12.01.23.

A torinói ló (A torinói ló, 2011)

Magyar dráma, 150 p.

"(...)A legutolsó óriás vagyok,

Jól tanuld meg az én énekem,

Mert elmegyek, s majd elhallgat a dal

És csend lesz, sűrű, hosszú, végtelen."

Tarr befejezte. Ezen munkájával azonban nemcsak hosszú produktív pályafutásának vetett véget, hanem a létező-lélegző mindenségnek is.

A történet egy anekdótával indít: Friedrich Nietzsche 1889. január 3-án kilépett torinói lakásából. Nem sokkal távolabb meglátott egy kocsist, aki az indulásra vajmi kevés hajlandóságot mutató lovát ütlegelte káromkodva. Ekkor a filozófus odalépett a látványos közjátékhoz, majd hatalmas zokogásban kitörve átölelte a szerencsétlen állatot. Ezt követően szolgája hazavitte és ágyba tette Nietzschét, aki innentől élete hátralévő 10 évét némán, szellemi leépülésben töltötte.

A film és az anekdóta közötti párhuzam nem nyilvánvaló, sőt lehet, hogy teljesen független a hátralévő mintegy két és fél órától. Ennek ellenére én nem voltam rest gondolkodni és keresni a rejtett kapcsot, ami lehet, hogy kulcsként szolgál a film magasabb rangú befogadásához. Talán egy fikció, amely a ló sorsát követi nyomon.

Egy széles képpel nyitunk, a dinamikusan mozgó kamera egy lovast jár körbe, aki a viharos időjárással küzdve tart hazafelé. Hosszú beállítás úton vagyunk mi is, a süvöltő kegyetlen szél láttán líbabőrös háttal először halvány, majd erősödő fuvallat simogatja tarkómat. Honnan is jött ez?

A napi rutin nem szakad meg, még a vég sem változtathat ezen...

Hazatérvén a lerobbant vityillóba viseletes zubbonyban szorgosan, és megfáradtan tevékenykedő leányzó inkább ösztönből, mint tudatosan cselekszik, a nap ugyanolyan, mint a többi, csak egy kicsit mindig kevesebb, ha lehet ilyet mondani. Aztán vége ennek is. 

Az ébredéssel újrakezdődik a véget nem érő körforgás, ám valami más, a megélhetést biztosító ló megmakacsolja magát, valamit érezhez, valami ami még csak körvonalaiban jelöli a jövőt. Ám szereplőink nem veszik a baljós jelet, a napi rituálék nem törnek meg, és egy nap újra a végéhez közelít, a vihar pedig továbbra is ádázul küzd a sivár puszta megnyomorításáért.

Ébredés, öltözés, víz a kútból, két feles, a ló nem eszik, nem iszik. Aztán az étkezés, mert enni meg kell. Jön a szomszéd. Minden tönkrement és minden lealjasodott, de mondhatom azt is hogy mindent tönkretettek és mindent lealjasítottak. Jelek, árnyként a kredencen, de nem látja őket senki. Az orkán tovább tombol, a pusztára végtelen ködként nehezedik a por. Beszűkíti a láthatárt, mi jöhet még?

Ébredés, öltözés, két korty pálinka, víz a kútból...de a kút kiszáradt. El kéne menni innen. Megszületik a döntés, gyerünk útnak, ló, lány, férfi és minden ami mozdítható. Menni egyre tovább... de hová? Hisz minden elpusztult és minden lealjasodott, vagy mondhatnám, hogy mindent elpusztítottak és mindent lealjasítottak. Nincs olyan, hogy máshol, a világ abból áll, amit látunk és hallunk, akkor már inkább az otthon szürke sivár falai között csúfoljuk a létezést.

A tomboló vihar kíméletlenül pusztít, előle nincs menekvés...

Ébredés, öltözés, két korty pálinka, meg mégegy, étkezés, mert enni még mindig kell, aztán egyszercsak megmagyarázhatatlan sötétség. A lámpa pislákol a koromsötét éjszakának tűnő nappalban, szürke izgő-mozgó árnyékok a falon, egyre nagyobbak, talán ők azok egyedül, akikbe némi élet szorult még. Aztán ők is végleg eltűnnek, a lámpa fénye is örökre kihúny. A rituálék azonban nem szakadnak meg, ösztönből, zsigerből folytatódnak..

Ébredés, evés, mert enni még mindig kell. Vagy már nem? Miért is kéne, nincs már semmi, amiért lenne értelme. Vagyis pontosan csak egyvalami maradt: a semmi, mert az is valami, a szó absztrakt értelmezésében.

Leépült a létezés a létcsúfoló vegetálásra, mígnem az utolsó sóhaj is elhalóan beleveszik a semmibe. És itt jön a párhuzam Nietzsche történetével...

