hisz csak azok képesek teljesen átérezni sorsát, akik maguk is rendelkeznek hasonló tapasztalatokkal. Aztán a kisfiú, aki koránál fogva képtelen megérteni, sőt elfogadni a halált, az elmúlást, hogy nem láthatja többé szeretett testvérét, így minden külső segítséget megragad, és próbál értelmet találni a feldolgozhatatlanban, hogy a tragédiában önmaga is odaveszett egy kissé, de mégis, bátyja benne él tovább. A Matt Damon alakította médium pedig kivételes képességét átoknak érzi, hisz magánéletét ellehetetleníti a halottakkal való állandó kommunikáció, sőt rájön, hogy velük emberibb viszonyban van, mint magukkal az élőkkel. Egy ilyen adottság azonban felelősség is, amelyet vétek lenne háttérbe szorítani. Érezhető a kettősség, bőven lehetne erről regélni. Természetesen a három szál a végén egybefűződik, a három magányos lélek pedig megleli békéjét.

Marcus, a kisfiú segítséget keres, hogy elfogadja testvére halálát..

Így elmesélve talán nem érződik a csalódottság, amely leplezetlenül rámtört a stáblista megjelenésével, a három sztori ugyanis szép lassan folydogál, csorog, nyilván olyan céllal, hogy a szereplők érzései bennünk nyomot hagyva részvétet, együttérzést keltsenek, ám ez - lehet az én hibámból - de elmaradt. Szenvtelenül, néha unatkozva láttam azt, ahogy a három történet folydogál, képtelen voltam a halál közelségét kellően átérezni, ez pedig valószínűleg célként volt kitűzve a rendező fejében. Nyavalyoghatok azonban itt magamban, a film ezen kifogásolnivalók ellenére is magvas gondolatokat váltott ki belőlem, csupán nem olyan mélységben, ahogyan arra előzetesen számítottam.

Nem volt rossz, csak a mester korábbi darabjaihoz képest éreztem gyengébbnek, 65%.

írta: P.M.

11.03.11.

Napi trailer: Super 8

Tavaly rejtélyes előzetes került a Vasember 2 kópiái elé, amely Cloverfield-nél bevált kampányt alkalmazva próbálja majd a handycam-os szörnyfilm sikereit megközelíteni. A rendezői székben a Lost sorozat kreátora, valamint a Cloverfield rendezője, J.J. Abrams, a produceri székben pedig Steven Spielberg foglal helyet. A szóban forgó film első rejtélyes teaser-e azóta bejárta a világot és nyilván sokak érdeklődését felkeltette a kisiklott szerelvény oldalán dörömbölő "valami". Azóta kaptunk egy fél perces betekintést a Super Bowl-on, míg a mai nap az első teljes előzetes is felkerült a netre. A sztorit sem fedi homály többé, 1979-ben a kormány bezárja a legendáknak otthont adó 51-es körzetet, az ott rejtőzködő lényeket pedig vonattal szállítják új helyükre, ám némi közbenjárással a szerelvény kisiklik. Innentől nem nehéz folytatni a történetet, az előzetes látványos és izgalmas produkció ígéretét hordozza, remélhetőleg a Cloverfield színvonalát megközelítve. Egy héttel az amerikai premier után hazánkba is elérkezik az a "valami"...

Magyar premier: június 16.

előzetes:

írta: P.M.

11.03.10.

Napi trailer: Vizet az elefántnak

Eddig a Pattinson fémjelezte poszter miatt még az előzeteseit sem voltam hajlandó bevállalni, de nagy levegő után rápillantottam a stáblistára, és akkor viszont benn is akadt a lélegzetem. Az Oscar-díjas Reese Witherspoon mellett a szintén Oscar-díjas Tarantino fedezet, Christoph Waltz nevébe is beleütközött a szemem, innentől kezdve a tavasz egyik legvárósabb produkciójává lépett elő a Sara Gruen világhírű regénye alapján készülő film. A sztori szerint a fiatal Jacob (Pattinson) szülei halála után egy vándorcirkuszhoz szerződik, ahol a sok különc között megismerkedik a gyönyörű Marlena-val (Witherspoon), aki történetesen a nagyon veszélyes és agresszív igazgató, August (Waltz) felesége. 

