A szégyentelen (Shame, 2011)
Amerikai filmdráma, 101 perc
Van olyan szint, ahová nem szívesen néz az ember. A filmet nem pozitív élmény nézni, az élvezetekhez semmi köze. A folyamatos kielégületlenség hályogként tapad a tudathoz, minden más egyéb örömforrást, pislákolást érzelmet elhalványítva és idővel teljesen megszüntetve. Végletekig kell lemezteleníteni egy karaktert ahhoz, hogy egy ilyen mély történet hitelesen átadhatóvá váljon, a korhatár, sem a bizottság, sem senki nem gátolhatja. Ritkák az olyan alkotások, amelyekből tisztán érződik, hogy igazából nem azért készülnek, hogy eredendő céljukat (lóvé) beteljesítsék, hanem valami olyanra hívják fel a figyelmet, olyanról értekezzenek, amiről kompromisszumokkal lehetetlen. Mikor a saját test zár el a szabadság elől, nincs egy önálló gondolat, tisztán más érzés. Mindig ott lebeg a tudathatáron egy láb, kebel, ujj, ajak arc nélkül. Folyamatos intenzív inger, és sodor egyre mélyebbre, egyre lejjebb, megállás pedig nincs, sem végső állomás. A szabadulás idővel pedig hiú ábrándként sem lebeg.
Fassbender szemén át látni a mély sötétjét
Brandon arcán nincs mosoly, ha arca talán utalna is rá, szemei sosem, folyamatosan pásztázva keresik a kielégülés különböző formáit. Egyre egyszerűbb, egyre szimplább módon, a küszöb minden lépés után alacsonyabb. Szégyen.
Mikor mintegy utolsó kapaszkodóként arcot próbál társítani az eszközhöz a kísérlet csúfos kudarcba fullad, a tiszta élvezethez szokott elme képtelen feldolgozni az idegen élményt és csődöt mond. Szégyen.
Brutális figyelemfelhívás zökkentheti ki csupán a sosem lankadó vágyat, apróbb felszínes figyelmeztetések helyett egy intenzívebb érzés, a félelem billenti ki a hályogos elmét. Szégyen.
Az utolsó éjszaka eseményei sugallják, hogy innen nincs kiút, a tudat képtelen kontrollálni az elhatalmasodott addikciót. A kényszerből cselekedő test hullámzása az arcra vetülve nem az élvezetről árulkodik. Elgyötört, fájdalmas arc, tekintet belülről a feneketlen mélyből, a segélykiáltás pedig elenyészik két felszínes aktus között. Szégyen.
Az utolsó lehetőség azonban a kórházi ágyra kötve az ágyról lelógó véres felkiáltójel formájában feltűnik akkora méretben, hogy az tisztán látszik a pokol legmélyebb bugyraiból is. Esély.
Egy vonzó láb, egy telt ajak és egy arc nélküli tekintet azonban képes elhalványítani Mindent. Üresség.
Minden kapcsolat felszínessé válik a függőség miatt
Hihetetlen testi-lelki lemeztelenedés kell ahhoz, hogy valaki képes legyen ilyen teljesítményt nyújtani. Teljes átalakulás, komplett beolvadás, egyben veszélyes is, hisz könnyen lehet, hogy kis darabot követel az egyénből. Innentől kezdve pedig lehet mentegetőzni az Akadémia konzervativizmusával, egyszerűen nem lehet figyelmen kívül hagyni ilyen teljesítményt. A probléma létező, a tüntető elfordulás pedig nagyon felszínes és hihetetlenül álszent.
A magyar forgalmazó botrányosan választott címet, de képtelen vagyok haragudni emiatt, hisz nagyon kockázatos ilyen kategóriájú filmet a magyar piacra dobni, ha egyszer a vernyákoló mókusokra tódul tömegszám az igénytelen közönség.
McQueen alkotása fájdalmas, kíméletlen, de hitelesen mesél az emberi tudat poklának egy lángoló kamrájáról, szereplői pedig lecsupaszított, tiszta játékkal tesznek átélhetővé egy létező problémát, ami felett jóval könnyebb szemet hunyni.
100%
~polczer máté