Tarr Béla életműve innen folytathatatlan. A Sátántangó fonala a sivár pusztulásba veszett, de A torinói ló lezár mindent, nincs pusztulás, nincs remény, sem puszta pesszimizmus. Csak üresség. 

Űr, amit a kivételes, megalkuvást nem ismerő magyar direktor is hagy maga után...

100%

~polczer máté

12.01.15.

Golden Globe - 2012 - Tippmix (frissítve)

A 2012-es Golden Globe díjátadóra helyi idő szerint hétfő hajnalban két órakor kerül sor. Az eseménynek eddig nem sok figyelmet szenteltem, mivel az Oscar előszobájának titulált gála a szememben rég elvesztette hitelességét.

Ennek ellenre Hollywoodban még mindig jeles eseménynek számít, így egy rövid tippsort eresztenék a győztesek felé. A jelöltek megtekintésének nagy százalékával még adós vagyok, de az Oscar-gálára igyekszem pótolni.

Az átadót élőben követem, így holnap az esemény színvonaláról és tippeim sikerességéről is írok majd. A pirossal feltüntetett jelöltek nagy része természetesen saját kívánságomat is tükrözi. Jó szórakozást a gálához!


 12.01.19.
Gála lezajlott, három kategóriában találtam el a nyertest. Százalékos arányban meglehetősen alacsony, de leszek én jobb az Oscarra.
Maga az átadó meglehetősen szórakoztató volt, thx to Ricky. A tizperces időközönként belőhető reklámblokkok viszont igencsak megnehezítették a lelkesedés fenntartását.

~polczer máté

12.01.14.

Olvasójegy - Az út

A történet korántsem derűs ám valahogy mégis a következő mondat jutott róla eszembe egy korábbi könyvből: "Az armageddon was yesterday today we have a serious problem..."

Cormac McCarthy mondatai vesszőtlen konvojok amelyek egy nem túl távoli pesszimista jövőkép próféciái. Két meggyötört pislákoló láng apró elhaló árnyékot vet a hamuval hideggel végtelen szürkeséggel szegélyezett halott bolygóra. Cél nélkül az élet motiválatlan tengődés lassú agonizáció. Menni tovább az úton ez a cél. Az embertelen körülményeken felülemelkedő megszállott haladás egy semmivel sem reményteljesebb jövőkép felé. A sötétség egyre áthatóbb a szürkeség fertőző és észrevétlenül halványítja a férfi egyetlen kapaszkodóját az emberségét. A fiúnak a tapasztalatlan emlékek nélküli fiúnak kell a helyes úton tartania a törékeny végtelen szeretettel összekötött szövetséget. Olyan út ez amely nem érhet véget sosem.

McCarthy regénye olyan sivár és annyira baljós hogy könnyen elurakodik az olvasó hangulatán. A végtelen vándorlásba ivódott megkeseredettség egy kiábrándult lemondó elme szüleménye. Elementáris erejű mondatai éles pofonként nyúlnak ki a lapokró és rendítenek meg újra és újra. Néhány apró önfeledt pillanat sugárzó öröme azonban kapaszkodót jelent és nem hagy belesüllyedni ebbe a definiálatlan végső státuszba. John Hillcoat 2009-ben Viggo Mortensen főszereplésével forgatott filmet az alapanyagból. A filmről írt korábbi kritikámból idéznék röviden. (A teljes cikk ide kattintva olvasható)

"...Sokkoló igen ez a jó szó arra, amit ebben a szűk két órában a Cormac McCarthy könyve alapján készült film elénk tár. Nincs ez olyan távol mint amilyennek a kényelmes fotelből vagy a mozi üléséből tűnik. A komor fojtogató szürkeség nem hordoz megváltást a zárójelenet is csupán az út folytatásának ígéretét hordozza. Ekkorra vált számomra is világossá. Ha az út egyszer véget ér az magának az emberiségnek is a végét jelenti. De ennek nem szabad bekövetkezni a tűz sosem aludhat ki mert csak addig van jövő..."

A könyv ha mondhatok ilyent még a filmnél is érzékenyebben illusztrálja a szürkeség és a reménytelenség kiábrándító valóságát. Akkori véleményemet egy rövid megjegyzéssel módosítanám: Jövő mint fogalom megszűnt létezni csak a tengődés és a megszállott küzdelem létezik amelynek egyetlen célja a másnap reggeli ébredés de közben megtartva a tulajdonságot ami árnyékában még magában hordozza a civilizáció egy pislákoló fényét az emberséget.
Értékelés: 10/10 

~polczer máté

12.01.11.

A csend háza (La Casa Muda, 2010)

Uruguayi horror, 86 perc

Na most azért nem árt tisztázni. Kézikamerásnak tűnik a felvétel, de itt nem erről van szó hál'Istennek, hanem egy érdekes ötlettől vezérelt snittek nélküli horror-előadás. 