A trailer látványvilága és hangulata könnyedén az ujja köré csavarja az embert, Pattinson pedig fantasztikus társakkal hatalmas esélyt kap, hogy ne kimeszelt vámpírként emlékezzünk rá, hanem úgy, mint aki felnőtt a feladathoz.

Premier: május 5.

feliratos trailer:

írta: P.M.

11.03.04.

Fekete hattyú (Black Swan, 2010)

Aronofsky (A forrás, Rekviem egy álomért) a meg nem értett zseni státuszából magabiztosan lépkedve a szélesebb befogadhatóság felé halad, amit elvakult rajongóként lehet nehezményezni, viszont a Fekete hattyúval első anyagi sikerét is elkönyvelhette. Következő projektként meglepetésre az X-men spin off: Farkas (Grrrr: inkább Rozsomák) második epizódját vállalta be, ez pedig elég nagy kíhívás elé állítja a kivételes képességű filmest.

A Fekete hattyú értelmezése sokkal könnyebb feladat, mint amilyen A Forrás, vagy mondjuk a Pi esetében volt, hisz a tehetséges balerina hattyúdalára nyugodtan mondhatom, Aronofsky egyik "legegyszerűbb" filmje. Középpontban egy rendkívül tehetséges, szorgalmas és elhivatott lány, akinek legnagyobb álma, a Hattyúk tavának főszerepe. A szerep azonban a tehetségen és a szorgalmon kívül olyan tulajdonságokat is igényel, amelyekkel Nina Sayers nem rendelkezik. Az ártatlan lányban, az anyai basáskodás következtében nem alakult ki az a fajta "romlottság" aminek hiányában létezni is lehetetlen egy ilyen világban. A konzervatív fülnek sértő szexuális töltetű témák hallatán az őszinte megbotránkozás, és az arcot ellepő halvány pír a bizonyítéka Nina érintetlenségének, amin most nem a szó közkeletű jelentését kell érteni. 

 Nina összeroppan a saját maga által támasztott elvárások alatt

A megfelelési kényszer olyan helyekre kényszeríti a naiv lányt, ahol ő még ismeretlenként mozog, és sajnos látogatása a sötét oldalon személyiségének totális eltorzulását eredményezi. Ahogy haladunk az időben apró, elsőre szinte észrevehetetlen mozzanatok jelzik a metamorfózis különböző szakaszait, itt érezhető, hogy az átalakulás még nem végleges, a folyamat visszafordítható, ám az anyai oldalról beléivódott megfelelési kényszer domináns, az egyre nagyobb fenyegetést rejtő sötétség pedig fokozatosan szippantja be Nina Sayerst a személyiségével összeegyeztethetetlen sötétségbe, innentől kezdve a végeredmény nem lehet kétséges. Látomásaiban nemcsak a mélyből felszínre igyekvő fekete hattyú fejlődését látjuk, hanem azt is, ahogy saját magával kerül szembe, a sötét Nina pedig egyre gyakrabban tekint vissza a tükörből, álmokból a képzelet morbid játékaként, amely akár figyelmeztetésként is értelmezhető.

A szerep felemészti az ártatlan lányt

A premier folytán a fehér hattyú táncánál a lány hibát vét, ékes bizonyítékként, hisz az addig tökéletes performanszba hiba csúszik, mikor a magasban tekintete egykori önmagával találkozik. A következő felvonásban a film leggyönyörűbb jelenetében látjuk a Fekete hattyú megszületését, természetesen a legapróbb hiba nélkül, a közönség, a társak, az anya és mi nézők is lenyűgözve figyeljük Nina fantasztikus és törökszorító táncát, de azt csak mi sejtjük, hogy a sértetlen lélek, és a törékeny test ekkorra már visszafordíthatatlan átalakuláson ment keresztül, ez pedig nagyon súlyos ár a tökéletességért.

Aronofsky könnyedebb vizekre evezett, de sajátos stílusjegyeit tökéletesen alkalmazva, kivételes zeneszerzőjével, Clint Mansell-lel, és a csodálatos Natalie Portman-nel olyant alkotott, amelynek jellemzésére elég az az egyetlen szó, amelyet a film zárójelenetében Nina szájába adva maga a rendező is kimond: TÖKÉLETES, 100%

írta: P.M.

