11.09.20.

Womb - Méh (Womb, 2010)

Különösen viszonyulok ehhez a filmhez nagyon. A stáblistát követően lenyűgözve a fotelbe süppedés kényelmes érzete közben játszadoztam a film által előtérbe hozott gondolatokkal, de eközben zsigereimből egy akkor még magyarázatra szoruló hiányérzet tört elő. És valóban, azóta nagyon sokszor kanyarodnak vissza gondolataim tudatalatti indái Fliegauf Benedek alkotása felé, és részben sikerült is megfejtenem hiányérzetem valós okát.

A történet szerint, a gyerekkorban mély nyomokat hagyó barátságot követően Rebecca hosszú idő után újra visszatér a borús északi partvidékre,  ahol az egykor itthagyott Tommy-val ismét egymásra találnak. Azonban a szárba szökkenő kapcsolatot keresztülhúzza egy tragikus baleset, amelynek során a fiú életét veszti. Az előrehaladott technika jóvoltából Rebeccá-nak lehetősége nyílik arra, hogy megszülje a felfoghatatlanul korán elhunyt Tommy klónját.

A gyerekkori vonzódás pillanatok alatt kiújul

Érdekes nagyon, amit a sztori felfed magából, és elképesztően súlyos morális tételekkel száll szembe. Vajon egy szerettünk nem érdemel-e annyit, akár egy tragikus baleseti halál után, hogy mély fájdalommal, de tisztességgel meggyászoljuk. Itt most elméleti téren szállok vitába, de azzal, hogy létrehozzuk valaki másolatát pont a szeretett hozzátartozó egyediségét gyilkoljuk ki, pont azt a tételt, amelynek révén közelkerültünk az illetőhöz, aminek köszönhetően örökké az életünk részévé vált. Józanul végiggondolva tisztességtelen a halottal szemben, ám az élőknek kapaszkodóként szolgálhat.

Lépjünk túl ezen a lényeges ponton és koncentráljunk magára a filmre, ezúttal Rebecca szempontjából. Az érzések, amelyek megrohamozzák a fiatal nőt szinte leírhatatlanok, hisz előbb visszatér és újra rátalál az egykori (lelki)társra, majd hirtelen elveszti újból, immáron örökre. Az elhatározása azonban szilárd, és úgy érzi tartozik egy eséllyel mind önmagának, mind a túl korán eltávozó Tommy-nak.

Rebecca és Tommy klónozás utáni viszonya adja a film magvát

Aztán a fiú felcseperedtével elérkezünk történetünk legnagyobb kérdőjeléhez. Vajon Rebecca hogyan viszonyul az egykori szerelméhez, akit azóta kihordott és felnevelt? Hogyan fogadja el, hogy társas életébe nem jut közvetlen szerephez, miközben tanúja annak, ahogy Tommy privát szférájába  fogad egy másik nőt. Eva Green szemeiben pedig látunk mindent. A határtalan szeretet, a feltétel nélküli ragaszkodást, féltékenységet, irigységet, de leginkább bűntudatot, amelyek a súlyos titkok mellékhatásaként nehezednek az erős nő vállára. Erről kéne szólnia a filmnek. Az anya-fiú kapcsolat egy felnagyított modellje ez, amelyet Freud-i oldalról lehetne a leghatékonyabban tanulmányozni, finom árnyalásokkal, elfojtott szavakkal, vagy szinte észlelhetetlen mozdulatokkal. A film azonban egy másik, szinte azonnal megfejthető végletbe süllyed, amellyel elveti az imént leírt lehetőségek túlnyomó részét és ehelyett tabut döntögető - mondhatom? - hatásvadász megoldást választ, egyszersmint leegyszerüsítve ezt a roppant szerteágazó viszonyt. Bevallom emiatt igencsak haragszom Fliegauf-ra és a felelősökre, mert addig egy kiválóan felépített nyomasztó atmoszférát kapunk közegével elősegítve a központi viszony felnagyítását, ám az egyszerűbb végletbe tévedve a lehetőség a sós tenger sűrű ködébe veszik.

Az anya-fiú kapcsolat különösen összetett viszonya csak részben éled meg

Eva Green-nek nagyon sokat köszönhetünk, merengő, éles tekintetére minden érzés rá van rajzolva. A színésznőhöz máig nem tudom merről közelítsek. Nyers szexualitás sugárzik a legapróbb porcikájából is, hideg, átható tekintete rabul ejt, de eközben kissé taszítónak  is tűnik számomra. Mintha a mágnes mindkét pólusa jelen lenne a kivételes tehetségű művésznőben. A hangulatteremtésért is jár a pozitívum, pláne hogy magyar közreműködésnek köszönhető mindez. Egyszerre jó, és rossz Fliegauf Benedek filmje. Érdekes, elképesztő potenciált rejtő alapszál, megannyi kérdéssel, amelynek hatása függetlenül az adott válaszoktól is érezhető. A megoldás viszont a nyílt szándékkal ellentétben nem sokkol, inkább elkeserít, hisz a könnyebb utat választva egy nagyon komplex viszonyt fojt el csírájában.

65%

~polczer máté 

11.09.16.