Tegyük szépen egyesbe a járművet, és szép lassan engedjük fel a kuplungot, Laura, és apja, Wilson egy lerobbant házhoz érkeznek restaurációs munkálatokat végezni, és hogy másnap kakasszóra hozzálássanak a meglehetősen hosszúnak ígérkező feladathoz, - mehet a kettes - az éjszakát az Isten háta mögötti viskóban töltik. Üresben gurulunk le a meredek lejtőn, vihar előtti a csend, egyszercsak furcsa, hátborzongató zajok hallatszanak a felső szintről, mondanom sem kell a lendület nagy, egyből mehet a négyes. A történetről elég is ennyi, labilisabb idegrendszer esetén a félreállás megengedett az egészség megőrzése minden körülmények között prioritást élvez, aki pedig folytatja, az megérdemli, hogy a szédítő ötösben benyomott tempomat kicsit megcsavargassa a zsigereket és pumpálja az adrenalint pofátlanul.

Természetesen az áramszolgáltató sem funkcionált

Vágás nélkül (!), no ez azért nem kis teljesítmény, még akkor sem, ha néha bizony feltűnően zötyögős az út. Ahogy haladunk előre, közeledve a cél felé, ismerős árnyak szegélyezik a utat, a meglepetés enyhén tudatosul, számtalanszor jártunk már erre.

Természetesen a házból való kijutás nem opció, mint ahogy a rendőrség sem üzemelhet azon a környéken, no de ugorjuk át ezt a teljesen lényegtelen információt, foglalkozzunk azzal, hogy szegény 35 kilós Laura hogy bírkózik meg a ház kísérteteivel, izé akármik is azok. A háttérben valahogy mindig elsuhan egy baljós árny, és a petróleumlámpa villódzó fényénél a nyakra fonódó vég nélküli kezek sem ritkák. Előkerül egy őskori polaroid fényképező, hátsózaj leszáll, pulzus emelkedik, ezzel még lesznek gondok. Vaku, villan, a képen mögöttünk elmosódott árnyalak tetszeleg, Bumm, bukkanó, fejünk kis híján a kormánynak csapódik. A renoválást igénylő épületben természetesen előfordulnak - valamire való horrorfilmekben egyenesen kötelező jelleggel - lefóliázott helyiségek, amelyekben könnyen megbújhat: A-baltás pszichopata kretén , B-Felkoncolt megnyúzott hulla, C-Jigsaw. D- ... No de aki még nem látott ilyent, az nyugodtan nézzen körül, hátha nem hisz nekem, bár figyelmeztetem az első mindig fáj...

Nagyjából hasonló testtartásban élveztem végig a filmet

Nem kellett volna elindulni ezen az úton, nem szeretem ezt az útszakaszt, de valami ismeretlen belső önsanyargató motiváció időnként szinte tudatlanul csal erre. Hiába a figyelmeztető táblák (állj, hová mész ter marha) ha egyszer felgyorsult a jármű, onnantól nehéz visszafordulni.

A cél is ismerősen tetszeleg - aki esetleg időt szán erre, feltétlenül várja meg a stáblista végét - a jól ismert panelek csikorogva, de azért még működnek, és ez a film sem szántja mélyen a földet, csak pár kellemetlen percre hivatott. A vágás nélküli megvalósítás minden bizonnyal sok próbát igényelt, de hatására nincs panasz, a real fear in real time tagline megállja a helyét, ha meg ennél is több kell, akkor kérem az átszállást megkezdeni. Az amcsi feldolgozás már csőre töltve (premier: március), akinek inge, felpróbálhatja, nekem lehet ennyi elég volt.

70%

~polczer máté

12.01.09.(2)

The Girl with the Dragon tattoo - intro

Ma már megnyilatkoztam egyszer, a téma sem lesz nagyon eltérő. Akármennyire nem akartam megnézni, muszáj volt belepillantanom a Fincher féle Tetovált lány introjába. A rendezőzseni mindig is híres volt kiváló ráhangolóiról, elég, ha a Hetedik összeroppantóan nyomasztó nyitányára, vagy a Harcosok klubjának fülledt bevezetésére gondolunk. Ezúttal, ha mondhatok ilyet még önmagát is felülmúlta.

Bombaerős, letaglózó kezdés, az első trailer-ben hallott zenével fűszerezve (Led Zeppelin - Immigrant Song). Egy meglehetősen absztrakt rémálom elevenedik meg, pár mozzanatra ráismerhet az, aki ismerősen mozog Stieg Larsson világában. Szerepet kap pár olyan elem is, ami csak a folytatásokat ismerve nyer értelmet (gyufa).

A tengeren túl meglehetősen pozitív kritikákat kapó alkotás ugyan nem szerepel kiemelkedően a mozipénztáraknál, de ahhoz elegendően, hogy már a folytatás is szóba került.

A Daniel Craig és Rooney Mara főszereplésével készülő thriller január 19-én kerül a magyar mozivásznakra.

