Zsákos Bilbó és a hét (meg hat) törp(e) küzdelmei folytatódnak, hogy
visszaszerezzék a címszereplő által elbitorolt
Magányos hegyet, annak kincseit, valamint a romokban heverő Erebort. Útjuk
a hegy felé a Bakacsin erdőn, és Tóvároson át vezet viszontagságos kalandok közepette. 
A fűdíler komolyabb mennyiségű cucc becsempészésére kényszerül, ehhez pedig válogatott egyéniségekkel díszített családot castingol össze.
Nos Guillermo Del Toro filmje azért is tartozott az év leginkább várt
produkciói közé, mert Guillermo Del Toro rendezte, és az ürge öt éve nem adott
ki rendezői státusszal filmet (ugye közben dobta A hobbitot és hosszú küzdelmet
folytatott Az őrület hegye megvalósulásáért)
Néha jó azért a sárban tapicskolni, a míves remekműveket hátrahagyva belemerülni az iszapba és egymást dobálva önfeledten kacagni a másik szerencsétlenségén. A Piranha 3D-vel állig a dagonyában tipródtunk, de volt olyan idétlen az egész, hogy a negatív érzeteket háttérbe szorítva röhögtünk teli pofával, ahogy a kamera egy leharapott hímvessző maradványaira zoomolt. Kérem, ez komolyanvehetetlen, és nyilván a rendkívül ötletes címmel megáldott folytatás sem kívánt az elődnél magasztosabb célokat megugrani. 
A Sight & Sound magazin évtizedente állítja össze a filmvilágra nyilván hatalmas befolyással bíró "Greatest Movie Of All Time" listáját, ezúttal a napokba tette nyilvánossá aktuális felsorolását. Érdekesség, hogy az első helyet Hitchcock Vertigo-ja kapta, amivel letaszította a trónról Orson Welles megingathatatlannak tűnő klasszikusát, a Citizen Kane-t.
Ha már beleálltunk ebbe a kulthorrorizálódásba, akkor tegnap Kampókéz mivel azt se mostanában láttam utoljára. A sztori ismert, de azért ittvan: Helen egy helyi városi legenda kidolgozásán ügyködik: a tükör előtt ötször kimondva, - Candyman, a szóban forgó illető ott terem és a jobb keze helyén lévő hegyes kampóját ágyéktól nyakig a testbe vájva széles járatot nyit a belsőségek felé. Helen természetesen kételkedik a legenda igazságtartalmában, és elővigyázatlanságának köszönhetően újra megidéződik a legendás mészáros. A bestiális gyilkosságokért pedig a szőke hölgyeményt okolják.
No, hát mint már említettem egy olcsóbb krimó korsó sörét megspórolva akár hozzá is juthatna az így némileg egyenesebb léptekkel hazafelé egyensúlyozó delikvens John Carpenter 78'-as műfajteremtő klasszisához. 
A sötét lovag - Felemelkedés jó film. Ennyivel is rövidre zárhatnám mondandómat, de mivel A sötét lovag nálam abszolút Top 10-es alkotás, és trilógia záródarabját oly izgatottam vártam, mint Móricka karácsony hajnalán a becsomagolt dobozokat, így ez a felvezető tőmondat már nem is biztos, hogy oly pozitív jelentést tartalmaz, mint ahogy az külső szemmel feltételezhető. Persze mondogattam magamban, lehetetlen megismételni az előző felvonást, amin ugyanígy éjféli premier formájában vettem részt négy évvel ezelőtt, hogy aztán még egyszer ellátogassak rá, a decemberi dvd-t pedig megjelenésének napján duplalemezes extra változatban tettem magamévá, és azóta is ott pihenget a Kezdődik mellett a polcomon. De hiába minden, a szavak csak szavak, az érzések pedig nem hagyták, hogy lejjebb adjam az előzménynél: a végeredmény vaskos csalódás, pedig a felvezető mondatomban állítottakat fenntartom: A sötét lovag - Felemelkedés jó film, CSAK jó film.
Mit lehet írni egy olyan filmről, amely címében, körülményeiben és univerzumában egy olyan műfajt képvisel, amely alapvetően kevésbé hivatott egy komolyabb célt közvetíteni? Mit mondhat egy ember, ha mégis találkozik egy műalkotással, amely hiteles tükröt tart az emberiségnek és etikai, morális referenciákat nyújt a látó nézőközönség felé? És pláne mit írhat, ha a sztori alapvonala a következő nevetséges mondattak banális egyszerűséggel körbefogható: egy képregény által ihletett kőgazdag milliárdos denevérgúnyában harcol a városban elharapózó fertő ellen.