11.03.01.

Posztermustra: X-men: First Class

Új, fantasztikus karakterposztereket kapott a nyáron esedéges prequel, amely a korai Magneto és Prof X történetét meséli el, amikor a két ősellenség haveri kapcsolatban még közösen karolta fel a mutánsokat. Az ígéretes előzetest korábban már posztoltam, és ezúttal a remek képanyag is érkezett a nyár egyik legjobban várt produkciójához, amelyhez egyenlőre magyar premierrel nem tudok szolgálni, de reménykedhetünk mi is a június eleji startban. (US. 11.06.03.)

írta: P.M.

11.02.26.

Oscar 2011 - előrejelzés

Egy nappal a gála előtt vagyunk és itt az idő arra, hogy mindenki eldöntse szerinte melyik film kaphat szobrocskát. Nem az esélyesek nevét tenném közzé, hanem azokat a jelölteket, amelyek szerintem megérdemelnék az Oscar-t. Csak a nyolc főbb kategóriában hirdetnék saját győztest, a technikai díjakat ezúttal figyelmen kívül hagynám. (A legjobb idegen nyelvű film pedig nyersanyag híján nem került be az összeállításba)

Legjobb Film (zárójelben az értékelésem olvasható)

Immáron másodszor kerül tíz jelölt a kategóriába, de nagyobb gondolkodás nélkül kitalálható melyik az az öt film, amelyet nem jelöltek volna, ha még mindig a régi rendszer állna fenn. Menjünk szépen sorba, a 127 óra (80%) egy sziklába szorul természetimádó hegymászó kálváriáját ábrázolja, főszerepben az élni akarás. Nina Sayers belekóstol a sötét oldalba a Fekete hattyúban (100%), Christopher Nolan pedig az álmok végtelen birodalmába kalauzol az Eredetben (90%). A harcos (90%) az ír bokszoló, Micky Ward álomszerű pályafutását tárja elénk, A Toy Story 3-ban (90%) pedig egy trilógia fantasztikus lezárását köszönhettük. A Winter's Bone (95%) egy bátor lány megpróbáltatásairól szól, a dadogós király A király beszédében (90%) tanul meg folyékonyan beszélni, míg a The Kids are all right (65%) egy meleg házaspár magánéleti válságaiba enged bepillantást. A kötelező Coen jelölés-t ezúttal A félszemű (80%) képviseli, A közösségi háló pedig a Facebook születésébe vezeti be a nézőket.

A százalékok alapján leszűrhető melyik filmnek adnám az aranyszobrot, a Fekete hattyú a legjobbként szerepelt a 2010-es összállításomban is. A Winter's Bone jelölését sokan kritizálták, de nálam az ezüstérmes szerepét tölti be, míg a dobogó alsó fokára a Király beszédét helyezném. 

Fekete hattyú

Legjobb rendező

Hangosak a fórumok Nolan kihagyása miatt, ami bizonyos szempontból talán érthető is, hisz Coen-ék (A félszemű) helyett beférhetett volna az Akadémia által többedszerre mellőzött rendezőzseni. A legjobb film és a legjobb rendező díjának a saját értékrendem alapján egy helyre kell kerülnie, így nálam idén Darren Aronofsky (Fekete hattyú) a győztes. Valószínűleg a Tom Hooper (A király beszéde), David Fincher (A közösségi háló) kettős közül kerül ki a győztes, egy biztos, itt már bárki megérdemli a díjat, nagy felháborodásra nincs ok egyik oldalról sem. A teljesség kedvéért megemlíteném David O. Russel-t is, aki A harcos révén vívta ki jelöltségét.

Darren Aronofsky

Legjobb női főszereplő

Az egyik legnyilvánvalóbb kategória. Natalie Portman balerinává lényegülésével az egész tavalyi mezőnyt maga mögé utasította, érzékeny és önmagában is fantasztikus alakítását hihetetlen táncmozdulatokkal megfejelve lenyűgözött szinte mindenkit, így óriási igazságtalanság lenne, ha más helyre kerülne a díj. Jennifer Lawrence került a második helyre, aki fiatal kora ellenére olyan érett játékot nyújt, amelyet bármely tapasztaltabb kolléga megirigyelhet. Michelle Williams, a Kék valentin (80%)-ben remekelt, Nicole Kidman a Rabbit Hole-ban (80%) talált vissza a régi ösvényre, Anette Bening pedig a The Kids are all right főszerepéért érdemelte ki a jelölést.