~polczer máté

12.01.09.

Olvasójegy - A lány, aki a tűzzel játszik

Mint azt korábban a twitteren említettem, a 2012-es esztendőtől könyvek értékelése és ajánlásai is olvashatóak lesznek az oldalon. Ezzel a régóta tervezett lépéssel az olvasás szerelmeseinek kedveskednék... 

 

Stieg Larsson Millennium-trilógiájának első felvonásának (A tetovált lány) David Fincher által tolmácsolt amerikai feldolgozása nemsokára eléri a hazai mozitermeket.

A tetovált lány igazán remek regény, pár nap alatt sikerült elolvasni, bár bevallom látva az eredeti svéd filmeket, a második rész gyenge minősége révén nem hozta meg a kedvem a második könyv elolvasásához. Ám a sors úgy hozta, hogy egyszercsak a kezembe került és onnantól kezdve fokozatosan rádöbbentem, hogy előítéletem elképzelhetően nagy élménytől fosztott - volna - meg.

Ha érzelmek terén kéne vizsgálnom, A tetovált lány közelebb áll hozzám, a nyomozás az elzárt fagyos szigeten egyedi hangulatot biztosít a történetnek (leszámítva az utolsó száz oldalt), de józan gondolkodással végigmérve nem feltétlenül állítanám, hogy az első kötet lenne jobb. A második cseleménye valahogy egy fokkal összetettebb, a cselekményvezetés szofisztikáltabb, és olyan meglepetéseket tartalmaz, amiken naivitásomnak köszönhetően nagyokat csodálkoztam. A tetovált lány is remekül kidolgozott regény, bár nyilvánvaló, hogy egyedisége címszereplőjének személyiségében rejlik leginkább. Lisbeth Salander karaktere rendkívül extrém, és különösen összetett. Személyiségének megértéséhez, megismeréséhez szükség van a második könyvben leírt döbbenetes múlt feltárására, ezáltal ugyanis olyan motivációk, befolyásolótényezők kerülnek felszínre, amelyek nagy mértékben formálták Lisbeth jellemét. Én ezt a gondos felépítést tartom a második kötet főbb motívumának, és ilyen szempontból nagymértékben felülmúlja az első felvonást.
A lány, aki a tűzzel játszik komplexebb, nagyobb területet karol át, és nagy odafigyelés kell ahhoz, hogy a temérdeknyi szál a végén összefusson egy impozáns csomópontban. Ez ugyan nem történik meg, de a harmadik kötet (A kártyavár összedől) vélhetően elvarrja a nyitott szálakat is,  így a nagyobb képről, majd trilógiazáró könyv olvasása után tudok érdemben nyilatkozni.

Az eredeti svéd filmek összehasonlításában kategóriákkal erősebb volt az első epizód, a könyvek terén viszont én leginkább a folytatás felé hajlanlék. Egyenlőre...

Értékelés: 8/10

~polczer máté

12.01.06.

2012, én így szeretlek...

Újabb új év, ideje megkomolyodni. Megkésve bár, de törve nem, az oldal is áttért az új évre. Fogadalmakat nem szoktam tenni, terveimnek jó, ha a 30%-a realizálódik, így csak halvány ígéretekkel szolgálhatok. Természetesen a 2012-es esztendőben is lesz min cseverészni, gondolkodni, röhögni, sírni, dühöngeni, dug... aludni. Ha a maják is úgy akarják jó eséllyel színvonalas élményekben gazdag évet zárhatunk idén.

Jelentős események idén: 

- Január: Mindjárt két hét múlva érkezik Stieg Larsson könyvének amerikai feldolgozása. A kezdeti ellenszenvem izgatott várakozásba csapott az első képkockák megtekintését, valamint a könyv elolvasását követően. A film poszterén félmeztelenül pózoló Rooney Mara elég laza, hogy vakon kövessem a mozi felé. A tetovált lány: január 19.

- Február: Amerikában már lement, imádja is mindenki. Hozzánk csak februárba érkezik a szexmániás Fassbender és súlyosan korhatáros pornófilmje, a Shame... Én ottleszek, és ti?

Egy menet előtt, után... vagy mindkettő. Fassbender és a Shame

- Április: Az utóbbi évek sorozata? Jó kérdés, a jelöltek között mindenesetre ottvan. Egy emberként várjuk a Trónok harca második évadjának áprilisi premierjét, amely George R. R. Martin Királyok csatája című regényét kelti életre. Kósza hírek pletyka szinten, de lehet, hogy van benne igazság. Az Alexandra a premier körüli időpontot céloz az ötödik kötet (Sárkányok harca) megjelentetésével. (Csak gondolkodjunk kiadófejjel...)

- Június: Ridley Scott vissza a gyökerekhez: A Prometheus az Alien-franchise eredetéhez kalauzol vissza bennünket. Vagy nem. Június 8-án megtudjuk.