Drive (Drive, 2011)

Hősök márpedig léteznek. Lehet, hogy megbújnak köztünk, de igenis ottvannak és jó ezzel a tudattal merülni a hétköznapokba. Nicolas Winding Refn is ebben a szellemben vezérli karakterét, aki nappal az autóskaszkadőrök életveszélyes munkáját végzi, éjjel pedig alvilági segédmunkásként bűnözőket fuvaroz A-ból B-be. Ebből a két mondatból is leszűrhető, hogy a magányos fickót nem elégíti ki a hétköznapok egysíkúsága, az adrenalin, mint lételem épp oly fontos alkotó, mint fotoszintézishez az napfény. Mindehhez azonban szigorú szabályok tartoznak, így lehet egyensúlyozni ezeken a meglehetősen szűk ösvényeken az irányíthatóság keretei között.
Ám a név nélküli driver is rendelkezik az alapvető emberi gyengeségekkel, amelyet az érzelmek hatására való megnyílás jelent, az ezáltal okozott kiszolgáltatottság ugyanis pont a saját törvényeivel való szöges szembeszegülésben jelentkezik. Ezek az érzések azonban olyan intenzitással hullámoznak a szótlan karakterek között, amelyek képesek feloldani a szilárd lábakon fekvő, eddig mozdíthatatlannak hitt alapelveket is és személyes indíttatású akcióba torkollanak. 

A kemény, megingadhatatlan külső mögött is ember lakozik

Természetesen a felelőtlen tetteket súlyos következmények követik, a cselekmények pedig egyre mélyebb zűrzavart okozva a pillangó-effekt alaptörvényeinek megfelelő hatással követik egymást a beláthatatlan messzeségig.

Hogy miért is hőstörténet ez? Mert még a saját szigorú törvényei között élő szűkszavú ember is képes feláldozni magát két ártatlan, törékeny teremtésért, és ezt lehet gyengeségként is értelmezni, de az én szememben ez inkább az emberi nagyságát jelenti. Főszereplőnk egy dologban azonban lényegesen eltér a mesékből ismert igazságosztóktól. Alteregóját képtelen levetkőzni, álarca hozzátartozva személyiségéhez egybeépült karakterével, mindössze egyszer, a liftben játszódó jelentben válik meg tőle pár felelőtlen másodpercre egy szívszorítoan gyönyörű élmény erejéig, hogy aztán rövid gyengeségéért vezekelve vad, dacos tombolással állítsa vissza újra az egyensúlyt. Ha már itt tartunk, a rendező nem riad vissza a brutalitás ábrázolásától, amely néha olyan váratlan, hogy jóval nagyobb kondícióval hatol be tudatunkba, és a durva horrorokhoz szokott énünk is nehezen birkózik a kegyetlen jelenetekkel.

Carey Mulligan elbűvölő szótlan játékával, és halvány gesztusaival

Nagyon egyszerű történet ez, mégis olyan súlya van, hogy képtelenség műfaji korlátok közé szorítani. Ryan Gosling szuggesztív, elképesztő erejű jelenléte minden egyes jelenetet keretéig kitölt, szemében pedig a szavak nélküli kommunikáció legszélesebb skálája lakozik. Hihetetlen, hogy egy szerep ennyire egybefonódjon formálójával. Carey Mulligan is említést érdemel, finom arckifejezései, réveteg tekintete szinte tükörképe a névtelen főszereplőnek. Cliff Martinez soundtrack-je valószínűleg az év legjobb válogatása, Gosling mellett a gondosan válogatott hangok és zenék töltik meg élettel a sokszor egysíkúnak látszó mozzanatokat. A rövid, ráérős, de rendkívül intenzív beállítások, a vontatottnak tűnő, valójában hihetetlen erejű szűkszavú párbeszédek is mind olyan erős alkotóelemei Refn filmjének, hogy összerakva borzalmas erejű összképet eredményeznek. Mióta megnéztem, az élmény egyre inkább erősödik emlékezetemben, a kezdetben valószerűtlennek tűnő jelenetekben is felfedezve az értelmet mostanra az év eddigi legjobb filmjeként tekintek a Drive-ra.

Végtelenül egyszerű történet egy névtelen hősről, aki két ártatlan lélek biztonságáért képes felülemelkedni saját falain is.

95%

~polczer máté

11.09.15.

Hesher (Hesher, 2010)

Azokról a filmekről írok itt, amelyek különösen felkeltették az érdeklődésemet, ezt pedig számos különböző indok is képes kiváltani. Mondhatom azt, hogy elsősorban csak a kiváló, több oldalról megmozgató produkciók esetére igaz ez, ám van, hogy egy film fontos gondolatokkal foglalkozik, de kiemelkedő minősége helyett inkább különcsége fog meg.

Valahogy így voltam a Hesher című filmmel is, amelyet nem tartok kiemelkedő produkciónak, de valahogy egyedisége megfogott és továbbra is foglalkoztat. A családanya tragikus halálával végződő baleset után a gyásztól, letargiától és a tehetetlenségtől súlyos hangulatú család otthonába érkezünk meg, ahol a fiú T.J. ragaszkodik emlékeihez, Paul, az apa képtelen továbblépni, naphosszat hever a kanapén az idő enyhítő hatására várva, és a nagymama, aki sajátos, idős-habókos módján a kohézió ebben csonka famíliában.

megy ez a poszter is, mert elég húzós - 

Ide toppan be egyszercsak a hippi küllemű Hesher, akinek a metál-on kívül semmi sem szent. Meglehetősen érdekes figura, nemigen derül fény arra, vajon jelleme mitől satnyulhatott jelenlegi formájára, de igazából nem is ezen van a hangsúly. Gyökerek nélküli életéből talán épp a konstans hiányzik, és korábbi élményeitől befolyásolva épp a hozzá hasonló elcseszett figurákhoz vonzódik. Gátat képtelen szabni etikailag torzult személyiségének, kort, nemet nem tisztelő nyelvezetének, de valami sajátos van a stílusában, ami kapaszkodót jelent a nehéz időszakot átélő családnak. Ez a sajátos szimbiózis természetesen ideiglenes harmóniát biztosít csak, ha ugyan beszélhetünk jelen esetben harmóniáról. A képbe beletartozik a bájos Nicole is, aki korábban veréstől óvja meg T.J.-t. A fiú emiatt gyengéd - inkább anyai, mint szerető - érzelmeket kezd a réveteg lány iránt táplálni, ezért is gerjed éktelen haragra miután Hesher - aki szintén vonzódik ehhez az újabb elcseszett figurához - beszennyezi ezt az idilli képet.