Natalie Portman

Legjobb férfi főszereplő

Itt sajnos hiányosságom van, Javier Bardem alakítását egyenlrőe nem tudtam értékelni, a Biutiful hozzáférhetetlensége miatt.

Colin Firth a Király beszédében nyújtott teljesítményéért megérdemli a díjat, nemigen lehet ezzel vitatkozni (bár könnyel elképzelhető, hogy Bardem őt is felülmúlja). James Franco egyszemélyes show-ja a 127 óra fő mozgatórugója, házigazdaként pedig igazán érdekesen alakulna a sors, ha mégis ő vehetné át a szobrot. Jeff Bridges ugyanazt a kiégett alkoholistát alakította, amiért tavaly díjazták, de ettől függetlenül remek volt, míg Jesse Eisenberg szinte saját magát formálja A közösségi hálóban. Nálam Firth a győztes.

Colin Firth

Legjobb női mellékszereplő

A legszorosabb kategória, nehezen tudnék bárki mellett is sokáig kardoskodni. Amy Adams a kedvenceim közé tartozik, és remek is volt Melissa Leo-val egyetemben a harcos női vonalát erősítve. Hailee Steinfeld a Félszeműben lenyűgözött, ez a kislány volt a legerősebb eleme a mozinak, Jeff Bridges ide, Coen tesók oda. Jacki Weaver az Animal Kingdom (80%)-ban egy nagyszívű, ám mindenre képes nőt alakít kiválóan, Helena Bonham Carter pedig végre szelídebb oldalról is bizonyítja tehetségét. Nehéz döntés, a 14 éves Hailee Steinfeld-nek adnám a díjat legszívesebben, bár az itt felsorolt színésznőket látva nem születhet rossz döntés.

 

Hailee Steinfeld

Legjobb férfi mellékszereplő

Ismét egy sima győzelem születhet a kategóriában. Christian Bale mellékszereplőként homályosít el szinte mindenkit A harcos-ban, még úgy is, hogy rajta kívül két színész kapott jelölést a filmből. Geoffrey Rush is kaphatná a díjat - ha Bale nem bizonyítaná immár sokadszorra többször kérdőjelezett tehetségét - a Király beszéde logopédusáért. John Hawkes nevét többen meglepetésnek titulálták a Winter's bone-ban nyújtott teljesítményéért, ám aki látta a filmet nem vitathatja a döntést, még akkor sem, ha a győzelemre kevés esélye van. Mark Ruffalo-t a Golden Globe-nál kihagyták, noha nem nyújtott kevesebbet kolléganőinél a The Kids are all right-ban, ahol végre bizonyította, hogy nem indokolatlanul van már hosszú ideje a szakmában. Jeremy Renner neve zsinórban másodszor olvasható a jelöltek között, tavaly a nagysikerű Bombák földjén tűzszerészeként, idén pedig a Tolvajok városa nehézfiújaként alkotott maradandót.

Christian Bale

Legjobb eredeti forgatókönyv

Ebben a kategóriában az Eredet magasan veri a mezőnyt, forgatókönyve az álmok ezerszínű világába kalauzol, és a szövevényes cselekmények mellett mélysége is van Christopher Nolan első eredeti irományának. A többi jelölt: Another year (nem láttam), The Kids are all right, A harcos, A király beszéde

Eredet

Legjobb adaptált forgatókönyv

A közösségi hálóban Aaron Sorkin élvezhető és színes sztorit varázsolt egy nem feltétlenül ilyen ígéretet rejtő alapanyagból, így Sorkin-nál megérdemelt helye lenne a szobornak. A többi jelölt felsorolás erejéig: 127 óra, A félszemű, Winter's Bone, Toy Story 3

 

A közösségi háló

A díjak kiosztására hétfőn hajnalban kerül sor, Anne Hathaway és James Franco vezetésevel, a  ceremónia után pedig egy hosszabb bejegyzésben értékelem az eredményeket, valamint magát az átadót is.

írta: P.M.

11.02.25.