Fassbender megint.. Damn it! ez a faszi tudhat valamit. A csaj pedig az ex-tetovált lány.. únió

- Július: Az év mozgóképes eseménye: The Dark Knight Rises (A sötét lovag - Felemelkedés). Christopher Nolan Batman-trilógiájának záródarabja körül akkora a várakozás, hogy ha a tökéletesnél egy kicsit halványabban teljesít majd, azzal milliók csalódását borítékolhatja (köztük az enyémet is). Persze nincs okom ezt feltételezni, vágjuk közösen a centit!

- December: A filmtörténelmet író klasszikus előzménytörténetének első része szőrös talpán, hosszú botjával(kérem nem röhögni) és fodros szakállával december 14-én végre bekopogtat a multiplexek kapuin. A Hobbit: Egy váratlan utazástól nem várunk sokat, elég lesz, ha a neves utódhoz(elődhöz, kinek mi tetszik) hasonló színvonalon kezelgeti a szálakat.

ööö. pardon, ez nemaz...

naszóval: Bilbó újratöltve, kalandra fel!

Természetesen evés közben jön az étvágy, ezeken felül is rengeteg produkció, esemény ad okot a várakozásra, de most gondolkodjunk nagyban, és várjuk őket közösen. Boldog új évet!

~polczer máté

11.12.28.

Felettünk a Föld (Another Earth, 2011)
 

Eltelt már egy kevéske idő, de az emlékezetemben nem hagyom elavulni az érzelmeket. Az év meglepetése, leginkább alulértékelt alkotása. A műfaj, cím, plakát, kampány félrevezető mivolta lévén sokan fogják csalódott sóhaj kíséretében nyugtázni a látottakat.

Nincs annál mélyebb film, amely az általunk ismert világtól elrugaszkodva ismerős dolgokról mesél, ahol az idegen körülmények ellenére a cselekmények, az apró mozzanatok, a reakcók, és maga az összkép is szinte sugallja, hogy itt a látszat ellenére rólunk van szó. Az Another Earth a sci-fi felütés ellenére nagyonis emberi történet és az érzésekről szól.

Adott egy félénk lány, aki felnőttkorának hajnalán szörnyű, végzetes hibát követ el, ám a börtön fizikai büntetésének leteltével lelke továbbra sem engedi szabadulni, szeme előtt lebeg az elpusztított élet, a megnyomorított sors, amelyet felelőtlenségével okozott, az égbolton lévő csodálatos tükörföld pedig nem hagyja, hogy bűntudata enyhítést nyerjen. A megbocsátás iránti sóvárgás, a jóvátehetetlen jóvátételébe vetett megszállott hit az, ami a gyönyörű lányt ehhez a bolygóhoz köti, képtelen túltenni magát a végzetes hibán, így a romokban heverő apát felkeresve névtelenül munkába kezd és látszólag rendbeszedi annak életét.
 

Az égbolt sosem engedi enyhülni a lány bűntudatát

A fantasztikus felfedezés, amely elemeiben rengeti meg a komplett társadalmi öntudatot csak egy homályos képet rajzol a lány elé, amely idővel egyre kivehetőbbé válik, a végére pedig mintegy apró kattanással tudatosul benne a sugallat által felfedezett döbbenetes következtetés. Az egyensúly, amelyre bolygónk minden apró elemére igaz megrendült a tükörkép megjelenésével, és a kiragadott tragédia, amelyet egykor közvetve okozott, most megváltoztathatóvá válik. Bolygónk kilendült nyugalmi állapotából, és mostani viselkedésével reflektálni kényszerül egy eddigi ismeretlen erő óriási befolyására, ez pedig új lehetőségeket nyit. Nem a "miért" a fontos innentől, hanem a "hogyan tovább". Így halvány esély nyílik addig elképzelhetetlennek hitt jóvátételre, apró esély, de mégiscsak esély.

Ilyen következtetéseket pedig egy előzetesen látványos sci-fi vélt alkotástól remélni sem mertem. Olyan gondolatokat, érzéseket hozott elő, amelyeken el lehet, sőt el kell gondolkozni. A lezárás pedig csavar egy akkorát a sztori, hogy már magában ezért az egy mozzanatért megéri elővenni az Another Earth-öt. Ez a pillanat ugyanis arra késztet, hogy újra végiggondoljuk az egészet, újraértelmezi az addig biztosnak vélt elemeket, új értelmet ad olyan helyre ahol eddig nem volt, és megingat eddig biztosnak vélt támaszokat is. Bevallom azóta is rajtakapom magam, ahogy az esetlegességeken elmélkedem, és egy ilyen gondolati kalauz számomra minden érzelmi befolyásnál többet jelent.
 