A különc Heshernek rombol, rongál, de különös módon mégsem negatív személyiség

Az utolsó közös vacsora a fordulópont, Hesher a családi vádaskodást derűsen, majdhogynem otthonosan viseli, éles és pontos konklúziót vonva. A nagymama lemondó szavai azonban mély érzelmeket csalnak elő valahonnan a tudata mélyéről, hisz ekkor látja a történtek milyen befolyással vannak a látszólag nyugodt asszony sokat megélt lelkére, ami közvetve újabb tragédiához vezet. A friss csapás pedig morbid módon enyhíti az anya halála miatt érzett bénultságot, ez a tragédia kell ahhoz, hogy a család megmaradt két tagja végre kilépjen a gyász árnyékából. Hesher morbid metaforája a nagymama búcsúztatóján pont az imént említett továbblépést segíti elő, botrányosan válogatott szavai mögött kissé elnyűtt, mégis örök igazság, a megbecsülés, az élő, és támogatásra szoruló szeretteink megbecsülése lakozik. A gyász okozta elvakultságnak köszönhető, hogy a védett korban lévő mamára Hesher-en kívül egyik fiú sem szánt elég figyelmet, így bűntudattal vezekelve utolsó sétára indulnak az elhunyt Madeleine-nel...

Nicole kapaszkodót jelent T.J.-nek...

A színészekre abszolút nem lehet panasz, Joseph-Gordon Levitt, Natalie Portman és Piper Laurie is kiváló, a meglepetést azonban a T.J.-t alakító Devin Brochu okozza érett alakításával.
Igazából nem egy kiemelkedő, később hivatkozási alapként szolgáló alkotás ez, egy kicsit sok az elcseszett figura, és azt gondolom a címszereplő karaktere is lehetne kicsit kevésbé extrém, viselkedését is nézve. Ráadásul sokszor olyan dolgok történnek, amelyek túlságosan távol állnak attól a ponttól, amelyet a film célba vesz, és ez kicsit bezavar az összképbe. 

Egyszóval különc egy film ez, talán túlságosan is, hisz a tetoválásoktól, cigihamutól és metállzenétől díszes rétegeket lehántolva banálisan egyszerű alapigazságot kapunk.

75%

~polczer máté

11.09.12.

Elhunyt Andy Whitfield

Nagyon szomorú hírre ébredhettünk ma reggel. Andy Whitfield, mindnyájunk szeretett gladiátora elvesztette 18 hónapon keresztül vívott csatáját a halálos kórral, és vasárnap reggel szerető felesége karjaiban végleg eltávozott közülünk.

2010. januárjában a Spartacus: Vér és homok című sorozat címszereplőjeként ismerhettük meg a fiatal színészt, amint Batiatus ludus-ába kerülve egységes és ütőképes sereget verbuvált a rabszolgasorsban tengődő gladiátorharcosokból. Sajnos a második évad forgatása előtt röviddel non-Hodgkin limfómát diagnosztizáltak a wales-i származású színésznél, így a szeptemberre kitűzött forgatás bizonytalan ideig eltolódott. Az űrt betöltendő, a Starz csatorna hatrészes (kiváló) minisorozatot forgatott az előzményekről, addig is várva a színész felépülését, akinek gyógyulásáról bíztató információk láttak napvilágot. Azonban nemsokkal ezután Whitfield betegsége kiújult, és az általa tökéletesen megtestesített harcos szerepét az ausztrál Liam McIntyre vette át. Sokáig  nem hallhattunk a wales-i színész hogyléte felől, így bízva a gyógyulás lassú folyamatában reménykedtünk, hogy Whitfield hamarosan teljesen felépül a szörnyű betegségből. Ebben a csendes optimizmusban ért minket a letaglózó hír: "A gyönyörű, fiatal harcos" felesége karjaiban halt meg vasárnap hajnalban.

A Spartacus azon kevés sorozatok egyike, amelynek minősége és nézettsége részről részre emelkedett, és az epikus lezárást követően rajongók milliói várják lélegzetvisszafojtva a második évadot, ami egyébként 2012. januárjában startol Liam McIntyre-rel. Andy Whitfield személyében nagyon értékes, szimpatikus és roppant szerethető embert veszítettünk, aki fájdalmasan fiatalon hagyott itt bennünket. Nyugodjék békében!

"Some legends are written in blood"

11.09.01.

2011 ősz - A mozikban... 1. rész (09.01- 10.15.)

Végre eltűntek a hajtogatósrobotok a vásznakról, Potter pálcájából is csak halvány füst tör elő ritkább időközönként. A mutánsok, és az első akciókalandjuk után megérdemelt szabadságukat töltő elsőbálozó szuperhőseink is erősen a dvd-szekcó felé integrálódnak az enyhülő időjárással arányban. Összefoglalva tehát, a 2011-es nyár dübörgő mozitermei kissé lecsillapodnak, átadva a helyet a csendesebb, kisebb kölcségvetésű, de velősebb tartalommal megsózott produkcióknak. Próbálok részletes betekintést mutatni az amerikai premierek alapján természetesen, de ahol már magyar bemutatókról is rendelkezem információkkal, ott azzal sem maradok adós.

Vágjunk is bele, az első őszi hétvége inkább a borzongásra vágyok számára rejtegett ínycsiklandozóbb falatokat, jön ugyanis a Piranha 3D sikerén felbuzduló Shark Night 3D (Cápák éjszakája) szaftos pipihússal és orvul támadó cápákkal (poszter+előzetes) M.o: 09.29.