Halálkeringő (2010)

Vannak itt olyanok, akik úgy érzik képesek házon belül lezavarni ütős, nyugati ihletésű kamaradrámát, amely hatalmas kihívás jelent, de csak a kiábrándító valóságra enged következtetni. A negatív felhangok ellenére mégicsak bizakodva foglaltam helyet, hisz a potenciál megvolt a sztoriban. Azonban a végeredmény láttán, nemcsak csalódottság, hanem meglehetősen nagy düh is rámtört, hisz abszolút hülyére veszik az egyszerű magyar filmezőt azzal, hogy a film káromkodással és üres pszichlogizálással próbálja többnek eladni magát, mint amennyit ér valójában. Na jó, a minősíthetetlen Gulliver, valamint a legújabb Gagyi mami (csak, hogy a jelenben beszéljek) hazai sikere sokat elárul az átlagmozibajáró igényeiről. A kreativitásban felülmúlhatatlan magyar káromkodás minden formájában jelen van, ez pedig többször is indokolatlan és teljesen felesleges, nekünk nem áll olyan jól ez a dolog, mint Tarantino-nak, vagy Ritchie-nek, a saját szintünkön kell megbírkózni egy ilyen feladattal. Egyszerűen irritáló a sok bazmegolás Dobó Kata szájából, ezzel nem éri azt el, hogy egy hajszálnyit is szimpatizáljunk karakterével, inkább az idő teltével egyre nagyobb ellenszenv ébred ellene. 

 

Az elmében zajló küzdelem egyetlen célja: az ébrenmaradás...

Igazából nincs itt pozitív karakter, csupa-csupa emberi roncs, akik saját fertőjükből próbálnak ösvényt vágva utat találni a felszín felé. Ezzel nincs is gond, de ahhoz hogy ez gondolatokat ébresszen nem elég pár remegő oda nem illő bevágás - amelyról a vak is látja a nyugati koppintást, ráadásul abszolút idegesítő mindegyik - hanem az elme mélységeibe kell leásni, a felszínes káromkodás pedig erre a legkevésbé sem alkalmas. A nagyívű, de teljesen üres filozofálgatások a konyhaszintet sem ütik (fenomenális: "ami eltört, törött is marad, hiába ragaszgatják.") a röhögőgörcs és a szánalom egyvelege pedig még azt a parányi pozitívumot is feledteti, ami igazából lehet nincs is. No ezek a mondatok a gyengeelméjűek számára készültek, ahogy a poszteren olvasható gyöngyszem is. A játékidő is hosszú egy kicsit, sok üresjárattal, így bőven van idő a gyengeségek felfedezésére, ami mondjuk egy feszesebb tempóval elkerülhető lett volna. Dobó Kata továbbra is az egyik leggyengébb magyar színésznő, a terhes fájtjával pedig az utóbbi idők legcikibb jelenetét is neki köszönhetjük.. (kár volt felhozni) Kern András az, aki egy kis színt hoz, őt kellemes nézni, kolléganőjével ellentétben.

Nem megy ez még nekünk, bűzlik ez már messziről. Nem gáz ezt elismerni, elhinni az ellenkezőjét viszont annál inkább, az eredmény magáért beszél.. 30%

írta: P.M.

11.02.20(2)

Kék valentin (Blue Valentine, 2010)

Mit is takar, szerelem első látásra. Meglátni és megszeretni? Egy kapcsolat indulhat így, de önmagában ez egy vitatott, múló álomkép, amelyből előbb, utóbb mindenki felébred. Cindy és Dean így szerettek egymásba, pillanatok alatt, évekkel később, kapcsolatuk árnyékában sem emlékeztet hajdani szenvedélyes és szeleburdi indulására, mindennapjaikat a megélhetésért folytatott munka, a gyereknevelés és egy felszínessé váló kapcsolat utolsó pislákolásai töltik ki. Semmi folytonos, összefüggő cselekmény nem tölti ki a játékidőt, inkább a közeli felvételek próbálnak minket is bennfentessé tenni, és bevezetni egy megfáradt kapcsolatba, amelyben az egyedüli tényleges kapocs egy ártatlan, gyönyörű kislány. Mentőövként egy füllödt szex-motelbe töltenek el egy éjszakát, ahol a mérték nélküli vedelés felszínre hozza az elfojtott mondanivalót, ez pedig visszatarthatatlanul kiáramolva a végleges lezárás felé sodorja a kapcsolatot.  