A páratlan jelenség új kapukat nyit

Az első nagyobb filmjében szereplő Brit Marling elképesztő erővel, kiszolgáltatottsággal, és kisugárzással vezérel minket végig a saját sorsán, kitárva elénk lelkének összeroncsolt maradványait. Az a fajta erő, megfogalmazhatatlan intenzitás, amely sugárzik a fiatal lányból szinte felfoghatatlan számomra, nagyon szeretném, ha ezt a hihetetlen tehetséget nem hagynák veszendőbe, látnunk kell őt, mert a hiteles érzelmek közvetítésére született.

Mint ahogy kezdtem, leírom újra, sokaknak nem fog tetszeni az amit látnak, mert nem erre számítanak előzetesen. Bevallom én sem erre számítottam, de könnyen, sőt felüdülten metamorforálódtam át a másfajta befogadókészség tudatállapotába. Nagy meglepetés ért, talán az év meglepetése, és mellőzése, alulértékeltsége nagyon fájdalmas pont az igénytelenedő folytatásokkal és felesleges feldolgozásokkal kikövezett széles piacon.

95%

~polczer máté

11.12.27.

Minden, ami The Dark Knight Rises (7) - A második trailer

Várjak még, or no? A második trailernél nem jelentkeztem újabb poszttal, de mentségemre, hogy be akartam várni az első hat perc világhálóra kerülését. Ez eddig nem történt meg, mi pedig szép lassan továbblépünk, miközben A sötét lovag - Felemelkedés már most rekordott döntött. Előzetest ugyanis még annyiszor nem töltöttek le, mint arra most példa volt a második ráhangoló esetében. 

Az egész olyan, ami Nolan esetében megszokott. Veszettül hangulatos, ugyanakkor nem lövi le a cselekményt, nem spoilerezik csak megpendít egy baljós atmoszférát új karaktereit pedig épp annyira hangsúlyozza, hogy témát adjon nekünk, ha a jövő nyáron moziba kerülő trilógia-záró modulja szóba kerül. A szinkronos verzió is hamar nézhető volt, bár ezt kerülje mindenki ugyanis meglehetősen igénytelenre sikerült.

Természetesen, ha valamikor a közeljövőben végre feltalál az internetre a M.I.4 előtt Amerikában sugárzott első hat perc újból jelentkezem, és akkor talán részletesebb képet kapunk Bane-ről. A képek alapján  Nolan szó szerint átültette a tézist, amiről a nemezis leginkább ismert volt eddig: "aki eltörte a denevérembert". Meglátjuk.

~polczer máté

11.12.26.

Alkony sugárút (Sunset Blvd, 1950)

A meghitt hangulat nem engedi, hogy napjaink kínálatából szemezgessek, mert túl szép ez az időszak egy újabb csalódáshoz. Ezúttal Billy Wilder klasszikusát helyeztem a lejátszóba és nem is kellett sok, hogy teljesen a hatása alá vonjam magam...

A történet egy anyagi problémákkal küszködő forgatókönyvíró vesszőfutásával kezdődik. Joe Gillis írásai bizony nem forradalmi alkotások, legutóbbi műve sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, így súlyos tartozásai vannak. A behajtók elől menekülve a sors az Alkony sugárút egy elhagyatottnak látszó, régmúlt idők letűnt csillogását idéző pompás palotájába vezeti. Itt él Norma Desmond a némafilmek egykori koronázott királynője, ám a hangosfilm forradalmával az egykori rivaldafény és rajongás mára szinte elenyészővé halványult. Norma ebbe képtelen belenyugodni, és az arra tévedt írót felhasználva a saját maga által írt forgatókönyvvel nagy visszatérésre készül.

Borzasztó erős alkotás, egy a ragyogásra termett egykori sztár képtelen elfogadni a halványuló érdeklődést, az elfeledettséget. Széles gesztusai, színpadias viselkedése mind az általa képviselt letűnt éra filmsztárjait jellemzi, hátborzongató tekintetében pedig a józanság minden emléke kihúnyt. Erre Gilis az író is hamar rájön, ám a koros asszony anyagi korlátlansága elvakítja menekülési ösztönét, pedig mi nézők látjuk nagyon jól merre tart a történet (nemcsak a kezdő képsorokra gondolok itt). 

A színpadias gesztusok a korábbi korszak legfőbb jellemzői voltak

Elképesztő mennyiségű utalás, és jelképes forma segíti történetünk előremenetelét, és járul hozzá a kép és az élmény szélesítéséhez. Ezek  befogadásához azonban olvasni kell a sorok között, és belátni, hogy itt egy beállítás, véletlennek tűnő mozzanat is hangsúlyos jelentőségű. Norma Desmond hisztrionikus viselkedése és a személyiségzavar által szült téboly alkotja a film középpontját, de ne menjünk el a többi karakter mellett sem. A szolgáló, Max szinte hasonló megszállottsággal szereti az egykori színésznőt, bűvköréből képtelen kivonni magát, éltető energiájává vált az évek során, és közvetve ez az energia tartja életben magát Normát is. A befutást váró, de az alkotói ihlet nem megfelelő színvonalától az utcára kerülés közelébe sodródó férfi karaktere pedig tucatfigurája az akkori korszaknak.