Annak rejtélyét, hogy miért nem merészkedünk immáron x hosszú éve a Holdra, az Apollo 18 című kézikamerás horror magyarázza. (poszter+feliratos előzetes).

Egy héttel később (09.09.) az általam már korábban is protezsált Contagion (Fertőzés, M.o: 10.13.) érkezik. Erről írtam már részletesen, szinkronos előzetest is mellékelve, szóval ettől most eltekintenék. A linkre kattintva viszont ti is meggyőződhettek róla, miért is tartom az ősz egyik legnagyobb ígéretének.

09.15.: A Drive Cannes óta toplistás, fanyar eleganciája a benzingőz kellemes bukéjával hozza lázba a komplex akciófilmek szerelmeseit - köztünk engem is.. Tartalom helyett mellékelve az előzetes. Magyar premier: szeptember 15.

Jön ám feldolgozás is, mielőtt valaki szikét ragadna. A Straw dogs-ban (Szalmakutyák) egy átlagos házaspár költözik Los Angeles-ből délebbre, ahol igen véres beilleszkedésnek néznek elébe. Hogy miért érdemes rá a karaktert szaporítani, az előzetes talán titeket is meggyőz - persze tévesen (poszter+feliratos előzetes). Még a poszter is ugyanolyan mint az eredeti...Magyar premier: október 27.

Gus Van Sunt érzékeny lélekszinfóniájában a fiatal Enoch társalog egy 2.világháborús halott japán kamikaze pilótával, mert miért is ne? Viccet félretéve ígéretes, plána ha a képbe még belesuvasztom a kivételes tehetséggel megáldott Mia Wasikowska-t is. Restless(poszter+előzetes).

Drive - Gázt! - feliratos előzetes

A szeptember 23-ai hétvége a tesztoszterontól duzzadó akcióorgiáké. Jön az Abduction (Elhurcolva, M.o.: 09.22.) "Jacob" Lautner-rel (poszter+feliratos előzetes), a Killer Elite-ben Jason Statham mélyíti tovább eddig gondosan megfontolt szerepválasztásaival kikövezett többsíkú karrierpályáját. Ja most néztem, színészeket is kapott a produkció Robert De Niro és Clive Owen révén (poszter). Aztán ha nem volt elég, van nekünk még egy Gerard Butler-ünk is a hétvégére, aki bort iszik és skulót prédikál a Machine Gun Preacher-ben. Akarom, hogy Marc Foster (Szörnyek keringője) neve ne csak díszként lobogjon a stáblistán (poszter+előzetes).

Killer Elite - Válogatott gyilkosok - feliratos előzetes

Szeptember 30: Adam-nél (Joseph Gordon-Levitt) rákot diagnosztizálnak, ő pedig ráébred mi a legfontosabb az életben. Szerencsére mindezt Seth Rogen-nel teszi, így a szokásos könnyáradatba, talán némi derű is csusszan. 50/50 (poszter+feliratos előzetes) magyar premier: december 1.

A Dream House-nál első hallásra nem sok sablonosabb kísértetsztori létezik, de ha a fejünket a poszter felé fordítjuk szembeötlik Naomi Watts, Rachel Weisz és Daniel Craig neve. No meg a trailer is elég izmos (poszter) magyar premier: október 6.

Take Shelter: Egy különc figura (Michael Shannon, ki más) durva viharokat fantáziál, így tornádó-menedéket épít házának kertjébe, az asszony persze ferdén néz az akut paranoia tünetei produkáló férfira. Eléggé ígéretes projekt (poszter+előzetes).

Dream House - előzetes

Hugh Jackman október 7-én küldi ringbe a bádogbokszolókat. Semmilyen szinten nem izgat. Real Steel - Vasököl (poszter+szinkronos előzetes) Magyar premier: október 6.

The Ides of March, ezzel meg ráérünk foglalkozni, tekintve hogy nálunk már csak jövőre jön. Azért egy időpont: 2012.01.05.(poszter+előzetes)

A feldolgozott Dologgal egy héttel később kéne szembesülni (poszter+előzetes), erről már írtam is korábban, most hanyagolnám. Aztán végre szélesebb körben is láthatjuk az ördögi Banderas-t, ahogy Almodóvar legújabb agymenésében fut ámokot. The Skin I live In.. Meglepi, nálunk már jövőhéttől: A bőr, amelyben élek, 09.08. (poszter)

Felsorolás erejéig: Texas Killing Fields, húzós bűnügyi thriller (poszter+előzetes), Trespass: izgis fogvatartós thriller...Oscar-díjas színészekkel, amelyeket tök felesleges itt megemlíteni, bár az előzetes megteszi (poszter+feliratos előzetes).

A bőr, amelyben élek - előzetes

...a 2. részben a további őszi premierek, valamint az általam kiemelten várt produkciók következnek...

~polczer máté

11.08.30.

Vége a nyárnak, itt az Ősz...

Igen, vége egy újabb nyárnak, több hangsúlyos blockbusterrel adós vagyok még, így minőségileg nem értékelném az idei kínálatot. De ne szomorkodjunk, hisz lassan beköszönt az ősz, jönnek a jóval csendesebb, kevésbé populáris és kisebb figyelmet kapó, de jóval nagyobb élmény ígéretét hordozó alkotások. Hogy mik is lesznek ezek, hamarosan részletesebb cikkel jelentkezem, mellékelten az általam legjobban várt produkciókkal. Kis előzetes kedvcsinálóként az idei Cannes-i filmfesztivál egy díjazott alkotásának képsorait tűztem soraim alá. A The Artist a 20-as évekkel bezáruló némafilmes korszak remekművei előtt tisztelegve szintén az egykor népszerű formanyelven készült, és talán pont ebben rejlik a kritikusokat és reményeim szerint, minket nézőket is ámulatba ejtő alkotás átütő hatása. A közreműködők és a tartalom részletezése helyett álljon itt az önmagában is maradandó élmény ígéretét hordozó előzetes.