A felhőtlen, romantikus kezdet...

Közben látjuk a kiindulást is, amikor is mindketten szeretetre vágyva vágnak bele  a kapcsolatba,  Cindy a családja elől menekülve egy ismeretlen érzést keresve a szexualitást a szeretetérzéssel azonosítja Dean megismeréséig, míg a fiú a szerelem-kép megtestesüléseként tekint a fiatal lányra. Az sem akadályozza a boldogságban, hogy a lány egy korábbi kapcsolatából származó gyerekkel a szíve alatt vág bele a kapcsolatba, amely az idejekorán bekövetkező házassággal folytatódik. Már itt lehet érezni, hogy a kapkodás a későbbiekben súlyos, akkor még ismeretlen problémákhoz vezethet, amelyért mindkettőjük egyformán felelős. Az érzelmeik által elvakított fiatalok egy kapcsolat mibenlétének ismerete nélkül vágnak bele a közös életbe, pillanatnyi elhatározásból pedig örökké szóló kötelezettség születik. Ez nem egy olyan dolog, amit a pillanat hevében megfelelően képes eldönteni az ember, itt hosszú évek tapasztalatát kell a jövőre vetítetve mérlegelni.

 ...és problémákkal terhelt jelen.

A közeg, amelyben Cindy felnőtt kihatással van arra a személyre, akivé felnőttként vált, így tettei miatt száz százalékig nem vonható felelősségre. Dean a pozitívabb karakter a látszat alapján, iskolázatlan, de lelkiismeretesen végzi munkáját, hogy ezzel megfelelő körülményeket teremtsen családja számára, ráadásul kérés nélkül elvállalja, hogy más gyermeként sajátjaként szeretve neveljen fel. Ahhoz, hogy az ember ítéletet mondjon a látottakról, figyelembe kell venni a teljes, egyben szinte beláthatatlannak tűnő képet, ez pedig nem kis feladat. Én tartózkodnék ettől.

A színészek játéka minden szempontból kivételes, a Ryan Gosling és Michelle Williams között érződik a kémia, olykor viszont a feszültség is tapintható. Ehhez összehangolt és rendkívül érett alakításra van szükség, amely adott mindkét oldalról. Akármennyire is életszagú, nem kellemes élmény látni ezt a vívódást. Nálam ez 80%

írta: P.M.

11.02.20.

Classic: A nagy zabálás (La grande bouffe, 1973)

Négy jómódú középkorú férfi gyűlik össze egy szépséges villában, hogy ott hódolva a mohóság bűnös élvezetének, halálig tartó zabálást csapjon. Tegye fel a kezét, akiben még nem merült fel hasonló gondolat egy-egy gyenge, éhező pillanatban! Ja, ezt inkább hagyjuk is, úgyse látom, bár nemis nagyon lenne mit, a lényeg, hogy Ferreri ebből a feltételezésből építkezetve a téma köré kisebb botránydarabot kanyarintott. Az urak kezdeti gusztusos étkezését röviddel felváltja a visszataszító, mértéktelen zabálás, melyet az egyre dagadó gyomrok nagy fingásokkal nyugtáznak. A kurvák, és az erkölcstelen tanárnő megjelenésével állati szintre süllyed a kísérlet, ahol az evést, az alvást és a bujálkodás szakítja csak meg. Jellemzően, szintén szúrós kritika, hogy a lazább elveket valló örömlányok elégelik meg először az élvezetek beteges hajszolását, és felháborodva hagyják ott a bűzös fertővé alakult kéjlakot. Az undort, amelyet a képernyőn keresztüli telítettség, valamint az állati szinte lépés okoz, nehéz elviselni, a disznók között kulturáltabb példányokkal találkozni, így a nemtetszésüket kritikával orvosoló nézőket sem lehet elmarasztalni, hisz az erősebb gyomrúak bírják csak a kiképzést. A végére a teljesen eltorzult emberi maradványok sorra hullanak el, halálnemeikben pedig némi fekete humor, és részünkről kárörvendés is felfedezhető. 

Nincs nagy különbség...