Nagyon erős, elképesztően kidolgozott, és egyszeri megtekintéshez szinte túl komplex alkotáshoz volt szerencsém az elmúlt éjszaka. Egy letűnt korról, és annak ikonikus figuráiról mesél (Buster Keaton cameo-jában minden benne van), valamint a forradalom után a partvonalon hagyott egykori példaképek lelkiállapotát ábrázolja felnagyítva és részletesen.

100%

~polczer máté

11.12.24.

Kellemes karácsonyt!

Szeretnék énis csatlakozni a jókívánságokat elrebegők sorába. Egy kicsit felejtsük el merre tartunk, figyeljük egymásra és egy pár meghitt óra erejéig próbáljunk a másik kedvében járni. Az élet csodaszép (It's a wonderful life, 1946) című film döbbentett rá újfent, hogy a karácsony talán idén sem jelent sokkal kevesebbet. Meghitt békés ünnepeket kívánnék minden kedves olvasómnak!

 

~polczer máté

11.12.13.

Pénzcsináló (Moneyball, 2011)

“Ha a lehetőség nem kopogtat be hozzád, csinálj magadnak egy ajtót.”


A pálya széles bejáratánál állsz, kinn az önuralmát vesztett nézősereg a sózott popcornt hajigálva egybeolvadó masszaként tomboló audovizuális orkánná változtatja a zöld pályát körülölelő fergeteget. Kijózanító kudarcokkal, történelemformáló sikerekkel kikövezett izzadtságos út vége ez a szűk boltív, ami elválaszt a végső megdicsőüléstől. És tudod, apró lépésre a halhatatlanságtól, a megtett mérföldek milliói, a keserves kudarcok, és a mézédes sikerek ellenére olyan terület ez, ahol félszeg újoncként érzed magad. Ekkor felrémlik egy emlék, hisz voltál te már itt, ugyanezekkel az érzésekkel, reményekkel - egy karnyújtás az egész - mondtad magadban, és mondod most is. - Nem lehet itt a vég.. Célja, rendeltetése kell legyen annak, hogy utad idág vezetett, hisz számtalanszor megtántorodhattál volna, a rögös út bukkanóin. De nem, felszegett állal, a harctól megacélozódva nézel farkasszemet a sorssal. Tudod, hogy ugyanígy álltál itt legutóbb is, hogy a pofon kijózanító ereje vezetett arra az útra, amelynek most a legvégén állsz. Hiszed, hinned kell, hogy szándéka, célja volt annak az akkor feldolgozhatatlannak vélt kudarcnak is. Akkor nem álltál készen, de most... most készen állsz. 

Pitt néha kicsit túljátsza, de telitalálat Bill Beane szerepében

Gyors fordulat, máris az autóban találod magad, a megengedettnél kicsit gyorsabban hajtva szinte menekülsz az eléd tornyosuló utolsó akadály elől. Egy gondolatfoszlány férkőzik a fejedbe, nem akarod, de visszatarthatatlanul tör a felszínre... Milyen lehet ott? Mit érzel majd, ha eléred azt amiért egész életedben dolgoztál? Nem a pénz az, ami a gondolataidat átjárja, hanem az érzés, amelynek rabja vagy mióta először kikeltél az ágyból, egy érzet, amelyet még sosem tapasztaltál, de mégis eköré fonódott az életed...

A visszapillantóból még látszik az aréna, ott ahol a jövő formálódik, ahová életed legszebb és legkeservesebb élményei fűznek. 

Pillantásod a rádió kapcsolójára téved. Nagy a kísértés. Hosszú volt az út, mégis pillanatokon múlik minden. De most sikerülni fog. Érzed, a levegő bizakodással teli, a lélegzeted felgyorsul, és hallod ahogy dübörög a vér az ereidben. Egyre többször pillantasz a kapcsoló felé, és észrevétlenül csökkented a sebességet, mintha egy definiálatlan belső erő ösztökélne a fordulásra. Önkímélő módszer bár, de az élmény is hatalmas, amelytől megfosztod magad.

Csikorog a kerék, és gondolataidat háttérbe szorítva repülsz vissza oda, ahova tartozol, ahol épp életed csatája zajlik, míg te a kétséges jövőn elmélkedsz. Nem menekülhetsz örökké, ott kell lenned, amikor értelmet nyer minden korábbi kudarc, az évek kimerítő küzdelmei, a szent akarat, amely megacélozott vezérként vezetett idáig...