írta: P. M.

11.08.21.

Napi trailer: The Woman in Black (A fekete ruhás nő)

"During afternoon tea, there’s a shift in the air.
A bone-trembling chill that tells you she’s there.
There are those who believe the whole town is cursed.
But the house in the marsh is by far the worst.
But she wants is unknown, but she always comes back.
The specter of darkness, the Woman in Black."

Határozottan elkezdett érdekelni. Susan Hill 1982-ben megírt könyve alapján készülő filmet már protezsáltam egy korábbi bejegyzés során, de a legújabb, jóval hosszabb előzetes tovább mélyítette bennem az érdeklődést. Egyszerű kísértethistória? A tartalom szerint a fiatal ügyvédnek, Arthur Kipps-nek egy elhagyatott kisvárosba kell utaznia, ahol nemrégiben elhunyt ügyfelének végakaratával kapcsolatos ügyeit kell elintéznie. A következő idézettel azt gondolom megfelelő érdeklődést tudok kelteni: "ahogy [Kipps] egy öreg és elhagyatott házban dolgozik, lassan kibontakoznak annak sötét titkai, és a kellemetlenséget csak tovább fokozza az a felfedezés, hogy a helyi falut egy megkeseredett asszony szelleme tartja fogva.” A produkciós cégtől származik a rövid ismertető, amelynek némely pontja ismerősen csenghet, de azt gondolom a sztori ezredszerre is ugyanolyan vonzó lesz, hisz kellő kreativitással szinte bármely ártatlan eszközből kísérteties félelemindikátor teremthető.(pl. babák, csengettyűk). Az előzetes sötét képei és szürkés totáljai ígéretes végeredményt sejtetnek, Daniele Radcliffe pedig a Harry Potter hisztéria lezajlása után ezzel a produkcióval kezd(het)i meg a kiskatulyázódást. Azt gondolom az ő és mindnyájunk érdekében remélhetem, hogy sikeresen veszi az első kanyart.

Amerikai premier: 2012. február 3.


Feliratos előzetes:

írta: P. M.

11.08.17.

Sátántangó (1994)

"

...akárhogy írom, csűröm csavarom,
A fajtádra nézve nincsen vigaszom,
Ha a világ a te utadon halad,
Reményünk holnapra aligha marad."

Na itt az idő. Nem húzhatom tovább, ígéretet tettem és tartozom is ennyivel annak a szerény olvasóseregnek, akik talán majd olvassák a cikkemet. Egy olyan világban jártam a múlt héten, ahová lehet, hogy nem szívesen térnék vissza, ahonnan lehet, hogy nincs is visszaút.

Kerülgetem már egy ideje Tarr Béla szinte vállalhatatlanul hosszú meséjét, de érződött a produkcióból, hogy olyan dolgok lapulnak mögötte, amelyet látni, értelmezni kell, tanulságot vonni belőle és eltenni egy olyan helyre, ahová csak az arra méltó alkotásoknak jut hely.

Nyitó kép: a kamera szép lassan, komótosan vándorol, egy tehéncsorda ráérős mozgását követve. Ebből a jelentből előzetest is kapunk a következő, mintegy 420 percnyi fájdalomról, így aki itt felfedezi magán a türelmetlenség, álmosság, unalom szimptómáit, azok rá is tenyerelhetnek a stop gombra, mert ide végtelen türelemre, szélesre nyitott szemre, és rugalmas befogadókészségre lesz szükség.

A táj, amely kietlen szürkeségével fojtogató atmoszférát teremt..

A helyszín egy olyan falu, amelyet látva talán még maga Isten is hátat fordít. A kietlen pusztát, az omladozó vakolatú házak törik csak meg, a döngölt út az őszi esők után térdig érő járhatatlan láppá torzul, az állatok pedig keresztbe kasul barangolnak a háznak csúfolt düledező tákolmányok között. És ahogy szembesülünk a körülményekkel, egyszercsak megjelenik az ember. A lakókról hiteles képet nyújt az eddig ismertetett rideg táj. Végtelenül egyszerűek, fájdalmasan igénytelenek, egymásra vannak utalva az élőhelynek nevezett fertő pedig hosszú évek óta mérgezi a tudatukat, bár az idő, mint fogalom rég megszűnt létezni itt. De nemcsak a kietlen táj, a sekélyes környék, vagy a világtól szinte teljesen elszigetelt rész, hanem az ezen körülmények miatt szinte levegőszinten fogyasztott alkohol is óriási befolyással van az itteniek viselkedésére. Elismerem képtelenség józan tudattal elviselni a sivárság lélekgyilkos jelenlétét, de a töménytelen mennyiségű szesz tovább mérgezi a sötét elméket, elhomályosítja, az amúgy is alacsony szintű értelmet, és továbbra is elméleti szintre zárja a továbblépés lehetőségét. Mert itt erre van szükség, ez az út nem vezet sehová, csak a csendes pusztulás egy különösen alattomos formája. A felháborító pedig az, hogy a lakók gyávák lépéseket tenni, hályogos tudatukkal képtelenek a zavaros borral teli pohár aljánál tovább látni. Érezni, sötét pallosként lebeg valami előre megjósolhatatlan tragédia, mi külső szemlélők tisztán látjuk ezt, a sok emberi maradvány viszont képtelen felismerni a fenyegető veszélyt.

A tragédia be is következik a fiatal Ester halálával.