Ferreri görbe tükröt tartva a társadalom elé, az "azért eszek, hogy éljek, vagy azért élek, hogy egyek" elv mérlegének nyelvét súlyos kilókkal terhelve az utóbbi irányába dönti, és állatok szintjére korcsosítva szereplőit elrettentő példát statuál, nehezen emészthető végeredménnyel. Egész biztos vagyok benne, hogy sokan nehezen ülik végig a megpróbáltatásokat, ez pedig nem hozzáértésük hiányának, hanem az undorküszöbük alacsonyabb határának köszönhető. A magam részéről sem tudok egyértelműen pozitívan beszámolni a kiváltott hatásról, ugyanis számomra az undor többször is elhomályosította a mondanivalót, így 75%-ot ítélek meg Ferreri klasszikusának.

írta: P.M.

11.02.19.

Napi trailer: Thor, Unknown, 11-11-11

Ezúttal az áprilisban rajtoló képregényhős, Thor, a manapság meglehetősen népszerű Liam Neeson misztikus thriller-e, valamint a számokkal játszó 11-11-11 című horror előzetese kerül terítékre, nyakonburítva némi információval.

A képregényhősök kalandjait feldolgozó alkotások immáron megszámolhatatlanul száguldanak mozijaink felé, ilyen az első kalandjához érkező Thor is, akinek érkezését a Vasember 2 stáblistájának végén már előjelezték. Az arrogáns, de emellett rendkívül erős harcost az Asgard nevű világból száműzték a Földre, hogy ott majd jól megvédje az  időközben szívébe férkőző embertársainkat a pusztulástól. A címszerepben az eddig kevésbé ismert Chris Hemsworth tetszeleg, esélyt kapva a villághírre és nagy örömömre, a mostanában igencsak foglalkoztatott Natalie Portman is részt vett a projektben, nem nehéz kitalálni milyen szerepben. A trailer ígéretes, én számolom a napokat. Arra meg pláne büszkék lehetünk, hogy több mint egy héttel(!) előbb láthatjuk, mint az amerikai közönség. premier: április 28.

Az Unknown, már magyar címmel (Ismeretlen férfi), és premierrel is rendelkezik, úgyhogy sokat már nem is kell aludni, hogy ismét lássuk Liam Neeson bevadulását. A poszter igencsak emlékeztet a színész tavaly sikerfilmjére (Elrabolva), de a sztorija ezúttal némileg bonyolultabb. Dr. Martin Harris a kómából felébredve azt tapasztalja, hogy valaki ellopta a személyazonosságát, és még a saját felesége sem ismeri fel. A kétségbeesett férfi egy nő segítségével próbál fényt deríteni a rejtélyes ügy hátterére. Az előzetes bizakodásra adhat okot, de én kicsit félek a végeredménytől, úgy érzem az Elrabolva sikerét próbálják meglovagolni. Április 14-től meglátjuk igazam lesz-e.

Darren Lynn Bousman a Fűrész 2,3,4 után marad a horror műfajában és ezúttal a számok furcsa kombinációjával játszva 11-11-11-nek keresztelte legújabb rendezését. A 11-11 spirituális jelentőséggel bír, és a sztori (legenda?) szerint 2011. november 11-én megnyílik a Menny 11. kapuja és onnan egy ismeretlen, természetfeletti lény lép át a Földre. Stillszerűen a premiert idén november 11-ére időzítették, (ahogy annak idején az Omen 666-ot 2006. június 6-ára) ezúttal is ezen dátumkombináció "misztikus" mivoltát  megerőszakolva. Reménykedjünk a világpremierben?

írta: P.M.

11.02.18(2)

Posztermustra: I saw the devil, Battle: Los Angeles

Amerikában csak március 4-től lesz látható ez a remek koreai thriller, amelyről itt írtam bővebben. Ezt a remek posztert pedig csak nemrég vettem észre, és úgy érzem magárt beszél.

A kissé hosszú és meglehetősen idióta magyar címmel rendelkező Battle: Los Angeles (A Föld inváziója - Csata: Los Angeles) új posztere került fel az internetre nemrég. Egyenlőre nehezen definiálható mi is látható a képen, de a film után valószínűleg okosabbak leszünk. Magyar premier: március 17.

 

írta: P.M.