Jonah Hill neves kollégáit háttérbe szorítva a film legerősebb alakítását nyújtja

Szurkolók tízezrei, kollégák, játékosok vesznek körbe, de te a hátadat a falnak vetve magányosabb vagy mint valaha voltál. Látod magad, ahogy ott támaszkodsz megrogyva, az együttérző kézfogások, és az őszinte gratulációk üres frázisként még a hallócsatornádig sem jutnak el. Nem lehet, hogy így érjen véget ismét, akkor mi értelme volt az egésznek. Az épület utolsó téglájánál hullott darabokra... Most még ezen elmélkedsz, de pontosan tudod, hogy másnapra a kiábrándító elkeseredettség motiváló akaraterővé edződik...

Végeláthatalan küzdelmeidben, a cél ragyogásától elvakulva észre sem veszed, hogy alternatív eszközeiddel visszafordíthatatlan forradalmat indítottál el egy sportág komplett felfogásában. Hogy a gátolhatatlan akaraterőd olyan utakon keresztül vezetett a cél kapujáig, amelynek létezése előzetesen szinte felfoghatatlannak tűnt. Hihetetlen jövőformáló eredmény, amely túlmutat minden eddigi törekvéseden...

Mindez mellékes azonban, a hétvége közeleg és te újból belevágsz életed legnagyobb ütközetébe, mert ez az év lesz az, amely elhozza az áhított dicsőséget... egy olyan célt, amelyet tudtodon kívül már elértél...

95%

~polczer máté

11.12.11.

Végső állomás 5. (Final Destination 5, 2011)

Bűnös szórakozás? Vajon miért vagyok kíváncsi mindig a legújabb ámokfutásra, ha egyszer a második rész óta döcög a szánkó? Az alapötletben van valami hátborzongatóan izgalmas mellékíz, amely egyszerűen túl nagy kísértést jelent, én meg egy gyenge ember vagyok. So, ez sem kezdődik egetverő meglepetéssel, híd, belek, huzalok, forró akármi, víz, autók, prés, zuhanás... randomra ezek ugranak be, egy közös van a felsoroltakban, a  végkimenetel, amit meg minek írjak le.

Szóval kezdődik ismét a láthatatlan ellenség morbid ámokfutása, aki ezúttal sem éri be egyszerű szívszélütéssel, véres rendezőként kaján mosollyal az arcán szépen fogja széles eszköztárát, és a legártatlanabb eszközökből verbuvált hadsereg segítségével ront mit sem sejtő(??) áldozataira.

Mindig van kiút.. meg újabb rész...

Nem kezdenék bele a válogatott halálnemek vesézésébe, veséből van itt elég, plusz az sem oké, ha pont azt kritizálnám, ami ezt az újabb véres futamot indokolta, inkább pár jóleső, de bűnös kacajjal, valamint néhány kellemetlen fejrázással elintéztem a szadizmus ezen ártatlan formáit. Nem kenyerem az eszetlen brutalitás, de egyszerűen nem tudok nem nevetni, ha egy gondosan felépített durva halálnem helyett valaki csak simán kizuhan az ablakon, és az arcomba gurul egy gyengén rajzolt szemgolyó...

Az ötletes gyilkolászást követően pedig egy remek író húzásnak köszönhetően csattanós (a szériánál eddig nem tapasztalt) lezárást láthatunk, ami talán némi kellemes utóízt ad a vérbő szórakozásnak...

Egynek oké, a színvonal a mélyben a bányászokkal ultizik, no de fel a kezekkel, aki ezt komolyan veszi! Tedd le a kezed Pistike, miattad járunk már az ötödiknél...

55%

~polczer máté

11.12.10.

Minden, ami The Dark Knight Rises (6) - Új teaser poszter

No a premier még nem, de a következő ráhangolás már közeleg. Ethan Hunt (M.I. 4) legújabb kalandjai elé fűzték Chris Nolan szuperprodukciójának első hat percét (ahogy arra A sötét lovag esetében is példa volt 2007-ben még). Mi ezúttal is kimaradunk a jóból, a szélesvásznon tapasztalható élménytöredék helyett pedig megint marad internetbácsi és barátai. A forgatás köszöni szépen, lezajlott, Chris Nolan, és Christian Bale pedig nyugdíjállományba küldték termékeny koprodukciójuk rajongott végtermékét. A premier ugyan még hátra van (haj, minő messzeségben), de ezt követően ők ketten már nem keresgélik többé a denevérmaszkot a kerti sufniban.

A sztori nyolc évvel A sötét lovag befejezését követően folytatódik, amikoris feltűnik a színen a következő nemezis, Bane, aki fizikálisan és mentálisan is arra készteti a milliárdost, hogy nyugdíjba száműzött alteregóját felébresztve szembeszálljon a brutális ellenféllel. Bane maszkja egyébként fájdalomcsillapító gázt adagolva megállíthatatlanná teszi viselőjét.

A Bane-t bemutató nyitó képsorokig pedig álljon itt a második teaser poszter, amely ismételten bizonyítja a kreatív alkotógárda találékonyságát...

~polczer máté