A lakók, akiknek tudatát az alkohol és a szürkeség a végletekig eltompította -- tragédia

Ezen a ponton kapcsolódik be történetünkbe a két sittről szabadult törvényenkívüli semmirekellő: Irimiás és Petrina. A két ágrólszakadt alak a börtönt elkerülendő sajátos feladatot kapnak, amelyhez a korábban megismert kis falu lakói épp kapóra jönnek. A két simlis tökéletes időpontban érkezik a gyászoló faluba. A megrendült lakók összetörve, lehajtott fejjel állnak a kis koporsó előtt, és hallgatják a nekrológok mellé megfontolt, szép körmondatokat fonogató Irimiás beszédét, aki minden egyes szavát az ismert motiváció tudatában fogalmazza. Beszédét, szavait színesíti, ékes körmondatait a legtöbb lakó talán értelmezni sem tudja, így viszont a gyász nyomása által még magasztosabbá válik az egész, mintha magát Jézust hallgatnák tanítványai. Gondolkodás nélkül mindent elhisznek, magukra vesznek, a bűntudat miatt, a mérhetetlen mennyiségű elfogyasztott alkohol okozta tompaság révén képtelen tisztán látni lehetőségeiket, így megváltóként tekintenek a vonzó kiút lehetőségét tálcán kínáló Irimiásra. Nem folytatnám tovább a történetet, és elemzését, mert innentől a dolgok többértelmű fordulatot vesznek...Tarr nem szolgál konkrét lezárással, így az utat magunknak kell gondolatban végigjárni. Személy szerint akárhogy is folytatom a történetet, pozitív eredményre képtelen vagyok koncentrálni, de ebben leginkább a mintegy 7 órányi tömény kilátástalanság az egyértelmű felelős...

és a hamis próféták, akik a megváltás helyett saját céljaikra használják fel a megtört lakókat...

Tarr tökéletes eszközeivel rendkívül hiteles képet nyújt a tájról és az ott élő emberekről. Az elképesztően hosszú beállítások, és a fekete-fehér ábrázolásmód kontrasztos képet ad a lélekgyilkos sivárságról, jóval közelebb hozza azt, és így a képernyőn keresztül is rátelepszik az ember lelkére, ezalól pedig nagyon nehéz szabadulni. Szokni kell, és türelmesen figyelni Tarr eleinte végtelennek tűnő jeleneteit, hisz éppoly fontos, nélkülözhetetlen szerepe van ezekenek is, mint bármely más, látszatra fontosabbnak érződő alkotóelemnek. Igencsak nagy hatással volt rám ez a feledhetetlen 7 óra, amely immáron kitörölhetetlen emlékként örökre tudatomba vésődött, de egy pillanatra sem gondolom, hogy kellemes volt ez a kirándulás. Felidéződött egy röpke, de annál velősebb emlék, Michael Haneke alkotásáról, A fehér szalagról, amely szintén hasonló témát járt körbe, így merem ajánlani a 2010-es Oscar-átadó legjobb idegen nyelvű filmjének kategóriájában méltatlanul alulmaradó remekművet, a Sátántangóhoz hasonló élményre vágyóknak.

A Sátántangóval Tarr Béla kies, végtelenül sivár, a kilátástalanságtól kongó birodalmat épített fel. A lélegző üresség indái kiszabadíthatatlanul fonják körbe a pozitív hangulat legapróbb kisugárzásait, a lelkünkre pedig fojtó teherként nehezedik a végtelen szürkeség...

100%

írta: P. M.

11.08.xx.

"Egy októberi nap reggelén, nem sokkal azelőtt, hogy az irgalmatlanul hosszú őszi esők első cseppjei lehullottak a szikes, repedezett földre a telep nyugati oldalán (hogy aztán a bűzlő sártenger egészen az első fagyokig járhatatlanná tegye a dűlőutakat, s megközelíthetetlenné váljon a város is), Futaki arra ébredt, hogy harangszót hall..."

hamarosan...

11.08.09.

Napi ajánló: Fertőzés (Contagion)

'95-ben Vírus címmel meglehetősen hátborzongató, ezzel fordított arányban igencsak szórakoztató filmet láthattunk a német karmester (Wolfgang Petersen) tolmácsolásában, és pár teherautónyi sztár közvetítésével (Morgan Freeman, Dustin Hoffmann, Donald Sutherland, Kevin Spacey). Ezúttal a Traffic-el, valamint az Oceans trilógiával sztárok armadáját korábban már sikeresen irányító Steven Soderbergh próbálja meglovagolni a nem is olyan rég még a világra kiterjedő vírus fenyegetésével tömeghisztériát kiváltó madárinfluenza, a nézők részéről egész közeli hátborzongató élményét. 

A sztori szerint egy vadonatúj halálos vírus kezd terjedni egyszerre a négy kontinensen, pár nap leforgása alatt milliók vesztét okozva. A parazita érintés útján terjed és óriási tömeghisztériát indít el. Egy nemzetközileg verbuvált orvoscsapat feladata, hogy megakadályozza a vírus továbbterjedését.

A sztori nem új, de kétségtelenül aktuális, így Soderberg okosan választott témát, hozzá pedig rengeteg nemzetközileg (el)ismert sztárt. Muszáj Oscar-díjakkal dobálózzak, mert ilyen szempontból igencsak impozáns névsor áll rendelkezésünkre. A gárdából a rendező mellett három szépség tudhat szobrot már a vitrinjében: Kate Winslet, Marion Cotillard, Gwyneth Paltrow. További öt korábbi jelölt sorakozik a névsorban: Jude Law, Matt Damon (ő már kapott díjat, igaz forgatókönyvíróként), Lawrence Fishbourne, Elliott Gould, valamint John Hawkes.

A magyar cím: Fertőzés, és jelen állás szerint október 13-tól vehetjük az irányt a multiplexek felé...

Tessék az arcotokba pár hangulatos karakterposzter, alattuk pedig a szinkronos előzetes:

Előzetes:

írta: P. M.

11.08.07.

Minden ami The Dark Knight Rises (5): Magyar cím, Macskanő

Magyar címmel is rendelkezünk már, szóval az ólomlábakon vánszorgó idő ellenére közeledünk, az egyenlőre magyar premierdátummal nem rendelkező A sötét lovag - Felemelkedés bemutatójához. Aztán van itt még más is, talán a legérdekesebbnek az Anne Hathaway által formált Selina Kyle, alias Catwoman első képei számítanak, hisz a kíváncsiság meglehetősen nagy méreteket öltött internetszerte ezzel kapcsolatban. A szerkó igencsak dögös, bár a Halle Berry-s, Michelle Pfeiffer-es jelmez domina jellegét egyenlőre nyomokban sem látom. Továbbá egy totálképet is láthatunk az előkészületek alatt álló Pittsbourgh Steelers stadionjáról, ahol a film egy lényeges mozzanata játszódik majd.

Anne Hathaway - Selina Kyle

Itt játszódik a film egy csúcsjelenete

írta: P. M.

11.08.01.

Sikoly 4 (Scream 4, 2011)

A 2000-ben lezáruló trilógia feltámasztásán, valamint az eddigi három filmről már írtam bővebben itt, úgyhogy ezúttal sem a siránkozást, sem az éljenzést nem kezdem el mielőtt belevágnék a negyedik rész elemzésébe.

A második és a harmadik részben intenzív színvonalcsökkenés volt érzékelhető, de mivel a legutóbbi epizód óta is már több mint tíz év telt el nem hagyatkozhatunk a horrorfolytatások minőséghanyatlásának egyenes arányosságára.

Wes Craven ezúttal is kezébe vette a karmesteri pálcát, és hiába lépte túl már a hetvenedik életévét, továbbra is érzi mit szeretnek a fiatalok, és a rövid, de borzalmas 3D-s kísérletezgetése után hagyta, hogy szeretett ikonja az eddigiekkel megegyező számú dimenzióban keljen életre.

Az utóbbi részek idétlensége helyett érettség, megfontoltság és az első részben tapasztalat kiforrottság érezhető. A nyitányban mindjárt a jól megszokott egy gyilkosság helyett egy csokor béltobzódást láthatunk, a True Blood-os Anna Paquin, valamint a Veronica Mars címszerepében tündöklő Kristen Bell közötti párbeszéd, majd meglepően csavaros végkifejlet a film legszórakoztatóbb jeleneteinek egyike.

Ezt a jelenetet kell kiemelnem, mégha vajmi kevés köze is van az egészhez...

A film hemzseg az utalásokban, nemcsak a jelen kor divathorrorjait tűnnek fel pár mozzanatra, hanem Craven klasszikusai is megidéződnek több formában. Nagyon szórakoztató vadászgatni az ilyen pillanatokra, valamint figyelni ahogy a jelen kor vívmányainak armadája mekkora nyomot hagy a filmen, természetesen képzeletbeli kacsintással kísérve. A régi motorosok mellett feltűnő újabb generációból egyenlőre csak a rövid hajjal és feltűnő magabiztossággal, a film egyik legerősebb pontját nyújtó Hayden Panattiere-t emelném ki, akiből bevallom őszintén nem néztem ki ennyi energiát. Neve Campbell csak névlegesen tekinthető főszereplőnek ezúttal szinte átlátszóan adja át a teret a fiataloknak, valamint az újra elemében tomboló kissé megöregedett Courtney Cox-nak.

A végét kissé kritizálnom kell, bár lehet, bátor húzás lett volna a filmet, a gyilkos kilétének leleplezésekor lezárni, de a sokat hangoztatott "New decade, new rules" tagline kissé megtévesztett, így onnantól kezdve enyhe csalódottsággal konstatáltam a szálak ismert elvarrását.

Összességében óriási meglepetésre bőven vállalható próbálkozáshoz volt szerencsém, és a forradalmat indító első rész után mindenképp a negyedik következik a minőségi hierarchiában. A kiutalásokban, vérben és humorban tobzódó ikon-feltámasztó próbálkozás dicséretes húzás volt még ha leginkább anyagi háttere is volt az egésznek.

70%

írta: P. M.

11.07.31.

Posztermustra: The Thing, Final Destination 5

Ha már igen belemerültem a hangulatos plakátot szemezgetésébe álljon itt pár jobb kísérlet, bár ezúttal próbáltam a B-kategória mocskába süllyedni és inkább a bűnös élvezetnek szánt produkciók kínálatából válogattam.

John Carpenter 82'-es horrorjának feldolgozás célegyenesbe érkezett. A hír eddig elkerülte a figyelmemet és/vagy teljesen hidegen hagyott. A Kurt Russel főszereplésével készült eredeti (ja, hogy már 82-es is feldolgozás volt!) A dolog (90%) igencsak kemény film mai szemmel is, hisz az elszigetelt Antarktisz jeges magányában dolgozó kutatók létszáma az idő haladtával a nulla felé redukálódik, ehhez pedig egész biztos köze van a nemrég befogadott szánhúzó kutyának, akiben bizony elég furcsa és meglehetősen visszataszító organizmusok rejtőznek. Várjuk? Hát az túlzás, inkább csendben figyeljük ezt az egész jó posztert és esetleg majd a premier után merjük véleményünket nyíltan felvállalni. Trailer..

Final Destination 5. Elfogytak a névelők, 3D-vel meg már nem divat reklámozni, így a legvégsőbb végső állomás ezúttal kissé lehangolóan csak sorszámot kapott. Na soroljuk, volt ugye, repülőgép, autópálya, hullámvasút, és őőő autóverseny. Ezúttal egy hídkatasztrófát lát előre soros főhősünk, hogy utána a kaszás bérletes vendégként szép sorban darálja le a sorsukat felülíró delikvenseket, és jó morbid szokását megtartva nem épp álmukban lehel rájuk örök békét, hanem ezúttal is vérgőzös belekben tobzódó ultrabrutál megoldásokkal operál. 3D nélkül ugye nemigen lehet már eladni ilyenféle ostobaságot, de mivel az előző epizód szépen tejelt, valószínűleg ez a rész sem fog csalódást keltve bevonulni a pénzsóvár dicstelenségek csarnokába. Ami jó, azt viszont el kell ismerni, a franchise pedig immáron sokadszor kreál remek posztert az alantas igényeket kielégítő Zs-kategóriás mészárlásához. Van ám előzetes is. Katt.

írta: P. M.

11.07.24.

Mártírok (Martyrs, 2008)

"Mártír. Jelentése: tanú..."

Több véglet van jelenleg a horrorpiacon. A gore-ba hajló brutális jelenetekkel operáló Fűrész-széria dicstelen kihalása a spontán halálraijesztéssel új divathullámot indító suspense-re alapozó Paranormal Activity révén következett be, parkolópályára kényszerítve a tetszhalott állapotban lézengő Jigsaw-t, és részről részre növekvő rajongótáborát.

A másik ponton csatlakoznak a 3D-technológia virágzása lévén elburjánzott, plusz dimenzióra építkező önparódiába hajló olcsó exploation ökörségek, amelyek abszurditásuk révén próbálják a mozik felé terelni a mit sem sejtő áldozatokat. Ezekből sajnos leginkább emészthetetlenül túlzó hulladékok születnek, ugyanis újraértelmezve a lényeget, túlzásba viszik a belsőségeket ahelyett, hogy némi szegényes cselekmény-vonalat is kreálnának a töménytelen brutalitás köré. Bár ugye ez az exploation lényege, minek fanyalgok. Vannak bizonyos nemzetek világszerte, akik felismerhetőek sajátos horrorkínálatukról. A spanyolok például kiválóan értenek a borzongató atmoszféra megteremtéséhez, a japánok pedig külön alműfajt hoztak létre a piacon belül sajátos eszközeik alkalmazásával. A francia horrorpiacról Európa felé tóduló exportáru naturalista kegyetlensége révén nem ódzkodik addig tabunak számító bevágások használatától sem. És megérkeztünk.

Egy szolidabb kép, pedig nem ez a jellemző

Pár éve a Magasfeszültség lépte át ezt az ingerküszöböt, a 2007-es Ott bent sokkoló, emészthetetlen jelenetei révén pedig betegesen depresszív légkört teremtett, sokáig a hatása alatt tartva az ide tévedőket. Ezeket a filmeket nem jó nézni, a magukat borzongás-fannak valló rajongók azonban tesztelhetik a műfaj iránti elkötelezettségüket illetve feszegethetik az amerikai hígabb változaton érlelődő tűréshatárukat.

A mártírokat talán az utóbbi évek legsokkolóbb, legprovokatívabb kegyetlenkedése, amely látszatra öncélúan alkalmazza bestiális eszközeit, mindenféle racionalitást nélkülözve, ám az utolsó pár képkocka felfedi a sokkolóan egyszerű alaptételt.

Kill Bill-es bosszúhadjáratnak indul, Lucy egykori fogvatartó és kínzói nyomába eredve brutális hadjáratba kezd, nem kegyelmezve még a gyerekeknek sem. Átélt traumái révén hasadt tudata veszélyesen agresszív lélekhasadékot kelt életre, ez a visszataszító teremtmény Lucy tudatának kivetült önveszélyes torzója. A belső küzdelem torkollik végül véres ámokfutásba, a szörnyű tettek viszont teljes lelki és fizikai összeomláshoz vezetnek. A sztori következő szakaszában azonban ráébredünk valójában kiket is mészárolt le az önkívületi állapotban tomboló lány, és hogy a látszólag hangulatos családi ház milyen borzalmas titkokat is rejt.

A premierplánban mutogatott splatter-elemekben bővelkedő brutális kínzások, az embertelenül szörnyű körülmények, a hátborzongatóan hétköznapi szereplők, és végül a sokkolóan egyszerű igazság ezúttal is borzalmasan depresszív hangulatot kelt, bekebelezve a bátrabb vállalkozókat, akik voltak olyan hülyék és nem kapcsolták ki a lejátszót az első emberi sztrapacska-maradék láttán.

A bosszú csupán a kezdet

Ám ezen elítélendő eszközök révén is gondolkodtató darab ez, ugyanis a leküzdhetetlen kíváncsiságról beszél, amelyek kutatása olykor minden erkölcsi szabályt felülír. Mi van a halál után? Aki tudja a választ az sajnos képtelen beszámolni róla, és a történet kiötlői valamilyen belső késztetéstől vezérelve bestiális kínzásokkal próbálták rávezetni szereplőit az igazság felfedésére. Jobban belegondolva a dolognak nem sok értelme lehet, puszta lecsupaszított találgatás. A végén azonban jön a válasz áldozatunktól elhalóan hallhatatlan hangon, az ezt követő lépések pedig kissé hatásvadász módon, de ugyanoda vezetnek vissza, ahonnan elindultunk: a tudatlanságba.

Olyannyira embertelen film ez, hogy bizonyos romlottság kell a végignézéséhez is, amit a gore-sodó filmes piac sajnos előidézett már az elmúlt évek során. A kegyetlenkedés után végeredményként pedig újabb lesújtó emberképet kapunk, amelynek megalapozottságában szeretnék kételkedni. Bár ezzel kapcsolatban akaratlanul is felötlik bennem egy mondat, amit sosem tudtam kiverni a fejemből:  "Semmi sem durvább a valóságnál..."

70%

írta: P. M.